„Sajnálatos történelmi tények”: egy HÖK-elnök Horthy-képe

2013. 11. 05. 10:30 - Kálmán Mihály

debrecen1941.jpgBaráti német diákok az 1941-es Debreceni Nyári Egyetemen. Kép innen.

Alig egy hete írtuk meg, hogy Körösparti Péter, volt debreceni HÖK-elnök, jelenleg a HÖOK elnöke Horthy-portréval ékesítette fel irodája falát. Körösparti helyettünk a Cívishír portálnak válaszolt, azzal indokolva a portré kifüggesztését, hogy Horthyhoz fűződő vonzalma magánügy, illetve hogy egy barátjától kapta a Horthy-portrét, aki korábban látott egy olyan fényképfelvételt Körösparti falán, amelyen Horthy Tisza István mellszobrát avatta fel a Debreceni Egyetem előtt. Emellett megemlítette, hogy Horthy jelen volt az egyetem főépületének alapkő-letételénél.

Az említett főépületet 1932 májusában avatták fel, majd október közepétől kezdve a hallgatók másfél hónapig tiltakoztak a zsidó diákok általuk túl magasnak vélt száma ellen, megakadályozták bejutásukát az órákra, a hátsó "gettópadokba" kényszerítették a zsidó származásű hallgatókat, vagy bojkottálták az órákat. Gyakoriak voltak a verekedések, a diákok olyan professzorokat is megtámadtak, akikről azt feltételezték, hogy nem nézik jó szemmel az antiszemitákat. A Turul és Hungária diákszövetségek befolyása alatt álló Magyar Nemzeti Diákszövetség egyenesen a debreceni rektort szólította fel, hogy tartassa be szigorúbban a numerus clausust, a Nagy Háború utáni Európa első zsidótörvényét.1

Bár a Népszövetség nyomására 1928-ban a kormány valemelyest enyhített a numerus claususon, az egyetemek tömegével utasították el a zsidó hallgatókat. Debrecenben, ahogy máshol is, az orvostudományi karon volt a legnyilvánvalóbb a diszkrimináció hatása: míg a keresztény hallgatók 83.1%-a felvételt nyert, addig ez az arány a zsidó hallgatók esetében csupán 18.6% volt. Az enyhítés következtében elharapózó zsidóellenes erőszak- és tiltakozáshullámok ellenére az 1931/1932-es tanévig némivel több lehetőség jutott a zsidó hallgatóknak – Bethlen nem akart további diplomáciai bonyodalmakat.2

Mindezt csupán azért érdemes felidéznie Köröspartinak, mert tudnivaló, hogy nem volt két Horthy-korszak. Nem volt alapkő-letétel gettópadok és militáns diákszervezetek nélkül. A Horthy-korszakban, melynek eponimosza 2013-ban Köröspartira néz le a hallgatói önkormányzat elnöki irodájának faláról, a felsőoktatási rendszer faji alapú kontraszelekcióra épült, és olyan neveket sorolt a „numerus clausus száműzöttei” közé, mint Teller Ede, Wigner Jenő, Kármán Tódor, Hevesy György, Szilárd Leó, Neumann János, Mannheim Károly, a Polányi fivérek, Robert Capa, vagy Moholy-Nagy László.3 Aligha kérdéses, hogy éppen a felsőoktatási politika volt a Horthy-korszak egyik legszégyenteljesebb, legkártékonyabb területe, és a numerus clausus végigkísérte a korszakot a fehérterrortól a marhavagonokig.

Köröspart_1.jpg

A cikk megírása előtt feltettem néhány kérdést Köröspartinak, most mindenki döntse el, mennyire tetszenek neki a válaszok.

Bernard Klein, "Anti-Jewish Demonstrations in Hungarian Universities, 1932-1936: István Bethlen vs Gyula Gömbös," Jewish Social Studies 44, no. 2 (Spring 1982): 113-114.

2 Kovács M. Mária, Törvénytől sújtva: A numerus clausus Magyarországon, 1920-1945 (Budapest: Napvilág, 2012), 55-58, 205-216.

3 Ibid., 158-165. Ld. még Frank Tibor, Double Exile: Migrations of Jewish-Hungarian Professionals through Germany to the United States, 1919-1945 (Oxford: Peter Lang, 2009).

horthy.jpg

Császár Norbert, Horthy kora

Tisztelt szerkesztő úr!

A Horthy-képről szóló cikkre írt válaszlevelem kapcsán feltett kérdéseire az alábbi válaszokat kívánom adni:

1, Ott volt-e Horthy Istvánné temetésén?

Igen, ott voltam Kenderesen a temetésen, csak úgy, mint például Boros Péter volt miniszterelnök és Mádl Dalma asszony, de megemlíthetném Lezsák Sándort, aki beszédet is tartott, valamint Fazekas Sándor miniszter urat is. Sem szégyellni valót, sem pedig kivetni valót nem találok abban, hogy jelen voltam és leróttam tiszteletemet Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilona ravatalánál.

2, Ott volt-e a Hazatérés Templomában a vasárnapi Horthy-szobor avatáson?

Nem, nem voltam jelen és terveim között sem szerepelt megjelenni. Megjegyzem egyetlen pártnak a rendezvényein sem szoktam megjelenni.

3, Példaképének tekinti-e Horthyt?

A gyerekeknek szoktak ilyen kérdést feltenni. Nézze, több nevezzük úgy múltbéli történelemi személyiséget, közszereplőt vagy művészt nagyra becsülök, példaképemnek nem sajátítom ki egyiket sem, legfeljebb sokra tartom egy-egy tettét, vagy következetes személyiségét. Végzett történészként tudom, amit sokan nem, hogy a különböző korok embereit és tevékenységüket a kor szellemiségéhez és a korszak adta lehetőségeken belül, a kor felfogását ismerve kell mérlegre tenni és megítélni.

Debreceni lokálpatriótaként és oktatási vezetőként mit gondol arról, hogy Horthy alatt

4, Vezették be a zsidó egyetemisták számát korlátozó numerus clausust.

5, A Debreceni Egyetemen gyakorta diáktüntetések voltak a zsidó hallgatók túl magas száma miatt, megakadályozták a zsidó hallgatók bejutását előadásokra, és alkalmanként megverték őket?

6, A debreceni tankerületi főigazgatóság 5000/1941-42.évi rendelete megtiltotta vasárnap és keresztény ünnepeken a zsidó iskolákban folyó tanítást.

7, A Szovjetunió megtámadása, valamint állami és közösségi segélyek megvonása után a zsidó hitközségi iskolaépületeket katonai célokra foglalták le, és a tanítókat fegyvertelenül, munkaszolgálatosként küldték a frontra.

8, Vitték el az addig a lakosság 8-10%-át kitévő debreceni zsidóságot Auschwitzba és pusztítottak el 4028 debreceni zsidót, a közösség mintegy felét.

Kedves szerkesztő úr, először is had javítsam ki, én nem vagyok debreceni lokálpatrióta, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem vagyok debreceni lakos. Az irodámban található Horthy Miklós képpel kapcsolatban is a kormányzó egyetem történeti vonatkozását emeltem ki, nem pedig a Debrecen városával való kapcsolatát.

A 4, 5, 6, 7, 8-as számokat viselő kérdéseire ugyan azt a választ tudom adni, ezért azt csak egyszer írom le. A szóban forgó kérdésekben megfogalmazottak sajnálatos történelmi tények, melyeket mind HÖOK elnökként, mind pedig magánemberként határozottan elítélek.

A témával kapcsolatban meg kívánom jegyezni, illetve megkérni szépen Önt és nagyra becsült munkatársait, hogy a jövőben a jelenkor oktatáspolitikai kérdéseivel kapcsolatosan tegyenek fel kérdéseket, ne pedig Magyarország egyes történelmi korszakából kiragadott - kétség kívül elítélendő – eseményeket vagy azok nem rám tartozó elemzését kérjék számon rajtam. Ezzel az irodámban található Horthy portré kapcsán kialakult polémiát lezártnak tekintem.

Végezetül kérem, a válaszaimat teljes terjedelmében tegye közzé és ne kiragadott mondatonként. Ezt csak azért kívántam megjegyezni, mert a HÖOK elnökválasztó közgyűlésünkről készült tudósításuk is hagy némi kívánnivalót maga után, bár azt nem Ön szerkesztette.

Körösparti Péter

 

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr965615203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

the_penetrator 2013.11.05. 11:58:37

"Kedves szerkesztő úr, először is had javítsam ki"

Hadd javítsalak ki... Inkább nem kéne ragaszkodni a szó szerinti közléshez.

Moin Moin 2013.11.05. 14:29:23

"Végzett történészként tudom, amit sokan nem, hogy a különböző korok embereit és tevékenységüket a kor szellemiségéhez és a korszak adta lehetőségeken belül, a kor felfogását ismerve kell mérlegre tenni és megítélni." - írta válaszában a HÖOK-elnök úr. Nos, akkor remélem, Horthyé mellé kiteszi Kádár és Ferenc József képeit is - hiszen ha az idézett mondat alapján indokolt Horthyt kitenni, akkor a másik kettőét is.

Ha netán az elnök úr csak ajándékfotókat hajlandó kihelyezni, akkor szívesen küldök neki egy-egy Kádár-, ill. Ferencjóska-képet - ez utóbbit kívánsága szerint (tekintettel a Svejk-béli történetre) legyek által leszart, illetve légyszar-mentes kivitelre is. (Az utóbbit mondjuk ünnepnapokra és Hoffmann Rózsa látogatásaira...)

♔batyu♔ 2013.11.05. 14:47:18

"Alig egy hete írtuk meg, hogy Körösparti Péter, volt debreceni HÖK-elnök, jelenleg a HÖOK elnöke Horthy-portréval ékesítette fel irodája falát."

És hogy jössz te ahhoz, hogy ebbe beleköss?

Ezentúl az embereknek figyelniük kell, a libsiknél éppen ki az ügyeletes rosszfiú?

"Feltettem néhány kérdést". Ha csak nem lobogtattad volna a rendőrigazolványod, úgy rúgtalak volna ki, hogy a lábad nem érte volna a földet a csóka helyében.

szekőcei 2013.11.05. 14:58:39

van rendesen helyesírási hiba az ürge szövegében - még a Hóbagoly nevét sem tudta leírni helyesen... :(

♔batyu♔ 2013.11.05. 14:59:05

Be van téve egy fotó horogkeresztes fiatalokról, szörnyedjen a liberális:))

Kmg42 2013.11.05. 15:11:38

Anyira boldog ember lennék ha végre leszarhatnánk a zsidókat. Nem lehetne őket egyszerű emberként kezelni akik ugyan úgy éltek és haltak mint bárki más?

Én is Horthysta vagyok és nem érdekel mit tett a zsidókkal, mert azon túlmutat a személyisége. Vagy ennyi erővel miért nem rángatják elő az akkori komplett magyar lakosságot akik egyként üdvözőlték a numerus clausust? Horthy így is több zsidót mentett meg mint bármelyik másik környező politikus. Nem volt hibátlan és mindenható de több tartás szorult bele mint a komplett mai magyar politikai "elitbe" :-/

Flúgatlan 2013.11.05. 15:13:59

Ha a kedves Szerző ennyire tiltakozik egy Horthy-kép miatt, akkor ugye a sok helyen felbukkanó Che Guevara képek is idegesítik?

hCsaba61 2013.11.05. 15:21:22

@♔batyu♔: Úgy gondolom, otthon, a szobája falára azt a képet teszi fel, amelyiket éppen akar, de mint HÖOK-elnök ez így kicsit gázos. Vagy ha nem, akkor adassék meg a "másik oldalnak" is, hogy kedvenc figuráját/jelképét viselje - akár
közterületen is. Bár gondolom, fel lennél háborodva egy vörös csillagon, vagy egy Szálin képen egy hivatal falán. Meg aztán úgy látom, H. apánknak reneszánsza van megint, vitézek és vitéznék, lovagok és lovaginák bújnak elő és könnyes szemmel emlékeznek. Csak motoszkál bennem a kisördög és felteszek egy költői kérdést. Hol volt ez a sok H.-fan, amikor Kormányzó Uruk a rádióban bejelentette: Magyarország fegyverszünetet kér és utasította (mondom parancsot adott, mint Legfőbb Hadúr) a fegyveres erők tagjait, hogy szálljanak szembe Németországgal???
Parancsmegtagadás, vagy mi a szösz?

Szúnyog 2013.11.05. 15:31:49

Kitett, jól tette.
A ballibsi blogger meg mehet a szemétdombra. Odavaló!

komplikato 2013.11.05. 15:35:40

@♔batyu♔: Azon a képen nem a horogkereszt a sokat mondó vagy fontós, azok az arcok ... pszichológiai tanulmányt lehetne írni róluk egyenként. Mindent elmond karszalag nélkűl a tulajdonosaikról.

szandé 2013.11.05. 15:38:02

Hitler volt a valaha élt legszörnyűbb vezető. Rengeteg szenvedést okozott köztük a saját népét is lemészároltatta. Igazságosnak kell lenni, nagyon rossz volt a kommunizmus is, mert ahelyett, hogy megvédi az országot a románoktól inkább a saját népét mészárolja, igazi Gyurcsány. Horthy buta volt mint Tisza, majd megvédenek a németek, Ki hiszi el, hogy meglehet hódítani a világot? és ez mellé állni, épeszű ember bíztosan nem. Nagyon helyes, hogy a zsidók tíltakoznak, mert hiába veszett oda egymillió magyar nekünk akkor is jó, mi nagyon hűlyék vagyunk történelemből.

komplikato 2013.11.05. 15:38:37

@Kmg42: Miért csak a zsidókkal való bánásmód vagy felelősség jön elő? Mi van a visszacsatolt területeken élő kisebbségekkel, akiket áttelepítgettek, lágerekbe zártak, jó részük belehalt, a többi meg a frontra zavart szerencsétlen magyar férfiak helyett bérbe adták melózni? Szerbek, szlovénak, stb.

almodhi 2013.11.05. 15:40:38

@Kmg42: "Anyira boldog ember lennék ha végre leszarhatnánk a zsidókat. Nem lehetne őket egyszerű emberként kezelni akik ugyan úgy éltek és haltak mint bárki más?"

Hát ez az. Nem ugyanúgy haltak meg. Többek közt Horthy "jóvoltából".

ps. Egy náci sem tud helyesen írni?

Kmg42 2013.11.05. 15:50:28

@almodhi: Az ő haláluk mivel volt különbb mint azoké akiket egy bomba tépett szét, golyó sebzett meg vagy rárobbant egy épület netán megerőszakoltak és agyon vertek vagy halálra dolgoztatták, blokád idején halálra éheztették, megcsonkították, megfagyott vagy élve elégett,... netán szimplán kivégezték? Az álítólagos 6 millió zsidón kívül még oda veszett 49 millió másik.

Nektek zsidóknak legalább volt esélyetek ellenállni de egy gettó lázadáson kívül semmit sem tudtok felmutatni... És nem minket nácikat kellene számonkérni hanem az amerikai mágnás "rokonaitokat" hogy miért nem vásárolták ki az európában rekedt zsidókat, miért nem pénzeltek szabotázs akciókat vagy miért nem támadták a táborba vezető vasúti vonalakat?!

Száz szónak is egy a vége... a háború szopás! Nincs kivétel.

Netuddki. 2013.11.05. 15:50:44

Akkor petike fogja a hortys képét oszt takarodjon haza. Nem muszáj höok elnöknek lenni. Otthon azt akaszt a falra amit akar...

Netuddki. 2013.11.05. 15:52:32

@Kmg42: Ostoba lobbikos...

"Kmg42 0 bejegyzést írt és 180 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2007.06.26. óta tag."

NA YA! 2013.11.05. 15:53:55

A szép az, hogy ezzel a búrával, a képen látható egyént elég sok atrocitás érte volna a turulos diákoktól! Amúgy meg csókolgassa a horty képet, lehet hogy erre gerjed!:3

szandé 2013.11.05. 15:57:25

Ebben az országban, ha jót akarsz hanukát jársz, vagy ugy lehet járni mint zuschlag jános, mert ma nincs numerus az egyetemen és a zsidó nem lesz sem paraszt sem proli, felhúzza egymást, ellentétben a cigányokkal akik lehúzzák egymást.

Csató 2013.11.05. 16:16:07

A T. Elnök Úr most kezdte a 14. évét az egyetemen. Ez az aspektusa sokkal inkább érdekesebb a dolognak, minthogy Horthy kép van a falán.
Pár éve még a Che Guevarra portré is befigyelt volna! Csak hát most más kurzus van, alkalmazkodnia kellett.

Én inkább azt kérdezném meg tőle, mi a faszért akar valaki 14 évet maradni a egyetemen, illetve a hökben????

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.05. 16:22:10

Én nem látok problémát. Joga van saját politikai meggyőződésére. Egy HÖK-vezetőnek nem kell politikasemlegesnek lennie.

komplikato 2013.11.05. 16:22:24

@Csató: "Én inkább azt kérdezném meg tőle, mi a faszért akar valaki 14 évet maradni a egyetemen, illetve a hökben????"

Nyilván poltikai inkubátor ÉLETKÉPTELEN egyedeknek. Lásd még átlag diákképviseleti arcok, meg a 12-14 év felsőoktatásban elpocsékolt év esete.

komplikato 2013.11.05. 16:23:26

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Egy HÖK-vezetőnek nem kell politikasemlegesnek lennie."

Nem lenne ezzel semmi baj, ha nem tagadnák a saját politikai elköteleződöttségüket, valamint uygan azért ne másznának rá másokra.

Így viszont gáz.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.05. 16:29:57

@komplikato:

Persze, ez így van. Dehát aki nem Horthy-fan, az nem teszi ki a képét, azaz a politikai elkötelezettség tény.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.11.05. 16:30:35

Jó lenne, ha végre valaki írna egy történelemkönyvet, amiből többek között Horthyról és Károlyiról a teljes igazság kiderülne, a kommunista, náci és liberális propaganda helyett.

béla a görög (törölt) 2013.11.05. 16:39:51

Akkor ha én átmegyek Haynau-fun-ba és kirakom a képét a munkahelyemen az PC? :)

Azzal nem vádolható, hogy kommunista volt :D

akrosztikon 2013.11.05. 16:58:00

Igazán szórakoztató írás, de nem igazán értem, hogy miért próbál meg bárki úgy kommunikálni a HÖOK elnökével, mintha az egy értelmes ember lenne.

HÖOK elnök soha nem lehet normális egyetemi hallgató vagy doktorandusz. Eleve normális egyetemi hallgató nem vállal semmiféle tisztséget az egyetemi hallgatói önkormányzatokban, a HÖOK-ban pedig végképp nem. Következésképpen a HÖOK mindenkori elnöke, jelenleg Körösparti Péter az egyetemi hallgatók mindenkori söpredékének aktuálisan legundorítóbb példánya.

Ennek tudatában nem lehet azt várni, hogy a HÖOK elnöke képes legyen bármiféle értelemmel bíró megnyilatkozásokat létrehozni.

Körösparti Péter azáltal, hogy a HÖOK elnöke lett, kinyilvánította magáról, hogy érdemes bármely egyetemi hallgató és doktorandusz megvetésére. Ő az utolsók között is a legutolsó. Gondoljatok bele! Körösparti Péter 32 (!) éves, a Debreceni Egyetemen végzett történelem, néprajz és pedagógia szakokon (OMG), jelenleg pedig politológia és pénzügy-számvitel szakon tanul szintén a bölcsészet-, társadalom- és gazdaságtudományok terén "rendkívül erős" Debreceni Egyetemen. Soha nem dolgozott sehol, csak a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatában és a HÖOK-ban. Mégis mit lehet várni egy ilyen embertől?

katolnai 2013.11.05. 17:01:22

nem értem, h egyesek miért vannak kibukva Horthy tiszteletén, mikor vannak akik pl. Eisenberger Benjámint tisztelik, megint mások a pufajkás Hornnak avatnak szobrot. Vagy mindent lehessen vagy semmit …

Bí Dzsí 2013.11.05. 17:11:33

A Corvinus Egyetem szakkolégiuma a mai napi Rajk Lászlóról van elnevezve. Az Átlátszót szemmel láthatóan kiváló történelmi ismeretekkel rendelkező szerkesztők készítik, tehát gondolom a kommunista belügyérnek, az BM Államvédelmi Osztályának életre hívójának pályáját nem kell részletekbe menően elemeznem. Hogy valami HÖK-ös szála is legyen a dolognak: az átnevezésre vonatkozó kezdeményezést a kollégiumi DB utasította vissza, vagyis ők a mai napig vállalják egy totalitárius diktatúra tömeggyilkos miniszterének nevét. Izgatottan bárom hasonlóan kemény kérdéseiteket a témában.

komplikato 2013.11.05. 17:20:04

@katolnai: Nekem nem is ezzel van bajom, de ha valaki ennyire szem előtt van, akkor vállalja be, ne kezdje elkenni a sz*rt. mondja ki, hogy kedveli Horthy-t, ez az ő magánügye.
De itt egyik oldalról megy a mű felháborodás (fúúúú, Horthy képet tett ki!), másik oldalon meg a mellébeszélés ...

A többségnek, értelmes embereknek, meg ne legyen már kötelező vallási alapon elhinni, hogy Horthy csupa jót (vagy rosszat) tett az országnak vagy azt, hogy Jézus valójában magyar volt ...

WhyCantITouchIt? 2013.11.05. 17:27:24

Srácok, azok az idők már elmúltak, mikor reakciósok felkutatásáért jó pont jár.

Ti is menjetek nyugodtan hajlongani Che Guevara-s pólóban a Marx szobor elé, pont mindenki leszarja.

Állítsuk meg a ......... 2013.11.05. 17:34:04

32 évesen még mindig hallgatói, az jogviszonyban nem semmi.

"azzal indokolva a portré kifüggesztését, hogy Horthyhoz fűződő vonzalma magánügy"

vonzalom:)))))

WhyCantITouchIt? 2013.11.05. 17:36:38

Egyébként jó lenne, hogy addig, amíg Horthy személyét illetően nincs a társadalom nagyobbik részében egy közös álláspont, miszerint ő a magyar történelem egy negatív, vagy pozitív figurája, addig senki nem indítana hajtóvadászatot senki ellen a véleménye, szimpátiája miatt, már csak azért is, mert ha jól tudom már nem az 50-es években élünk.

Állítsuk meg a ......... 2013.11.05. 17:45:25

körösparti ténykedése is hagyni fog nyomot maga után, ha mást nem hát kondenzcsíkot.

@WhyCantITouchIt?:
körösparti petike irodája hol is található?
Az nem a lakhelye, azt az állam finanszírozza.

Ja, és mi van a debreceni egyetemen található "büféivel", amelyet állítólag nem ő működtet.
Csak tudnám ki dugja petikét.

akrosztikon 2013.11.05. 17:51:14

@Salemi boszorkány: Nyílt titok, hogy Körösparti Péter és Kósa Lajos rendszeresen találkoznak és szexuális kapcsolatot létesítenek egymással. A hírek szerint nem csak Kósa dugja Köröspartit, hanem fordítva is. The usual Debrecen sytle.

Kámasuka 2013.11.05. 18:11:25

Na az baszna be ha a bloggerzsidó mondaná meg ki lóghat a HÖKben.

Hehe

Állítsuk meg a ......... 2013.11.05. 19:44:15

@Kámasuka:
Hát ez az, hogy lóg, 14 éve jár egyetemre.
És ő tképpen semmi más csak egy nagyképű kiskötsög.

the_penetrator 2013.11.05. 20:38:04

@akrosztikon: akkor a kép nászajándék? :)

Paul Summers 2013.11.05. 20:40:57

Lófaszt a seggetekbe, már a csapból is a juden téma folyik.

Paul Summers 2013.11.05. 20:44:26

Az a különbség, hogy a cionista terrorállamban most vannak a nácik hatalmon. Horthy Magyarországán gettók voltak pár városban, ma a judeonácik egy teljes népet tartanak gettóban az apartheid fallal.
Palesztinában etnikai tisztogatás folyik a judeonáci terrorállam által.

Trollmagnet 2013.11.05. 21:56:42

Én komolyan szeretném ha napalmot dobnának az összes ide kommentelőre, bele értve engem is

Paul Summers 2013.11.05. 22:17:04

@Trollmagnet: Szerintem inkább anyádra dobjanak.

akrosztikon 2013.11.06. 08:20:54

@Paul Summers: Gratulálok! Itt az emberek mindent megtesznek azért, hogy ők írják a lehető legagyatlanabb hozzászólást, erre jössz te, és ellentmondást nem tűrő módon mindenkit magad mögé utasítasz az azonnali agyhalált okozó kommenteddel.

Csató 2013.11.06. 09:50:22

@Kámasuka: Mit gondolsz, Horthy mit szólna, ha látná, hogy egy ilyen füstös képű, kampós orrú az ő képével nyomul?
Mert, semmi kétség, hogy csak a mindenkori politikai széljárásnak akar megfelelni körösparti. Pár éve még nem volt ekkor a vonzalma Horthy iránt.

Ezzel a hök elnök feliratkozott a fidesz leendő megélhetési politikusainak listájára. Ha 5-6-7 év múlva, 40 évesen végre otthagyja az egyetemet majd a versenyszféra helyett kap valami fasza állami állást.

Amikor újabb 20 évet húz le a Te adódból, akkor majd viaszdíjként visszagondolhatsz, hogy volt egy "karakán ember", aki ki mert akasztani egy Horthy képet az alagsori irodájában.....

Közösségek

süti beállítások módosítása