Politikai okokból cenzúrázták egy diák slam poetry szövegét a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban

2013. 12. 27. 11:00 - Viktor 21

Az intézményben működő drámatagozaton ez már nem az első eset, ahogy arról korábban beszámoltunk, szeptemberben 2 drámatanár kapott írásbeli figyelmeztetést "A legnagyobb magyar" című előadás rendezéséért.
Ezúttal egy diák, Purosz Leonidasz "Homo Ethicus Hungaricus" című slam poetry szövegét cenzúrázták, nem hangozhatott el az iskola félévi Teadélutánján. Erről őt és az iskola igazgatóját is megkérdeztük.

A szerzőtől úgy értesültünk, hogy az igazgató azért nem engedélyezte a slam elhangzását, mert az szerinte pártpolitikai jellegű, marxista, sztálinista, és felháboríthatja a jobboldali érzelmű diákokat.

Átlátszó Oktatás: Mi történt pontosan?

Purosz Leonidasz: Az iskolánk irodalmi-drámai tagozatán hagyomány, hogy a félév végén összejönnek a jelenlegi és volt drámaisok, plusz a tanárok és az érdeklődők egy közös délutáni teázásra; ilyenkor a harmadikosok és a negyedikesek előadják egyéni és csoportos, önállóan készített produkcióikat. Ez a Teadélután, aminek semmi köze a karácsonyhoz. A tanárok, mivel nem akartak újabb konfliktust az igazgatónkkal, megkértek, hogy szóljak neki előre a slamemről. Bementem hozzá, közel egy órát beszélgettünk, megpróbált meggyőzni arról, hogy miért nincs helye ennek az iskolában, de konkrét választ nem adott – másnap üzent nekem, hogy ne mondjam el a szöveget.

ÁO: Mivel indokolta az igazgató a lépését?

PL: Elsősorban azzal, hogy ez egyértelműen egy pártpolitikai jellegű szöveg, amivel megbánthatom a jobboldali érzelmű diákokat – szerinte ugyanis a színház nem szabad, hogy megosztó legyen, az a feladata, hogy megkérdőjelezhetetlen értékeket vigyen a színpadra. Másrészt azzal érvelt, hogy sérti a karácsony szellemiségét, bár hangsúlyozom, a Teadélután nem karácsonyi műsor. (Karácsonyi műsorral egyébként szintén készültünk, egy nappal később adtuk elő.) Szerinte a szöveg marxista, később a sztálinista szót is használta rá. Véleménye szerint a címmel az etikaoktatást akarom gúnyolni, ez pedig a kommunizmusra emlékezteti.

ÁO: Az iskolában volt már példa ilyenre?

PL: Igen, szeptemberben két drámatanárom írásbeli figyelmeztetést kapott egy rendezésükért, amiben én is szerepeltem, és amelyet nagyrészt mi írtunk – erről a sajtó (igaz, sok csúsztatással) cikkezett is. Ezért is mondták, hogy kérjem az előadásom jóváhagyását az igazgatótól.

ÁO: Hallottál hasonló esetről máshonnan?

PL: Másról sem hallani – mintha a cél a kultúra elolcsósítása lenne. Vigyünk a színpadra megkérdőjelezhetetlen értékeket… Ha az embernek csak annyi mondanivalója van mások számára, hogy a jók megkapják jutalmukat, a gonoszok pedig méltó büntetésüket, az nem baj, de ezért kár például színházat csinálni. Ezeket a megnyugtató közhelyeket ráerőltetni egy ország kulturális életére pedig egyenesen bűn. Nem hiszem, hogy a szövegem világszínvonalú lenne, egyszerűen csupán véleményt formál – némi iróniával, de mocskolódás nélkül. Na ez az, amit manapság rossz szemmel néznek. Az új trend: vélemény helyett igazságot. Csak hát: kinek az igazságát..?

Megkerestük az iskola igazgatóját is: arra voltunk kíváncsiak, hogy igaz-e, hogy nem engedte elmondani a szöveget. Tóth Tamás az alábbi választ adta, kérésének megfelelően teljes terjedelemben, változtatás nélkül közöljük sorait:

"A drámais teadélután műsorát mindig az irodalmi-drámai munkaközösség tagjai állítják össze, ez így volt idén is. Iskolánkban köztudottan igen nagy szabadságban élhetnek a diákok, és természetes módon időnként feszegetik is annak határait, vagyis megpróbálják, meddig lehet elmenni. Ez történt most is, és itt lép be a képbe a pedagógus felelőssége. Az érintett tanuló, miután már háromszor is sikertelenül próbálkozott a drámai munkaközösség-vezetőnél, hogy műsorra vegyék az alkotását - amely több pontján kétségkívül sértő, megosztó, akár politikai kortesbeszédként (sic!) is elmenne, tehát nem iskolába illő - , végül még egyszer bepróbálkozott az igazgatónál is. Így eshetett meg sajnos, hogy az érintett remekmű nem kerülhetett műsorra. Végül, így Karácsony táján jó étvágyat kívánok a bejglihez, vagy ha valaki más valamit szeret rágcsálni, hát ahhoz is."

A slam szövege, teljes terjedelemben:

Homo Ethicus Hungaricus


1
Áttilá, á színpád á tied!
Hát tessék, megvívtuk a tusát:
egy ország központosított eufemizmusát.
Piros-fehér-zölden lámpa ég az éjben,
együtt fürdünk meg a nemzetiszín kéjben.
Nem Alföldi, hanem a nagy Alföld színháza lett ez: sivárság a színpadon,
birkák a nézőtéren. Ennél magyarabb mégis mi lehetne?
Homo Ethicus Hungaricus,
avagy hogyan írjunk három igaz magyart egy páros jelenetbe.
Mert az új érték a mértéktelen mérték. Önök kérték.
Hátranyilazva ülünk hintalóra,
elcsap minket az idő, ez az unott ingaóra;
és még mindig öndicsfényre van csak igény, nem öndefinícióra.
Ne aggódj: kapod a telt házat. Büszkén tapsolnak parókás nénik.
Senki nem lázad.
Senki nem tüntet.
De hol vannak a fiatalok?
Ma otthon maradtak?
A TV-székháznál ragadtak?
Eltűntek...
2
Te tényleg elhitted, hogy a Magyar Gárda
majd jobban rábukik a klasszikusra,
mint az avantgárdra?
Azt meg gondolhattad, hogy a felnövő értelmiség
az egyházi kultúrkampf után nem mond el még egy misét.
Ha ők nem kellenek, kire vársz? Miféle nagy őre?
Mi halgeneráció vagyunk -- a TV a fél tavunk halőre.
És tudhatnád, hogy a művészetnél (főleg, ha alibi-művészet)
mindig fontosabb lesz az X-faktor nézőinek megnyerhető cuvée-szett,
és a kultúránál (főleg, ha alibi-kultúra)
mindig cool-abb marad a kocsmatúra.
Nemhogy neked, itt még a jó bornak sem kell cégér:
minek kéne, ha úgyis a tablettást vedelik?
Milyen a magyar? Nem lát a csömörtől,
de vígan rohan csöbörből
a legszarabb vederig.
3
Öntudatos honpolgár
minden botrányt bojkottál.
Közízlés a körítés,
a jó magyar kolbászból
épül már a kerítés.
Öntudatos honpolgár
kezében a botkormány;
táltos-magyar pilóta:
minden szelet bojkottál.
Öntudatos honpolgár
azt hiszi, hogy ébren van,
pedig régen horkol már.
4
Látod, ezt vívjuk, ezt a tusát:
egy ország központosított eufemizmusát.
Hogyha elmész a színházba sok pénzzel,
semmi ízléstelenséget ne nézz el.
Nemzet mondja: nagy siker.
Kárikittyom, édes hazám, itt minden tejjel-mézzel!
Énekelj elvtárs!
Nem elvárás persze,
csak hát tudod, nem hátrány:
Nemsokára érkezik az ellátmány.
Nem elvárás persze, csak hát tudod,
nehéz lesz az elválás.
Apa-fia kapcsolat ez:
mi büszkék, és te hálás.
Csinos kis orcád van:
szívesen látunk bárhol az országban.
5
Unod a mondókát?
Pedig meg fogod tanulni, még ha nem is gondolnád.
Mit tehetsz egy olyan helyen, ahol a színházak is stadionok lettek?
Hass, alkoss, gyarapíts
az utolsó erődig;
s a haza fényre derül --
vagy árnyékra vetődik.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr35710264

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.12.28. 10:13:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vNHM 2013.12.27. 16:45:06

Mondjuk ki batran, nehogy a "szerzo" az uldozott pozban tudjon szerepelni. Ez csak egyszeruen szar, nincs mondanivaloja.

$pi$ 2013.12.27. 16:54:54

"Másról sem hallani – mintha a cél a kultúra elolcsósítása lenne."

Aha, mert a kultúra nyilván egy kommunista diák kommunista "Homo Ethicus Hungaricus" című slam poetry szövege. Enélkül a kultúra csak valami olcsó utánpótlás lehet...

A művészvilág nyilván súlyosan aggályosnak tartja az esetet, ennél már csak akkor volna aggályosabb, ha megengedték volna, hogy valami jobboldali szöveg elhangozzék.

nandras01 2013.12.27. 17:01:02

@vNHM: esetleg, ha elovasnád, akkor meglehet, hogy találnál benne némi mondanivalót.
ha mást nem, akkor annyit, hogy van olyan fiatal, akinek tele van a töke azzal az ámokfutással, ami az országban zajlik.

zsg? 2013.12.27. 17:02:22

Ez az elhallgattatás örök forgatókönyve. Először a helyi hatalmasok ostoba módon elhallgattatják, de nem értik meg, hogy az internet világában pont emiatt sokkal szélesebb nyilvánosság értesül majd ugyanarról. Bravó, ostobaság, bravó beszűkültség.

Ha hagyták volna a srácot azt csinálni, amihez kedve van, akkor a kutyát sem érdekelt volna ez az egész. Illetve, csak annyira, mint amennyire a vers jó. Így viszont mindenki ezt fogja olvasni, értékétől függetlenül, csak a kíváncsiság miatt: miért kellett ezt letiltani? Bravó képmutatás, bravó sötétség. Az igazgató levele a mintapélda arra, hogyan kell megbélyegezni a diákot, aki naívan azt hiszi, itt pofázhat kedve szerint ("Az érintett tanuló, miután már háromszor is sikertelenül...) Így lesz belőle rendszerellenes, ellenálló, így lett az 25 évvel ezelőtt a viktor és haveri köre is a KISZ/MSZP időkben. Nem mondhatták ki a nyilvánvalót. Ma ugyanott tartunk. Az igazgató bácsi letiltja a diák versét, mert szerinte sértő és megosztó. A nagy lóf..szt. Csak kimondja a nyilvánvalót, akkor is, ha a nagyságos igazgató bácsinak ez nem tetszik. Meg a nemzeti turbónarancs főnökének.

Konzervatív0 2013.12.27. 17:34:26

Hátöö.. előbb a műről:
Nos, nem szeretek köpködni, de a tag költészete már-már Jónás Tamást idézi.
Im egy remekmű:
konyves.blog.hu/2008/04/11/jonas_tamas_kegyetlen_apr_11_9

Középszerűnek is nagyon nagy jószándékkal nevezhető.
Nem értem miért gondolja valaki ha sikerül a kormányt fikáznia egy fércelményben és számozza a versszakokat akkor valami nagy verset alkotott.
Ez egy kalap bódiszilvát nem ér.

A szerzőről: Nos a tipikus forradalmár, a echte magyar Che Gevara. Bárkin átgázol csakhogy az igazát bizonytva lássa. (ha kell kiirt egy egész falut is, vagy épp az iksoláját alázza).

Értem én, hogy a középszerűségből úgy akar kitörni hogy a liberális sajtóban elsirja hogy őt ám a náci cenzúra ... és hogy így akar magának rivaldafényt szerezni, de el kell keserítsem. Mulandó rivaldafény ez. Inkább kinos.

A tanár/igazgató dolga: Valahol megértem. Hivatalosan egy oktatási intézménytől távol kell tartani az egyértelmű politizálást. Teheti ezt mindenki szabadidejében iskolai kereteken kivül.

Nos egy iskolában, diákoknak rendezett rendezvényen minden nemű politizálást kerülni kell. A tagnak ha politikai véleménye van iskolakapun kivül bátran kifejtheti, ezért senki nem fogja megróni. Ha ezt kapun belül szeretné tenné ott felmerülnek aggályok.
Én fegyelmit adnék a diáknak amiért igaztalanul rossz hirnevét kelti az iskolának. (lehet be is perelném a tanár helyében)

Összegezve, kedves költönknek tanácsként csak annyi. Nem kell mindenkinek a kormányt vagy a rendszert szeretni, sőt joga van birálni. Teheti ezt egy diák szabadidejében iskaolai kereteken kivül és főleg iskolakapun kivül. Ha meg ez amolyan polgárpukkasztés lenne (vagy alföldinek benyalás) akkor bizony el kell keserítsem, mert ennek sincs helye az iskolában. Ha meg csak ki akarja magát rugatni, akkor elég ha megbukik matematikából, nem fontos mindenkire köpködni hozzá.

Az médiának aminek pedig ez hir: Értem hogy szenzáció kell, meg értem hogy ezzel aztán sikeül a hivek előtt bizonyítani hogy itt milyen náci diktatúra van, de ne rugaszkodjunk el a tényektől.

ppppalika 2013.12.27. 17:36:26

Politikailag nyilván értelmezhető. De csak az előzmények után.

Önmagában - egy normális országban - csak egy vélemény lenne a sok közül.

A "betiltott" mű így sokkal többekhez jut el, mint egy maximum néhány száz fős társaság.

zengjen a dalunk fajtárs 2013.12.27. 17:49:29

@Konzervatív0:
@Konzervatív0:
"a tipikus forradalmár, a echte magyar Che Gevara"

Ilyen névvel hogy Purosz Leonidasz?
Én inkább az 1949-es görög kommunista emigránsok újabb sarjadékára asszociálnék. Ez lesz belőle, ha befogad egy ország mindenféle gyüttment népséget

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2013.12.27. 18:11:51

két tény: nem sztálinista és nem _párt_politikai, simán politikai.
vélemény:
A slam poetry jellemvonásait szerintem hozza, koncerten reppelve hallottam már rosszabbat is, de tényleg nem világszínvonalú. Hülyeség volt letiltani.

I_Isti 2013.12.27. 18:14:12

@Konzervatív0: Ha ez marxista mű, akkor mi a kormányunk gazdaságpolitikája?
Kísért téged is a kiszes múlt? Tudod, a kisznek volt az a lényege, hogy a fiatalok nehogy bárhol máshol politizálhassanak, csak a fölnőtt párttitkárelvtársak által meghatározott kereteken belül, nehogy kritizálni merjék a Rendszert...

Köves D. Gábor 2013.12.27. 18:17:59

A szöveg egy diáktól egész jó, nem kell köpködni. Örülök, hogy az igazgató nem hagyta neki elmondani, mert ez így egy szép kerek történet lett: van benne az egyik oldalon egy kis provokáció, a másik oldalon meg szervilizmus és beszariság. Mint cseppben a tenger, megmutatja, milyen az egyén és a hatalom viszonya itt Magyarországon, most, 2013-ban. Az élet a legjobb dramaturg. ;)

komplikato 2013.12.27. 19:30:26

Ha ennyire elő akarnak valamit adni, akkora nagy nehézségekbe üzközik, hogy szervezzenek iskolán kívűl valami előadást, ahol nem köpnek a levesükbe?
És ha nehézségekbe ütközik, akkor meg sem kell próbálni?

Forradalmár? Mert besír az első pár akadálynál? Ugyan már.

A versről nem írok semmit, mert nem vagyok műkritikus. De ha ez kommunista-sztálinista, akkor szegény vezér mit szól a jelen kormány működéséhez? arra milyen szót használna? Maoi? :D

egysmás 2013.12.27. 19:31:35

A szart betiltani nem hiba, bűn!
Még a végén azt hiszi valaki, hogy ez a "mű" érték...

Tamás Csacsicska 2013.12.27. 19:31:39

Ide jutottunk: „jobboldali érzelmű diákok”.
.
Az iskolákban ugye tiltott a pártpolitizálás – persze kivéve, ha a Fidesztől van szó. Gyalázat, hogy már a gyerekeket is állásfoglalásra késztetik – ez a seggfej Orbán egyik legnagyobb, megbocsáthatatlan bűne! A Hoffman Rozál csak egy gerinctelen báb: Orbán és Kövér elveit, utasításait hajtja végre. Amit a Nagyvezír a felcsúti budin kihoz magából, az a követendő! Ha ő egyszer azt hiszi majd, hogy a gyereknevelés legjobb módszere a testi fenyítés, akkor másnaptól a tanárok verni fogják a gyerekeket. Majd a Hoffman kitalálja hozzá az ideológiát.

urambátyám 2013.12.27. 19:54:26

Ahogy a Költő mondja:

"Rímelő versekben
él a hazaszeretet,
jó tanács felnőttnek,
és a gyermekeknek!"

A siheder "versében" nyoma sincs ilyesfélének, csak a nemzetrontó gondolatok sütnek át. Nyilván kommunista írta.

Nincs a versben se Magyar Igazság, se Trianon, se Emese, se Mária.

Szar, na. Finomkodhatnánk, de jobb az ilyet kimondani, mielőtt folytatná.

"Rímelő versekben
vannak igazságok,
ott nem burjánoznak
pornók és gazságok!"

A pornóra meg nyilván gondolt, már csak a korából kifolyólag is; a versírás előtt is, meg utána is.

Meg kell szüntetni a "drámatagozatokat", menjenek inkább focizni.

Paul Summers 2013.12.27. 20:11:56

Fosok a slamedre. Szerintem anyáddal fürödj együtt a kéjben.

Lovag Mihály 2013.12.27. 20:39:04

bizony, véget ért az a világ, h a liberálbolsevik csűrhe szarhatott a tisztességes emberek érzéseire.

tisztapista 2013.12.27. 20:58:32

Egy gyerektől nem rossz, DE:
- Szeretnénk, ha 18 éves kor alatt, pártpolitikai csatákba keverednének a középiskolások az iskolájukban?
- Biztosan érti minden gyerek ennek a szlemezgetésnek a tartalmát? Nekem úgy tűnik, hogy maga az alkotó is csak a szóviccekért tett volna be néhány sort.

egysmás 2013.12.27. 21:04:05

@tisztapista: "Biztosan érti minden gyerek ennek a szlemezgetésnek a tartalmát? "

Egy drámatagozatos teadélutánon?
Mintha a matekszakkörös kocsmatúra közönségétől vitatnád el az integrálszámítás képességét.

exlex 2013.12.27. 21:04:58

Görögországból a bolsevik patkányhorda elmenekült amikor a jobboldal átvette a hatalmat. Jutott a bolsevik szennyből Romániának, Magyarországnak és még egy pár "baráti" országnak. Mars vissza.

Lovag Mihály 2013.12.27. 21:09:03

@exlex: na igen, mi befogadtuk őket, ezzel valószínűleg megmentve az életüket. mostmeg oda szarnak, akik tenyeréből esznek.. otthon nem mertek forradalmárkodni.

zobod 2013.12.27. 21:10:48

Egy ilyen bárgyún gyermeteg és kisszerű "alkotás" szerzőjének nem kellene ennyire öntudatosnak, és beképzeltnek lenni. Éretlen kisfiú, tessék szépen az igazgatóbá' tanácsaira hallgatni.

exlex 2013.12.27. 21:11:05

"Homo Ethicus Hellenicus" - kölcsönökből élni, szarni a kölcsönt visszafizetni, nácizni a németeket akiktől kölcsönt kaptak, másodszor is kárpótlást kérni a 2. világhábórúért a németektől (működésbe lendült a görög kárpótlásipar) Ez a görög etika.
Röviden szarok Görögországra.

McKinney 2013.12.27. 21:11:15

Tetszhet, vagy sem, ez szubjektív, de tény hogy ebben a versben semmi pártpolitika nincsen. Nem kötődöm egyik párthoz sem, mégis tele a tököm nekem is azzal a nemzeti ömlengéssel és hazudozással ami itt folyik. Ja, és hála Istennek hogy nem most kell suliba járnom.

forrimi85 2013.12.27. 21:13:44

1) Ez az a gimnázium, ahová Alföldi is járt drámatagozatra, így a szöveg megírása többletjelentéssel bír, ettől is érdekes.

2) egy középiskolás diáktól ez a szöveg igen is jó. Tehát pedagógiai szempontból is arra kellett volna törekedni, hogy elhangozzon.

3) A gimnázium igazgatója alapvetően alkalmatlan a feladatára. Ő nem az államhatalmat képviseli jó esetben, hanem a tanári kart és a diákokat. A szöveg egy vélemény, amit meg lehetett volna vitatni. Ezzel senkit sem bántott meg a diák.

4) Tessék betiltani pl. Berzsenyit a következő soráért:
"Mi a magyar most? – Rút sybaríta váz." - Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz (régebben középiskolai tananyag volt! lehet, hogy ma ezt is betiltotta nemzeti Rózsánk)

5) Örüljünk neki, hogy a fiatalok reflektálni akarnak és tudnak saját területükön megjelenő eseményekről. Mivel a diák drámatagozatos, így nagyon helyes, hogy a magyar színjátszás és kultúra helyzetére reflektál!!!

A legröhejesebb az, ahogy az igazgató cenzort játszik, mert lehet manapság cenzorkodni, de nem érdemes. Egyrészt sokkal több emberhez jut el a cenzúrázva felirattal hirdetett "árucikk", másrészt a legszánalmasabb, megvetendő emberek közé kell sorolni mindazokat, akik a gondolkodó emberek üzeneteit akarják blokkolni.

Remélem, hogy a mostani bús düledékek helyén a gimnázium még fog régi pompájában csillogni. Ugye Bácskai Miska bácsi?!

zobod 2013.12.27. 21:32:06

@exlex: Semmit nem számít, kik voltak és honnan jöttek a nagyszülők, vagy talán a dédszülők. Mi, magyarok nem törünk pálcát senki felett, befogadjuk akinek az élete veszélyben van, egész történelmünk erről szól. Nem erre a fiúra kell mérgesnek lenni, talán még nem is nagykorú. Mérgesnek azokra kell lenni, akik kamaszgyerekeket használnak fel pitiáner aktuálpolitikai mocskolódásaik díszletéül. Jelen esetben az Orbán-fóbiás kompánia lehet nagyon büszke magára.

Politikai száltól függetlenül: a jelenkori jólét, a kritikátlan szülői elkényeztetés, és a kiforgatott liberalizmus vezet oda, hogy felnőtt embereknek, egy iskola igazgatójának magyarázni kell egy kiforratlan személyiségű, kora miatt magát talán valami XXI.-ik századi forradalmár Petőfinek képzelő kamasznak egy órán át, hogy miért is nem egy iskolai amatőr színpadra való "remekműve".

Sírköves Slomó 2013.12.27. 21:38:26

Jobb lett volna kibaszni őket, úgysem lesz munkahelyük. Jobb előbb mint később.

I_Isti 2013.12.27. 21:42:20

Most tényleg mindenki ennyire hülye, vagy csak tetteti magát?

Sírköves Slomó 2013.12.27. 21:43:25

Beleolvastam ez a srác Alföldi valamelyik köcsögje lehet úgyhogy mégis lesz munkája.

Örülök hogy iskolában nem került színpadra, a közösségi igény majd elterjeszti, ha akarja, azt mg tessék kivárni.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.12.27. 22:12:14

@exlex: "kölcsönökből élni, szarni a kölcsönt visszafizetni"
Akárcsak a magyar devizahitelesek.

karlinnyó 2013.12.27. 22:15:53

Kis cigány, jön a kis cigány,
Itt van a kis, kis cigány
Jött el, vigyázz, mert:
Itt van a kis cigány,
eljött hozzátok, héééé

Az_Univerzum 2013.12.27. 22:58:09

A kommenteket olvasva örülök igazán, hogy elköltöztem abból a fasiszta országból.

Jó dagonyázást.

zengjen a dalunk fajtárs 2013.12.27. 23:26:27

@Az_Univerzum:
Helyenként tényleg elég rasszista ízű ami leír a csávó:

"birkák a nézőtéren. Ennél magyarabb mégis mi lehetne?"

De egy bevándorló miatt nem kell még kivándorolni

zengjen a dalunk fajtárs 2013.12.27. 23:33:01

@zobod:
"Semmit nem számít, kik voltak és honnan jöttek a nagyszülők, vagy talán a dédszülők. "

Azért nem mindegy mit hoztak magukkal ezek a balkánról szalajtott komenisták. Odahaza ők voltak a helóták, de itt már fordult a helyzet és minket néznek annak. Ha neked jólesik ez a nemzetgyalázó provokáció, akkor érett vagy a helótasorsra

Gól. 2013.12.27. 23:48:32

A SRÁC NAGYSZERŰ !!!

Palamede1 2013.12.29. 04:35:18

Vélemények egész halmaza, odavetve s némiképpen ellaborálva, egyszeri használatra vagy éppen további kibontásra; mindenesetre ami leginkább jellemzi őket: kicsik és névtelenek; a hibát elkerülendő, hozzászólásra szorítkozom csupán. A vers -jelen időben- egyértelműen házi használatra készült, egy drámakör teadélutánjára, s ezáltal a költemény jelentőségének, formai szerkezetének, tartalmának további boncolgatása felesleges, mindezek saját, alkotói öntudatára és lelkiismeretére, továbbá tanáraira vonatkoznak.
Ami sokkal inkább elkeserítő -ha már a történteket elfogadjuk teljes valójukban és komolyságukban- az igazgató, egyben az egész tanintézmény hivatalos állásfoglalása, melyben volt lehetősége részeltetni a megkérdezőket. Még a legtisztább füllel sem kell rendelkezni ahhoz, hogy kihallható legyen a leereszkedő mód, az autoriter hatalmába vetett hitében való megsértettség, mely klimatikus záróakkordként a befejezésben csendül ki legteljesebben, úgymint bejgli és egyéb delikát dolgokon való rágcsálás (helyesen elértve: csámcsogás). Ezen nagyzolási hajlam léggömbjének tartalmát, azonban a rafinált elme könnyedén kiengedheti, rámutatva egyetlen megfogalmazásra, mely további analizációt már nem is tesz szükségessé: pedagógusként, egy oktatási intézmény vezetőjeként és szószólójaként senki sem engedheti meg magának -mely kifejezést, ha már kiűzni nem tudunk, de jobb híján a szleng és egyéb vulgárisabb szavak körébe száműzünk- a 'bepróbálkozni' ige használatát. Ad vocem, próbálkozni: egyáltalán szükséges ezzel is bárkit kisebb személyként kezelni (ki próbálkozott s egyáltalában is, mivel?), az viszont bizonyos, hogy a fentikben elhangzott (leírt) formájában, hivatalos válaszban nem szerepelhet, továbbá művelt és hivatása teljes tudatában élő és tevékenykedő pedagógus nem vehet az ajkaira. Az olvasottság hiányának, a higiénia hiányának, az olcsó tömegmédia múló divatjának majmolásának jele ez.

Locassen 2013.12.31. 10:59:48

Nekem tetszik a vers, pedig határozottan jobboldali érzelmű vagyok. Ennyi idős szerzőtől pedig kimondottan érett teljesítmény.

Éés úgy tűnik, a keresztnevéhez is igyekszik méltó lenni:)

helina 2013.12.31. 18:37:21

Meg vagyok döbbenve azon, hogy emberek Leonidasz származása miatt fröcsögnek. Nem tudom, hogy csak én gondolom-e így, de valószínű a srác magyarnak vallja magát, nem véletlen zavarja az ország közéleti helyzete. Valószínű szereti a hazáját, (kételkedjetek!) ezért szólalt meg. Nem egy libsi-bolsi-görög-komcsi, bánom is én minek neveztétek... Ez a vers nem politikai állásfoglalás, csak egy vélemény. Úgy kellene kezelni, ahogyan annak helye van.
És nem a vers minősége a lényeg, hanem az igazgató úr "túlkapása", ami tőle nem az első alkalom. Ahogyan az ő válaszából is kitűnik, teljességgel nincsen tisztában azzal, hogy hogyan ír egy felnőtt ember hivatalos hangú levelet, olyan szavakat használ, amit még egy 9. osztályos fogalmazásában sem lehet megtűrni.
Mindent illene a helyén kezelni, nem fröcsögni, ahogyan a csövön kifér.

libsibolsika 2014.01.01. 00:08:39

Szánalmas az ilyen igazgató!
Pont az ellenkező hatást érte el! Ha nem tesz semmit akkor szűk körben elhangzik a vers és soha nem ismerhetjük meg, de így ezrekhez jut el a mondanivaló, meg tudjuk, hogy milyen balga tud lenni egy beszari igazgató és hogy Leonidasz a harcos újra köztünk él!

Közösségek

süti beállítások módosítása