Magyarázkodik az econovum-diplomás dékán

2014. 02. 19. 16:00 - Átlátszó Oktatás

A dékán már magyarázkodik. Pár nappal ezelőtt írtuk meg, hogy az egyik legnagyobb kamudiploma-gyárban szerzett oklevelet Gyuricza Csaba, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar dékánja is. Forrásaink szerint az alábbi közleményt küldte körbe ma az egyetemen, amiben magyarázkodik:

​NYILATKOZAT

Az elmúlt napokban az egyik internetes portálon a személyem lejáratására alkalmas sértő állítások jelentek meg. Az Econovum Akadémia szervezésében 2007-2010 között részt vettem közgazdasági felnőttképzésben, amelynek során összesen 18 tantárgyból a konzultációkat követően tettem vizsgát. Valamennyi kollokvium és a szakdolgozat védése a Corvinus Egyetem neves professzorai előtt zajlott. A megszerzett képesítés gazdasági ismereteim erősítését szolgálta, három korábbi diploma birtokában nem további felsőfokú végzettség megszerzése volt a célom. A képzettség semmilyen feladatköröm ellátásához, így a dékánihoz sem volt követelmény. Az oklevelet részemre az Econovum Akadémia állította ki bármely más hazai vagy külföldi intézmény nevesítése és hitelesítése nélkül. Amennyiben az intézmény akkreditációjával bárminemű probléma merül fel, azért sem a korábbi, sem a jelenlegi hallgatókat nem terheli felelősség.
Gödöllő, 2014. február 13.
Dr. Gyuricza Csaba

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr815821426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Közösségek

süti beállítások módosítása