Vannak még korrekt emberek Magyarországon!

2014. 03. 05. 21:51 - Kálmán Mihály

Nemrégiben írtunk Dobronyi Tamásról, aki Econovumos diplomáját PhD-ként tüntette fel, amivel nem volt egyedül. Dobronyi esete annyiban különleges, hogy az Óbudai Egyetem címzetes egyetemi docense és az MTA köztestületi tagja is volt. Az Óbudai Egyetem tájékoztatása és szabályzata szerint azonban a címzetes egyetemi docenseknél nem elvárás a doktori fokozat megléte, így Dobronyi jogosan viseli a címet. Ráadásul Dobronyi cikkünk után maga kérte az MTA köztestületi tagságából való törlését, ami meg is történt.

Sajnos joggal nevezhető történelmi tettnek Magyarországon, hogy egy ilyen ügy szereplője beismeri – vélhetően jóhiszemű – tévedését, és maga tesz lépéseket annak tisztázása érdekében. Sokkal gyakoribb az, amit a kazah tiszteletbeli konzulról írt cikkünk kapcsán tapasztaltunk, aki a leleplezés megjelenését követően ügyvédi fenyegetés útján próbált belőlünk helyreigazítást kicsikarni, amit természetesen elutasítottunk.

Dobronyi Tamás a lehető legtisztességesebben és legtranszparensebben, úttörő és példamutató módon kezelte ezt az ügyet. Minden elismerésünk.

Az Econovum cikksorozatunkra való reakciójáról és képzési rendszeréről itt írtunk.

 

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr465843451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

czjanos 2014.03.06. 10:01:57

Az írás kapcsán eszembe jutott Orbán idei évértékelője, ahol köszönetet mondott a plagizálás miatt megbukott Schmitt Pálnak, az alaptörvényért.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.03.06. 12:27:34

Már az előző poszthoz írt kommentemben is azt mondtam, hogy Dobronyi Tamás maximálisan korrekt viselkedése a hozzá hasonlóan érintettek körében ritka, mint a fehér holló.

Most csak gratulálni tudok neki, amiért továbbra is a tisztességes és korrekt utat járta.

encir 2014.03.06. 13:00:16

Respektálom a lemondást, de azért mégis marad egy kis szálka. Hogy lehet jóhiszeműen tévedni egy Phd képzésnél? Ha érzi, hogy keményen megdolgozott érte, kutatott, publikált stb.stb., akkor nem kellene ilyen könnyen lemondani róla.Ha meg tudta, hogy ez bizony nem egy Phd szintű tevékenység volt, akkor....

zFuly 2014.03.06. 14:08:43

@encir: PhD-ben komoly katyvasz van, szerintem mind a mai napig.
Nincs általános jó gyakorlat, sok a titkolózás, sok a csak a publikációs index kedvéért vagy a kollega idézettségi mutatójának javításáért írt üres cikk.
Idöközben az Econovum is "visszavonta" a reklámszöveget.
Dobronyinak vélhetöen nem létkérdés a titulus - mert tudja a saját értékét titulus nélkül is.
Hát ezek vannak.

Közösségek

süti beállítások módosítása