Nem tudjuk húzódik-e még az ELTE elleni per

2014. 03. 24. 10:00 - GSzD

Miután másodfokon, jogerősen is nyertünk az ELTE elleni információszabadság perben, már csak egy kérdés maradt: kér-e felülvizsgálatot az egyetem a Kúriától? Egyelőre nem tudjuk.

Kérdésünkre, hogy tervezi-e az egyetem a felülvizsgálati indítvány benyújtását, ezt válaszolta Rónay Zoltán, az ELTE főtitkára:

Az ELTE semmiről nem kíván nyilatkozni mindaddig, amíg az írásba foglalt ítéletet nem kézbesíti a bíróság részére. Számításaink szerint erre előreláthatóan április első harmadában kerülhet sor, ugyanis a bíróságnak a március 11-i tárgyalástól számított 15 napon belül kell írásba foglalnia az ítéletet, majd ezt követően kerül csak sor a kézbesítésre.

Mi pedig csak ismételni tudjuk magunkat, amit már az első fokú győzelem után novemberben megírtunk a Miért lenne ciki az ELTE-nek, ha fellebbezne? című posztunkban:

Az ELTE eddig is szabadon dönthetett, hogy kiadja-e a HÖK-ös jutalmakra vonatkozó adatokat, vagy sem, ők úgy döntöttek, hogy szerintük nem tartozik a nyilvánosságra, hogy mondjuk mennyit költenek telefonra a HÖK-ös képviselők, ezért lett az egész ügyből per. Van egy nagy különbség viszont a nemrég megszületett elsőfokú ítélet [azóta a másodfokú ítélet is megszületett] előtti helyzet, és az azutáni helyzet közt. Ha az ELTE az ítélet előtt adta volna ki az adatokat, akkor ezért ő vállalja a felelősséget. Az ítélet után viszont nem.

A perben a TASZ ügyvédje, Pető Márk segített nekünk, és beavatkozóként lépett fel a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH). Az ELTE-t havonta több millió forintért - ebben és más ügyekben - a jó kormányzati és HÖK-ös kapcsolatokkal rendelkező Jaczkovics ügyvédi iroda képviseli.

Kép innen.

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr375873910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Közösségek

süti beállítások módosítása