Kiretusálták Marx szobrát a Corvinus aulájából

2014. 05. 21. 01:45 - Kálmán Mihály

Az Ybl Egyesület idén, Ybl Miklós születésének 200. évfordulóján események egész sorával emlékezik meg az építészről. Az emlékévre 100 millió forint támogatást ígért a Nemzeti Kulturális Alap, és Fekete György Magyar Művészeti Akadémiája is részt vállalt az eseménysorozat lebonyolításában. Azonban hiába tünteti fel a honlap még mindig legnagyobb támogatóként az NKA-t, a főoldalon a következő szöveg található:

 

marx.JPG

Hűlt helye / Kép: www.ybl2014.hu

Az Ybl Egyesület 5 éve kezdte el az Ybl bicentenárium szervezését. A 2 éve kész programjainak majd a fele lezajlott. A kulturális tárca által ígért 100 millió forintos támogatásból ez idáig az Ybl Egyesület 1 fillért nem kapott. Annak ellenére, hogy az NKA által kiírt pályázatot formailag és tartalmilag megfelelően beadta határidőre.

Az egyesület fővédnöke egyébként Áder János, védnöke Pintér Sándor, és az Ybl Kupa fővédnöke Simicskó István államtitkár.

Az Egyesület a honlapjára felkerült virtuális túrákon több, Ybl által tervezett épületet is bemutat, köztük a Fővámházat, amely jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemnek ad otthont. Azonban a bemutatóból kiretusálták azt a Marx-szobrot, amely ellen a KDNP és az IKSZ indított kereszteshadjáratot az év elején. Ezzel a történettel mi is foglalkoztunk, tételesen cáfolva Rétvári államtitkár ostobaságait, és rámutatva az IKSZ-es érvelés következetlenségeire. Az aulából nem retusálták ki sem a modern hangszórókat, sem pedig a numerus clausus bevezetésekor miniszterelnök Teleki Pál emlékplakettjét és a Nagy Imrének emléket állító emlékművet sem, tehát az Ybl Egyesület látnivalóan nem az eredeti állapot felmutatását tűzte ki célul, csak Marxnak jutott különleges bánásmód.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr736188086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

opati666 2014.05.21. 08:44:16

Ehhez nincs mit hozzászólni...

kvadrillio 2014.05.21. 08:46:30

hmm... NEM ÚJSÁG, HOGY MARX SZELLEMI SZÍNVONALÁT CSAK KEVESEN ÉRIK EL..:)...a gond, hogy ezek a primitív barmok jelenleg köztünk élnek.....

♔batyu♔ 2014.05.21. 09:03:37

Marx szellemében és nevében gyilkoltak meg kb. 10 millió oroszt és pár százezer Kelet-európait és tartottak rabságban már százmilliót.

Szóval nem mindenki olyan büszke rá mint te.

Elstron 2014.05.21. 09:13:58

@♔batyu♔: Jézus nevében nagyságrendekkel több embert öltek meg. Akkor most neki is a kva. anyját?

nandras01 2014.05.21. 09:15:09

@♔batyu♔:
ahogy múlik az idő, te egyre hülyébb leszel, kedves batyu nertárs.

SemBoga 2014.05.21. 09:19:48

@♔batyu♔: attól, hogy marxra hivatkoznak, attól még a felelősség nem marxé

ahogy jézus sem tehet arról, hogy a nevében miket követnek el

Ad Dio 2014.05.21. 09:27:34

Nem kár érte.

Marx "érdeme" nem a közgazdaságtan hanem - mondjuk úgy - az európai eszmetörténet vagy a politika(történet) számára létező dolog.

Marx "közgazdaságtana" a létező legellenőrizhetőbb módon bukott meg.

Abendsen 2014.05.21. 09:28:57

Ideje lenne már fizikailag is kiretusálni onnan. Na, nem azért mintha engem különösebben érdekelne, de imádom nézni a balos csürhe (pár száz ember max) tehetetlen dühét. :)

Muad\\\'Dib 2014.05.21. 09:33:33

Szvsz Marx szobrának nem sok keresnivalója van ott. Ma kapitalista közgazdászokat oktatnak arrafelé tudtommal, Marx pedig ezt az elvet támadta a leghevesebben. Azzal pedig kár lenne védeni a szobrot, hogy zseniális közgazdász volt. Valóban, de kétlem, hogy hasonló elvek alapján bárki is jó ötletnek tartaná egy Goebbels szobor kihelyezését a kommunikációs főiskola aulájába.

sterimar 2014.05.21. 09:42:37

Mi keresnivalója van Marxnak a Corvinuson egyáltalán??

Hock 2014.05.21. 09:43:27

Még mindig félünk szembenézni a múlttal.

Harald Blåtand 2014.05.21. 09:46:07

@Ad Dio: Kutatástörténeti érdekességként viszont elmegy, nem? Mármint oké, a közgazdaságtan rég túllépett rajta, és kicsit aránytalan, hogy pont neki van ott szobra, de ez a retusálósdi akkor is elég röhejes. Inkább vigyék át az ELTE szociológiatanszék elé. @Muad\\\'Dib: Goebbelsnek nemigen volt elméleti munkássága, ez elég erőltetett párhuzam.

szonár 2014.05.21. 09:46:09

Nagyon helyes, ui. rém ciki, hogy ott van még.

Muad\\\'Dib 2014.05.21. 09:47:58

@Harald Blåtand:
Ennek ellenére a mai napig a médiakommunikáció mestereként tartják számon, függetlenül az emberi teljesítményétől.

Szászi Áron 2014.05.21. 09:49:51

Off: Azért Teleki Pál nevéhez egyedül a Numerus clausust kötni nem szép dolog. Esetleg azt is meg lehetne említeni, hogy azon kevés magyar politikusok és államférfia egyike volt, akinek volt lelkiismerete. Azzal, hogy főbelőtte magát és búcsúlevelet írt a hazáját és annak összes állampolgárát szolgálta. Ezen az óriási áldozaton semmit nem kicsinyít, hogy csupán időt tudott nyerni vele Magyarországnak.

SemBoga 2014.05.21. 09:50:19

@Harald Blåtand: goebbels mintha részese lett volna a dolgoknak, marx meg már rég halott volt akkor, amikor hivatkozási alappá vált

♔batyu♔ 2014.05.21. 09:51:14

Azért az engem fikázók kevés számán is látszik, hogy a kommunisták érzékenységével már nem kell foglalkozni, nyugodtan ki lehet dobni most már Marx szobrát.

Csák Gergely · http://zummaikido.hu 2014.05.21. 10:07:15

olvasom ezt a rengeteg okos hozzászólást, azért tisztázzunk már néhány dolgot:
1. Marx nevében nem gyilkoltak meg senkit. Amit a megvalósult kommunizmus csinált a tanaiból, az más tészta.
2. Marx egy idealista forradalmár volt, egy tudós, aki sokat írt, főleg közgazdaságról és társadalomról. Kötelező olvasmány mind a közgázon, mind a többi társadalomtudományos szakokon. Ne tessék felháborodni, Marx egy okos ember volt, aki tudományos műveket írt.
3. Ezért van ott a helye, a Közgázon.
4. Akik a leghevesebben támadják most Marxot, azok olvastak tőle a legkevesebbet. Mintha Marx bármiről is tehetne. Ő leírta, amit gondolt. Teljesen elméleti figura volt, élete végén Engels tartotta el.
5. Tessék olvasni, ahelyett, hogy hülyeséget kommentelnénk. Ennyit a "balos csürhéről", meg a "nem is értem, mi keresnivalója van ott"-ról. Szellemi színvonal, az megvan.

Muad\\\'Dib 2014.05.21. 10:10:37

@Csák Gergely:
Irreleváns, mennyire volt zseniális (egyébként tényleg az volt). Mint írtam Goebbels is zseniális volt, még sincs szobra. A kapitalizmus elszánt ellensége volt. Lehet bármilyen zseniális, kissé skizofrén dolog pont a kapitalista közgazdaságtant oktató intézmény közepére tenni. Ahogy egy kommunista ideológus szobrát (legyen akármilyen zseniális, vagy kizárólag elméleti szakember) sem pakolgatnánk ki a politológia tanszék elé.

nál 2014.05.21. 10:12:17

@♔batyu♔:

Látod, hogy @Elstron: Jézusos hozzászólását sem fikázta senki. Akkor Jézus mindenféle ábrázolását is ki lehet dobni, nem?

Nikorene 2014.05.21. 10:25:18

Az hogy kell-e a Közgázra Marx szobor vagy nem, az kurvára nem témája a posztnak, megint jönnek a barmok és széttrollkodják az egészet.
Kiretusálni egy ott lévô cuccot szánalmas pitiánerség, valaki ezzel akart benyalni valakinek.
Megmosolyogtató, hogy a retusálást védôk fikázzák a legjobban a komcsikat, holott ez a "kiretusáljuk, mert a fônöknek így fog teszteni" az igazi kommunista diktatúra tempo.

inebhedj - szerintem 2014.05.21. 10:29:13

@Elstron:

Offtopic, nem vitatva senki álláspontját, megjegyezném, hogy a humanizmus, a felvilágosodás, illetve Marx(-Engels[-Lenins]) nevében, "szellemében" (nota bene sugallatára) azért nagyságrendekkel több embert öltek meg (értelemszerűen), mint Jézuséban - már ha az közös kiinduló pont, hogy bárki nevében meg lehet ölni bárkit is.

(Ha viszont nem az, ti. bárki nevében nem lehet megölni bárkit, akkor mondjuk Hitler, Sztálin vagy éppen Pol Pot ilyen irányú munkásságát kell kicsit átértékelnünk.)

nál 2014.05.21. 10:36:37

@inebhedj - szerintem:
Mondjuk meg kéne húzni egy teljesen értelemszerűen adódó határt, hogy még az illető életében vagy halála után öltek-e a "nevében". Nyilván itt is van szürke zóna, de azért ez nem egy annyira bonyolult kérdés.

Csák Gergely · http://zummaikido.hu 2014.05.21. 10:36:56

@Muad\\\'Dib: Goebbels nem volt tudós. Marx a kapitalizmus legfőbb kritikusa, egyben rengeteg elméletet gyártott a közgazdaságtannak, amit sokan bebizonyítottak, vitatnak és tagadnak. A modern gazdaság legnagyobb értője volt. Éppen ott van a helye, a modern gazdaságról szóló iskola előterében.

Muad\\\'Dib 2014.05.21. 10:44:09

@Csák Gergely:
Ezzel nem értek egyet. Helye van az oktatott anyagban, de nincs helye, mint olyan személynek, aki meghatározza a modern kapitalizmus leendő közgazdászának a követendő példát. Megjegyzem lehet mondani továbbra is, hogy Goebbels nem volt elméleti tudós, ennek ellenére a világ valamennyi pontján a mai napig alkalmazzák az általa bevezetett módszereket.

ds3 2014.05.21. 10:46:23

Lehet, hogy naiv vagyok, de nem értem, hogy miért szidják Marxot és bukott tanait ugyanazok az emberek, aki máskor a bankokat, multikat, spekulánsokat és a "kapitalista karvalytőkét" ekézik.

inebhedj - szerintem 2014.05.21. 10:51:25

@nál:

Na igen, de ez egy megegyezési kérdés (és megegyezésre, kompromisszumra vagyunk a legkevésbé hajlandóak - mindegy is, hogy miért).

Itt egy olvasat: Marx diktatúrára szólított fel, rétegek (osztályok), örökség, kultúra, stb. megsemmisítésére, Lenin "csak" átültette ezt a gyakorlatba (tömeges kivégzésekkel, koncentrációs táborokkal, tizedelésekkel, stb), felismerve azt az alapvető marxi tévedést, hogy a leggazdagabb államok érnek meg a kommunizmusra - hiszen épp a legszegényebb kapitalista (illetve feudálkapitalista) országok lakói fogékonyak az ilyesmire.

Ezzel szemben van (legalább) egy másik olvasat, mely utóbbi szellemében ott a szobra az egyetemen.

Marx nem élt elég régen, az öröksége még nem szürkült bele az eltelt időbe (sőt!), eladdig nem fogjuk tudni meghúzni azt a határt...

Ad Dio 2014.05.21. 10:51:43

@ds3:

Ugyanazoknak, akik azt mondják hogy a marxista gazdaság működésképtelen még lehet az a véleménye, hogy a másik szélsőség, a liberális vadkapitalizmus meg embertelen ÉS működésképtelen.

Ne csak két végletben gondolkodj. Az "igazság" :-) szeret középen lakozni.

Csák Gergely · http://zummaikido.hu 2014.05.21. 11:00:50

@inebhedj - szerintem: Marx nem szólított fel diktatúrára, ez tévedés, Marx forradalomra szólított fel

nál 2014.05.21. 11:02:37

@inebhedj - szerintem:

"Marx nem élt elég régen, az öröksége még nem szürkült bele az eltelt időbe (sőt!), eladdig nem fogjuk tudni meghúzni azt a határt..."

Mivel láthatóan neked sincs fogalmad arról, hogy mit is írt és miről is elmélkedett Marx, én úgy látom, épp elég régen élt.

Csák Gergely · http://zummaikido.hu 2014.05.21. 11:02:39

@Muad\\\'Dib: boldog vagyok, hogy egy Goebbels-szakértővel hozott össze a sors. Inkább tíz Marxot olvasnék el, mint egy Goebbelst. És most ne kezdjünk el azon vitatkozni, hogy a kommunizmus, vagy a nemzetiszocializmus nevében hány millió ember mészároltak le, ostobák, uszítók, agresszívak mindig voltak és lesznek.

inebhedj - szerintem 2014.05.21. 11:06:30

@Csák Gergely:

"a munkások a burzsoá osztály diktatúráját saját forradalmi diktatúrájukkal helyettesítik"
(Marx)

"A győztes pártnak (..) uralmát annak a félelemnek a segítségével kell fenntartania, amelyet fegyverei a reakciósokban keltenek."
(Engels)

stb. stb. stb.

(Viszont nagyon nem arról írtam, hogy ki mit mondott, tett, stb, hanem, hogy miért nem lehet / tudunk megegyezni pl. a szobrukról.)

saci02 2014.05.21. 11:07:40

@♔batyu♔: Sot BATYU == FIKA. :))) Igy mar rendben vagyunk?

inebhedj - szerintem 2014.05.21. 11:10:31

@nál:

Köszönöm, hogy bizonyítottad ezzel az állításomat. :)

Fogalmad sincs, van-e fogalmam Marx munkásságáról, de simán előrángatod - egyébként teljesen közömbös - érvként az ilyen irányú feltételezésedet egy eszmecserében, amelyben pedig efféle emocionális "szempontnak" nem szabadna megjelennie - már ti. ha elég régen élt volna a vita tárgya. ;)

joska61 2014.05.21. 11:10:53

@♔batyu♔: Nem Marx szellemében, hanem rá hivatkozva. Nagyon nagy különbség ám.

sakalbela 2014.05.21. 11:11:37

@Ad Dio: A kérdés az, hogy akkor meg már minek hagyjuk ott Telekit meg Nagy Imrét? A megbukás asszem az ő esetükben is elég nyilvánvaló. Nagy Imre ráadásul kommer is volt, bár ezt manapság szeretik elfelejteni, szóval lényegében kb. ugyanazt a bukott ideológiát követte. Tudom-tudom, az adott körülmények között Nagy Imre reformkommernek számított stb. - az igazság nyilván árnyaltabb mindhárom történelmi személy esetében, pont erre szeretnék fókuszálni én is.

Szerintem Marx egyébként sok mindenben maradandót alkotott, az is tény, hogy az elméleteit hivatkozási alapnak ill. receptnek használva milliókat öltek meg ill. taszítottak nyomorba. De az is tény, hogy ebben ő már vajmi kevés tevőleges részt vállalt személyesen. (Ellentétben mondjuk Telekivel, akinek kézzelfogható hatalom is volt a kezében.)

Egyébként meg az összes ilyen emlékműves, közterület átnevezős izét annyira pótcselekvésnek meg szarrágásnak tartom, hogy csak na, többé-kevésbé oldaltól függetlenül. Mondjuk nálunk mintha ez a jobboldalnak inkább mániája lenne, cserébe a bal meg a mindenféle diszkriminációval kapcsolatos témákkal kapcsolatos szarrágásról nem tud leszállni. (Tisztelet a kivételnek, mindkét témában előfordulnak értelmes megnyilvánulások is, csak sajnos ritkán.)

Gera 2014.05.21. 11:14:56

Marx munkásságával kapcsolatban nem ártana azért figyelembe venni azt, hogy mikor is volt az és milyen körülmények uralkodtak akkor. Azon a szinten igenis bőven előremutatónak tekinthetők voltak az elképzelései és az is tény, hogy a munkásmozgalmaknak fontos szerepük volt a mai jóléti rendszerek megteremtésében. Én nem tartom őt negatív figurának.

Gera 2014.05.21. 11:21:08

Ja és csatlakozom, igenis röhej, hogy azok az emberek fikázzák Marxot, akik közben gyakorlatilag vastagon marxista dumát nyomatnak a nagytőkéről.

Narancskommunista (törölt) 2014.05.21. 11:25:05

@Caperpeace:
"Azzal, hogy főbelőtte magát és búcsúlevelet írt a hazáját és annak összes állampolgárát szolgálta."

Nem, azzal csak elmenekült, tehát egyértelműen negatív cselekedet volt az ország szemszögéből is, viszont abból derült ki, hogy lelkiismeretes ember volt, és ennek fényében pozitívan ítélhető meg.

Narancskommunista (törölt) 2014.05.21. 11:26:04

@♔batyu♔:
Ehhez képest folyamatosan marxi eszméket hirdetsz a blogokon, csak nem annak nevezed.

Muad\\\'Dib 2014.05.21. 11:28:22

@Csák Gergely:
Örülök, hogy szerinted a történelmi ismeretek már szakértővé teszik az embert. Kedves, de azért ezt a címet meghagynám a történészeknek.

Narancskommunista (törölt) 2014.05.21. 11:28:56

@Muad\\\'Dib:
Goebbels azért egyértelműen cselekedett ezt-azt, na de Marx?

Muad\\\'Dib 2014.05.21. 11:30:55

@Narancskommunista:
Mint a fenti idézetek mutatják egyértelműen buzdított bizonyos dolgokra. Ráadásul továbbra is fennttartom, hogy a kapitalizmust proletárdiktatúrával elsöpörni kívánó személynek nincs helye egy kapitalistákat képző intézmény központi helyén, bármennyire is zseniális elméleti tudós volt. Oktassák, tanítsák, mert fontos, de ne legyen példakép.

Narancskommunista (törölt) 2014.05.21. 11:31:14

@inebhedj - szerintem:
"(Ha viszont nem az, ti. bárki nevében nem lehet megölni bárkit, akkor mondjuk Hitler, Sztálin vagy éppen Pol Pot ilyen irányú munkásságát kell kicsit átértékelnünk.) "

Azért ne keverjük azt, hogy egy már elhunyt ember nevében megölnek valakit, vagy egy élő ember vezette diktatúrában az ő utasítására rendeznek népirtást.

Narancskommunista (törölt) 2014.05.21. 11:33:20

@ds3:
Mert első körben szitokszóvá tették a kommunistát. Második körben, mikor már hatalomra jutottak, hirtelen kényelmesebbé váltak ezek az elvakult eszmék, na de még sem nevezhetik nevén a gyereket, hiszen akkor magukat kellene ördögnek nevezniük.

Narancskommunista (törölt) 2014.05.21. 11:34:22

@Ad Dio:
Ja, csak 50% fölötti újraelosztás, és az egyéb területeken lévő erős állami befolyás esetén eléggé durva vadkapitalizmusról beszélni...

Narancskommunista (törölt) 2014.05.21. 11:39:12

@Muad\\\'Dib:
A mai fejlett világbeli politikai rendszerek rengeteg szocialista elemet tartalmaznak (túl sokat is néha), amelyek közvetve többek között Marxhoz is visszavezethetőek. Azt ugyanis sokan elfelejtik, hogy a szociáldemokrata mozgalmak is marxista gyökerűek, még ha idővel majdnem mindent levetettek abból, amit marxizmusnak lehet nevezni.

nál 2014.05.21. 11:47:46

@inebhedj - szerintem:

"Köszönöm, hogy bizonyítottad ezzel az állításomat. :)"

Miért is?
Semmi emocionális nem volt ebben, csupán arról beszélek, hogy Marx épp elég régen élt ahhoz, hogy az emberek ne a valódi munkássága, hanem a hozzá társított képzetekben gyökerező prekoncepciók alapján nyilvánítsanak róla véleményt.
Ez nem azt jelenti, hogy ez így jól van, és annyiban kell hagyni - mondhatni megfeledkezni róla -, hanem pont párbeszédet kell kezdeményezni a tények alapján. BTW, erre vállalkoztak a posztban is linkelt, szintén itt megjelent bejegyzésben - és látható, milyen sikerrel...

2014.05.21. 11:48:17

Nem ez az iskola volt a Marx-Károly Közgazdasági Egyetem vagy valami hasonló?
Tehát őróla volt elnevezve. Amikor eltüntetjük a múlt egy részét csak mert nem tetszik, azt a múlt meghamisításának hívják és a diktatúrák előszeretettel használják, ahogy a mostani is.
Olvassátok el Orwelltől az 1984-et, félelmetes hasonlóság figyelhető meg a mai Magyarországgal. Besúgás, az emberek minél jobb megfigyelése, a máshogy gondolkodók üldözése, a múlt meghamisítása. Tipikus jelei a kezdeti diktatúráknak.

Gondolom a közgazdaság oktatásából is kivették Marx-ot, hiszen így logikus.

Narancskommunista (törölt) 2014.05.21. 12:03:18

@roli101:
Mondjuk nem bánkódnék, ha elsöpörné a diktatúra a Napközit, mert így a diktatúra bukása után fel lehet majd építeni új alapokról a hazai közgáz képzést, mert ami ma van, az katasztrófa.

Muad\\\'Dib 2014.05.21. 12:05:49

"...Nem ez az iskola volt a Marx-Károly Közgazdasági Egyetem vagy valami hasonló?
Tehát őróla volt elnevezve. Amikor eltüntetjük a múlt egy részét csak mert nem tetszik, azt a múlt meghamisításának hívják és a diktatúrák előszeretettel használják, ahogy a mostani is..."
Na most ezt nem értem. Akkor az összes diktatúra elnevezéseit meg kellene mindenhol tartani, hogy ne hamisítsuk a múltat? WTF?

2014.05.21. 12:25:18

@Muad\\\'Dib: Marx diktátor volt? Része a közgazdaságtannak és az iskola róla volt elnevezve 370 éven keresztül. Tehát szerintem megérdemli szobor, hogy maradjon. Az iskola neve megváltozott, mert nem tetszett az új rendszernek. Oké ez rendben van.
A múlt nyomainak eltörlése azzal jár, hogy elfelejtjük és nem tanulunk a múlt hibáiból. Ezt látjuk manapság is, nem tanult OV a szocializmus hibáiból, ezért újra a bevezetésén fáradozik. Majd meghal ő is és remélem akkor is serényen fogja az utókor a nyomait eltörölni a gondolkodásból.

nál 2014.05.21. 12:36:46

@roli101:
Inkább 37 éven keresztül, de gondolom, csak typo.

Sztavrosz_ (törölt) 2014.05.21. 12:37:46

a feudalizmus meg a monarchia is bukott ideológiák, aztán tele vagyunk király utcákkal..

2014.05.21. 12:38:16

@nál: ja igen, csak 37, elütöttem.

Muad\\\'Dib 2014.05.21. 12:40:05

@roli101:
Senki nem azt vitatja, hogy kell e oktatni Marxot. Naná, hiszen roppant jelentős közgazdász. Így aligha lenne elfelejtve.

nál 2014.05.21. 12:41:06

@roli101:
Egyébként teljesen egyetértek, csak azért akartam gyorsan korrigálni, nehogy batyu meg barátai ebbe kezdjenek belekötni. :)

Ad Dio 2014.05.21. 12:42:10

@Narancskommunista:

Természetesen igazad van abban, ha a társadalom egészére vetíted. De Neked is csak azt tudom javasolni, hogy próbálj kicsit disztingválni. A szélsőségesen liberális alrendszerek együtt létezhetnek az egyébként nem így működő társadalommal. Hogy ebből feszültség adódik? Naná... Ettől még az egész társadalom lehet akár balra is a kívánatostól? Naná...

Ad Dio 2014.05.21. 12:43:32

@sakalbela:

Nekem sem Nagy Imre, sem Teleki Pál nem hiányozna oda (bár mindkét személy tevékenységét alapvetően pozitívabban ítélem meg mint Marx-ét a maguk területén).

béla a görög (törölt) 2014.05.21. 13:09:30

Csak érdeklődésképp: Oszt mi kerül a helyére?
A magyaros rántotta recepte: "Lopj 6 tojást!"
Széchenyi? Megőrült.
Orbán Viktor. Őrült.
Valami közgazdász zseni magyar aki miatt csóró volt az ország.
Valami nem-közgazdász zseni magyar aki miatt csóró volt az ország.
Szóval Marx nem értett a közgazdaságtanhoz... Há jó van

Muad\\\'Dib 2014.05.21. 13:13:19

@béla a görög:
Még mindig nem vágod, ugye? Ki mondta, hogy nem értett hozzá?
Amúgy meglehetősen sok közgazdászt találni nemzetközi viszonylatban, aki sokkal alkalmasabb lenne egy modern kapitalista közgazdászokat képző intézmény központi helyére, mint Marx.

Fulek 2014.05.21. 13:18:58

@Elstron: Ez te se hiszed el, ugye?
Nem kiretusálni kellene, hanem kidobni onnan...

turista a saját országában 2014.05.21. 13:19:45

@Muad\\\'Dib: Ahogy írod: roppant jelentős közgazdász volt, az egész világra hatást gyakorolt, tehát jogos, hogy szobra van. Kérlek, ne akadékoskodj, mert nem olvasom el.

Muad\\\'Dib 2014.05.21. 13:22:52

@turista a saját országában:
ROTFLMAO!
Nem ért egyet = akadékoskodik.
Made my day!

ds3 2014.05.21. 13:37:06

@Ad Dio: Lehet, hogy mégsem én vagyok naiv :)

hopptarisznyarák 2014.05.21. 13:38:58

nagyon fáj nektek a numerus clausus.. Bezzeg a korábbi idők nem fájnak, amikor jóval nagyobb aránytalanság volt a zsidók javára. Köphetnékem van már ettől a hisztitől. (nagyapáinknál sem véletlenül telt be a pohár) Azt tudtátok, hogy Amerikában is volt az egyetemi felvételi rendszerben egy "üvegplafon" a zsidók számára? És náluk is pont a 20-as évektől. Persze arról nem volt törvény.. csak így alakult.

eßemfaßom meg áll 2014.05.21. 13:56:04

" Ybl által tervezett épületet is bemutat, köztük a Fővámházat, amely jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemnek ad otthont. Azonban a bemutatóból kiretusálták azt a Marx-szobrot,"

Kérdés, Ybl terveiben ott volt-e az a Marx szobor. Ha nem, akkor miért is kellene Ybl munkásságát utólag odarakott Marx szoborral szennyezni?

nu pagagyí 2014.05.21. 13:58:41

@♔batyu♔: Te aztán nagyon hülye vagy. Lefordítom neked, mit mondtál, mert magad sem érted: Jézus szellemében irtották ki a bennszülötteket Amerikában és Ausztráliában.

Attól, hogy egy aljadék hivatkozik valakire, attól a hivatkozott személy nem lesz hozzá hasonlatos aljadék. Mindenki saját tetteiért és saját hazugságaiért felel.

nu pagagyí 2014.05.21. 14:04:18

@eßemfaßom meg áll: Nem tartom valószínűnek, hogy az Ybl Egyesület nevű gittegylet kikérte Ybl véleményét a dologról. Azt sem tartom valószínűnek, hogy egy Fekete György kvalitású mitugrászt komolyan vett volna a mester.

nandras01 2014.05.21. 14:05:32

egy kicsit félresiklott a vita.
a történet nem arról szól, hogy van, vagy nincs helye egy marx szobornak az adott helyen, hanem arról, hogy a szobor ott van, de valakik -hogy megfelelési kényszerből, szervilizmusból, vagy csak egyszerű ostobaságból indíttatva- primitív és pofátlan módon hazudnak.
ez az, ami felháborító.
felháborító, de egyben pontosan mutatja az fidesz rendszer lényegét.
és igen, valóban orwell jut eszébe az embernek.

nandras01 2014.05.21. 14:07:06

jav.:
"hogy megfelelési kényszerből, szervilizmusból, vagy csak egyszerű ostobaságból indíttatva, AZ LÉNYEGÉBEN TELJESEN MINDEGY"

eßemfaßom meg áll 2014.05.21. 14:07:50

@roli101: tehát ha teszem 40-ben Adolf Hitler Közgazdasági Egyetem lett volna a neve és egy Hitler szobor állt volna ott akkor a mai napig ott kellene állnia egy Hitler szobornak, hiszen az eltávolítása maga lenne az orwelli diktatúra? Jól végiggondoltad te ezt?

eßemfaßom meg áll 2014.05.21. 14:11:09

@nu pagagyí: nem hiszem, hogy a véleményét ki kellett kérni, szvsz van valami tervrajz valahol Ybl aláírásával elég azt megnézni.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2014.05.21. 16:06:53

Majd írok egy épületesebb hozzászólást is, csak még egyenlőre nagyon röhögök azon, hogy Kálmán Mihály szerint ő "tételesen cáfolta" Rétvárit. :D

Gyakran jelenik meg vitákban itt, ott, és mindig rövid úton elsüllyed az előre gyártott érvpaneljeivel.

Amit tudni kell az ügyről az kb., itt elolvasható:
kerdem.blog.hu/2014/01/20/lehet_mas_az_antiszemitizmus

Pipas 2014.05.21. 16:23:02

@Csák Gergely: "Marx nem szólított fel diktatúrára, ez tévedés, Marx forradalomra szólított fel "

Marx elmondta, hogy a proletárdiktatúra szükséges és kívánatos a fejlődés szempontjából, hogy az egyedüli járható út a kommunizmus és ahhoz kizárólag a proletárdiktatúrán keresztül vezet az út.

Lásd pl itt:

"Az anarchisták kizárólag a tömegek közvetlen akciója, szociális forradalom révén gondoltak eljutni az osztály nélküli társadalomba, a proletariátus diktatúrájának Marxék által elkerülhetetlennek tartott közbenső fázisa nélkül."

És az, hogy Marx semmi szerepet nem vállalt a dolgokban megint csak nem igaz:

"1864-ben megalakult a Nemzetközi Munkásszövetség, vagyis az I. Internacionálé. Marx fontos szerepet vállalt benne, ő volt Alapító Üzenetének, szervezeti szabályzatának, több kiáltványának szerzője."

Aktívan részt vett a dolgokban, bár igaz, hogy mire győztek a kommunisták, addigra már halott volt.

A tudományos eredményeiről pedig csak annyit, hogy minden elméletéről még életében kiderült, hogy tévedések, a munkáiról pedig az, hogy szándékosan hamisította és szűrte az adatokat és rengeteg bírálat érte amiért szándékosan ferdített, sőt hamisított amikor mások munkáit idézte.

HaKohen 2014.05.21. 18:00:10

@roli101:

Épp készültem hozzászólni, amikor elolvastam a kommentedet. Így fölöslegessé vált, hogy újra elmondjam, amit leírtál. Szerintem ez a lényeg.

Csak annyit tennék hozzá, hogy némely fenti hozzászóló végtelen magabiztossággal és arroganciával mondja meg a tutit, merthogycsak ők vannak az abszolút igazság birtokában, és aki mást mond az hülye. Nem ezt hívják fundamentalizmusnak, amiből már régen elege van az emberiségnek?

HaKohen 2014.05.21. 18:06:34

@nandras01:

Jeeeeesz, erről van szó.

Azt hiszed, hogy megértik az érveidet, netán el is fogadják?

Várd meg a további kommenteket.

Revolutionist 2014.05.21. 19:05:36

Szégyenország. Abszurdisztán Orbanisztán. A világ legnagyobb szégyene manapság magyarnak lenni, emiatt miatt az arrogáns agyhalott dilettáns idióta hazaáruló söpredék miatt, akik bitorolják illegitim hatalmukat...

De szépen fog himbálózni a lámpavason a hazaáruló orbáncsicska rétváripatkány is... hamarosan... nem is sokára...

Közösségek

süti beállítások módosítása