Jön a Hoffmann-féle diákparlament

2014. 05. 22. 10:00 - Viktor 21


Hoffmann Rózsa levélben értesítette az iskolákat: november végén jön az újabb Országos Diákparlament, Székesfehérváron. Legutóbb 2011-ben volt ilyen esemény, ennek eredményeiről itt és itt olvashattok.

Korábban beszámoltunk a Diákparlament előkészítő bizottságának munkájáról, illetve arról a nyílt levélről, amelyet ennek kapcsán fogalmaztak meg diákok, és írtak alá több mint 130-an. A levélírók azt kifogásolták, hogy a tárgyaló 18, majd Hoffmann Rózsával közös sajtótájékoztatót is tartó két diák nem tudják, hogyan képviselt az EMMI közleménye szerint több tízezer középiskolást. A beszélgetésen egyébként a sajtótájékoztató alapján szó esett a jó tanár tulajdonságairól, a korszerű pedagógiáról, a pedagógusok minősítéséről, a közösségi munkáról és az előrehozott érettségiről is.

  • Legitim képviselőnek ki és hogyan választott meg Benneteket, milyen alapon vettetek részt a beszélgetésen?

  • Mi hangzott el pontosan a konzultáción? Készült-e hang- vagy videóanyag, ha igen, akkor láttátok-e azt, és hozzájárultatok-e az esetleges közléséhez?

  • Az esemény miért nem volt előre meghirdetve, és miért nem volt sajtónyilvános? (A több reformponttal egyet nem értő diákok például sajtónyilvános konzultációt kértek az államtitkár asszonytól, hogy mindenki értesülhessen az álláspontokról, és biztosítva legyen az oktatási változtatások indoklása és átláthatósága.)

  • Szerintetek a konzultáción Ti reprezentatívan és reálisan képviseltétek a diákság véleményét és elképzelését a jelenlegi közoktatási rendszerről? Ha úgy gondoljátok, igen, mi alapján? 

Megkérdeztük az egyik aláírót, miért írta alá ezt a levelet.

Alapjaiban véve az egész levéllel egyetértettem, de kiemelni talán csak az első pontot tudnám. Amennyire én tudom, senki nem kérte, hogy az a néhány ember mindenkit képviselve vonuljon zárt ajtók mögé Hoffmann Rózsával, hogy aztán végül semmit ne érjenek el, de mondhassák, hogy ők igen is tettek valamit. Nem, nem csináltak semmit, mert az egész annyira spontán volt, hogy szerintem azt se tudták mit mondjanak, így lejáratva a diákságot, saját magukat, és a további együttműködés, esetleg tárgyalás lehetőségét is elvágják.

Az Országos Diákparlamentet egyébként iskolai, majd megyei szintű Diákparlamentek is megelőzik.
Az iskolák részére kiküldött értesítő szerint szeptember 19-ig meg kell tartani az iskolai szintű diákparlamenteket, ahol a suliknak 1 (+1 pót) küldöttet kell választaniuk a legkésőbb október 19-ig megtartandó megyei diákparlamentekre. Jó kérdés hogy innen pontosan hányan is "jutnak el" Székesfehérvárra (november 21-23.).

A Diákparlamentről értesítő levél elején egy idézet található a 2011-es köznevelési törvényből.

"(8) Az oktatásért felelős miniszter háromévenként összehívja a diákparlamentet.(...)"

Hoffmann Rózsa ehhez hozzáfűzi:

"E törvényi kötelezettségünknek eleget téve, örömmel értesítem Önöket, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkársága 2014. november 21-23. között rendezi meg az Országos Diákparlamentet, Székesfehérvár helyszínnel."

Ezután felsorolják az Országos Diákparlament 3 fő témáját:

1. Tanulási tapasztalatok és lehetőségek

2. Diákönkormányzatok működési tapasztalatai, jogainak érvényesülése

3. Intézményi szinten megjelenő, de ezt meghaladó jelentőségű kérdések

Megkérdeztünk diákokat is a hírről, hogy Országos Diákparlament szerveződik. Voltak érdektelenek, de sokaknak volt véleménye a kérdésről. Néhány példa:

"Alapvetően jó az ötlet, csak jó kérdés, hogy fognak e foglalkozni a diákok véleményével, hogy azt mennyire veszik komolyan. Ha foglalkoznak vele, akkor ez hasznos lehet." (budapesti diák)

"Hol lesz ott véleménynyilvánítás? Kb. 5 diák elmondja a memoriterét amit betanítottak neki." (budapesti diák)
"Király ötletnek tartom. Széles körben kéne hirdetni, hogy itt sokan sok helyről különböző háttérrel elmondhassák a véleményüket kulturáltan - nem úgy mint anno a roncskocsmában ülésező Fidelitas-Orbán beszélgetésen. Jó lenne, ha ebből Hoffmann Rózsa is kamatozna, szimpatikus lépésnek tartom. De úgy érzem, az indulatokat mindenkinek otthon kéne hagynia és végre a diákcsoportoknak sem hátráltató, hanem konstruktív együttműködéseket sürgető megmozdulásokat kéne szervezni." (budapesti diák)
"Végre egy lehetőség, hogy a diákság kifejezze elképzeléseit az oktatással kapcsolatban. Érdemes élni az alkalommal, és megmutatni: igenis van véleményünk, nem hagyjuk, hogy elnyomjanak minket és onnan fentről minden belelátás nélkül irányítsák hétköznapjainkat." (Békés megyei diák)
"A diákparlamentek létrehozását jó ötletnek tartom, de a tényleges kivitelezést és működést egyenlőre nem tudom elképzelni, valamit Hoffmann Rózsában sem bízom maradéktalanul." (Tolna megyei diák)
"Ezzel csak a sajtónak próbál villogni Hoffmann Rózsa, hogy őt érdekli a diákok véleménye. A Diákparlamentben elhangzó hibák nagy részére azt fogja mondani nem hiba, vagy a diákok ezt még nem látják át, mert ez sokkal összetettebb. A rendszer jó így. És így is marad..." (Bács-Kiskun megyei diák)
"Nem értek egyet a diákparlament koncepciójával, elhibázottnak és illegitimnek tartom. Szerintem nem szolgálja a diákság érdekeit, kizárólag az elnyomó államét, mely szeretné kiterjeszteni ideológiáját és bullshitjét az elkövetkezendő generációkra is." (Pest megyei diák)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumát egyébként még április elején kerestük meg az Országos Diákparlament időpontjáról érdeklődve, mikor azt az információt kaptuk, hogy április folyamán elküldik az értesítőket az iskoláknak, és akkor majd tájékozódhatunk. Először május 16-án kaptunk hírt egy iskolából, hogy ez megérkezett, de azóta egyre több helyről értesülünk, hogy megkapták a levelet.

Felmerül a kérdés, hogy a tanévből hátralevő időszakban, illetve a tanév első két hetében lesz-e elég ideje a Diákönkormányzatoknak, hogy ezeket a helyi diákparlamenteket megszervezzék. És vajon mi történik, ha egy iskola bizonyos okokból nem szervez ilyet? Várható bármilyen szankció?


Kerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát is ez ügyben, de eddig nem érkezett válasz.
UPDATE:
Az EMMI válaszolt, a válasz letölthető innen, vagy olvasható a vasárnapi cikkünkben.


(A cikk szerzője a Szabad Oktatást! csoport aktivistája.)
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr926178566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Közösségek

süti beállítások módosítása