Vizsgálatot kértek az NKE-n a doktori iskola vezetője ellen

2014. 07. 11. 08:05 - Átlátszó Oktatás

Közérdekű bejelentést tettek és vizsgálatot kezdeményeztek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, miután megírtuk, hogy a doktori iskola vezetőjének tudományos karrierje megkérdőjelezhető. A bejelentő azt is kéri, hogy vizsgálják meg, nem tettek-e közzé titkosított dokumentumokat az egyetem honlapján. Eközben az egyetem fenntartója, a Belügyminisztérium még mindig nem reagált, hogy visszaélést követett-e el az egyetem, mikor Bukovics titkosított anyagait megosztották honlapjukon.

kozszolg_alter.jpg

"Az egész ország érdeke, hogy a "Haza szolgálatában" álló, egyetlen "Nemzeti" Közszolgálati Egyetem vizsgálat tartásával tisztázza, hogy [az Átlátszó Oktatás cikkeiben] foglaltak megfelelnek-e a valóságnak, avagy sem."

Az idézetet az egyetem felé tett közérdekű bejelentés hozzánk eljuttatott másolatából emeltük ki. A bejelentő (a tudományterület elismert oktatója) azt kéri az egyetem Szenátusától és a rektortól, hogy vizsgálják ki

  • Bukovics megfelelt-e a szükséges tudományos feltételeknek?
  • Titkosítva voltak-e a legfontosabb dolgozatai, ha igen miért, és ki oldotta fel annak titkosítását, mi alapján?
  • Elfogadható-e, hogy teológia területén felterjesztett egyetemi tanári kinevezéssel vezesse valaki 2014-ben a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolát?

A közérdekű bejelentést állami szerv és intézmény felé lehet benyújtani, ami áll az NKE-re, mindezt 30 napon belül a tapasztalt visszaélésekre, hiányosságokra rávilágítva, illetve olyan körülményre hívhatja fel a figyelmet, amelynek orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. A bejelentő a 2013. évi CLV. törvényre hivatkozott, noha a közérdekű bejelentésekről a 2013. évi CLXV. törvény szól. A bejelentő valószínűleg elgépelte a dolgot, de ebbe valószínűleg nehezen kapaszkodhatna az NKE, mert az iratokat tartalmuk szerint kell elbírálni, nem lehet ilyen apróságokba belekötni, ha az egész levélből kitűnik, hogy igazából miről van szó.

Korábban megkerestük a Belügyminisztériumot a titkosítás és az esetleges feloldás körülményeiről, többszöri megkeresés után sem kaptunk választ az egyetem fenntartójától, aki egyben a titkosítást elrendelő intézmény is. A Magyar Tudományos Akadémia korábbi tájékoztatása szerint még nem változott az anyagok minősítése, ennek megfelelően kezelik, ehhez képest most is fellelhető a NKE honlapján. Korábban megírtuk, hogy ennek kapcsán hazugságokkal tarkított helyreigazítási kérelmet kaptunk az NKE-től.

"A disszertáció matematikai jellegű halandzsára épül. [...]
Itt a reprezentatív közszolgálati főegyetem tudományos főemberéről van szó, és nem valamilyen taktaharkányi békemenetes bolond szélhámoskodásáról." 

- Írja az Örülünk Vincent blog honlapján, ahol boncolgatták Bukovics MTA doktori disszertációját, áltudományos zagyvaságokra is rávilágítva. Tegnap a Népszabadság foglalkozott hasábjain Bukovics István életútjával.

Eközben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a magyar felsőoktatás "zászlóshajója" hallgatásba burkolózik, a közérdekű bejelentés kapcsán mindössze azt a reakciót kaptuk, hogy a törvény szerint járnak el és folyamatban lévő ügyről nem áll módjukban tájékoztatást adni.

blogba_NKE KB Bukovics 1.jpgblogba_NKE KB Bukovics 2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr196495279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

M_R 2014.07.12. 00:14:11

Ezt a gittegyletet erős túlzás egyetemnek nevezni... Egy átlagos középiskola is simán veri...

na4 2014.07.12. 06:29:34

@M_R: Pontosan. Itt "képezik" milliárdokért a szófosókat, akikre semmi szükség nincsen, és semmihez sem értenek csak a tintanyaláshoz, és közpénzeken élösködnek. Magyarul ezek az aktakukacok.

nu pagagyí 2014.07.12. 06:37:17

A Nemzeti Dzsentriképző és Diplomagyárban veszélyes luxus lenne, ha tudományos eredményekkel rendelkező, iskolateremtő emberekre bíznák a nebulókat. Ott parancsvégrehajtást tanulnak, a gondolkodás képessége rontaná az elvárt minőséget.

Watchdog 2014.07.12. 09:16:01

- Vizsgálat vagy nyugdíj?
- Nyugdíj... (és nicht unga-bunga)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.07.12. 09:26:02

hát nekek tulképp tökmindegy lenne...
van akinek szerintetek nincs is diplomája (hiába van), van akinek nem ODAvaló diplomja van, van akinek rossz a diplomája, gyenge a disszertációja meg amúgy sincs rajta sapka.
szerintem egy igazgatóak (vagy nem is tudom hogy hívják ezt az egyetemen amúgy) nem kell tudósnak lennie. minek? gazdálkodik, stratégiát talál ki és hajtat végre, irányít...manager kell oda nem doktordoktor

Watchdog 2014.07.12. 09:35:06

@FILTOL: Közszolgálati egyetemen doktori iskolát nem tűzoltók, hanem masiniszták tudnak a legjobban vezetni, ez köztudott... mozdony után az már gyerekjáték!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.07.12. 11:28:45

@FILTOL: Valamit nagyon benéztél, mert a doktori iskola vezetője az oktatásért felel, semmiféle stratégiáért meg ilyesmiért.

Gera 2014.07.12. 13:08:04

@FILTOL: De, a doktori iskola élére tudós kell, lehetőleg valódi, ha azt szeretnénk, hogy az ott szerzett doktori címek is valódinak látsszanak.

Közösségek

süti beállítások módosítása