,,Tipik destruktív liberó pöcök" - a Miniszterelnökségen dolgozó volt HÖK-ös a botrányokat feltáró Panyiról

2014. 10. 21. 20:34 - Prinz Dániel

1549485_10152432688876938_4799308918035030608_n.jpg

Kalina Gergő ELTE HÖK elnök kabinetvezetője volt korábban, ma már a Miniszterelnökségen dolgozik Baczkó Norbert, akit tavaly nyáron a csömöri Fidesz élére is megválasztottak. Baczkó eléggé felháborodott Panyi Szabolcs Indexes újságíró cikkén, melyben Panyi azt járta körül, hogy hogyan működnek az egyetemi gólyatáborok. A cikk annak kapcsán született meg, hogy a közelmúltban kiderült, két ELTE-s gólyatáborban is történt nemi erőszak, ráadásul az ELTE ÁJK gólyatáborában történt esetet a HÖK vezetői megpróbálták eltitkolni.

Baczkó Norbert, a csömöri polgári oldal vezetője ,,tipik destruktív liberó pöcöknek" nevezi az Index újságíróját. Azt írja, hogy Panyit feltehetően az motiválhatta cikkének megírásában, hogy egyetemi évei alatt ,,vagy nem választották meg HÖK-ösnek vagy mindig csak a partvonalról fikázott". Baczkó szerint lehet, ha Panyi egyáltalán jár egyetemre, akkor a gólyatáborban nem sikerültek az estéi.

Az ELTE TÓK gólyatáborában történt nemi erőszakról az Átlátszó Oktatás is megírta, hogy feltehetően nem volt példátlan eset, ráadásul a HÖK vezetése tudhatott arról, hogy a nemi erőszak elkövetésével vádolt fotósnak már korábban is volt ilyen ügye. Később kiderült, hogy a jogi kar tavalyi gólyatáborában is történt hasonló eset. Az egyetem vezetése először kemény lépéseket tett, felfüggesztette a HÖK-ök működését, felelősségrevonást ígért. Később azonban Dezső Tamás bölcsészkari dékán az erőszak elítélése mellett védelmébe vette a hallgatói vezetőket és a médiát kritizálta.

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (4/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr596815079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

idiotabarom 2014.10.21. 21:14:35

"Kis liberó buzigyerek" - írná barátunk, ha táblázatkezelő feladatokat kapna.

Közösségek

süti beállítások módosítása