Füttykoncert fogadta Hiller Istvánt

2014. 06. 07. 12:01 - szakiee

A 2007-es diákparlamenten füttykoncert fogadta Hiller István akkori oktatási minisztert, miután egy váratlan húzással a szervezők elfojtották a diákok “rebellis” kezdeményezését. Irányított demokrácia tizenhét évesen: szerzőnk visszaemlékezése. 2007 októberében magam is…

Tovább »
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (0/5)

Ügyvédjén keresztül üzent nekünk a plágiumgyanús pályázó

2014. 06. 06. 13:44 - Prinz Dániel

Címkék: oknyom közoktatás

Az Átlátszó Oktatás eddig négyszer foglalkozott Bazsáné Dr. Szabó Marianne különböző plágiumgyanús pályázataival. Először tavaly írtunk arról, hogy egy másik iskolába valaki által már beadott pályázatból vélhetően átemelt részeket, amikor a budapesti Kölcsey Ferenc…

Tovább »
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (5/5)

Racionalizáltak vagy politikai okokból küldték el Tóth Zoltánt az ELTE-ről?

2014. 06. 05. 13:40 - Prinz Dániel

Tóth Zoltán az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetének eddigi óraadója blogján számol be arról, hogy szeptembertől már nem nála vehetik fel a hallgatók a Választási rendszerek tárgyat. Tóth szerint a tárgyat Mráz Ágoston Sámuel, a Fidesz-közeli Nézőpont Intézet vezetője…

Tovább »

Az angolérettségi számokban: tényleg lehetett probléma?

2014. 06. 04. 15:21 - Prinz Dániel

A részletes érettségi eredmények alapján az angol érettségi érthetetlen szövegértési feladata tényleg annak tűnik: az érettségire panaszkodók körében végzett nem reprezentatív felmérés szerint a diákok 21 százaléka kapott nulla pontot rá, miközben a többi feladataban 0-1…

Tovább »
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (5/5)

Közösségek

süti beállítások módosítása