Kemény kormányzati sajtóközlemények a Pride-os verés kapcsán

2013. 07. 07. 23:40 - Prinz Dániel

Címkék: rendőrség Pride emmi

Tegnap a Budapest Pride után három embert vertek meg randalírozó szélsőjobbosok. A rendőrség fellépése, amelynek során a verekedők helyett a sértetteteket igazoltatták elszomorító volt. Ahogy a Cink is írta ez nem csak a jelenlegi kormányzat hibája, hanem a magyar rendőrség rendszereken átnyúló jellemzője. De nézzük mit tudott erről mondani a kormányzat.

A magyar kormánynak újabb standard sajtóközleményt kell gyártania. Korábban ugye volt nekik egy zsidó témájú, amit négy (!) alkalommal sikerült copy/paste módszerrel felhasználni. De most hogy a meleg felvonulás résztvevőit verik meg, új szöveget szerkesztett az EMMI:

Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy Derdák Tibort, Orsós Jánost és társukat tegnap a Budapest Pride felvonulás után ismeretlenek bántalmaztak. Közlemény.

Minden olyan esetet mélységesen elítélünk, amikor egy demonstráció résztvevőit bántalmazzák, függetlenül attól, hogy a  megmozdulással egyet értünk-e vagy sem. Bízunk benne, hogy a rendőrség mindent megtesz a tettesek kézre kerítéséért.

(EMMI, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság)

Derdák és Orsós egyébként abban a sajókazai Dr. Ámbédkar iskolában dolgoznak, amit a kormány az elmúlt években minden eszközzel igyekezett tönkretenni. Azt sem felejti el elárulni az EMMI, hogy feltehetően nem értenek egyet a Pride demonstrációval. Miért is értene egyet a esélyegyenlőségért felelős államtitkárság egy olyan rendezvénnyel, amely egy kisebbség jogairól szól. Nem is képviselte őket senki.

Viszont a rendőrség közleménye még sokkal sötétebb: 

A BRFK adatgyűjtést folytat annak megállapítása érdekében, hogy 2013. július 6-án 18 óra 20 perc körüli időpontban megvalósult-e a közösség tagja elleni erőszak bűntette a Budapest Pride Felvonulásról távozó három férfi sérelmére.

Mint ismeretes, 2013. július 6-án a három férfi egybehangzóan közölte a Budapest V., Szent István körúton a rendezvény biztosításában résztvevő rendőrökkel, hogy támadóik nincsenek a helyszínen, róluk személyleírást adni nem tudnak, orvosi ellátásra nem tartanak igényt (a rendőrök a három közül az egyik férfin láttak sérülést, a felső ajkán halvány bőrpírt). A rendőrök a támadókat – mivel a sértettek elmondása szerint nem voltak a helyszínen – nem tudták igazoltatni, nem tudták előállítani.

A támadók egy későbbi időpontban történt azonosítását a megtámadott három férfi egyikének sajtóban megjelent közlésén kívül jelenleg semmilyen adat, információ nem támasztja alá. Mivel a sértettek nem tudtak személyleírást adni támadóikról, így aggályos, hogy később egyikük mi alapján tudta őket azonosítani.

A rendőrség – mivel a sértettek elhagyták a fővárost – már 2013. július 6-án megkísérelte beszerezni a sértettek sajtóban közölt sérüléseiről a látleletet, azonban a sértettek nyilatkozataiban megnevezett egészségügyi intézmény azt közölte a rendőrséggel, hogy a sértettek még orvosi vizsgálatukat megelőzően onnan eltávoztak, részükre látleletet nem adtak ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság leszögezi: példák hosszú sora bizonyítja, hogy a jogszabályok keretei között határozottan és következetesen fellép minden olyan megnyilvánulás ellen, amely megvalósítja a közösség tagja elleni erőszak bűntette tényállását bármely közösség vagy annak tagja sérelmére. Ennek azonban egyik elengedhetetlen feltétele a sértettek együttműködése.

Lehet, hogy nem is valósult meg közösség tagjai elleni erőszak bűntette, hiszen a ,,szarrá verünk, buzi cigányok" kifejezésből nem lehet tudni, hogy melyik közözsségről van szó. Sőt, valójában a sértettek tehetnek a dologról, lehet, hogy meg sem történt.

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr385395387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Közösségek

süti beállítások módosítása