Bírócsere a HÖK-ös perben - a Jobbik nem neonáci

2013. 08. 03. 09:50 - GSzD

Ezentúl nem az a bíró tárgyalja majd az ELTE ÁJK HÖK-ös információszabadság pert, aki szerint a Jobbik nem neonáci. Takács Péter Attila, a Fővárosi Törvényszék bírója konzulnak áll.

Takács Péter Attila 2013 márciusában Karsai Lászó történészt 66 ezer forint megfizetésére és bocsánatkérésre kötelezte a Fővárosi Törvényszéken lefolytatott perben, mert 2011. december 14-én, az ATV Start című reggeli műsorában neonácinak minősítette a Jobbikot. A párt jó hírnév megsértése miatt nyújtott be keresetet

Írja róla az Index, a mi jegyzőkönyvünkön is ott a neve. Tehát ezentúl nem ő tárgyalja az ELTE elleni információszabadság pert, aminek a tétje az, hogy megtudhatjuk-e név szerint, hogy mire költ az ELTE ÁJK HÖK, hoszabb távon pedig átláthatóbbá tehetjük a hallgatói önkormányzatok gazdálkodását.

Mivel a perben eddig egy tárgyalás volt, a bírócsere valószínűleg csak egy plusz tárgyalást fog jelenteni. A következő tárgyalást októberre tűzte ki, akkor még Takács Péter Attila.

Első HÖK-ös tárgyalás, jegyzőkönyv

Ha tetszett a poszt, meg akkor is ha nem, szavazz ránk a Goldenblog internetes blogterrorista ketrecharcban. És lájkojjá' minket aFacebookon.

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr225442591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

qszenon (törölt) 2013.08.03. 12:29:01

"Ezentúl nem az a bíró tárgyalja majd az ELTE ÁJK HÖK-ös információszabadság pert, aki szerint a Jobbik nem neonáci. "

Ez puszta véletlen igaz ?

Szárszó szépe 2013.08.03. 12:50:48

Mintha ő lenne az egyetlen ilyen ember az országban.

Remélem, majd az a bíró tárgyalja, aki szerint az MSZP nem bolsi.

A nagyfőnök a központból (törölt) 2013.08.03. 13:39:54

Tiszta röhej, hogy éveken át azt hallgattuk hogy a bírói függetlenség, meg a politika szörnyű nyomásgyakorlása a bíróságokra. Majd a sors fintoraként születik egy nem tetsző ítélet, és a világ legtermészetesebb dolga lesz, hogy az illetőt egyszerűen eltávolítják.

Valahogy nehezen tudom elhinni, hogy az sérti a bírói függetlenséget, ha egy bíró akkor megy nyugdíjba, amikor mindenki más, de egy ilyen az meg nem üti meg a mércét az EU-nál...

meszena 2013.08.03. 13:45:34

Nem neonáci.
Ilyen szervezet nem működhet hazánkban.
Ha más a véleményed, fel kell jelenteni és felszámolják.

légügyi megfigyelő 2013.08.03. 17:34:42

@Szárszó szépe: Persze, hogy nem bolsi az MSZP. A bolsi pozíciót ma más párt foglalja el, furcsa mód jobbról.

... zöld levelecske, ... (törölt) 2013.08.03. 20:27:06

ez a poszt elmond mindent arról, hogy a mérnök, orvos stb., egyszóval normális hallgatók miért rühellik ezt a Soros-féle HaHa-s bölcsész, büfé-könyvtár szakos anarchistákat ... Nem baj, elküldtük az MSZP-t, SZDSZ-t is a .tcsába, benneteket is elfogunk hajtani a vérbe, sikerrel.

Szebb jövőt!

Közösségek

süti beállítások módosítása