Homofób támadás a budapesti éjszakában, a rendőrség a támadókkal

2013. 08. 15. 10:06 - Prinz Dániel

Címkék: pride

A TETT Facebook-oldalán jelent meg a következő történet. Buzizás, amit a rendőrség először leszar. Aztán már a támadókat támogatja.

2013. augusztus 14-én hajnali három óra körül egy buliról sétáltunk hazafelé. Egyikünk betért a baross utcai / harminckettesek terei nemzeti dohányboltba. Ketten az utcán vártunk rá, közben megcsókoltuk egymást. Ez szemet szúrt a közelben lévő éjjel-nappali közért egyik alkalmazottjának, aki szexuális orientációnk miatt szidalmazni kezdett minket, majd elővett egy baseball ütőt és fenyegetően ütögetni kezdte vele a tenyerét. “Buzik! Ne itt buziskodjatok! Húzzatok el innen!” Én felhívtam a figyelmét arra, hogy viselkedése elfogadhatatlan és hogy közösség tagja ellen elkövetett bűncselekményre készül.

A közeli villamosmegállóból a rendőrség segítségét kértem telefonon.  A támadás jellegére is felhívtam a figyelmet, aminek az oka nyilvánvalóan a szexuális orientációm volt. A támadó mindeközben még mindig felfegyverkezve állt az üzlet bejáratánál. A rendőrség kiérkezésére  30-40 percet kellett várni annak ellenére, hogy a kerületi kapitányság egy rövid sétára található a helyszíntől. 

A kiérkező két rendőr az intézkedés során több esetben olyan viselkedést tanúsított és olyan kijelentéseket tett, amik súlyos aggályokat ébresztettek bennem. A két sértett és a tanú közül én voltam az egyetlen magyar állampolgár és csak én tudtam magyarul. Ezt az egyik intézkedő rendőr visszatetsző hangon szóvá is tette. “Ők külföldiek, de azért tudhatnák, hogy ez itt még mindig Magyarország.”  Ezt a kijelentést irrelevánsnak és sértőnek találtam, ezért felhívtam a figyelmét az intézkedés tárgyára. ”Ez Magyarország, és mint magyar meleg férfi úgy érzem, hogy nem nézhetem tétlenül az LMBTQ közösség ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekményeket.” Az intézkedés folyamán a tettes egyébként többször is beismerte, hogy a fenyegetés indítéka a szexuális orientációnk volt, amire fel is hívtam a rendőrök figyelmét. Valószínűleg ez sem került jegyzőkönyvbe. ”Ha egy fiú és egy lány csókolózna az utcán az normális lenne, de ha két fiú, az gusztustalan. Elijeszti a vásárlókat.” 

A támadó tagadta, hogy baseball ütő lett volna nála annak ellenére, hogy ezt hárman láttuk. A rendőrök bementek ugyan az üzletbe, de nem keresték vagy nem találták a fenyegetésre használt eszközt. Az üzlet egy másik alkalmazottja a rendőrök jelenlétében további homofób inzultusokkal illetett minket. ”Apátok büszke lenne rátok buzeránsok...” 

A rendőrök végül nyíltan a támadók oldalára álltak. Egyikük azt javasolta a támadónak, hogy tegyen feljelentést közszeméremsértésért. Velünk is közölte, hogy az azonos neműek közötti nyilvános csókváltás közszeméremsértésnek minősül, amiért minket is elő lehetne állítani. Egy könyvből fel is olvasta nekünk a közszeméremsértésre/közbotrány okozásra vonatkozó jogszabály egy részét azt sugallva, hogy mi követtünk el bűncselekményt nem a támadónk.  Erre válaszul megjegyeztem, hogy amit csinál az kimeríti a szexuális orientáción alapuló diszkrimináció fogalmát, amit a magyar jog az Európai Unió normáival összeegyeztetve tilt. Az intézkedés során a rendőrök végig barátságtalanul álltak hozzánk és viselkedésük egyértelművé tette a támadóval való szimpatizálást. 

Ezek után talán joggal merül fel bennem a kérdés, hogy amennyiben etnikai/vallási/szexuális/ egyéb hovatartozásom miatt fenyegetés vagy bántalmazás ér kihez fordulhatok segítségért. Vajon mit üzen ez a gyakorlat a gyűlölet-bűncselekmények áldozatainak és elkövetőinek?

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (2/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr15461595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mesterlövész 2013.08.15. 23:13:34

Sajnos nem tudok meglepődni. Majd ez a sok okos megoldja, ha csak ők maradnak már itt.

LallyPop 2013.08.15. 23:37:18

Elvárom hogy a rendőrök példát statuáljanak a buzikon. Megint impotensen léptek fel.

Baloldali érték 2013.08.15. 23:41:23

@Ándi bácsi: Még szerencse hogy impotensen. Ha nekik is felállt volna az már hatalmas buzulás lett volna!

Kim Jong Un 2013.08.15. 23:53:36

Kicsit ilyenkor mindig visszajon a hitem az orszagban. Oke, jobb lenne olvasni, hogy ezeket a korcsokat halalra kovezik az utcan, de az meg odebb van. Jol jartak el a rendorok, ne buzuljanak az utcan ezek a mocskos allatok!

Dexter007 2013.08.16. 00:04:52

@Kim Jong Un: te büdös homogenetikus, jogunkban áll minden, még gruppenezni is a nyugati téren, imádnám

Anunnaki 2013.08.16. 00:10:03

@Kim Jong Un: az ilyen hozzád hasonló primitív faszfejeket néhány év múlva a csimpánzok mellett fogják mutogatni az állatkertben. Takarodj Moszkvába vazze, az való neked, kedves kis város, ott biztos jól fogod magad érezni.
(Mielőtt buzizni kezdenél, feleségem és 4 szép gyermekem van.)

Carlsbad 2013.08.16. 00:11:53

Kinek van még kedve itt élni? Most is csak a mocskot tudjátok nyomni. Meleg vagy nem meleg, nem támadunk rá baseballütővel. Heterók se csókolózzanak az utcán, mert az is gusztustalan. Minden az, amiben én nem vagyok benne :D

LallyPop 2013.08.16. 00:12:34

@Anunnaki: Azt se felejtsd ki, hogy már egy szabad országból komentelsz, és a cégedet is Szlovákiába vitted, meg a bankbetéted Ausztriába, Ronny!...:DDDDD

neoteny · http://word.blog.hu 2013.08.16. 00:14:32

@Kim Jong Un:

"halalra kovezik az utcan"

És a köveket honnét venné a csőcselék? Megrongálná a nemzet tulajdonát? Vagy te már tervezed a kövezőkő-árúsító bizniszedet? Nyerészkednél a kövezést igénylők szorult helyzetén? Ejnye-bejnye...

Kim Jong Un 2013.08.16. 00:27:01

@neoteny: azt hiszem ezert a celert nem lenne kar, ha felszednenk par ezer utcakovet. Minden kovet vitrinbe raknek, ami bizonyithatoan szetzuzta egy buzerans fejet.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2013.08.16. 00:28:42

Büdös perverz féreg buzikat agyon kellett volna ütni, nem fenyegetni. Meglátok ilyen mocskot, akkor kirúgom a fülei közül, arra mérget vehet akárki!

Anunnaki 2013.08.16. 00:37:23

@Ándi bácsi: ott is ugyanúgy Bilderberg, Rothschild, Rockefeller, stb. irányít, de még a Marson is. Egyetlen kiút az ébredés ebből a kollektív komából, de ezen a homofób szinten erre annyi esély van, mint malomkőnek a víztetején maradásra. Még mindig a 2000 éven keresztül betáplált program működik, közben az egyház képviselői élvezkednek a ministráns fiúk ezreivel, sőt százezreivel és a pedofilia ugye elég csúnya dolog. Meg ott van az inkvizíció is, a Krisztusi szeretet nevében. "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!" Sorolhatnám tovább, de már így is abszolút hitelesnek tűnik ez az egész. XD És egyáltalán nekünk magyaroknak mi közünk van ehhez a valláshoz? Nem véletlenül átkoztak meg minket a táltosok.

HgGina 2013.08.16. 00:58:49

Ó, dehogy a támadókat támogatták. Csak az egészséges nemi identitást helyezték a korcsosulás elé.
Teljesen igazuk volt. Végre egyszer az életben a rendőröket nem szidnom kell, hanem még egyet is értek velük.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.08.16. 01:03:47

@Kim Jong Un:

Szóval utcakövező-bizniszed is van -- vagy a Közgép részvényeket birtokolsz.

Ügyes.

Hiawatha 2013.08.16. 01:39:07

A kommentek stílusát olvasva csak egy részt emelnék ki a cikkből: "ez itt még mindig Magyarország".

Gratulálok nektek...

Anunnaki 2013.08.16. 01:46:59

@Hiawatha: Akkor leírom magyarul. Nem tudom, az egész történet valahogy akkor is bassza a csőrömet. Ha pl. a dzsigolók kijönnek 3 merdzsodval meg béemwével a Diószegiből, akkor az mé’ nem rontja a bót forgalmát?

Démonmac1 2013.08.16. 01:57:05

Nagyon jól tudják a népek, hogy errefelé, ez idegesít egy csomó embert, erre csakazértis csinálódik a dolog. Ha féltétlenül meg kell csókolnod, legalább próbáld meg takarásban.
Mert azért az lenne az elv, hogy másokat lehetőleg ne botránkoztassunk meg.
Ha teljesen konzervatív vonalat gondolok végig akkor ez mindenkire vonatkozik, aki nyomja a csókot, legyen az nő & faszi.

---
Az a probléma, hogy a sünök, más esetekben (ami még jobban a dolguk lenne) is teljesen impotensek, ez a nagyobbik baj.
---

A bunyóra visszatérve, senkinek nincs joga a másikat megütni. (se vallás, se nemi hovatartozás, se bőrszín, se közlekedési vita)
mert ilyen alapon és is agyonverhetném a náci, rasszista csőcseléket és vége hossza nem lenne a vérbosszúnak:)

eßemfaßom meg áll 2013.08.16. 02:07:31

@Carlsbad: "Meleg vagy nem meleg, nem támadunk rá baseballütővel. "

Ugye azért az szerinted is nagyon komoly támadás, aminek az áldozatai 40 percen át várják a vérszomjas támadóval szemezve, mig megérkeznek a rendőrők akik aztán nem találják a halálos támadófegyvert.

Egyébként meg nem smárolunk a kirakatban, se növel se sráccal, vagy ha mégis, és a tulaj ránkszól, akkor nem behisztizünk, hanem elnézést kérve elmegyünk szobára, ugyanis az utca nem szexuális játszótér

LallyPop 2013.08.16. 02:56:10

A cikk helyes címe: Homokostámadás a 32esek terén.

Tízezreknek kell szétverni a fartúró bulijukat holnapután ugyanott.

kiwirágós kivirradtig 2013.08.16. 03:16:48

Kedves buzi polgártársainknak tudomásul kellene venni, hogy itt nem szeretik őket, és eszerint kellene viselkedniük.

Hogy ez szép dolog vagy nem szép dolog, humánus vagy nem humánus, más kérdés.
A helyzet viszont kétségkívül ez.

Az erőfölénnyel való visszaélés, gyilkosság és utána az áldozat felzabálása sem szép dolog, nem is humánus, ennek ellenére épeszű ember nem megy fegyver nélkül az oroszlánok közé (sőt, ha nagyon épeszű, akkor fegyverrel sem).
Akkor sem, ha egyébként joga lenne hozzá.

Vagy mondjuk Harlembe nem megy be fehér ember, ugyanilyen okokból - mert tudja, hogy ott NEM szeretik a fehéreket.
Joga pedig lenne hozzá.

Ha meg pofán verik érte, nem pattog.

kiwirágós kivirradtig 2013.08.16. 03:23:09

@Anunnaki:
És a 4 - szerinted - szép gyerek közül mennyi a buzi?

Egyébként talán nem véletlen, hogy mindegyik társadalom elítéli a buzikat, nemcsak az európaiak.

Biztos, hogy érdemes küzdeni az ösztönök mélyéről fakadó dolgok ellen?

belgabela 2013.08.16. 03:37:25

Hogy nem zárják be a buzikat, az nem jelenti azt, hogy nyilvánosan gusztustalankodhatnak. Kúrelni sem szabad az nyilvánosan. Vannak serdületlen gyerekek is az utcán, vagy lehetnek. De nekem is gyomorforgató buzikat sex közben nézni, vagy akár megpillantani! Intézzék el maguk közt!

-JzK- 2013.08.16. 03:41:01

Jaj, szegény buzik, mindjárt én is krokodilkönnyeket kezdek el hullati értük, brühühü. Ha sikerül, kaphatok ballib pártpénzt?

kiwirágós kivirradtig 2013.08.16. 04:34:13

@-JzK-:
Csak akkor, ha majd tudod már, mint jelent az, hogy krokodilkönnyek.

Ide tényleg járnak ennyire ostoba emberek is?

Ha valaki annyira hülye, hogy nem ismeri egy szó jelentését, miért használja, vagy miért nem néz utána?

Bretschneider detektív 2013.08.16. 05:42:20

No, mi van, feltakarították a lószart a kerékpáralagútból és áthordták ide?

A blog.hu szinte összes primitív vélemény(?)kényszerese ideért. (Kim, Ándi,stb.)

Legszívesebben kimennék egy bézbólütővel és jól megkérném őket, hogy máshol trollkodjanak.

csavari 2013.08.16. 06:09:48

@Bretschneider detektív:

Nem tetszik az ilyen genetikai hulladékoknak mint amilyen te is vagy, hogy Magyarországon bármennyire is erőltetik az elfajzott söpredék romboló erkölcsi pusztítását a normális emberek megbotránkoznak az állati viselkedésen és hangot adnak ennek? Emberként kell viselkedni vagy pedig takarodj a buzi földre a "demokrata" izraelbe!

szintetikus 2013.08.16. 06:43:40

Ásít, továbblapoz...
Mennyi ebből a valóságtartalom?

Shopping 2013.08.16. 06:50:04

Tanulság ?

Buzik ne csokolozzanak az utcán.

Ez a :" rendőrt hìvok, megmondom a a bácsit" kicsit béna.

Conchobar 2013.08.16. 07:10:18

"amit csinál az kimeríti a szexuális orientáción alapuló diszkrimináció fogalmát, amit a magyar jog az Európai Unió" - Érdekes lenne megtudni, hogy a blogíró miként vélekedik arról, hogy a törvény bünteti a 12 év alattival, az állattal és a halottal történő szexuális együttlétet. A következő lépésnek emezek elfogadtatását tekinti, vagy pedig kizárólagosan csak a melegek részére követel egyenlőséget

Behajtó70 2013.08.16. 07:10:53

Szóval kimondta, hogy Jehova?

-----
agyszintre való blog

betütészta 2013.08.16. 07:27:03

Öreg vagyok, konzervatív vagyok.
Buzinak lenni szerintem szégyen!
És ezt még nyíltan hangoztatni, aljasság!
Nyilvánosan hangoztatni pedig bűn.
A rendőrség helyesen járt el, rendes embernek a bele jön ki, ha ilyet lát!
A buzik bújjanak el,és szégyeljék magukat!

rug82 2013.08.16. 07:31:28

Minden elismerésem a rendőrségé és a normális, emberi értékek mellett kiálló boltosé! Ha minden ember így viszonyulna ezekhez a köcsögökhöz, nem mernének nyílt utcán mutatkozni a szartúrók!!!

jog-ász 2013.08.16. 07:40:04

ide vezet az a közgondolkodás, politikai gondodolkodás, ami mindenért az áldozatot hibáztatja és kriminalizálja-nemzeti faji nemi vallási alapon.

Anticommunist Hungarus 2013.08.16. 08:00:22

Undorító, ahogy az indexen és itt is tálalják ezt a hírt.

Helyesen így kellett volna: Két ratyit lebuziztak, még nekik állt feljebb.

alfacharlybravo 2013.08.16. 08:04:40

Hát igen az EU már a szimpátiát is szabályozza? Mégis csak a szocializmus volt az igazi, ott csak a párt tagoknak volt kötelező a szimpátia és volt erkölcs igaz szocialista. Jehova nehogy megelégelje ezt dolgot és úgy járjunk mint Szodoma és Gomora!!!!

Bruno Banks 2013.08.16. 08:20:27

Mégis, mit kellene csinálni a melegeknek? Elbújni a szobájukban és szégyellni magukat? Miért? Mert nem olyanok, mint a többség? Mert eltérnek valamiben a biológia tankönyv ábrájától?
Te tökéletes vagy? Neeeeem???? Akkor hogy mersz megjelenni a sok tökéletes ember előtt????
Mégis mi a faszt gondolsz? El vagy hízva? Túlsúlyos vagy? Rádnézek és hányok! Még a gyerekem szemét is betakarom, ne lássa a kövér disznókat, ahogy kibaszott fagyit esznek NYILVÁNOSAN!!!!!!!!!!!!
Kancsal vagy? Lúdtalpas vagy? Mit képzelsz??? Még talán ugyanazt a jogot akarod, mint az egészséges emberek? Húzzál innen ebből az országból el te ki gusztustalan, egészségtelen féreg! Nem érted meg, hogy itt csak tökéletes emberek laknak?
Úgyhogy meg is kérném a (azt nem tudom csak homofób vagy úgy általánosságban embergyűlölő) seggfej kommentelőket, hogy ha nem tökéletesek, akkor legyen szívesek nem megszólalni ez ügyben, mert lecsapom őket bézbólütővel.

On the other hand: azért a finn/angol/magyar srácok helybe jöttek a pofonért. Be kell látni: nem kiabálunk a moziban a film alatt, mert leöntenek kólával ( azaz még nem lehet nyilvánosan is megélni a melegséget ma Magyarországon, mert hátrányba kerülsz - majd pár év múlva jobb lesz). Szégyen, gyalázat és kibaszott nagy szemétség, de ez az ország egyszerűen még nem tart ott. Sajnálom, hogy ilyen megalázó helyzetbe kerültek. Itt most ahhoz kell alkalmazkodni, hogy aki megéli a melegségét az utcán, az akár attrocitásra is számíthat. Jelenleg ez az íratlan szabály. De nyugi, majd lesz ez még másként is... :)

pizzaboy 2013.08.16. 08:22:33

Kulka János felszólalt már az ügyben?

nnnnnnnn 2013.08.16. 08:29:44

"Homofób támadás a budapesti éjszakában"

című blogbejegyzésből véletlenül kimaradt maga a támadás. kérem a posztert pótolni a hiányosságokat.

Anticommunist Hungarus 2013.08.16. 08:31:30

@Bruno Banks: Mégis mi a faszt gondolsz? A testi adottságokat, betegségeket ööszekevered egy deviáns viselkedésformával, a buzisággal?

Igenis szégyelljék magukat, bújjanak el, vannak kémiai szerek, amivel a ferdeségük gyógyítható.

♔batyu♔ 2013.08.16. 08:31:45

Nyilván szólhatott a boltos, hogy menjenek már arrébb, ne itt dugják meg egymást, ne nézzék üzletét a többiek valami meleg helynek, a liberális média szerint a boltos támadott.

jet set 2013.08.16. 08:32:28

Hol volt itt támadás? Beszólt a boltos a buziknak. Ennyi.

Peterpapo 2013.08.16. 08:40:27

Az a vicces ebben az egészben, Hogy Ándi bácsi és a többi homofób barom, nyálukat csorgatva bámulják, amint két nő csókolózik és nyalja falja egymást. Igaz srácok? Az ilyen Ándi bácsi félék miatt tartanak meleg büszkeség felvonulást minden évben. Ha Ándi bácsiék nem lennének,, nem lenne melegfelvonulás sem.

Peterpapo 2013.08.16. 08:41:53

@♔batyu♔:

Igazad is lenne, ha nem lett volna a boltos kezében baseball ütő.

Anticommunist Hungarus 2013.08.16. 08:42:37

Néztétek a kurucon ki ez a buzi? Politológiát tanul Londonban, ki lehet találni, kik pénzelik.
Ez a köcsög soha nem fog dolgozni, valami liberális ingyenélő politikus, "jogvédő" lesz belőle, őt is nekünk adófizetőnknek kell eltartanunk, mert soha nem fog hozzájárulni 1 fillérrel sem a GDP-hez, soha nem lesz nettó adóbefizető, egy élősködő szemétláda lesz belőle, már most is az.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.16. 08:42:48

és ennek az esetnek mi köze az oktatáshoz, mert az nem derül ki a cikkből!

Peterpapo 2013.08.16. 08:44:08

@♔batyu♔:

Ráadásul nem is az ő boltjában voltak és azzal, hogy kiszólt még fel is hívta rá azok figyelmét, akik nem is vették észre egyébként.

Anticommunist Hungarus 2013.08.16. 08:45:43

@Peterpapo: Nézd, azokat a nőket lehet nézni, mert egyrészt a női teszt gyönyörő, másrészt azok megrendezett álleszbikus jelenetek.
Az igazi leszbik ugyanolyan és csúnya teremtményei az Istennek, mint a buzik. Azokban semmi nőies nincs. olyan kis nyomorék vakarcsok, olyan "nők" vállnak leszbivé, akiknek életükben nincs esélye pasira, hogy legalább egyszer normálisan megdugják őket.

Peterpapo 2013.08.16. 08:45:58

@Anticommunist Hungarus:

Vagy ingyenélő jobboldali politikus. Olyan is van nagyon sok. :)

Peterpapo 2013.08.16. 08:49:20

@Anticommunist Hungarus:

Értem. Ha szép, akkor éljen, ha csúnya, akkor dögöljön meg. Szép kis felfogásod van mondhatom. Javaslom, hogy ne csak a csúnya homoszexuálisakat utáld, hanem az összes csúnya embert! És persze tartsd fent a jogot arra, hogy te dönthesd el, ki a csúnya. A többit vitesd a Taigetoszra. Meg azokat is, akik valami fogyatékossággal születtek. Mi hasznunk belőlük? Egy fillér GDP nem tesznek majd le az asztalra, meg hát hogy néznek ki?

tobeor 2013.08.16. 08:50:22

A kommenteket olvasva kimondható, h a magyarok népe sikeresen teljesíti a Tolassunk vissza a középkorba! -programot.
Remélem lesznek boszorkányégetések is, meg kövezések.

osztrák piktor 2013.08.16. 08:53:54

Felháborító a fővárosi rendőrök viselkedése. A VIII. kerületben dolgozom, a nyár folyamán már 3 alkalommal igazoltattak és egyszer még a ruhámat is átvizsgálták, minden ok nélkül. Úgy tűnt kicsit félnek valamiért, mert mikor megkérdezte, van e nálam szúró, vágó eszköz és elővettem a munkámhoz használt maréknyi preparátor tűt, rögtön ordibálni kezdett, hogy tegyem el de gyorsan.
Közben 200 méterrel arrébb, a Ludovika téren (a leendő NKE, korábban TTM előtt)fürtökben lógnak a prostik.
Járókelök vegzálása helyett érdemi munkát kéne végezni. Azért is, mert az elmúlt hónap folyamán megrongálták majd feltörték az autónkat, első alkalommal beverték az oldalablakokat, másodszorra kilopták a vezetőoldali légzsákot és a ködfényszórót. A rongálásnál elkaptuk és visszatartottuk a tetteseket (az egyik menekülés közben 20 métert vonszolta az autójába kapaszkodó feleségemet) Garázdaság, rongálás, ittas vezetés, kábszerrel való visszaélés és súlyos testi sértés kísérlete, valamint könnyű testi sértés miatt indult ellenük eljárás, de estére már újra szabadok voltak...

Anticommunist Hungarus 2013.08.16. 08:54:46

@Peterpapo: Aki fogyatékosséggal született, vagy baleset miatt vált azzá, az nem tehet róla.
Buzinak senki nem született. Nem kell buzinak lenni, és annyi.

Gyurci-murci 2013.08.16. 08:55:31

Piciben kezdjuk tanulni a demokraciat: kapalozva ellenkeznek ha egy ferfi meg akarna csokolni, de ugyanugy ellenkezek ha azt a ferfit szexualis iranyultsaga miatt megalazzak. Az o jogfosztottsaga az enyem is.

calibra91 2013.08.16. 08:57:11

A boltos egy primitív fasz!!!
Kultúráltan meg lehetett volna kérni a fura fiúkat, hogy ne ott csókolózzanak.

A srác szülei ehhez a nagy nyilvánossághoz mit szónak???
Mert nyilván szeretik a gyereküket, ezért elfogadják, hogy buzi, de hogy hülye is..., nem irigylem szegény szülőket.

Amúgy, mutassatok már valakit, aki elkerget egy fiút meg egy lányt, aki csókolózik az utcán!

Nekem van egy meleg ismerősöm. Érdekes, Ő még soha nem csókolózott az utcán... Nem is akarta megverni soha senki!

rokkercsavo 2013.08.16. 08:59:06

@doggfather: Az, hogy ezt a blogot a HaHa szerkeszti, akik gyakorlatilag szimbiózisban élnek a Háttér a Melegekért fedőnevű buzzancs-gittegylettel.

A Lendvay utcai Fidesz-székház elfoglalásakor is a legfontosabb követelésük az volt, hogy két azonos nemű buzi házasodhasson.

Anticommunist Hungarus 2013.08.16. 09:00:39

@Peterpapo: A csúnyaság a legtöbbször a belső harmónia hiánya miatt is van.
Vannak tényleg nem szép emberek, de mivel ki vannak békülve magukkal, a világgal, így jól esik rájuk nézni, beszélgetni velük.
Aki a csúnyaságát még belső gyűlölettel, frusztrációk garmadával tetézi, az inkább húzza meg magát.
Hiába hirdetnek az euró-atlanti világban egyenlőséget, mindig is fennállt, és fennáll egy láthatatlan kasztrendszer. Ezen nem tudsz választani.
A buzik pedig ennek a legalján vannak az általános, természetes, normál értékrend szerint.

rokkercsavo 2013.08.16. 09:03:21

Lehet, hogy a boltosnak nem az volt a baja, hogy a fazon buzi, hanem az, hogy angol. Na, azért simán kijárt volna neki a baseball-ütő! :) Egy angolt bármikor, bárhol meg lehet verni, tudni fogja, hogy miért kapta :)

Blogger Géza 2013.08.16. 09:08:33

Nem tudom, hogy hány éves ez a csókolózó gyerek, de lassan megtanulhatná, hogy bizony az egészséges heteroszexuális férfiakban undor kelt (hiába hazudja valaki, hogy nem, de ha tényleg nem, akkor látens), ha ő nyilvánosan homoszexuális tevékenységet gyakorol. Hiába gondolja ő ezt a természetesnek, ha a többség nem. És sem pisilek oda a bolt elé, ha úgy tartja kedvem. Ezt otthon, 4 fal között intézem el.

Dzsoki Júing 2013.08.16. 09:10:07

Nekem semmi bajom a buzikkal, de ma Magyarországon nyilvános helyen buzulni egyenlő a provokációval (hálistennek)! Így aki ezt teszi, az ne csodálkozzon, ha jól seggberugdalják. Így tehát ezek a buzik vagy szándékosan provokáltak, vagy szimplán tökhülyék. Mindkét esetben csak azt kapták amit megérdemelnek (bár egy-két maflás azért szerintem még simán rájuk fért volna :)).

Peterpapo 2013.08.16. 09:11:04

@Anticommunist Hungarus:

"A buzik pedig ennek a legalján vannak az általános, természetes, normál értékrend szerint."

Nálad és még néhány embernél, de a többségnél nem ők a legalja. Sőt! Én azt vettem észre, hogy a homoszexuális emberek nagyon sokszor sokkal empatikusabbak, mint mások és szerintem az empátia nagyon fontos az emberi kapcsolatokban.

Bruno Banks 2013.08.16. 09:13:43

@Anticommunist Hungarus: az ilyen agyi szinten álló emberek azért ítélik el a melegeket, mert betegnek tartják őket. Nézz mélyen magadba. Te is ezt gondolod. Nem tartod őket egyenrangúnak, szeretetreméltónak, nem tartod őket ugyanolyannak, mint te magad vagy. Nem tartod őket egyenjogúnak. Ez a probléma. Ha nem így van, akkor azt most írd ide légyszíves, hogy szerinted a melegek ugyanolyan emberek (ugyanannyit érnek), mint te, vagy mint a te kisfiad, kislányod, feleséged, apukád, anyukád. Ha ezt le mered ide írni, akkor beszélhetünk.

Deviáns viselkedési forma? Mi? A csókolózás? Te még nem csináltad nyilvánosan? Vagy a deviáns az, hogy ugyanolyan nemű a partner? Ha valaki furcsán táncol az is deviáns, hiszen nem a megszokott módon viselkedik. Akkor most mi legyen? Ki mondja meg, mi a nem deviáns? Aki mindent ugyanúgy csinál, mint a többség az mondja meg? Csak egy kérdés: Te hányszor mosol fogat egy nap? Egyszer? Hátbazdmeg a deviáns kutyafádat! A többség nem most fogat egyetlen egyszer sem egy nap. És lássuk be: sokunkat zavarnak a büdösszájú emberek, amikor beszélnek. Minket deviánsokat, akik akár egyszer/kétszer/háromszor is fogat mosunk egy nap. Ennyit a viselkedési formákról.

Peterpapo 2013.08.16. 09:15:13

@Blogger Géza:

Ja. És az egészséges heteroszexuális férfiak áhítattal nézik, ha két nő csókolózik. Meg azt is, amikor egy férfi ráélvez egy nő arcára, mert a nők imádják az ilyet ez köztudott. Ugye?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.16. 09:18:24

Az egész ügy megszervezett színjátéknak tűnik, szinte biztos, hogy a homoklobbi provokációja az egész.

nnnnnnnn 2013.08.16. 09:20:51

@Peterpapo: nekem jobban bejön ha a mellére megy az anyag.

roshen 2013.08.16. 09:22:50

Ez van, van aki még nem elég képzett ideológiailag, és undorodik a buziktól.
El vagyunk maradva a fejlett nyugattól, ahol a civilizáció csúcspontjaként ünneplik a "köcsögök" teljes egyenjogúságát, azaz azt, hogy ne csak tűrt, hanem támogatott is legyen mindenhol és minden szempontból. Egyébként a szöveget elolvasva: támadók? Egy személyt említ, az is csak fenyegetőzött. (Bocsánat, azt írja, volt még egy személy, aki beszólt.)
Ja és persze Soros Gyuri bácsi pénzén én is írnék ilyen blogot :)

Anunnaki 2013.08.16. 09:25:26

@rokkercsavo: A boltosnak a saját nemi életével kapcsolatos problémái voltak, ezzel a férfias tettel csak a saját férfi identitását erősítette és elhatárolódott ettől a libsi fertőtől. És azért mégse olyan hülye, hogy a randarilozó helyiekkel ("fiatalokkal") :) kötekedjen a bolt előtt, olyankor inkább eltekint annak forgalom csökkentő hatásától. Mindenről a buzik tehetnek, meg kell őket kövezni, ennyi kell a csőcseléknek ahhoz, hogy a politikusokat semmi ne zavarja Babilon irányításában.

Peterpapo 2013.08.16. 09:25:27

@$$$=$$$:

Az a másik kedvence a nőknek. Igazából nekik mindegy, az a lényeg, hogy valahol érje a testüket a cucc, mert az nekik baromi jó. Attól jutnak a csúcsra és egy kicsit sem tartják megalázónak.

Peterpapo 2013.08.16. 09:26:44

@roshen:

Csak blogot írnál? Soros Gyuri bácsi pénzén miniszterelnök is lehetsz! Van rá példa. :)

tisztapista 2013.08.16. 09:27:30

Nem kell az utcán homokos barátokat csókolgatni. A lányokat sem kellene falni a kis pattanásos tinigyerekeknek a buszmegállóban.

Ez neveltetés kérdése. Otthon mindenki azt csinál, amit akar, vagy amit a szülei engednek neki.

nnnnnnnn 2013.08.16. 09:29:14

@Peterpapo: te amúgy szopatni se szoktál mert attól a nő nem jut a csúcsra?

tisztapista 2013.08.16. 09:32:14

@Bruno Banks: "Te még nem csináltad nyilvánosan?"

Hát nem. Most meglepődtél?

Vannak dolgok, amik nem a közösségre tartoznak. MAGÁNéletnek is hívják.

Egyébként csak hülye tinik és éretlen fiatalok nyalják-falják egymást az utcán. Az érett kapcsolatokban, házasságban élők már nem. Vajon miért?

roshen 2013.08.16. 09:32:50

@tobeor: Ha szerinted a középkor a XX. században volt, akkor persze, így van. Le vagyunk mara a legújabb trendektől (lásd pl. "melegházasság", ami a történelemben sose volt intézményesen, a görög pederasztia szokása nem volt az), még retrográd reakciókat is tanúsítanak egyesek. Majd ha a pedofilok jogai lesznek soron, remélem akkor is progresszívek lesztek. Mert mondjuk egy ivarérett 13 éves kislány vagy kisfiú miért ne szexelhetne kölcsönös beleegyezéssel egy 63 éves bácsival, netán nénivel? Elavult nézet, hogy ez ártalmas lenne a pszichéjére...

bigthereal 2013.08.16. 09:33:22

"Én felhívtam a figyelmét arra, hogy viselkedése elfogadhatatlan és hogy közösség tagja ellen elkövetett bűncselekményre készül."

óóó, de tájékozott a kis ratyi...

ha annyira megrémült az inzultustól, miért nem menekült el onnan, miért várt 40 percet teljes fenyegetettségben?
felettébb érdekes...

tisztapista 2013.08.16. 09:35:24

Egyébként ez a történet is mutatja, hogy a homoszexualitás az elferdült (elferdített) szexuális szokásról szól, nem másról.

Ha kisfiú a buzi barátjával könyvet olvasott volna a bolt előtt, vagy Kant filozófiájáról értekezik, biztosan senki sem kötött volna bele.

nnnnnnnn 2013.08.16. 09:35:44

@bigthereal: mert azt hiszi hogy bárkit is érdekel a nyomora.

bigthereal 2013.08.16. 09:35:52

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: bizony, egy cifra kis provokáció...

a gyerekről rögtön volt egy cuki kis fénykép, de nem most készült, mert nagykabátban van, bár lehet, hogy mindig úgy jár, hogy meleg legyen neki...

itt valami bűzlik

roshen 2013.08.16. 09:36:19

@Peterpapo: Ja, az indulásnál kapott tőle apanázst ő is. 25 éve. Most viszont épp az ellenfelei kapnak, változnak az idők, meg az emberek is. :)

Blogger Géza 2013.08.16. 09:36:36

@Peterpapo: Nem lehet bolt előtt ráélvezni sem senkinek az arcára.

Peterpapo 2013.08.16. 09:37:32

@$$$=$$$:

Az az én magánügyem, hogy mit szoktam csinálni és mit nem. Annyit elárulhatok, hogy az utcán is simán megcsókolom az asszonyt. ;)

kvadrillio 2013.08.16. 09:38:38

...aki a saját tenyerét baseball ütővel ütögeti, AZ CSAK EGY MAZOCHISTA ÁLLAT LEHET !

...de...ez méééér zavarja a buzikat ?????????

Peterpapo 2013.08.16. 09:41:05

@tisztapista:

Talán azért mert a középkorúak nagy részt autóban ülnek, úgy meg egyrészt nehéz, másrészt nem az utca. Sok fiatalnak nincs saját szobája, lakása és ráadásul fiatalok. Ja és az érett felnőttek többnyire más nőt, férfit nyalnak falnak, mint a házastársuk, azt meg kész lebukás nyilvános helyen nyalni, falni. :)

kvadrillio 2013.08.16. 09:42:23

@kvadrillio: az is lehet, hogy az ütögetéssel csak azt fixálta, kellően erős-e, nem-e törékeny a botja nekijehhh...-e---e....

Peterpapo 2013.08.16. 09:42:44

@roshen:

És ha jól sejtem, nem Soros Gyuri bácsi változott, aki következetesen mindig ezt az oldalt támogatta, tehát nem olyan köpönyeg forgató, mint akit anno támogatott. ;)

roshen 2013.08.16. 09:44:25

@Peterpapo: Így van, és? Az ördög sem változik... :)

tobeor 2013.08.16. 09:44:26

@roshen: a kisgyerek azért ne, mert még gyerek, éretlen, nem tudja megítélni felelősen a döntéseit, meg befolyásolható, kihasználható. két felnőtt homokossal azonban nem ez a helyzet.

ez a boszorkányüldözés meg kövezés amit itt némelyik kőbunkó beírt, az maga a sötét középkor. gratulálok, toljátok vissza a szellemi sötétségbe az országot.

Józsi bá' · http://jozan-parasztok.blog.hu/ 2013.08.16. 09:44:45

Ilyenkor azon tűnődőm, hogy vajh' a kommentek reprezentatív mintát jelentenek-e, tényleg ilyen sötét, agresszióval és komplexusokkal teli ez a társadalom...?

Vagy csak kitették kurucinfóra a cikket, és minden majom ide jár kakálni?

Engem a kövér nők zavarnak, mégsem kövezném meg őket sem nyilvánosan, sem "a négy fal között". Meg a BKV ellenőröket is rühellem, mégsem fenem a "bézbózütőt".

Józsi bá' · http://jozan-parasztok.blog.hu/ 2013.08.16. 09:46:24

Ja, és a nagydarab, kopaszra nyírt fejű, jellemzően munkanélküli, vagy nagyon alja munkát végző köpködő nácik szintén basszák a csőrömet.

Szívesen megdobálnám őket kaviccsal.

Reggie 2013.08.16. 09:46:34

Ez a tamadas nem homofob. Ugyanis nem azert tamadtak rajuk, mert buzik, hanem azert, mert buziskodtak.

Elijah_Baley 2013.08.16. 09:47:24

Monnyuka rendőrök alapvetően mindent leszarnak, nem csak a buzikat, az igerküszöbüket csak az lépi túl, ha már vér folyt.
és bármennyire is támogatom az lmbt mozgalmat, a boltosnak nagyon igaza van azzal kapcsolatban, bolt elött buzulni forgalomesést jelent.
el köll fogadni h ez a balkán, itt még senki nem tartja helyesnek a homoszekszualitást, akit ez zavar, menjen nyugatabbra, még így is jobban állunk mint tőlünk keletebbre, bukarestben a boltos megvert volna frankón, moszkvában meg a járókelők is beszállnak egy spontán buziverésbe..

Peterpapo 2013.08.16. 09:47:28

@Anticommunist Hungarus:

Jobboldali és liberális beállítottságúnak sem született senki. Nem kell annak lenni, azt nincs vita.

@Blogger Géza:

Nem is tette senki.

Peterpapo 2013.08.16. 09:52:00

@Józsi bá':

Ezek nem végeznek alja munkát. Semmilyen munkát nem végeznek. Többnyire bűncselekmények elkövetéséből vették a merdzsóikat, béemvéjüket, audijukat. A GDP-hez egyetlen fillért sem tettek hozzá és nem is fognak soha.

Anticommunist Hungarus 2013.08.16. 09:52:28

@Peterpapo: Bújj hozzájuk, ha annyira empatikusak! Látens-e vagy? :)

Morgan kapitány (törölt) 2013.08.16. 09:54:28

Ezt a blogot is az MSZP-nél írják vagy még az SZDSZ-nél? Ungár Klára jóváhagyta?

Anticommunist Hungarus 2013.08.16. 09:54:59

@Bruno Banks: Miért tartsam őket annak? Mivel vívták ki az elismerést? Semmivel.
Az ellenszenvet annál inkább.

nnnnnnnn 2013.08.16. 09:55:24

@Peterpapo: nekem ahhoz le kéne guggolni mer pórázon jön utánam négykézláb ;)

Peterpapo 2013.08.16. 09:56:08

@Anticommunist Hungarus:

Attól, hogy valaki szimpatikus, még nem fogok hozzábújni. Miért is tenném? Te hozzábújsz azokhoz, akik szimpatikusok? Nem furcsállják? :)

Józsi bá' · http://jozan-parasztok.blog.hu/ 2013.08.16. 09:56:20

@Peterpapo:

Nekem nem ez a tapasztalatom. Tény, hogy van pár béemvés náci is, ez a kondipatkány-drogkereskedő fajta, de a nagy többség panel-proli munkanélküli, így de facto rosszabb, mint egy sajóivánkai cigány família, legalábbis kevesebb GDP-t termel, és több kárt tesz. (Már elnézést a sajóivánkai cigány családoktól, van köztük dolgos is)

nnnnnnnn 2013.08.16. 09:56:40

@Morgan kapitány: én a bajnaiék bandájára tippelek, sztem ott lehet a legtöbb rezsó :D

kifordított nagyanyó 2013.08.16. 09:57:36

Fasznak kell tényleg ott smárolni!
Ez tényleg sokaknak lehet undorító,ez van.
És igen.Ha két jó csaj csinálná,nekem is jobban bejönne.
Viszont ha két csávó csinálja,az meg egy csajnak jöhet be.
Sajnos itt ahol szarul élünk és tele a tökünk mindenkinek a jogaival,az ilyen dolog nem biztos hogy tetszik mindenkinek.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.08.16. 09:59:30

"Egyikünk betért a baross utcai / harminckettesek terei nemzeti dohányboltba."
Itt a lényeg! Náci FideSS! xD

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.08.16. 10:02:36

@Józsi bá': "Meg a BKV ellenőröket is rühellem, mégsem fenem a "bézbózütőt"."
Miért "rühellsz", egy közfeladatot végző személyt?

Joooe 2013.08.16. 10:03:32

Tiltakozom a "homofóbia" szó ellen. A fóbia irracionális, beteges félelmet, viszolygást jelent, így ennek a szónak használata olyan ember megbélyegzésére, aki egészséges, természetes módon gusztustalannak, visszataszítónak találja a homoszexualitást (nyilván...) az egy kirekesztő értékítélet.
A homoszexualitást tolerálni kell, ez viszont nem jelenti azt, hogy szeretni kell. Azt sem, hogy el kell viselni a nyilvános gusztustalankodást.

Joooe 2013.08.16. 10:06:34

@közmunkás bérkommentelő: talán ebben a "nyugat" megtévedt és elmaradott, nem hiszem hogy a buzulás és társadalmi fejlettség egyenes összefüggésben állna.

Epilált komondor 2013.08.16. 10:14:22

Egy boltos "rátámad" négy gyerekre majd a következő fél órában megbeszélik hogy akkor hogy is gondolta ezt mert amúgy felháborító és nem ojrópai viselkedésmód.

A boltosnak a melegnek és mindenki másnak is lehet véleménye, az öregnek éppen ez volt, ez van, el kell fogadni, erről szólna a nagy tolerancia.

Francnak kell minden jelentéktelen szart felfújni és mindenkit besározni egy lófasz semmiség miatt.

É2I 2013.08.16. 10:16:32

Azt most hagyjuk, hogy buzikról szól a történet. De. Megfenyegetik bézbolütővel és 40 percig ott flangál, hogy kijöjjön a rend büszke őre?
Erősen szaglik ez a történet.

Anticommunist Hungarus 2013.08.16. 10:16:35

Azt nem értem egy ilyen esetből miért kell ekkora hírverés, ez kinek az érdeke?

Adott pár buzi, gusztustalan, visszataszító viselkedéssel. Ez nem tetszik pár embernek, ki kellett volna osztani pár pofont, baseball ütővel vagy annélkül, a buzik megtanulják, hol a helyük, ügy lezárva.
Mocsok ingyenélő liberális impotens jogvédő faszok, nincs más dolguk, ilyenekből csinálnak híreket. Csak dolgozni ne kelljen nekik.

Peterpapo 2013.08.16. 10:20:36

@Anticommunist Hungarus:

Na ez az. Az ilyenek miatt, mint amilyen te is vagy, tartanak a homoszexuálisok minden évben felvonulást. Ha kussolnál és nem foglalkoznál a nemi identitásukkal, nem fesztiváloznának.

É2I 2013.08.16. 10:22:43

Amúgy meg csak vissza kellett volna szólni - miközben remegteted a szempilláidat:

Mi van Pubika, irígykedel? Gyere te is beszállhatsz, hármasban még jobb. Hozhatod az ütőt is, majd keresünk neki helyet.....

kohn-orsós-munteanu-francois 2013.08.16. 10:22:54

nekem meg nem tetszik a pofatok!
elmentek a picsaba mind
majd az öszesnek betöröm a pofajat ha netan büdös a szaja??? vagy turja az orrat??? vagy vakarja a faszat nyilvanosan??? ezek a többseg szemeben gusztustalan dolgok, ugyhogy ha valamelyikötöknek szilankosra lesz törve a kobakja, akkor kussoljon utana kurva intenziven, es ne csinaljon balhet meg ne akarjon igazsagot meg jogvedelmet

LallyPop 2013.08.16. 10:23:11

Ezek sem buzik voltak, a DK buzitagozat fiatal aktivistái lehettek.

A ratyik szégyellik itthon beteges hajlamaikat, csak az agitátorok mennek, mit ad isten, a nemzeti dohánybóthoz buzulni.

Felháborító, hogy a rendőr kimegy azilyesmihez, de ha már ott van, előzetesbe vághatták volna a retkeket.

Kacsura 2013.08.16. 10:23:49

@$$$=$$$: Hát csak attól biztos, hogy nem:) Van még mit tanulnod

szamaritánus 2013.08.16. 10:24:52

újabb buziposzt. én már kurvára unom...

leonito77 2013.08.16. 10:26:31

@tisztapista: Biztos nem voltál fiatal, vagy már rég elfelejtetted, esetleg már fiatalon olyan kifinomult és erkölcsös voltál, mint most, bölcsességed teljében.

Úgy sejtem, hogy még egy fára sem pisiltél soha életedben, az utcán, réten meg pláne nem.

Én viszont veled ellentétben voltam tinédzser, emlékszem is rá, volt barátnőm is és bizony a buszon is volt képünk csókolózni.

És, ha ilyet látok (fiút-lányt, mert melegeket még nem láttam) belül elmosolyodom, mert eszembe jut a fiatalságom és annak az időszaknak az örömei.

De hallottam már olyat, hogy valaki azt mondta: "bezzeg az én időmben" .

leonito77 2013.08.16. 10:27:58

@Peterpapo: Ez így van, mivel a heterók sem vonulnak fel, mert ők heterók...

Kacsura 2013.08.16. 10:30:54

@kifordított nagyanyó: Ki van zárva. Mármint az, hogy hetero nőnek izgalmat okozzon homokos pasik csókolózása. Mondjuk én azt sem értettem soha, hogy egy férfi mitől van oda attól, hogy két csaj smacizik..

A témához: Könnyen beszél az ember, amíg a családjában, környezetében nincs homokos. Én is meglepődtem, amikor az egyik mondhatni barátom rokonáról kiderült, hogy az. Kicsit átértékeltem néhány dolgot. Óhatatlanul végiggondoltam, mi lenne, ha az én fiam jelentené ezt be. Mit csinálna ilyenkor az ember? Nem szeretné többet? Istenem, hát hogyan lehetne ilyent tenni, a fiam, akármi is történjen.

Ugyanakkor tudomásul kell venni azt, hogy a társadalom DÖNTŐ része talán elfogadja, hogy létezik ilyen, de nem óhajt annak jeleivel lépten-nyomon találkozni. Nekik kell alkalmazkodni a társadalom többségéhez, és nem fordítva.

LallyPop 2013.08.16. 10:31:43

@leonito77: És ha olyat látsz a buszon, hogy fiú-fiú csókolózik, belül elmosolyodsz?

Milyen jó hogy van új a nap alatt? Vagy hogy?

LallyPop 2013.08.16. 10:34:32

@Kacsura: Minden családnak tragédia, ha buzi nőtt a fészekben.

Persze nem véletlenül történik, normális családokban nem fordul elő, csak terhelteknél. Magát a hajlamot ugyanúgy el lehet nyomni neveléssel, mint pl. az erőszakos természetet.

leonito77 2013.08.16. 10:35:45

@Ándi bácsi: Azt nem tudom, mert olyat még nem láttam.

kohn-orsós-munteanu-francois 2013.08.16. 10:38:25

@Ándi bácsi: anyukadat is el lehet nyomni te tudalekos balfasz

LallyPop 2013.08.16. 10:39:28

@queensryche: Mármint hogy a buzikat rejtegetik a családjaik mint a leprásokat?

Jobb így nekik, a magyar kámingáutolók többnyire öngyilkosok lesznek mint Szetey főispán úr.

kohn-orsós-munteanu-francois 2013.08.16. 10:41:16

Becsben, Berlinben Parizsban akarhol a vilagon nyugatra tölünk mi a kurva faszert nem basszak öket agyon ha kezen fogva mennek az utcan? netan csokoloznak? KI A KURVA ISTEN PICSAJANAK artanak ezzel megis? Izlandon miert szopattak szet a homofob papot? Nyugaton mindnki hülye es csak mi magyarok szarunk spanyolviaszt? Ha nem tetszik akkor a faszert nezed? 'Amig nem nyul be a labaid köze egy agressziv meleg es nem probal meg megeröszakolni addig kussoljal legyszives

2013.08.16. 10:42:56

A témához: a szabadság nem szabadosság. Ez fokozottan vonatkozik az olyan emberekre, akik másságukkal zavarhatják az arra érzékenyeket. A sztorit nem ismerem nyilván, ha csak egy csók csattant el és a parasztja már ütőt fogott, akkor a szokásos magyar gyökér-mentalitással állunk szemben, sokadszorra. A rendőrök problémamegoldása szintén nem meglepetés. Amennyiben valóban kihívó módon történt az akció, megértem a reakció miértjét - a kivitelezését így sem. Elküldhette volna őket az anyjuk picsájába, felőlem buzizhatott is volna, belefér.

roshen 2013.08.16. 10:43:04

@Peterpapo: Fesztiváloznak azok ott is, ahol már nagyobb nem is lehetne a tolerancia.
Keress rá pl. a guglin a Folsom Street festival-ra és az ott készült képekre.

LallyPop 2013.08.16. 10:43:39

@kohn-orsós-munteanu-francois: New Yorkban csak idén 20 homokost öltek már meg.

Bp-en egyet se. Szóval ez csak a buzilobbi szokásos hazudozása hogy máshol hogy szeretik őket.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 10:44:34

Nos, ez a sztori kicsit sem szól a melegek elfogadásáról, nem elfogadásáról, homofóbiáról meg hasonló dolgokról. Ha fél óra alatt jöttek ki a jardok, akkor ennyi idő alatt már rég megtámadhatta volna őket a boltos a fa testápolóval.

Itt egyszerűen arról van szó, hogy a homofób boltos beszólt a melegeknek, hogy mit smárolnak az utcán, erre azok elkezdtek jogászkodni, hogy ilyen-olyan jogokkal ütközik az, amit mond, meg nem PC, stb., stb., kihívták a rendőröket, majd azoknak is ugyanezt magyarázták. Közben az állítólagos baseball ütő nem került elő, posztolóék meg továbbra is osztották az észt az emberi jogokról a rendőröknek, erre azok begurultak, és diszkréten elküldték őket az anyjukba. Röviden ennyi történt. Az más kérdés, hogy a kommentelő homofób trollokból ítélve valóban nagy a baj ebben az országban ezen a téren, de ez pont nem ez az eset volt.

Ez az eset olyan volt, mint ha mennék az utcán, erre egy random arc oda szólna, hogy "kurva anyád geci", én meg ahelyett, hogy legyintenék, hogy hülye, vagy vissza szólnék, hogy "a tied, te tajparaszt", inkább azzal kezdeném, hogy ezzel most megsértett, ezért ha azonnal nem kér bocsánatot, akkor becsületsértési pert indítok, különben is az Anyák Világszervezete nyilatkozatában elítéli az ilyen beszólásokat, amúgy meg munkáltatói igazolást tudok hozni arról, hogy anyám nem a szexiparban dolgozik.

2013.08.16. 10:45:01

@Ándi bácsi: Nem erre a mondatra gondoltam, de erre is ráillik. De mindegy is, mert hülye lennék pont itt, pont téged nekiállni 'győzködni', hogy ez egyáltalán nem így működik ám. (Nem, nem vagyok buzi.)

LallyPop 2013.08.16. 10:45:27

@queensryche: A rendőrök semmilyen ütőt nem láttak.

Az a buzik wihful thinkingje, szerették volna, ha feldugnak nekik egy furkót.

kohn-orsós-munteanu-francois 2013.08.16. 10:46:36

@Ándi bácsi:

new yorkban mar megöltek huszat? dobtal egy szamot ami jol nez ki? faszkalap

roshen 2013.08.16. 10:46:45

@kohn-orsós-munteanu-francois: Az imádott nyugatod szépen ki fog halni biológiai, demográfiai okokból.
Aztán majd úgyis a londoni imám meg a berlini kalifa fogják megszabni az irányt. :]

Peterpapo 2013.08.16. 10:46:47

@roshen:

Ja. Mert hagyomány lett belőle. Mert ahol most tolerálják, ott korábban nem tolerálták ennyire.

nnnnnnnn 2013.08.16. 10:47:23

@kohn-orsós-munteanu-francois: téged mi zavar? demokrácia van. az embereknek szíve joga nem szeretni a buzikat. itt agyonbasztak valakit amúgy? nemtudok róla. beszóltak max. megesett már ilyen a világtörténelemben nem csak buzikkal, hogy beszóltak nekik. diktatúrát akarsz? buzidiktatúrát vagymi? ki a retek vagy te hogy megmondod másoknak mit szeressenek és mit nem?

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 10:48:03

@Kacsura:
"Mondjuk én azt sem értettem soha, hogy egy férfi mitől van oda attól, hogy két csaj smacizik.."

Ezt a nők és a meleg férfiak sosem fogják megérteni.

nnnnnnnn 2013.08.16. 10:48:26

@kohn-orsós-munteanu-francois: jajj, még azt akartam kérdezni, hogy nem teccik a rencer? :D

rsg 2013.08.16. 10:48:51

Szerintem a buzi és a hetero szakszervezeteknek össze kéne fogniuk,és csinálni egy valóság-showt.
A világot járva tesztelni a lakosságot utcán buzulással.
Az arab,és lati-amerikai országokkal kezdjék...

Peterpapo 2013.08.16. 10:49:16

@szamaritánus:

Akkor ne menj el olyan nőhöz, aki pénzért csinálja! :)

Elijah_Baley 2013.08.16. 10:50:07

@Joooe: pedig de, olvass ókori római történetírókat, a homoszekszualitás minden kultúrában a leszállóágban, az elmúlás környékén válik elfogadottá. minden civlizációnak van életciklusa, a mienk épp a végénél tart :)

Kacsura 2013.08.16. 10:50:52

@Ándi bácsi: De jó lenne, ha így lenne.

Náluk normálisabb családot nagyítóval sem lehet találni, úgyhogy valami más is van..

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 10:51:29

@queensryche:
Adott egy strand, a vendégek egy csoportja kövér, egy másik csoportja meg nem tartja esztétikus látványnak a fürdőruhás kövér embereket. Tiltsuk ki a kövér embereket, vagy inkább engedjünk be mindenkit, akiknek meg nem tetszik ez, az viselje el, vagy ne menjen be a strandra?

LallyPop 2013.08.16. 10:52:36

@kohn-orsós-munteanu-francois: Igazából 22.

Szerencsére NY-ban sokkal jobban utálják őket mint tavaly, és mint itthon:

hvg.hu/vilag/20130521_Egy_homofob_gyilkossag_miatt_ezrek_tuntet

kohn-orsós-munteanu-francois 2013.08.16. 10:52:37

@roshen: ki fog halni hat fiam, ez meg nagyobb okossag volt mint hogy iden new yorkban megöltek huszat

van itt valaki aki tud ertelmesen vitatkozni es nem valami blikk-kacsamagazin szöveggyüjtemeny- tenytarral harcol?
kibaszott idiotak

BSz 2013.08.16. 10:53:52

Rasszista rendőr a nyugatbalkán sztyeppén?! Elképzelhetetlen!

Minden rendőr művelt, szabadelvű, liberális, udvarias, kétdiplomás, stb. Sőt különösen örül, ha felvilágosítják hatásköréről, jogairól, kötelezettségeiről.

Moszkvában meg is vert volna a rendőr, New Yorkban lehet ő is lesmárol. A kettő között vagyunk, az lett volna fura ha máshogy történik.

Nekem sem tetszik, de a cinizmuson kívül még nem találtam megoldást a problémára.

LallyPop 2013.08.16. 10:55:27

@Ensiada Arkoveitie: Kezdetnek elég verni a nyilvánosan buzikat.

De igazad van, a dagadtakkal is kezdeni kell vmit. mondjuk kötelező tesa a melóhelyen, mint Japánban.

LallyPop 2013.08.16. 10:56:55

@BSz: NY-ban ölik a buzikat, csak ők itt messze mást hazudoznak..:))

roshen 2013.08.16. 10:57:42

@Ensiada Arkoveitie: "nagy a baj ebben az országban ezen a téren" Nincs semmi különös. Mi kb. félúton vagyunk az oroszok és szerbek (meg más ex-szovjet és ex-jugoszláv országok) és a "civilizált" nyugat között, ennyi. Úgy átlagban, mert vannak akik ugyanúgy gondolkodnak, mint az átlag nyugati, diplomás PC arcok, és van olyan is, aki úgy, mint egy orosz/szerb bőrfejű.
Az van, hogy egy olyan társadalom, amelyben él a férfiasság hagyományos eszménye, tehát nem estek át azon a 45 év fokozatos agymosáson, amit a nyugati neomarxista-feminista-LGBTQ stb. mozgalmárok vezettek mondjuk NyEu-ban (de az észak-amerikai egyetemeken is ezek tanai a megkérdőjelezhetetlen norma, gender studies, women studies stb.), az minimum kissé megveti a buzulást. Pontosabban az ókor óta minden nép megveti a passzív ("befogadó") felet a férfi homoszexuális aktusban, aki a "papa" szerepét játssza a felállásban, azt tradicionálisan nem vetik meg, csak későbbi fejlemény, hogy nem tesznek különbséget a kettő között, és mindkettőt egyformán kezelik. Ennyi.
A nőiesen viselkedő, gyáva, erőszaktól iszonyodó férfi a hagyományos értékrend szerint egy értéktelen, megvetendő lény, a passzív buzi meg ennek a kvintesszenciája, hiszen megtagadja férfi voltát a szexuális viselkedésével.

kohn-orsós-munteanu-francois 2013.08.16. 10:58:40

engem a keresztenyek zavarnak, vasarnap ha teblabolnak a boltom elött, akkor lehet ki is megyek egy baseball ütövel

BSz 2013.08.16. 11:00:23

@Ensiada Arkoveitie: Én betiltanám a kövér embereket!

@kohn-orsós-munteanu-francois: meg a kopasz karlengetős erőszakos egyéneket@rokkercsavo:

@közmunkás bérkommentelő: Reneszánsz?! Amit írtál az nettó hülyeség. Ilyen erővel az Ókori Róma a kereszténység miatt omlott össze.

hekhekhekhekkinen 2013.08.16. 11:04:30

Kedvencem a sok fartúrózó-szartúrózó kommentelő, aki otthon este azért jól seggbekúrja az asszonyt, mert ezt látta a prájviton.
De utálom a prolikat...

Conchobar 2013.08.16. 11:04:40

Meg kell érteni a szociálliberális 'szabadságharcosok'-at is. A '80-as évekre Nyugat-Európában kifeszítették a szociális védőhálót, a társadalom alján lévő munkából élők többé-kevésbé felzárkóztak, és evvel az a régivágású munkásosztály egyszerűen megszűnt. Ebben a helyzetben keresni kellett olyanokat, akiknek az érdekét fel lehet karolni, zászlóra lehet tűzni. Jelenleg a felkaroltak közé tartoznak a cigányok, a buzik, a bevándorlók és a zsidók. A nyugathoz való csatlakozásunk együtt jár avval, hogy átvesszük a nyugati ideológiákat is. Ebből aztán az következik, hogy a magyarországi szocialista/szociálliberális is a cigányokért, buzikért aggódik, megpróbálkozik a magyar társadalom nézeteinek megváltoztatásával, csakhogy evvel csak veszteni tud (a cigányság favorizálásának már a 2010-es választásokon megmutatkozott az eredménye)

Joooe 2013.08.16. 11:05:57

@közmunkás bérkommentelő: na ja, úgy esetleg :)
A lényeg hogy ne állítsuk be úgy, hogy a buzuláshoz jópofizás a jövő.

Be kell látni hogy az ettől való viszolygás (legalábbis férfiak esetében) természetes ösztön, amennyiben ennek elnyomása elvárássá válik, akkor beteg a társadalom. Ugyanolyan beteg az, aki a közéletben megkérdőjelezhetetlen igazságként támogatja, mint az, aki a magánéletben tiltja.

Conchobar 2013.08.16. 11:08:31

@Conchobar: jav: Ebben a helyzetben a megszűnt munkásosztály helyett keresni kellett olyanokat, akiknek az érdekét fel lehet karolni, zászlóra lehet tűzni.

roshen 2013.08.16. 11:09:36

@kohn-orsós-munteanu-francois: Reprodukciós szint alatt van a születésszámuk, mondjuk nálunk is, de ott nem anyagi okai vannak, hanem az, hogy a gyerekvállalás teher, ami az általuk favorizált életstílus útjában áll erősen.
Másrészt bár nem vagyok hívő, a vallás teljes kihalása és felváltása az abszolút egoista, emberijogi (sőt állatijog-) védő, hedonista világnézettel az európai civilizációra is végzetes hatással lesz, bár ne így lenne. Egy társadalom, amelyből kiirtották a vallást és a nemzettudatot is, amelynek semmilyen élő kapcsolata nincs a hagyományaival, nincs általánosan elfogadott értékrendje, kivéve a PC ökörségeket, fennmaradhat hosszú távon? Kétlem. (Az EU a '68-as maoista forradalmárokra, filozófusokra, Horkheimerre, Konrád Gyurkára és a hasonló f.szkalapokra akarja alapozni a pót "európai identitást" ami persze agyrém. Sose fogják tömegek követni.)
A muszlimok viszont szépen szaporodnak majd, és mivel a libsik túl PC-k és gyávák hozzá hogy elzavarják vagy helyretegyék őket, szépen először csak "saria zónákat" hoznak létre maguknak, aztán lassan mindenhol ők lesznek.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 11:10:00

@Joooe:
Te honnan tudod, hogy már úgy születtél, hogy viszolyogtál a buziktól? Honnan tudod, hogy nem a társadalom nevelte beléd?

2013.08.16. 11:12:39

@Ensiada Arkoveitie: kifogtad azt az arcot itt, aki elfogadja a melegeket, érti, hogy ez valójában mit takar, a 'buzi' szóval pedig a buziskodó heterókat és melegeket illeti. A tolerancia kétirányú dolog, tudod? Főleg egy ilyen érzékeny, társadalmilag rengeteg feszültséget generáló példánál. Ez a tiltsuk ki a kövéreket is a strandról tipikusan egy hamis dilemma-érvelés. Ha nincs teljes elfogadás, jön a "miért nem tiltjuk rögtön be/ki?" megjegyzés.

Elijah_Baley 2013.08.16. 11:13:03

@BSz: róma bukásának van köze a kereszténységhez, bár sztem fordított viszonyban. a reneszánszos részt nem vágom, akkoriban sem volt elfogadott európában a homoszekszualitás, kb a 19 század végén lett kérdés.

vladimir964 2013.08.16. 11:15:04

Teljesen igaza volt a kocsmárosnak. Én is páros lábbal rúgtam volna ki őket, hiszen aki ezt látja, az legközelebb nem jön be a "buzibárba".

LallyPop 2013.08.16. 11:15:29

@Ensiada Arkoveitie: A társadalomnak az a feladata, hogy immunreakciókat adjon a devianciákra.

Igy kötelessége a buzifóbia.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 11:16:57

@queensryche:
Ok, akkor úgy is feltehetem a kérdést, hogy a kövér nők csak egybe fürdőruhát vegyenek fel, hogy ne botránkoztassák meg a többi strandolót? Mert amit te felvetsz, az valami ilyesmi.

Szvsz a buziknak sokkal nagyobb szívás, hogy nem ismerkedhetnek nyilvánosan, rejtőzködniük kell, mint egyeseknek azt elviselnie, hogy buzik vannak körülötte, sőt még smárolnak is az utcán.

Az pedig nem kétirányú tolerancia, hogy ők nem tehetik meg azt, amit te simán megtehetsz az ellenkező nemű pároddal, cserébe nem basztatod őket. Vagy tapasztaltad, hogy a melegek rinyálnak amiatt, hogy heterók az utcán nyilvánosan smárolnak?

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 11:18:55

@Ándi bácsi:
Nem, a deviancia az az, amikor szexuális másságuk miatt a hozzád hasonlók megvernék honfitársaikat.

LallyPop 2013.08.16. 11:20:57

@Ensiada Arkoveitie: Azért nem. A nyilvános felvállalás és gyakorlás ellen kell fellépni, mint azt boltosunk igen helyesen felismerte.

Elijah_Baley 2013.08.16. 11:24:43

@Joooe: én ezzel alapvetően nem értek egyet, nem tiltom a magánéletben a homokosságot, ha valaki buzi, akkor az, kivagyok én h micsinájjak vele?
ez nem olyan mint a hajcsdleavécéfedőt magad után, nem nevelhető viselkedésminta és nem is igazán tartozik rám...

roshen 2013.08.16. 11:25:04

@Conchobar: Pontosan, az USA-ban mondjuk ugyanez történt, csak ott a feketék polgárjogainak kiharcolása után maradtak cél nélkül, illetve maradt a feminizmus (második, harmadik hulláma), majd a szivárványharcoskodás.

LallyPop 2013.08.16. 11:26:11

@közmunkás bérkommentelő: 'ez nem olyan mint a hajcsdleavécéfedőt magad után, nem nevelhető viselkedésminta'

- Erre ne vegyél mérget.

J.László 2013.08.16. 11:27:30

A hungarofób támadásokból miért nem csinálnak semmilyen műsort a "jogvédők"?

2013.08.16. 11:29:31

@Ensiada Arkoveitie:

"Szvsz a buziknak sokkal nagyobb szívás, hogy nem ismerkedhetnek nyilvánosan, rejtőzködniük kell, mint egyeseknek azt elviselnie, hogy buzik vannak körülötte, sőt még smárolnak is az utcán."

Melegnek lenni a nem megfelelő közegben nettó szívás. Aki ezt melegként nem ismeri el, az még mazochista is mellé.

Az "egybefürdőruhát" fordítsd le arra, hogy amennyiben tudják (nem hülyék), hogy a közeg (hely, város, komplett ország, mert ilyen is van ugye), ahol épp vannak, olyan, hogy az 'átlagjózsi' agyhúgykövet kap tőlük, akkor a saját érdekükben gondolják meg kétszer is, hogyan viselkednek közterületen.

kétirányú tolerancia. Nem, szerintem nem. Hangsúlyozom: ebben a közegben nem. New Yorkban simán az lenne. Egyszerű példa: ha bömböltetem a lakótelepen a diszkószaromat este 10-kor, az simán gyökérség, megérdemlem, hogy el legyek küldve a picsába a lakók által. Ugyanis a többséget ez zavarja, mert a többség 10kor már csendben van. Ellenben engem ne zavarjon, hogy a töbiek miért vannak csöndbe 10kor, amikor akár ordibálhatnának is a gyerekeikkel, érted... Nem a legjobb példa, de ez van.

Conchobar 2013.08.16. 11:29:58

Valahogy egy nagyon lényeges dologról nem akarunk tudomást venni. A természet (vagy, ha úgy tetszik Isten) a fajfenntartásra (és az evvel való tulajképpeni visszaélésre, a szexre) a nemiszerveket (a faszt és a pinát). Ha segglyukat használjuk erre célra, egyáltalán, ha a szerveinket nem rendeltetésszerűen használjuk (pl.szopatunk) akkor a természet (akinek úgy tetszik az Isten) szembekerülünk törvényeivel, amely büntet is érte (pl.AIDS), ám a büntetés nemcsak az elkövetőt éri el. Meg lehet röviden is fogalmazni, hogy mi a gond a buzulással: természetellenes

Agyalap 2013.08.16. 11:31:48

@Ensiada Arkoveitie: Vihar a biliben. A Taigetoszról sem hajigálnak le manapság csecsemőket, a homoszexuálisok is nagyobb teret kapnak manapság. Más kérdés, hogy vissza is élnek vele rendesen. Én direkte provokációnak tartom az buzik utcai smárolását, nem is beszélve mondjuk a Budapest Pride-ról...
A magánélet meg magán dolog. Tőlem az lehet homokos aki akar. Nekem ne coming out-oljon, tartsa meg magának. Majd ha azzal zaklatom, hogy milyen volt a feleségemmel reggel a zuhany alatt, akkor majd megkérdezem, hogy ő hogy csinálja. Addig nem érdekel, de még csak mint hírt sem akarom látni sehol sem.
A támadás pedig - fenyegetően csapkodta a tenyerét egy baseball ütővel? Ez a támadás? na álljunk már meg egy kicsit...

J.László 2013.08.16. 11:36:33

Baross utca - Harminckettesek tere. Baseball ütős fazon. Nem egy másik kisebbség tagjáról van szó véletlenül esetleg?

Ha buzik smárolnak az utcán, az az emberek többségét megbotránkoztatja. Ha ezt nem veszi tudomásul az a buzigyerek, akkor magára vessen, ne a rendőrt hibáztassa.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 11:37:24

@queensryche:
Oké, te azt mondod, hogy a melegek húzzák meg magukat, mert nem tolerálja a többségi társadalom azt, ha ugyanazt megteszik nyilvánosan, mint a heterók. Ezzel csak az az egy baj van, hogy baromira nem igazságos, viszont ha valahol nem kezdik el a jelenlegi határokat feszegetni, akkor soha nem is lesznek elfogadottak. Én éppen ezért mondom, hogy a pride egy exhibicionista bohócparádé, ami kontra produktív, hiszen ilyen jellegű felvonulást a heterók nem csinálnak, ezzel szemben ha nyilvánosan smárolásba kezdenek, az teljesen jogos, és ez az út valóban az elfogadottságukhoz vezethet.

A hasonlatod szerintem csúsztatás, mivel a melegek ugyanazt nem tehetik meg az utcán, amit a heterók igen, tehát inkább olyan hasonlat lenne a megfelelő, hogy a lakóközösség elfogadja, ha hangosan bömböltetik a mulatóst, de a heavy metal-t meg nem.

A meghunyászkodásról meg annyit, hogy ilyen alapon aki zsidót bújtatott a 2. világháború idején, az egy deviáns, mert szembement a társadalmi normákkal...

... zöld levelecske, ... (törölt) 2013.08.16. 11:38:29

A rendőrök a heterókat és a magyarokat is leszarják, ergo, érthetetlen, hogy a homók min rágtak be. Örüljenek, hogy ilyen könnyen megúszták, mert ha a boltos cigány lett volna, esélyük sincs. Eleve, oda se megy a rendőr, másrészt, csak lapátolni, mert addigra a 60 fős kiccsalád cafatokká tépi. A cigányok se rajonganak a homókért ...

Cecan Basescu 2013.08.16. 11:38:33

A homofóbok közösségnek számítanak? Én homofób vagy látens buzi vagyok, ha nem szeretnék a boltom előtt csókolózó fiúkat? Mondjuk pusztán anyagi megfontolásból bandázó olaszokat és részeg csöveseket sem szeretnék.

A pride idején minden megmondóember azzal jött, hogy ha zavar minek nézed/mész oda? Nem is mentem soha a közelébe, ha házhoz jön a lófasz akkor egyszerűen tűrjem csak el? Kirekesztéssel a kirekesztés ellen?

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 11:39:39

@Agyalap:
"A magánélet meg magán dolog. Tőlem az lehet homokos aki akar. Nekem ne coming out-oljon, tartsa meg magának. Majd ha azzal zaklatom, hogy milyen volt a feleségemmel reggel a zuhany alatt, akkor majd megkérdezem, hogy ő hogy csinálja. Addig nem érdekel, de még csak mint hírt sem akarom látni sehol sem."

Tehát a te feleséged létezéséről a munkahelyeden senki nem tud, de a családod előtt és a haverok előtt is letagadod, mert nem akarsz coming outolni, ugye?

"A támadás pedig - fenyegetően csapkodta a tenyerét egy baseball ütővel? Ez a támadás? na álljunk már meg egy kicsit... "

Azzal, hogy a poszt gáz, én egyetértek, jogászkodó idióta a főszereplője, és nincs is igaza.

Siphersh 2013.08.16. 11:41:53

Szent Istvánnak volt egy programja, hogy politikailag és kulturálisan akkor mi most szépen beköltözünk Európába. Nem pedig csak vandálkodunk tovább, mintha még mindig a sztyeppén élnénk.

Nyilvánvaló, hogy sokan vannak, akik ezzel nem értenek egyet. Kéne nekik valami lelkesítő, összefogó mozgalom, ami arról szól, hogy összepakolnak, és közösen visszaköltöznek az Őshazába.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.08.16. 11:42:03

Az az állítás tartja magát még, hogy aki nem szereti a melgeket (eléggé) az = homofób = látens buzi?
Egyébként amíg nem lesz LMBT (vagy mijafaszom) holokauszt világnap magyarországon (ugye a nácik sem szerették a buzikat, állítólag), addig nem mossuk le magunkról, hogy mind homofób nácik vagyunk! :)

J.László 2013.08.16. 11:44:09

@Ensiada Arkoveitie:
Nem tudtam, mi hiányzik egy buziblogból. De rámutattál, köszi: a zsidózás.

burakefendi 2013.08.16. 11:44:27

Gyűlölet-bűncselekmény? Gondolom annyira fenyegető volt a helyzet, hogy félelmükben nem tudtak mozdulni 40 percig, mígy a rendőrség kiért

Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2013.08.16. 11:44:47

Az a bézbólütős is beépített buzi lehetett.
Különben a mentőket kellett volna hívni, nem a rendőrséget. Primitív homokos provokáció, de legalább jól látszik belőle, hogy a normális, erkölcsös emberek mennyire elítélik a gusztustalan perverz mocsok féreg buzikat!

2013.08.16. 11:45:41

@Ensiada Arkoveitie: Nem érted, vagy nem akarod. Meghunyászkodásról, meghúzódásról egy szóval nem írtam. Egy kicsivel nagyobb odafigyelésre van szükségük egy kevésbé toleráns közegben. A meghunyászkodásnál ez nagyságrendekkel kisebb "ár" a boldogulásért cserébe. Vagy ha mindent akarnak, menjenek máshová - ez nem cinizmus, pragmatikus gondolkodás.

The brain 2013.08.16. 11:46:11

Nem kell megbuzulódni kérem szépen.Nem messze tőlünk be is segítettek volna a megrendszabályozásába.Otthon kell buziskodni és kész.Ennyire egyszerű.

Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2013.08.16. 11:47:29

@Ensiada Arkoveitie: A zsidók táborokban és gettókban (a saját lakásaikban) lakhattak és gyárakban dolgozhattak, amíg mások a frontokon robbantak fel.

A holokauszt egy üzlet a Föld legpatkányabb népe számára.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 11:53:33

@queensryche:
Egyénileg igazad van, mert az a buzi, aki nyilvánosan vállalja, és még az utcán is smárol, sokkal nagyobb kárt fog elszenvedni, mint ha csendesebb lenne, csakhogy valójában mindannyiuknak az az érdeke, hogy elfogadottá váljon a szexuális orientációjuk, ehhez viszont az kell, hogy elérjék, amit a heterók megtehetnek nyilvánosan, azt ők is megtehessék. Ezt pedig csak úgy érhetik el, ha ők teszik megszokottá ezeket a dolgokat, amíg a társadalom azt szokja meg, hogy a melegek nem járhatnak az utcán kézen fogva, addig persze hogy ellenérzéseket vált ki. Nyilván nem az itt megjelent Ándi bácsi féle trollokra gondolok, mert ilyenek lesznek, hanem a többségre, ha teljesen megszokottá válnak ezek a dolgok, akkor nem a melegeket fogja lenézni a társadalom, hanem pl. a boltost, mert beszólt nekik (bár konkrétan ebben a történetben én a posztolót jobban lenézem, mert egy jogászkodó barom).

Conchobar 2013.08.16. 11:54:17

@Siphersh: "Szent Istvánnak volt egy programja, hogy politikailag és kulturálisan akkor mi most szépen beköltözünk Európába. Nem pedig csak vandálkodunk tovább, mintha még mindig a sztyeppén élnénk" - Ne azonosítsuk már Európát Nyugat-Európával, és ne tegyunk már úgy, hogy Nyugat-Európából csakis a követendő, az okosság meg a bölcsesség árad, és nekünk mostmár mindörökre, mindig és mindenben követnünk kell Nyugat-Európát

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 11:57:18

@Pobjeda Rezső fémipari TMK-s:
Ok, akkor megpróbálom úgy, hogy megértsd miről van szó, mert beromira nem a zsidók rejtegetése a lényeg itt.

Létezetta világon olyan kultúra, ahol bevett szokás, hogy évente a feleségek több hónapot a férjüktől távol töltenek, asszem valamilyen állatokat legeltetnek. Ilyenkor a férfiak egymás 10-14 éves fiúgyermekét adják kölcsön, és velük hálnak. Nos, ha valaki anno ez ellen felszólalt volna közülük, hogy ez nem helyes és ő nem adja oda senkinek a fiait ilyen célra, akkor őt nézték volna deviánsnak, mert nem tiszteli a társadalmi normákat. Holott baromira igaza lenne.

Conchobar 2013.08.16. 11:57:54

@Ensiada Arkoveitie: "valójában mindannyiuknak az az érdeke, hogy elfogadottá váljon a szexuális orientációjuk, ehhez viszont az kell, hogy elérjék, amit a heterók megtehetnek nyilvánosan, azt ők is megtehessék" - Valóban? Ugyan miért lenne ez az érdekünk? Hogy a buzik után következhessenek a kecskebaszók, a pedofilok meg a hullakúrók? Vagy elvtelenül diszkrimináljunk: egyik fajta aberrációt elfogadjuk, a másikat meg nem?

J.László 2013.08.16. 11:59:13

Rábaszott a buzigyerek, mert a rendőrség elsősorban cigányfajvédő (Baross utca - baseball ütős boltos) és csak másodsorban
homárvédő. Épp azok a liberálisok tették azzá, akik most hőzöngenek a "diszkrimináció" miatt.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 12:00:12

@Conchobar:
Először is tanulj meg olvasni, mert nem azt írtam, hogy mindannyiunk, hanem azt, hogy mindannyiuk.

Másrészt a kecske nem tud beleegyezni, a kiskorúnak kárt okoznál vele, a hulla meg kegyeletsértés, akkor meséld el a buzik kinek ártanak, mikor egymással csinálják? Ha ezt képes voltál végiggondolni, akkor nézz utána, mit tart a homoszexualitásról az orvostudomány, és mit a filiákról.

LallyPop 2013.08.16. 12:00:16

@Ensiada Arkoveitie: 'valójában mindannyiuknak az az érdeke, hogy elfogadottá váljon a szexuális orientációjuk, ehhez viszont az kell, hogy elérjék, amit a heterók megtehetnek nyilvánosan, azt ők is megtehessék.'

- Ez világos csak mindenki másnak pont az ellenkező az érdeke. Szívás.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 12:04:34

@Conchobar:
Elárulom neked, anno én is rühelltem a melegeket, teljesen alaptalanul egyébként, én is bepróbálkoztam ezekkel az érvekkel, amiket rendre cáfoltak is. Segítek, ebben az irányban egyetlen érvet tudtam felhozni, amit nem tudtak megcáfolni, és ez a vérfertőző kapcsolatok, mivel azokat nem csak akkor bünteti a törvény, ha gyerek lesz belőle, hanem még akkor is, ha esély sincs rá (pl. petevezeték elvezetésével).

Erre is volt ugyan egy ellenérvük, de nem túl meggyőző, azzal érveltek, hogy a vérfertőző kapcsolat tiltása csak egy vagy néhány személy felé vonatkozik, azaz az ilyen férfi a húga helyett 3.5 milliárd nőből válogathat, míg ha a melegeket korlátozod, akkor egy az egyben elbaszod az életét.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 12:06:26

@Ándi bácsi:
Értelmes hetero embereket nem zavarja, hogy a melegek érvényesítik az érdeküket úgy, hogy a mi érdekeinknek közben nem tesznek keresztbe. Vagy nálad konkrét kárt okoz az utcán smároló buzi?

2013.08.16. 12:10:49

@Ensiada Arkoveitie: Felőlem hajrá, csak aztán ne lepődjenek meg a retorzión. Zsigeri ellenzők (olyanok, akiknek üthetnékjük van, ha ez a téma egyáltalán felmerül) mindig lesznek. Ilyenek mindenhol vannak egyébként, csak ahol a többség elfogadja, ott ők se rugdossák meg őket, hanem magukban puffognak. Így van ez és tudod mit, még csak nem is tudok hibáztatni a 50-es melóst, aki ebben nőtt fel és már nem változik. Egy indexes videóban volt nemrég pont egy homofób, akinek az egyik legjobb kollégájáról derült ki, de még így is veszettül tipródott, küzdött az évtizedes rögződésekkel.

Blogger Géza 2013.08.16. 12:12:29

@Siphersh: Szent István programja mit mondott a homoszexuálisokról? Tudtommal ő a Biblia igéinek terjesztéséért kapta Szent jelzőt, abban pedig ugye ott van Szodoma és Gomora tanmeséje, továbbá:

"[12] „Férfival ne hálj úgy, a mint asszonnyal hálnak: útálatosság az.” [3 Móz. 18,22.] „És ha valaki férfival hál, úgy a mint asszonynyal hálnak: útálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak; vérök rajtok.” [3 Móz. 20,13.]"

Szóval pont Szent Istvánra hivatkozni elég nagy öngól...

Blogger Géza 2013.08.16. 12:15:35

@Ensiada Arkoveitie: Persze, rongálja a városképet, mint ahogy az eldobált csikk, a burjánzó parlagfű vagy a kutyaszar. Ezek ellen is fel kell lépni.

Peterpapo 2013.08.16. 12:16:35

@Blogger Géza:

És mi a helyzet a házasságtörőkkel és azokkal, akik elválnak annak ellenére, hogy amit Isten egybe kötött, azt ember szét nem választhatja?

Blogger Géza 2013.08.16. 12:20:35

@Peterpapo: Annak ehhez az ügyhöz semmi köze. Majd ha én Szent István nevében papolok a házasságtörők mellett, akkor teheted fel ezt a kérdést.

Conchobar 2013.08.16. 12:24:48

@Ensiada Arkoveitie: "Másrészt a kecske nem tud beleegyezni" - Elbizonytalanítottál. A kecskebakot láttam már számtalanszor meghágni a nőstényt, de azt még egyszer se hallottam, hogy előtte kérdezte volna a nőstényt. Biztos azért, mert feleslegesnek találta, mert a kecske nem tud beleegyezni. Mit tanácsolsz, jelentsem föl a kecskebakot nemi erőszakért?

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 12:25:49

@Blogger Géza:
Csakhogy ha lenne egy kis agyad, akkor azt is felfognád prolikám, hogy konkrétan leírta milyen összefüggésben hivatkozott Szent Istvánra. Olyan értelemben, hogy Szent István átvette azt, ami akkor nyugaton volt a módi, akkor is voltak akik ezt ellenezték, most pedig szintén vannak dolgok, amiket éppen átveszünk Nyugat-Európától, és most is vannak, akik ellenzik. Innentől kezdve mikor a Bibliára hivatkozol, az éppen olyan, mint mikor a pogányok az ősi szokásokra hivatkoztak Szent Istvánnal szemben.

Azzal amúgy egyetértek, hogy nem minden jó, ami nyugat-európai, sőt, de pont a buzik elfogadása nem egy olyan dolog, aminek bármiféle káros hatása is lenne.

Conchobar 2013.08.16. 12:27:16

@Ensiada Arkoveitie: "Elárulom neked, anno én is rühelltem a melegeket..." - Hát még ki is az, aki rühellte?

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 12:27:30

@Conchobar:
Már ha egy szintnek tekinted az emberi szabad akaratból történő szexualitást az állati ösztönös szexualitással, akkor teljesen igazad van. Én nem tekintem egy szintnek.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 12:28:22

@Conchobar:
Minden meleg gyűlölő tagadja és szalonképes magyarázatokat gyárt hozzá, így te is.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 12:30:17

Anno a jó nigger fogalma is megvolt a rabszolgatartás idején...

Blogger Géza 2013.08.16. 12:31:23

@Ensiada Arkoveitie: Ha lenne egy kis agyad, akkor rájönnél, hogy hatalmas öngól volt Szent Istvánra hivatkozni - le is írtam, hogy miért.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 12:33:00

@Blogger Géza:
Ha lenne agyad, megértenéd, hogy kicsit sem volt az, abban a kontextusban legalábbis egyáltalán nem. Egy adott történelmi személyt mindig az adott kornak megfelelően kell értékelni, akkor pedig Szent István volt a haladó szellemű, nyilván mára az akkori keresztény szemlélet már ósdivá vált.

Conchobar 2013.08.16. 12:33:58

@Ensiada Arkoveitie: "a hulla meg kegyeletsértés" - Kegyeletsértés? Mikor számolsz már le ezekkel a középkori fogalmakkal? Miért nem haladsz a korral, fejlődj! És kinek árt a hullakúró önmagán kívűl a tevékenykedése közben? Ne diszkriminálj (a buzik a javára)

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 12:36:15

@Conchobar:
Nem a korral kell haladni, hanem embernek lenni, ez neked nem sikerül, mikor meleg honfitársaidat pusztán másságuk alapján ki akarod rekeszteni. Érdekes a bibliai idézetekkel ezerszer jön a sok homofób, aztán a legalapvetőbb emberi erkölcsöt is áthágja mind, mikor gyűlöli a buzikat.

Conchobar 2013.08.16. 12:37:35

@Ensiada Arkoveitie: "Minden meleg gyűlölő tagadja és szalonképes magyarázatokat gyárt hozzá, így te is." Hát persze. Csakis kétfajta ember létezik, egyik fajta a homofób gyűlölködő, a másik meg a gáncsnélküli lovag

Blogger Géza 2013.08.16. 12:38:03

@Ensiada Arkoveitie: Ez jogos. Az ember nem ösztönlény, és szabad akaratából dönt egy szexuális viselkedés, egy életforma vagy éppen egy utcai provokatív szexuális töltetű cselekmény mellett. Nyilván vállalva a következményeit (reakció a társadalom - pl. a boltos - részéről) is.

Blogger Géza 2013.08.16. 12:39:06

@Ensiada Arkoveitie: Szerinted ósdi, más szerint meg nem.

Conchobar 2013.08.16. 12:40:08

@Ensiada Arkoveitie: "Nem a korral kell haladni, hanem embernek lenni, ez neked nem sikerül, mikor meleg honfitársaidat pusztán másságuk alapján ki akarod rekeszteni" - Hát persze. De te mi mást akarsz, miközben kirekeszted a kecskebaszókat, a pedofilokat és hullakúrókat?

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 12:41:01

@Conchobar:
Nem, ahogy a gyűlöletnek és az elfogadásnak is vannak fokozatai, mindenhol van középút. De amikor a melegek szexuális orientációját aberrációnak nevezed, szemben az orvostudomány álláspontjával, mindezt csak mert nem szimpatikusak neked, az már elég durva fokozat.

@Blogger Géza:
Akkor az is utcai provokáció, ha megcsókolod a feleségedet az utcán?

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 12:41:47

@Conchobar:
Én senkit sem rekesztek ki azok közül, akik nem ártanak másoknak.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 12:42:22

@Blogger Géza:
Az ősmagyar vallás is volt akik szerint ósdi volt, volt akik szerint nem.

Conchobar 2013.08.16. 12:51:45

@Ensiada Arkoveitie: "De amikor a melegek szexuális orientációját aberrációnak nevezed, szemben az orvostudomány álláspontjával, mindezt csak mert nem szimpatikusak neked, az már elég durva fokozat" - Mit is mondanak azok az orvosok? Kúrja köcsögét az orvostudomány ajánlásával? Minden orvos ezt ajánlja?

Conchobar 2013.08.16. 12:53:41

@Ensiada Arkoveitie: "Én senkit sem rekesztek ki azok közül, akik nem ártanak másoknak" - Akkor tehát nemcsak a buzik, hanem a kecskebaszók és a hullakúrók rendben vannak a te álláspontod szerint?

Peterpapo 2013.08.16. 12:53:45

@Blogger Géza:

Te azt papolod, hogy a Biblia szerint ez maga a fertő. És mit mond a Biblia azokról, amit kérdeztem?

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 12:55:01

@Conchobar:
"Kúrja köcsögét az orvostudomány ajánlásával?"

Látom nagyon rá vagy izgulva a témára :-)

"Akkor tehát nemcsak a buzik, hanem a kecskebaszók és a hullakúrók rendben vannak a te álláspontod szerint? "

Mivel rájuk nem igaz az, amit írtam, ezért nyilván nincsenek rendben.

Szifers 2013.08.16. 13:00:06

@Blogger Géza: Te is tudod, hogy ha Európa zoroasztriánus lett volna, akkor István király is azt követte volna.

A kérdés az, hogy európai, vagy "keleti" nép vagyunk.

Conchobar 2013.08.16. 13:03:54

@Ensiada Arkoveitie: "Mivel rájuk nem igaz az, amit írtam, ezért nyilván nincsenek rendben" - Rájuk nem igaz, ugye? Ha egy tüzelő (nőstény) kecske mögé állsz, és hátulról beszexualizálsz neki, avval mérhetetlen károkat okozol a kecskének is, és a gazdájának is, ugye? De miért?

Peterpapo 2013.08.16. 13:10:30

@Blogger Géza:

"és szabad akaratából dönt egy szexuális viselkedés, egy életforma..."

Jól mondod. A gond ott van, hogy Te és még sokan mások ezt mégsem tudod, tudjátok tolerálni. Ha tudnád, nem vennéd provokatívnak.

Elijah_Baley 2013.08.16. 13:12:46

@Conchobar: értékrendi kérdés, gondolom a kecskét annyira nem zavaja, ha meg tied, akkor a gazdáját se, viszont minden civilizációban vannak tabuk és az állatok dugása nálunk az. asszem a bibliátol ered, ott mondták, h útálatosság állattal, emberrel, csak asszonyállattal szabad, de azzal is csak ha nem menszizik épp.
ami, mondjuk ki nyíltan, az akkori egészségügyi viszonyok közt életfontosságú szabály volt, a mai modern fertőtlenítőszeres világban tökre lényegtelen és a menstruáló nőkkel is szoknak emberek, és még különösebben perverziónak se tartják, pedighátugye a szent könyv aszonnya....

LallyPop 2013.08.16. 13:19:41

@Ensiada Arkoveitie: Hát persze hogy kárt okoz. A buzik érdekérvényesíésére buziverés kell legyen az adekvát válasz.

Conchobar 2013.08.16. 13:23:08

@közmunkás bérkommentelő: "értékrendi kérdés" - Meg valami más. A buzulás sok-sok önkéntes támogatójának eszébe se jut komolyan átgondolni a dolgot, megelégszenek avval, hogy ismételgetik egy jól körülhatárolható politikai csoportosulás (homofóbiáról, gyűlölködésrél, másságról, progresszióról és diszkriminációról) szóló mantráját

Joooe 2013.08.16. 13:51:49

@Ensiada Arkoveitie: ez genetika, egy "normális" férfi privát szféráját sérti egy másik férfi közelsége, a hím egyedek ilyen viselkedése nem csak az embernél jellemző, sőt, az ember mivel társadalomban él még sokkal kisebb privát szférát tart fenn, két területvédő kutya nem tudna csak úgy elsétálni egymás mellett az utcán :) Ez ösztön, és ennek megsértése visszataszító.
Egyébként a nőknél ez nincs ilyen formában meg, ezért nem gáz ha egy lány megfogja a barátnője kezét (vagy a mai trendeket nézve még az se smárolnak...) és ezért visszataszító (főleg a férfiak szemében) hasonló intimitás férfiaknál. Ezért csak vállvonogatós téma a leszbikusság, és ezzel szemben ezért visszataszító buzulás.
Ezért nem egyenlő egy homo csók egy hetero csókkal, az utóbbi is kiverheti a biztosítékot prűdebb környezetben, de nyilvánosan elfogadott dolog, az előbbbi extrém, társadalmi elutasítottsága szerintem nagyobb mint egy hetero komplett aktusé, ezért nem kéne közterületen gusztustalankodni vele. Én azt mondom hogy ha körút járdáján pucérra vetkőzünk és megdugom a barátnőmet az kisebb közszeméremsértés mint két smároló faszi, mégsem csinálom :D

Joooe 2013.08.16. 13:54:56

@közmunkás bérkommentelő:
én írom "beteg az [...] aki a magánéletben tiltja."
erre te írod "én ezzel alapvetően nem értek egyet, nem tiltom a magánéletben a homokosságot, ha valaki buzi, akkor az, kivagyok én h micsinájjak vele?"

Már másodszor hazudtolsz meg úgy, hogy közbe ugyanazt írod :D Olvasol is vagy csak írsz?

LallyPop 2013.08.16. 13:57:26

@Joooe: ''megdugom a barátnőmet az kisebb közszeméremsértés mint két smároló faszi, mégsem csinálom :D''

- Mert nem vagy elég büszke! Nincs is mire...:))

LallyPop 2013.08.16. 14:01:01

Brüsszelben ennél kevesebbért is verik a zsaruk a buzikat: kuruc.info/r/4/116421/

Bár örülhetnek, NY-ban megölik őket.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.16. 14:03:25

@Joooe:
"ez genetika, egy "normális" férfi privát szféráját sérti egy másik férfi közelsége, a hím egyedek ilyen viselkedése nem csak az embernél jellemző, sőt, az ember mivel társadalomban él még sokkal kisebb privát szférát tart fenn, két területvédő kutya nem tudna csak úgy elsétálni egymás mellett az utcán :) Ez ösztön, és ennek megsértése visszataszító."

Erről valami forrás? Csak mert a példád éppenséggel rossz, ugyanis két területvédő kutya másik falkához tartozik, azonos falkán belül mindez nem igaz, sőt a börtönszex típusú homoszexualitás is megfigyelhető a farkasoknál.

Másrészt mit akarsz ezzel mondani? Hogy rámásznak a buzik? Vagy hogy szerinted nem jó nekik egymás mellett? Előbbi jogos, de a nemi erőszak nemtől függetlenül bűncselekmény, utóbbihoz meg mégis mi közöd?

Amit innentől kezdve írsz, az csak társadalmi szokások kérdése, pl. bizonyos kultúrákban két nem rokon férfi is puszival köszönti egymást, van ahol csak a rokonok, van ahol csak kézfogás van. A privát szféra távolsága is eltérő, a keletiek jellemzően közelebb engedik egymást beszélgetéskor. A férfiak sok kultúrában megölelik egymást üdvözléskor, máshol meg nem.

Elijah_Baley 2013.08.16. 14:04:25

@Joooe: ja, félreértettem, eltartott egy ideig rájönni mit moncc.
ott siklott el a gondolatmenetem h szerintem aközösségi és amagánéleti viselkedés részben összefügg, lévén aszereplők ugyanazok, ha heterók smárolhatnak nyilvános helyen, akkor smárolhassanak a buzik is.
nekem attól se jobb se rosszabb nem lesz, és kismillió példát mondhatnék amikor egy hetero pártól jobban felfordul a gyomrom mint egy csókolózó homokostól.

Joooe 2013.08.16. 14:23:10

@Ensiada Arkoveitie: van igazság is abban amit mondasz. Pusztán azt akartam mondani hogy szerintem biológiai ösztönökből is fakad a dolog elutasítottsága, nem csak buta előítélet.
Pl szerintem az sem véletlen, hogy egya társadalmon belül a férfiak közötti homoszexualitás sokkal elutasítottabb, vagy hogy a férfiak elutasítóbbak, többek között ez is igazolni látszik a gondolataimat.

Joooe 2013.08.16. 14:29:12

@közmunkás bérkommentelő: én is el tudom viselni, de tény hogy zavar. Nem érzem égbekiálltó tragédiának ha szabad nekik, de zavar. (Mint mondjuk egy hisztiző gyerek a buszon... kellemtelen, de el lehet viselni)

Ami a motivációm itt, hogy egyébként toleráns ember létemre a buzik ellen beszélek az az, hogy aránytalannak érzem a cikk által sugalmazott értékrendet, hogy a nyilvánosság előtt buzulás nem gáz, az ellen fellépés meg az.

De pont azt írtam pár kommenttel korrábban, hogy ennek megbotránkoztató ereje nagyobb mint egy hetero csóké, kb egy komplett hetero aktussal egyenértékű inkább, szóval ha buzi csók lehet akkor lássak hetero tiniket dugni az utcán :D (vicceltem na)

Agyalap 2013.08.16. 14:38:42

@Ensiada Arkoveitie: Kicsit sarkítod a dolgot nem? De.
A különbséget ott látom, hogy ha tudom is valakiről hogy meleg, az még nem zavarna. Ott kezd el rohadtul bosszantani, amikor büszke is lesz rá, és vidáman rázza seggét valami Andrássy úti felvonuláson.
Esetleg érinthetetlenné válik: "Azért rúgnak ki, mert homokos/cigány vagyok?"
A média mindig harap ezekre a hírekre. Mekkora hír lett az, amikor osztályt vittem a Műjégre, és megtámadott minket egy részeg rokker? Vagy amikor az 55-ös buszon kést rántott rám egy cigány kurva? Semekkora...

Bretschneider detektív 2013.08.16. 15:09:59

@csavari: Nem értettél meg. Nekem ezen a "nemzetközi" területen, a blogoszférában nem tetszenek a magukat kelletők.

Ki így, ki úgy kívánja magára hívni a figyelmet, én párhuzamokat látok.

Bretschneider detektív 2013.08.16. 15:17:46

@csavari: Genetikai hulladék? Látnád lányaimat (szerencsére sose fogod), nyálad csorgatva akarnál javítani a vérvonalon! (Hiába.)

Bretschneider detektív 2013.08.16. 15:21:19

@Anticommunist Hungarus: A magunkfajták kimondottan a kurucon szoktuk megnézni, hogy ki a buzi. Én ott is ismerkedek biszexuális kollégáimmal, mert még nem mertem teljesen felvállalni magam.
De ha kicsit nyitottabb lesz a fórum, akkor lakcímmel, telefonszámmal feliratkozom.

Bretschneider detektív 2013.08.16. 15:24:42

@rokkercsavo: Igazad van, végül is két különböző nemű buzi házasodhat.

Se írni, se olvasni, se egyéb?

Elijah_Baley 2013.08.16. 15:34:31

@Joooe: hát, a konkrét esetben szerintem sincs igazuk a gyerekeknek, a boltos finoman szólt, ne a bolt elött buzuljanak mert neki az pénzkiesés, ők meg nem vágták a szitut...

Bretschneider detektív 2013.08.16. 15:38:38

@É2I: Ha szabad így fogalmaznom, nekem is ettől büdös a történet, ha engem fenyegetnek, még a susnyásban sem várok 30-40 percet. De ezt a véleményemet már nem volt kedvem kifejteni a sok buzifób miatt. Ide márm minek tárgyilagosnak lenni.

Ha ők indulatból reagálnak?

Bretschneider detektív 2013.08.16. 15:38:38

@É2I: Ha szabad így fogalmaznom, nekem is ettől büdös a történet, ha engem fenyegetnek, még a susnyásban sem várok 30-40 percet. De ezt a véleményemet már nem volt kedvem kifejteni a sok buzifób miatt. Ide márm minek tárgyilagosnak lenni.

Ha ők indulatból reagálnak?

csavari 2013.08.17. 07:08:27

@Bretschneider detektív:

Legfeljebb a hányinger fogna el a látványuk esetén!

kifordított nagyanyó 2013.08.19. 07:55:58

@Kacsura: Ha nem is izgulnak rá de nem találják undorítónak.
Igen ez is egy helyzet ha a fiad ilyen,mert pl hogy lesz unoka stb.,bántják e.
Ez olyn,mint amikor kimossák a füleg az sztk.-ban.
Addig gáz csak amíg nem veled történik.:))
Vagy a jobbikra való szavazásom.
Pedig régen röhögtem pl. Vonán.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2013.08.20. 17:39:54

A buzik gusztustalanok és ezért nem valók emberek közé.

Agyalap 2013.08.21. 09:21:34

@negondolkozz!majdénmegmondom!: És pont te vagy az, aki ránézésre megmondja, ezért az utcán szembejövők között is megismered...
Addig nem is lenne semmi baj, de amikor mindenképpen el akarják mondani magukról - akár csókolózással, akár szivárványszínű pávatollal - na az nem érdekel, azt megtarthatnák maguknak.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2013.08.22. 23:27:43

A nekrofilokat is megrugdosom, ha hullákat vonszolnak az utcán és a nyelvüket dugdossák a rothadó állkapcsok közé. Vagy a szodomistákat, ha állatokkal smárolnak közterületen.

A beteg buzi nyomorultak bújjanak el, ne mutogassák a gusztustalan patkány létüket, ha már így megverte őket a jó Isten és a pokolra kerülnek élvhajhász perverz szarszopásuk miatt!

Nem valók emberek közé, ennyi.

Közösségek

süti beállítások módosítása