Körösparti közleményben reagált a Liberálisokra

2013. 11. 11. 13:13 - Hava Nikita

Az Átlátszó Oktatás blogon jelent meg először, hogy a régi-új HÖOK elnök debreceni irodájának falán Horthy festmény díszeleg. A média pár nap után rácuppant a dologra, de az is közbejátszott, hogy a Jobbik éppen akkor Horthy szobrot avatott a Szabadság téren. Közben mi meg megkérdeztük Körösparti Urat, hogy mit gondol a dologról. Ő úgy ítélte meg, hogy: magánügy. Pénteken a Fodor féle Liberálisok még több múltbéli politikus képével ajándékozták meg az Elnök Urat. Körösparti most egy hosszú és unalmas sajtóközleményben reagált és még a sajtót is helyre teszi, majd helyreigazítást kér!

Köröspart_1.jpg

Sajtóközlemény röviden:

  • Elnök Úr munkáját nem befolyásolja a pártpolitika
  • Képeket nem fogja kirakni és Horthy képe sincs kint
  • A Liberálisok nem szóltak időben, ezért nem volt az irodában
  • Nem is küldi vissza a képeket, mert KÖZPÉNZT postára nem áldozz
  • Nem kommentálja a Liberálisok történelmi tévedéseit
  • A közlemény másik fele az ATV tévedéseiről szól

Sajtóközlemény hosszan:

Sajtóközlemény

2013. november 8-án 12.30 órakor magát a Magyar Liberális Párt két alapító tagjának nevező Bősz Anett és Vatai Szabolcs az ATV stábjának kíséretében látogatást tettek a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) Budapest, VII. kerület, Damjanich utca 44. szám alatt található irodájában. Látogatásuk célja az volt, melyet sajtóközleményben is ismertettek, hogy személyesen nyújtsanak át nekem, mint a HÖOK elnökének három fényképet, melyek sorrendben Tisza Istvánt, Nyírő Józsefet és Wass Albertet ábrázolják. Ezen kívül kérdést fogalmaztak meg arról, hogy melyik képet kívánom a Horthy Miklóst ábrázoló festmény mellé kitenni, illetve, hogyan lehet egy Horthy képpel a falon a magyar hallgatóságot képviselni, valamint kinyilvánították, hogy a közpénzből fenntartott HÖOK irodában nem magánügy, hogy mit rakok ki a falra. Látogatásukkal kapcsolatban sajtóközleményt is adtak ki.

A HÖOK elnökeként mind a Magyar Liberális Párt és ifjúsági szervezete, a Fiatal Liberálisok tagjainak megkeresésére és a kérdéseire, mind pedig az ATV-ben ezzel kapcsolatban elhangzott híradások téves tartalmára jelen sajtóközleményemben kívánok reagálni, egyben ez utóbbival kapcsolatban kérve az ott elhangzott téves állítások, csúsztatások helyreigazítását.


A Magyar Liberális Párt és ifjúsági szervezete, a Fiatal Liberálisok kérdéseire adott válaszaim:

  •  A HÖOK elnökeként a magyar hallgatóság egységes képviseletében semmilyen módon nem akadályoz és befolyásol az, hogy kitől milyen képet, relikviát kapok, illetve azt asztalfiókban, szekrényben vagy adott esetben a falon tartom. Hadd idézzem fel, hogy a HÖOK pártpolitikától semleges szervezet, melynek elnökhelyetteseként az elmúlt években mind az MSZP-SZDSZ, mind a FIDESZ-KDNP kormányok alatt egyaránt szervezője voltam demonstrációknak, olyan eseményeknek, melyek az egész magyar hallgatóság érdekében szerveződtek, bizonyítva ezzel, hogy munkámat pártpolitikától függetlenül látom el.
  •  A közpénzből fenntartott HÖOK iroda falán, legalábbis mióta nekem oda bejárásom van, soha nem volt sem Horthy Miklóst, sem pedig más politikust ábrázoló kép a falon. Ezen a jövőben sem kívánok változtatni.
  • Az előző pontban leírtak alól a Liberális Párt tagjai által számomra hozott képek sem képeznek kivételt, így azok sem fognak a HÖOK iroda falára kikerülni. Postán visszaküldeni sem fogom őket, mert közpénzből egy fillérrel sem kívánok hozzájárulni ehhez a nevetséges politikai hisztériakeltéshez, amit nevezett látogatóim generáltak, illetve amivel be kívántak kerülni a híradásokba. A képeket személyesen, ahogyan jöttek és otthagyták, ugyanúgy jöhetnek és elvihetik.
  •  Megjegyzem, a párt képviselői látogatásukat az előző napon, 2013. november 7-én 14:56-kor küldött emailben jelezték. Erre válaszolva ugyanazon a napon 16:17-kor szintén emailben arról tájékoztattam a levél küldőjét, hogy tervezett látogatásuk időpontjában nem tartózkodom a HÖOK irodájában, de alternatív időpontként megjelöltem 2013. november 12-ét. Ennek ellenére, november 8-án, pénteken mégis megjelentek az irodában, ezzel azt a látszatot keltve, mintha távollétem a velük való találkozás elkerülésére irányult volna. Valójában a HÖOK egy, hónapokkal ezelőtt arra az időpontra meghirdetett vidéki rendezvényén tartózkodtam.
  • A kiadott közleményük kapcsán, mely a Horthy-korszak egyes történéseit idézi – azon kívül, hogy egy olyan párt tagjaitól, melynek alapítója és vezetője egy volt oktatási miniszter, legalább annyi történelmi tényanyag tudása elvárható lenne, hogy a trianoni békeszerződést 1920. június 4-én nem Horthy Miklós, hanem Benárd Ágoston miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és megbízott államtitkár írták alá – nincs hozzáfűznivalóm, annak kommentálása sem HÖOK elnökként, sem magánemberként nem feladatom.


Az ATV-ben elhangzott, az üggyel kapcsolatos híradások téves tartalmi állításaira a következőket reagálom, egyben kérem azok helyreigazítását:

Az ATV 2013. november 6-án sugárzott kora esti Híradójában szó szerint az alábbi hangzott el: „Horthy Miklós portréját függesztette ki a HÖOK októberben megválasztott elnöke az előző munkahelyén. Körösparti Péter korábban a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának vezetője volt és októberben választották a HÖOK elnökének. Körösparti a Cívishír portálnak azt mondta, Horthyhoz fűződő vonzalma magánügy, és egy barátjától kapta a Horthy portrét. (…) Körösparti azt nyilatkozta egyébként, hogy a képeket magával viszi a kiköltözéskor, arra viszont már nem tért ki, hogy az országos diákönkormányzat elnökeként, a neki járó új irodát milyen képekkel fogja díszíteni.”

Az ATV 2013. november 8-án, a Magyar Liberális Párt látogatását bemutató kora esti Híradójában szó szerint az alábbiak hangoztak el: „Horthy után Wass Albert képe lóghat a falon a HÖOK elnökének dolgozószobájában. A liberális párt tagjai ugyanis egy Was Albert, egy Nyírő Gyula és egy Tisza István portrét akartak odaadni Körösparti Péternek, de ő nem volt benn az irodájában. A liberálisok szerint felháborító, hogy a HÖOK elnöke magánügyének tartja, hogy kinek a képe lóg irodájának falán. (…) Korábban a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának vezetője volt, októberben lett a HÖOK elnöke. Szerinte a portrét egy barátjától kapta, a Horthyhoz fűződő vonzalma pedig magánügy. (…) A képet viszont magával viszi az új irodájába is, vagyis ide.”

Az téves állításokkal szemben az igazság:

  • A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata nem az előző munkahelyem, ugyanis az ott betöltött elnöki posztomról nem mondtam le, annak betöltése a HÖOK elnöki tisztséggel nem összeférhetetlen.
  • A híradókban elhangzottakkal ellentétben soha, sehol nem mondtam, hogy vonzódom Horthy Miklóshoz. A hivatkozott Cívishír portálnak szó szerint a következőt mondtam: „Úgy gondolom, hogy Horthy Miklós személyéhez és az ő nevével fémjelzett korszakhoz való viszonyom teljes mértékben magánügynek minősül.” Bízom benne, hogy egy rendszerhez való viszonyulás és egy személyhez való vonzódás közötti különbséget nem kell megmagyarázni.
  • A Cívishír portálnak a debreceni HÖK irodából majdan esedékes kiköltözésemre utalva szó szerint a következőt mondtam: „a hónom alá kapom majd a képeket és hazaviszem, mivel ajándékba kaptam”. Haza viszem, tehát az otthonomba, ami nem egyenlő a HÖOK irodával. Itt szeretném megjegyezni, hogy a tisztelt szerkesztőség még saját magával szemben sem következetes, hiszen a 6-ai híradásban azt említik, elviszem a képeket, de nem tudni, hogy az új iroda falát mivel díszítem, ezzel szemben a 8-ai híradóban már valótlanul kijelentik, hogy a képet magammal vittem a HÖOK irodába és kiraktam.
  •  Eléggé nevetséges megfogalmazásban hangzik el a 8-ai híradó kommentárjában, hogy „Szerinte a portrét egy barátjától kapta”. Tisztelt szerkesztőség, én kijelentettem, hogy a portrét egy barátomtól kaptam. Ez egy határozott tényközlés volt, szemben az Önök által felolvasott szöveggel, mely azt feltételezi, mintha én nem tudnám, hogyan jutott a kép a birtokomba.
  • Bánó András úr, mindkét említett Híradó műsorvezetője részére pedig csak jelezni szeretném, hogy Nyírő Józsefről, egykori író-politikusról hoztak képet látogatóim az irodába, és nem pedig Nyírő Gyula egykori elme- és ideggyógyász professzorról.

Úgy gondolom, a közleményben foglaltak megfelelően alátámasztják, hogy a HÖOK és jómagam is a hallgatói érdekképviseleti munkát ideológiáktól és pártpolitikától függetlenül végezzük. Bízom benne, hogy az a tény, mely szerint az általam használt debreceni irodában látott Horthy-portré végleges helyének otthonomat szántam, megnyugvással tölti el a más vélemények tiszteletben tartását hirdető, a kirekesztés ellen küzdő honfitársaimat is.
Végezetül határozottan kérem, hogy a Horthy Mikós kormányzó személyéről és a nevével fémjelzett korszak megítéléséről folyó további vitákból személyemet mellőzni szíveskedjenek.

Debrecen, 2013. november 10.

Körösparti Péter

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr95626663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tidal Wave 2013.11.12. 00:10:35

Bánó elvtárs, azért remélem, hogy a hetedik érzékétől vezérelve elrakta az eredeti videokazettát...

2013.11.12. 06:16:02

Sajnálata méltó és szánalmas vagy, mint a liberálisok. De egy közös bennetek, a butaság, az ismeret hiánya és a hatalmi vágy. Szánalmas vagy te is.

bkkzol 2013.11.12. 06:26:45

Nem vagyok liberális. Szép jövőnek nézünk elébe beteg szellemű ifjúsággal, mit ne mondjak szép példaképet talált. Közreműködött százezrek, millók halálához legyen az a Donkanyar vagy koncentrációs tábor. Ezek után az is felháborító, hogy nem a bitón végezte.

funfun 2013.11.12. 06:49:54

Milyen egy szimpatikus arc, akár egy politikus. Mit olvasgat éppen? Biztos nem a Mein Kampf kivonatát. Lehet, a jó nő listát tanulmányozza.

BigPi 2013.11.12. 06:53:01

@bkkzol: Azt hiszem a te feltételed szerint a a 20. századból senki sem lehet az ifjúság példaképe.

Sőt ha jobban megnézzük, akkor az egész magyar történelmi példaképtárból lehetne törölni mindenkit.
Kivéve talán a józan paraszti eszet, és a dolgos munkáskezet.

Dzoltán55 2013.11.12. 06:58:10

@FILTOL: ...és ez a pöcs,veled együtt ki?

Conchobar 2013.11.12. 07:12:04

Ezek a liberálisok nem érezték kényelmetlenül magukat miközben Tisza István és Nyíró József képével a hónuk alatt házalnak? Nem jutott eszükbe jobb ötlet? Nem jutott eszükbe, hogy Tisza és Nyírő képmásainak terjesztése helyett nekik valami mást kellene tenniük?

Libatolvaj takarodj 2013.11.12. 08:26:30

A "liberálisok" tipikus náci módszereket alkalmaznak. Csak ők nem a zsidókat akarják eltávolítani az élet különböző pozícióiból, hanem a másként gondolkodókat.

Egy valódi liberális velük szemben azt mondaná: "Nem értek egyet önnel, de az életemet is adnám, hogy a véleményét szabadon kifejthesse, azért önt üldözni ne lehessen"

Közösségek

süti beállítások módosítása