Leállt az akkreditáció, kavar a tankönyvlisták körül

2014. 04. 14. 00:20 - Prinz Dániel

Címkék: oknyom közoktatás

A Mozaik Kiadóval kapcsolatban megjelent posztunk megjelenése után keresett meg minket egy budapesti gimnázium tanára, maga is tankönyvszerző a tankönyvlisták és -akkreditáció körüli kavarással kapcsolatban. Forrásunk szerint december óta állnak a tankönyvek akkreditáció, az EMMI által kiadott ajánlásba akkreditálatlan, úgynevezett kísérleti tankönyvek kerültek, közben pedig a piacvezető Száray-féle történelemkönyv nem került fel a emberminisztérium szűk listájára csak az ennél bővebb tankönyvlistára. A KLIK-hez tartozó iskolára azonban az EMMI listája vontatkozik. Még jobb: van olyan tárgy, amihez nem hagytak jóvá könyvet.

A tankönyvkiadás körüli kavarás már régóta folyik. Az Indexen már tavaly augusztusban megjelent, hogy az állam egyrészt a Nemzeti Közszolgálati és Tankönyvkiadó (nem keverendő az időközben Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadóra átkeresztelt Nemzeti Tankönyvkiadóval) révén belépett a tankönyvbizniszbe, másrészt magánkiadók megszerzésén is gondolkodik. Az akkori cikkben még a Mozaik Kiadóról volt szó, múlt hétre kiderült, hogy végül az Apáczai Kiadót sikerült megszereznie a kormánynak, amely Hoffmann Rózsa szerint abban hisz, hogy minél kisebb a verseny, annál olcsóbbak a könyvek.

De vissza a tankönyvakkreditációhoz. Jelenleg két lista létezik a tankönyvekről. Az egyik egy viszonylag sok könyvet tartalmazó adatbázis, a Közoktatási Tankönyvjegyzék. Erre a listára akkor kerülhet fel egy könyv, ha keresztül megy az akkreditációs folyamaton. A másik lista az EMMI által kiadott ajánlás. Az ebben megtalálható jóval kisebb számú tankönyvek használata engedélyezett a KLIK-hez tartózó iskolákban. Praktikusan ide tartozik majdnem minden iskola, kivétel például az egyházi fenntartású iskolák és a magánintézmények, illetve az egyetemi gyakorlóiskolák. Forrásunk szerint a nem KLIK-es iskolák ,,talán" a bővebben tankönyvjegyzékből választhatnak. 

Ugyanakkor szerinte mindkét listával többféle gond is van. Az első probléma, hogy több új tantárgyhoz, amelyek az új kerettantervvel jelentek meg, nincsenek könyvek a listákon. Például 5-6. osztályban nem történelmet tanulnak a diákok, hanem vagy társadalomismeretet vagy latin örökségünket. Mint a mellékelt ábra mutatja, egyik tárgyhoz sem szerepel tankönyv a Közoktatási Tankönyvjegyzékben. Részben azért, mert a már beadott tankönyvterveket sem akkreditálják december óta. Hogy miért, azt senki nem tudja.
nincs_konyv.jpg
További problémának tűnik a tankönyvlisták esetlegessége. Konkrét példaként hozta forrásunk Száray Miklós piacvezető történelemkönyv-sorozatát. Én is ebből tanultam 10 évvel ezelőtt. Ennek a sorozatnak az első kötete (7. osztály) a bővebb akkreditációs listára még felfért, a szűkebb EMMI-s listára már nem. Viszont ami még durvább, hogy a következő kötet (8. osztály) már a bővebb listán sincs rajta, ugyanis nem lett akkreditálva a folyamat leállása miatt. Úgyhogy, aki ebből a sorozatból kezdte oktatni hetedikeseit idén, annak most nem lesz könnyű dolga.

nincs_konyv2.jpg
Forrásunk harmadik problémás pontként hozta, hogy a szűkitett EMMI-s listán elsőként mindig egy új ,,Kísérleti tankönyv" szerepel. Ezekről a tankönyvekről azt lehet tudni, hogy 

  • nincsen hivatalosan megnevezett szerzőjük, azt írják rájuk, hogy ,,szerzői munkaközösség"
  • a könyveket nem akkreditálták
  • senki nem látta még őket, talán nincsenek is készen
  • az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet íratja őket
  • kiírtak ugyan egy forrásunk által kamunak minősített pályázatot a tankönyvek megírására, de miután erre kevés jelentkező akadt, nehezen sikerült kiválasztani a kísérleti tankönyveket végül elkészítő munkaközösséget
  • a könyvek nagyon olcsók, mert az OFI szerint ,,önköltségi áron" jelennek meg (részletekért katt ide); a 350-400 forintos árak a piaci árak harmadát jelentik
  • forrásunk szerint az is feltűnű, hogy hiába van már két nagy kiadója (Apáczai, Nemzeti Közszolgálati) is az államnak, ezek a tankönyvek az OFI-ból jönnek ki.

 

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr406026782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Közösségek

süti beállítások módosítása