Már 3 gimnázium vezetésére jelentkezett Kucsera Denis magánvállalkozó kétoldalas pályázattal

2014. 05. 05. 16:19 - Prinz Dániel

Címkék: közoktatás

Még tavaly jelent meg az Átlátszó Oktatáson, hogy schmittelt pályázattal lett majdnem igazgató egy minisztériumi hivatalnok a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Végül eredménytelenül zárult a pályázat. Most arról kaptunk egy emailt, hogy egy Kucsera Denis nevű magánvállalkozó, akinek még az 1980-as évekből van két év tanári tapasztalata is mindössze két oldalas pályázattal jelentkezett az intézmény vezetésére. Hasonlóan a múltkori körhöz, ezúttal is pályázott Fazekas Csaba. Fazekas 1982-ben a Kölcseyben érettségizett, és 1988-tól itt is tanít, magyart és oroszt. Volt osztályfőnök, a diákönkormányzatot segítő pedagógus, a Közalkalmazotti Tanács tagja, vezetőtanár, évkönyvszerkesztő, és 1995-től ő az iskola egyik igazgatóhelyettese is. Kucsera két éves tanári pályafutása után 1988-ban kezdett el a magánszférában dolgozni, különböző cégeket vezetett, legutóbb egy évig az OTP-nél volt bankbiztos, mielőtt 2011 végén egyéni vállalkozónak állt volna. Innen elérhető pályázatában nem szerepel önéletrajz, viszont érdekes módon egy másik budapesti gimnázium, a Szilágyi vezetését is megpályázta a Kölcseys pályázattal megegyező kétoldalas anyaggal. Szilágyis anyaga itt érhető el, ebben van önéletrajz is.

UPDATE: Sikerült megszereznünk Kucsera pályázatát a budaörsi Illyésből is. Már háromra emelkedett az általa megpályázott igazgatói állások száma. Illyéses pályázat itt.

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (4/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr246120252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

01001100au (törölt) · http://ittmindenilyen.blogspot.co.uk/ 2014.05.05. 18:29:51

Most mond hát baj az, hogy valaki igazgató akar lenni, Ő annyira az akar lenni, hogy már három helyre is jelentkezett. Nagy számok törvénye alapján előbb utóbb bejön neki. :D

danika5654 2014.05.05. 18:38:41

Én mint Kölcseys diák állítom, hogy Fazekas tanár úrnál (aki 2 évig a magyartanárom volt) NINCS JOBB JELÖLT! Ha nem Ő nyer, nagy balhé lesz! ;)

bobpoljakoff 2014.05.05. 18:48:59

Mi ebben a hir? Minek megint felesleges hulyesegeket irni? Van egy szerencsetlen, akinek nincs 5 ev oktatasi tapasztalata, nincs meg a vezetoi kepesitese, nincs ervenyes erkolcsi bizonyitvany. Nem lesz igazgato. Sehol nem lesz az. Szabad orszagban elunk es ha akarja 50 helyre kuldi el a palyazatat. Keressetek mar valami ertelmes temat.

safranek 2014.05.05. 20:50:30

A feleségemék iskolájába is jelentkezett egy fickó, aki eddig különböző bankoknál dolgozott előtte pár évig tanított valahol magyart. Egy hatoldalas pályázatot adott be, amiből 4 oldal az önéletrajza volt.
Azzal pályázott, hogfy majd Ő átvilágítja az iskola gazdálkodását, meg bevezeti a kötelező nyelvvizsgát, meg egy kötelező küzdősportot. informatikából Office-t kell tanítani.
Ja, és bevallotta, hogy nem ért az iskola vezetésez, de a versenyszférában szerzett tapasztalatával majd megoldja.

nál 2014.05.05. 20:52:50

@safranek:
Ez akkor ugyanaz a fickó. Olvasd el a linkelt pályázatát - nem egy hosszú olvasmány -, pont ezeket emeli ki ő is.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2014.05.05. 21:16:18

Hm... Azért van egy-két épkézláb gondolat a benyújtott pályázatban...
Itt most első körben a gyakorlatias ismeretekre - szerződésminták, érvelés-oktatás - gondolok...
Persze más kérdés, hogy ez a jelenlegi keretek között mennyire megvalósítható...
Lehet, hogy az illetőnek inkább egy kísérleti iskolát kéne gründolnia, nem pedig valahová betelepedni kívülről igazgatóként...

na__most__akkor 2014.05.06. 06:49:51

@bobpoljakoff: te meg tanulj meg magyarul...

áéíóőúű satöbbi

ComLo 2014.05.06. 07:48:18

@bobpoljakoff: Ebben (sajnos) az a hir, hogy az elmult par evbol, JOPAR olyan esetet fel tudunk eleveniteni, amikor a szakmailag megfelelo, szulok, tanarok, diakok alltal tamogatott jelolttel szemben nyert az ilyen palyazat ...

belekotty 2014.05.06. 08:02:53

És ha nyerne, meglepődne valaki?

nu pagagyí 2014.05.06. 08:35:42

A lehülyített értékrendet és a tönkretett intézményrendszert dicséri, hogy egy nyilvánvalóan alkalmatlan ember is érez magában elég tehetséget, hogy megpályázza a posztot. Nálunk mindenkinek van esélye, mert nem a szakértelem vagy az addigi teljesítmény számít egy ilyen pályázatnál.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.05.06. 11:10:27

Az emberek többsége meg szokott pályázni egy rakás állást, ez a dolgok rendes menete. Lehet, hogy tanárnak is pályázott pár helyre.
Akkor van a gond, ha egy 2 év gyakorlattal rendelkező embert tényleg kineveznek igazgatóvá, esetleg egyszerre több helyen is...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.05.06. 11:12:27

@safranek: Hozzánk pár éve jelentkezett egy tanár, aki akkoriban favágóként dolgozott, de a meghirdetett állásról azt se tudta, hogy eszik-e vagy isszák. Persze nem pedagógusokat és nem favágókat kerestünk...

Kimi Raikkönen 2014.05.06. 13:21:02

Azért a köpködés előtt véleményem szerint érdemes megtenni az alábbiakat:
1. Elolvasni a teljes pályázati anyagot (ami NEM 2 oldal)
2. Végiggondolni, hogy mi a fontosabb egy iskola vezetésénél: a tanári gyakorlat (ami tényleg minimális), vagy a menedzselési, cégvezetési tapasztalat (ami viszont elég komoly van neki). Nem állást foglalni akarok, csak elgondolkodtatni.
3. Miért biztos, hogy alkalmatlan? Őszintén: olyan sokban különbözik egy iskola a piac egyéb gazdasági szereplőitől? Most hangsúlyozottan NEM az esetleges politikai befolyásra gondolok.

kucsera denis 2014.05.06. 13:28:23

@safranek: Kedves Safranek!
Te vagy az egyetlen, aki legalább a fele nevét meri vállalni ezen a "szent" helyen. Annyira magyar vagy, hogy az már megbotránkoztató: nem olvasol el semmit, de véleményed az van a dologról... mert a feleségedtől hallottál valamit valami fickóról.

Nos, én vagyok az a fickó és megtisztelnél azzal, ha nem vaktában véleményezngetnél, hanem olvasnál is valamit hozzá... mondjuk a beadott pályázatomat.

Egyébként a gimnáziumból kikerülve beszéltél valamilyen idegen nyelvet, vagy megakadtál a saját világnyelvednél.

Mennyit költöttél kféle tanfolyamokra az Office programok elsajátítása érdekében?

És végül: tegyük fel egy skinhead pofán akar csapni, mit teszel: szépen megkéred, hogy ne tegye?

Ennyi az én véleményem rólad.

kucsera denis 2014.05.06. 13:41:21

@nu pagagyí: ugagyaj kto tyibje piset?
Ami a lehülyített értékrendet és tönkretett intézményrendszert illeti, szegről-végről egyetértünk.

A "nyilvánvalóan alkalmatlan embert" nem tudom hova tenni! Ismerjük valahonnét egymást? Mondjuk cégvezető vagy te is, hogy ilyen határozott véleményed van? Kár hogy csak egy "nu pagagyi" vagy... egy niemand.

Ha valamit is konyítanál bármilyen szintű intézményhez, akkor tisztában volnál azzal, hogy az iskola nem más, mint egy nonprofit vállalkozás, ahol ugyanolyan alkalmazottak dolgoznak, mint bárhol máshol, csak a nyersanyag élő és a végső produktum más. Az iskola gazdálkodik, tervez, szervez és végterméket bocsát ki.
Remélhetőleg nálad intelligensebbet.

Mert úgy látom a kísérőlevelet sem tudjátok megkülönböztetni a szakmai anyagtól.

De nem baj, fő az, hogy van véleményed valamiről.

kucsera denis 2014.05.06. 14:33:39

Kedves Prinz Danika!

Érdekes módon eddigi életemben az összes Danika vagy zugfirkász, vagy kábszeres szomszéd, vagy cezaromán banki tisztviselő, vagy ágybapisilő kistakony, aki a gyerekemet cseszteti az általánosban.

Egy kicsit én is megnéztem a te "előzményeidet" és ha jól gondolom, fiatalabb vagy a fiamnál is. Ezzel nincs is gond.

A gondom az veled, hogy zugfirkász vagy... előbb írsz, aztán olvasol is egy keveset a témához... és végül majd gondolkodnod is kell egy kicsit, mert a teljes pályázati anyagomat kiszivárogtató személlyel együtt sajnos jogi felelősséggel tartoztok a pályázati anyagom keretében kiszivárogtatott személyes adataim miatt is.
Hát igen a bulvárnak megvan a maga szépsége és megvan a veszélye is. Nem lehet mindig a Hallgatói Hálózat szoknyája mögé bújni.

A másik nagy gondom veled, hogy bár feltehetően egyetemre jársz, olvasni azt nem tudsz, szövegértelmezésben pedig elégtelen vagy. Legalábbis az én magyarórámon.

Ha olvastál volna, akkor kiolvastad volna belőle (különösebb erőfeszítés nélkül), hogy számtalan gyakorlati tudnivalót szeretnék az általam irányított gyerekek elé tárni.
Kettő ember volt, aki elolvasta a pályázatomat és megértette a szándékot.

Hogy miért nem kedvelsz, nem tudom, nem is érdekel. Csak ez a zsigeri negatív kisugárzás, ami árad belőled fiacskám... nagyon boldogtalan emberke lehetsz.

Látod éppen az ilyen emberkék miatt szeretném bármelyik iskola megpályázott igazgatói állását elnyerni, hogy az "Intézmény vezetésére vonatkozó szakmai programom" (merthogy ez a pályázatom, nem pedig a kísérőlevelem (amit te "pályázatként" magyarítottál) végén található a mottómat meg tudjam valósítani:
"Az iskola nem attól sikeres, ha 10-20 évente egy tudóst ad a világnak, hanem attól, ha művelt, hasznos és boldog emberek sokasága kerül ki belőle."

Az a benyomásom, hogy te és a csapatod nagyon, de nagyon boldogtalan emberkék vagytok, mert ahogyan elnézem, se műveltek, se hasznosak nem vagytok.
És a legrosszab érzés ezzel tisztában lenni... ugye?

Üdvözlettel,

Kucsera Denis

bobpoljakoff 2014.05.06. 16:23:05

@kucsera denis: a palyazat ervenyessegenek 2 feltetele:
1. legalabb 5 ev pedagogiai gyakorlat
2. intezmenyvezetoi szakkepzettseg (nem utolag!)
Mirol beszelunk?

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2014.05.06. 23:56:29

Cégvezetőként tudnod kell, hogy bármilyen szerződéses viszonnyal kapcsolatban, amit az állammal kötsz, vannak a kiírásban szereplő feltételek, amiknek meg kell felelni, ez egy tenderre is igaz, egy munkavállalói jogviszonyra is, bármire.
Te sajna ezeknek nem felelsz meg, akár tetszik, akár nem, akár jogosak azok a kitetételek, akár nem.
Tehát ha téged kineveznek, az törvénysértés.
Vállalatvezetőként ezt is tudnod kell.
Innentől kezdve irreleváns, hogy hány oldal a pályázatod, és az is, hogy jó gondolatok vannak-e benne.

G4B 2014.05.07. 13:15:18

@kucsera denis: Csak érdeklődöm, hogy hány intézményvezetői pályázatot adott be? Tudomásom szerint nemcsak hármat. És egyikben sincs vezetői program. Persze, a papír türelmes, és akárhányat be lehet adni, bár mindegyik érvénytelen.

vbv96 2014.05.13. 18:10:17

@kucsera denis:
Kedves Kucsera Denis!
Mint a fent említett iskolák egyikének diákja - aki ugyan Önt mint embert nem ismerem -, tisztelettel szeretném megkérni, hogy "pályázata" és kommentjei alapján vonja vissza kérelmét az igazgatói állás betöltésére, és ezt azt hiszem minden diáktársam nevében mondhatom. Ezt én nem bántásból teszem, de nyilvánvalóan Ön nem alkalmas erre a feladatra.

Először is az Ön 2 éves tanári múltjával nincs meg a megfelelő tapasztalata egy iskola vezetéséhez, így kérelmét már itt el kellett volna utasítani.

A megfogalmazott pontok egyszerűen nevetségesek.

Kezdjük a jogosítvánnyal. Ön fogja-e finanszírozni a megszerzését? Ha nem, akkor nincs beleszólása. Mellesleg a több jogosítvánnyal rendelkező ember több autót jelent az utakon, ami több károsanyag kibocsátást, és ez nem túl környezetbarát.

Ami a harcművészeteket, zenét és sakkot illeti, ezek fakultatív, szabadidős tevékenységek.

Az informatika órákról, hadd mondjam el, hogy már most is ezt csináljuk. Az iskolába járó diákok nagy része rendelkezik ECDL vizsgával.

Az osztályfőnöki órás ötleteken is jókat vidultam, de a magyar óra a legképtelenebb. Hadd tudakoljam meg kedves Kucsera úr, hogy majd a magyar érettségit is úgy megreformálja, hogy Hamlet helyett majd a gépjármű adásvételi szerződésről kérdeznek? (Mellesleg ezt a szerződést egy 5 perces feladat letölteni az internetről.)

Végül, de nem utolsó sorban a nyelvvizsgákról. Az én iskolámban már most is, ha nem is mindenki, de majdnem mindenki rendelkezik legalább egy, de inkább több nyelvvizsgával. Azok védelmében, akik pedig nem, el kell, hogy mondjam, hogy nincs mindenkinek istenadta érzéke a nyelvekhez. Ha sose lesz nyelvvizsgájuk attól még ugyanolyan értékes emberek lesznek, mint azok akiknek 5 van.

A beadványa taglalását itt én most be is fejezném és rátérnék arra, ami igazán felháborított, a kommentjeire.

Hogy jön Ön ahhoz, hogy megítélje ezeket az embereket?

Mi köze van ahhoz, hogy milyen nyelveken beszél az az illető vagy, hogy mennyit költött Office tanfolyamra? Ha valaki nem beszél öt nyelven és nem tudja használni az Office-t, akkor már emberszámba se kell venni? Az én nagyszüleim nem beszélnek idegen nyelveken, sőt még érettségijük sincsen, de szorgalmas, dolgos, jó emberek, akik megdolgoznak a pénzükért. Mellékesen jegyzem meg, hogy saját üzletük van, én nem tudja használni az Office-t. Az üzlet mellett pedig maguknak termelik a legtöbb ételt. Ha Ön tehet fel ilyen kérdéseket, itt az enyém: Kapált már életében, dolgozott tanyán vagy túlságosan lekötötték az Office tanfolyamok?

Nézzük a következőt! Miért akarna engem egy skinhead ,,pofán csapni"? Nem igazán értem, ez egy eléggé légből kapott érv.

Miért kéne bárkinek is cégvezetőnek lennie ahhoz, hogy Önről véleményt formálhasson? Az Ön értékrendje szerint Ön felett állókat, akkor Ön se ítélheti meg? Mindenki egyenlő de vannak egyenlőbbek?

Szóval kedves diáktársaim és jómagam csak élő nyersanyag vagyunk? Tudom, hogy ez lényegében így van, főleg egy üzletembernek, de őszintén szólva nem túl diplomatikus egy ilyet kijelenteni. Egyébként én magamra szeretek egy élő, érző lényként gondolni, akit nem lehet olyan könnyen formálni azzá amivé Ön akarja, mint egy nyersanyagot. Persze tudom, hogy a cél a tömegtermelés, és egyforma, buta droidok nevelése, de köszönöm én ebben nem kívánok partner lenni.

Nem értem, hogy miért ítél meg minden Dánielt. Úgy vélem, hogy egy igazgatói posztra pályázó felnőtt embernek elég intelligensnek kellene lennie, hogy ilyen esetekben ne személyeskedjen, sőt felülemelkedjen ezeken.

Mindent összefoglalva szakmai képzettség és nyilvánvalóan jó modor hiányában szeretném újra megkérni, hogy lépjen vissza.

BRAAJEN 2014.05.17. 07:58:35

"Az iskola gazdálkodik, tervez, szervez és végterméket bocsát ki."
Szép megfogalmazása az oktatás, nevelés tárgykörnek!

Ante Portas 2014.05.18. 00:24:18

@kucsera denis:
Kedves Kucsera Denis!
Magyartanár létedre elég gagyi a helyesírásod. És ezt minden kommented, beadott önéletrajzod, pályázati anyagod mellé odaírhatnám. Ami elég szomorú, tekintve, hogy gimnáziumi igazgató akarsz lenni mindenáron.

Közösségek

süti beállítások módosítása