Vélemény: Megcsonkolnák a HÖK-öket

2014. 09. 11. 08:25 - Átlátszó Oktatás

A Magyar Nemzet Onlineon olvasható, hogy a hallgatói önkormányzatokkal szembeni negatív közhangulatot meglovagolná az orrát mindenbe beleütő Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. Tervezetük szerint a diákszervezetek túlzott befolyása miatt három főben kell maximalizálni a HÖK részvételét az egyetemi és főiskolai szenátusokban, kormányrendeletben határoznák meg a diákképviseleteknek nyújtható támogatások mértékét, és törvénybe foglalnák, hogy a rektor, illetve a kancellár felel a hallgatói önkormányzatok kétévenkénti átvilágításáért.

A legelején leszögezném: a kiszivárgott információk alapján ez baromság lenne.

url.jpg

Az Átlátszó Oktatás oldalán olvasható cikkeinkben többször kritizáltuk a HÖK-öket, a kritikák másik része a kormányra és a többségi törvényhozásra vonatkozott. Ugyanis a jelenlegi helyzet kialakulásáért mindkét oldal felelős. A politika sosem volt érdekelt abban, hogy egy egészségesen működő hallgatói önkormányzatot alakítson ki rendeleti és törvényi szabályozással, nem érdeke, hogy egy fiatal, az átlagnál intelligensebb réteg egységesen tudjon kritikusan fellépni, ugyanis ez a tömeg mindig is pártpolitikától semlegesen teszi ezt (még úgy is, hogy a hökök a pártok komoly utánpótlását jelentik). Egy-két nagyobb hallgatói tüntetéshullám mindig eredményeket ért el a kormányzattal szemben, hogy ne faragja tovább a felsőoktatásban való részvétel lehetőségét, a ráfordított költségvetést, az egyetemi autonómiát. Mondjuk a HÖOK is több ízben megalkuvónak bizonyult, például a röghöz kötés kérdésében, ez az egyik legnagyobb kudarca. Olyan háttéralkuk voltak ezek, amelyek inkább a kormányzatnak kedveztek, a HÖOK megítélését pedig rontották. A HÖOK nem vette a fáradtságot, hogy elmagyarázza bázisának, hogy mi történt a zárt ajtók mögött és miért. De valószínű, hogy inkább bátorság és pofa nem volt hozzá.

Igen, meg kell reformálni a HÖK-ök szerepét, oldalakon keresztül lehet sorolni, mi tudjuk csak igazán, hogy milyen visszásságok vannak. Azonban a felsőoktatás reformjának részeként kell gondolkodni erről, nem a közhangulatra játszva vagdalkozni. Ha a KEHI egy szörnyű nemi erőszakot felhasználva akar átvinni egy tervezetet, akkor semmiben nem különbözik egy bulvárlaptól, vagy a Morning Showtól, mikor a saját ügyüket/műsorukat hajtják az események lábvizén. A hallgatók az oktatók és az egyetemi vezetés kapcsolatát partneri viszonyra kell változtatni, a jelenlegi rendszer azt indukálta, hogy sokszor egymás vetélytársai legyenek a szereplők az intézményen belül. Tehát ez nem azt jelenti, hogy akkor ki kell nyírni egy érdekképviseletet, tisztelt KEHI! A tervezet része, hogy 3 főre zsugorítanák a hallgatók képviseletét a Szenátusban. Ez abszurd, nem lehet elfogadható döntéseket hozni a felsőoktatás valós szereplői, a hallgatók képviselete nélkül!

A korrupció a probléma, nem a szenátusi helyek száma

Jelenleg 20-25 százalékos a képviseleti arány, ami nem óriási. Viszont az eddigi laza szabályozás következtében virgonckodó HÖK-ök valóban ellenfelekké váltak a Szenátusban, ráadásul mindig egységesen szavaznak, 2/3-os döntés nem nagyon születhet nélkülük. Ahelyett, hogy egyszerűen megvágnák az érdekképviseletet, inkább azt kellene elérni, hogy a HÖK tartsa be saját szabályait, gazdaságilag makulátlanul működjenek, tisztázni kellene az összeférhetetlen pozíciókat, tiszta választásokat tartsanak, nem utolsó sorban ne a rendezvényszervezés legyen a fő profiljuk (amin keresztül baráti vállalkozásokat hizlalhatnak fel). Mert ez a valós probléma, nem az, hogy hányan ülnek bent a Szenátusban.

Ez olyan, mintha egy-egy korrupciós botrány után vágnának egyet a parlamenti mandátumokból.

"A Kehi szerint a hallgatók juttatásairól szóló kormányrendeletben pontosan meg kellene határozni a diákképviseletek támogatásának mértékét. Indoklásként jelzik: a vizsgált négy évben az ELTE 500 millió forint támogatást biztosított hallgatói önkormányzatának, míg a kevesebb mint feleannyi diákot tömörítő Nyugat-magyarországi Egyetem (NYME) csak 65,8 milliót. Ilyen mértékű eltérés pedig a hivatal szerint már nem magyarázható a hallgatók és a karok számával." - Írja az MNO.

A juttatások és finanszírozások tekintetében is reform kell, azonban itt is fontos, hogy nem az kell legyen a cél, hogy megmondják egy intézménynek vagy önkormányzatnak, hogy mennyit költhetnek el, ha mindezt kigazdálkodják, hanem azt, hogy azt mire költhetik. Nem elvenni kell a pénzt, hanem ellenőrizhetően felhasználni. Ugye nem kell említenem, hogy mennyivel előrébb járna a magyar felsőoktatás, ha a rendezvényszervezésre szánt pénzek jelentős részét inkább ösztöndíjakba forgatnák át. Ha a HÖK által felhasznált összegekről pontos elszámolás készül, megfelelő ellenőrzéssel, akkor elkerülhetőek olyan esetek, mint a Corvinuson történtek.

Fontos, hogy olyan rendszert kell kialakítani, amiben a hallgatók is érdemi képviseletet találnak. Hogy ne csökkenjen a hökök ereje annyira, hogy ne tudja megvédeni a hallgatókat a szabálytalanságot elkövető oktatókkal szemben egy vizsgáztatás során.

Unyatyinszki György

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr916685387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

idiotabarom 2014.09.11. 10:04:42

Nem értem. A HÖK-ök eddig alkalmatlannak bizonyultak az érdekképviseletre (ez ugye a "rendezvényszervezés"), és a kulcsszervekben sosem rendeltetésszerűen használták az 1/3-ot, hanem valamilyen hatalmi logikát követve a saját kis dealjeiket szem előtt tartva. De akkor miért nem nyirbálható meg ez a jogkör? Megmérettettek és alkalmatlannak találtattak. Kedves Cikkíró, én egyetlen érvet sem látok itt feltüntetve, mely igazolná, hogy ehhez nem szabad hozzányúlni. Viszont kisebb jogosítványokkal talán rá volnának kényszerülve, hogy a munkájukkal érdemeljék ki az elismerést.

Átlátszó Oktatás 2014.09.11. 10:22:32

@idiotabarom:
Az érv: nem minden hökös él vissza a hatalmával. Annak kell megteremteni a feltételét, hogy ők érvényesülhessenek a hökön belül, illetve akik csak kihasználnák a pozíció és a rendszer adta előnyöket, azok ellenőrizhetővé és felelősségre vonhatóvá váljanak. Ez viszont nem azt jelenti, hogy ki kell tenni az egész bandát a Szenátusból (jó, maradnának hárman, nagy dolog!)

idiotabarom 2014.09.11. 10:28:59

@Átlátszó Oktatás: Ez igaz, elfogadom, hogy nem minden hökös tesz így. De hatalmi pozíciókba általában azok kerülnek, akik tudják hogy lehet élni és visszaélni a szenátusi 1/3-dal. Tudom, hogy nem jó érv, hogy eddig sosem voltak rá képesek, ergo nem is lesznek rá képesek. De félek, egy olyan ideálból táplálkozik az álláspontod, ami nagyon nehezen igazolható. Valójában mindig azok az emberek kerülnek oda, akik NEM az érdekérvényesítésre használják a nekik adott hatalmat. Azt állítom, hogy a jogosítványok csökkentésével az ilyen emberek is nagyobb valószínűséggel tűnnek el a rendszerből...

kemenyhenrik 2014.09.11. 18:54:15

A szenátusi (kari, intézeti) képviselői arányok és a korrupció a legszorosabban összefüggenek! Ahogy a KEHI javaslatában szerepel: a HÖK olyan kérdésekben dönt, pl. a professzori kinevezések ügyében, amelyekben enyhén szólva nem kompetens. Ez módot ad arra, hogy politikai alapon meghurcoljanak tudós embereket. Teljesen elég alap, ha valaki nem nézi jó szemmel a pénzügyi-személyügyi visszaéléseiket. Olyan szervezetről van szó, amelyik az egyetem ügyeiben meghatározó döntéshozó, miközben szinte teljesen kontrollálatlan. Mindennek következménye az egyetemi-főiskolai szféra elképesztő lezüllése. A nemi erőszak ennek a kontrollálatlanságnak és züllésnek a szimptómája!

kvadrillio 2014.09.11. 20:32:58

NEBÁNCSÁK A HÖKKÖSÖKET, MERT NÁLUK IS HORTHY MIKLÓS LÓG A FALON , MINT AZ ÖSSZES ZSIDÓNÁL !!!!!!!!!

bloggerman77 2014.09.11. 20:59:02

Az ELTÉ-n a HÖK 12 évvel ezelőtt leginkább azzal foglalkozott, hogy megtorpedózza a ballib(nek tartott) tanárok professzori kinevezéseit.

Ez nem is meglepő annak fényéből, hogy az akkori ELTE HÖK-ből lett a Jobbik....

kemenyhenrik 2014.09.11. 21:09:22

Ha egy oktatói csoport a HÖK-kel bizniszel, akkor biztosítva van a többsége, s ezáltal a felsőoktatási intézményekből kiiktatódik a demokratikus döntéshozatali mechanizmus: nem kell meggyőzni, vagy kompromisszumot kötni senkivel, hanem le kell nyomni olyan harmincegynehányéves, soha semmilyen területen teljesítményt nem nyújtó, moral insanity "hallgatókkal", akik aztán majd benyújtják a számlát! El kell nekik nézni ezt-azt és kéz kezet mos! Ez a szervezet a magyar felsőoktatás rákfenéje!

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.09.11. 23:04:06

Nyilván úgy kellene, hogy 51%-os hahákos, szélsőliberális kvóta legyen, mert a demokratikus oldal nem lehet ellenzékben.

Én nem bánnám, ha egyáltalán nem lenne a hallgatóknak szavazati joga. Minek? Ennyi erővel az internet-előfizetéshez is járna részesedés a szolgáltatóból.

Legyenek érdekeltek az egyetemek a hallgatók sikerében (SZJA-visszatérítés), és döntsenek a saját felelősségükre. A hallgatók pedig válasszák ki a legjobbat, ne reformálgatni akarják.

zsoci 2014.09.11. 23:23:26

Ha rajtam múlna a HÖK létszámát 0 főben határznám meg. Én még két diploma megszerzése, és 9 év egytemi taítás alatt érdemi munkát HÖK-től nem láttam. az egyetlen céljuk a szoc.támok elosztása. Egymás közt.

tisztapista 2014.09.11. 23:56:42

Nagyon helyes. Egy 18-20 éves félalkoholista diák nem alkalmas arra, hogy professzorokat tartson sakkba egy rektorválasztáskor, vagy belepofázzon a több évtizede kialakított tanmenetbe.

Lehet javasolni, friss vér, fiatal ötletek, OK. De döntéshozói jog nem kell nekik.

tisztapista 2014.09.12. 00:02:12

Amikor én jártam egyetemre, akkor a HÖK a Hallgatői Önkormányzatot jelentette, amelynek minden hallgató tagja. Ezután választanak hallgatói képviselőket, akik eljárnak az ügyekben. Vagy nem.

De ha nem intéz semmit a hallgatói képviselő, akkor jöhet a személyes érdekérvényesítés. Be lehet menni a professzorokhoz, dékánhoz, rektorhoz hallgatóként is.

Kérdés, hogy akarsz-e tenni a saját ügyedben, vagy nem.

Disznó Úr 2014.09.12. 00:22:09

@zsoci: Szó szerint így van. A HÖK egy gyakorlóterep a törtető, oppurtunista senkik számára, hogy később aztán kis szerencsével "többre" vigyék. Jó lenne látni egy felmérést, hogy hány jelenlegi politikus volt HÖK-ös.

A jóérzésű ember az egyetemen távol tartotta magát tőlük. A hallgatói képviselet tekintetében semmi értelme nincsen.

Az meg külön tetszik, hogy bekerül egy kis gyökér az egyetemre és mivel ismeretek nem korlátozzák a véleménye kialakításában, megmondja hogy egy tudomány oktatása során minek hogyan kell működnie. Tele volt firkálva a város a "semmit rólunk, nélkülünk" szlogennel, de ez az új világ, öntudat már van, csak tudás nincsen.

Exploiter 2014.09.12. 08:10:59

Gondoltam, hogy a golyataboros álszent hiszti után ez jön.
Aki azt hiszi, hogy a hök a korrupció melegágya, az nem téved nagyot, az érdekes az, hogy az átlag egyetemi hierarchiában még ők a korrektebbek. Rektorok, dékánok, tanszékvezetok teszik zsebre a pályázati/projektpenzek nagyobb részét, közben sírnak, hogy nincs pénz semmire.
Egy átlag egyetemi oktatohoz képest a hök cserkészek gyülekezete.

Morrancs 2014.09.12. 08:24:22

A HÖK a mini-politikusképző. Mért kell most megnyirbálni? Ennek semmi köze ahhoz, hogy a következő gólyák biztonságosabban mehessenek táborba. Egyszerűen csak a jelenelgi kormány már nem akar több utód/fiatal politikust (Sose halunk meg! Vagy ha igen, akkor már kit érdekel, hogy mi lesz?).

Netuddki. 2014.09.12. 08:28:51

Érdekes módon a fizetett fidesztrollok nagyon aktívak ennél a posztnál. Vajon miért?

Szerintem nyílt titok, hogy az orbán rezsim taccsra akarja tenni a felsőoktatást. Kinek nem világos ez még, és ki nem tudja miért? Senki?

Sajnos a hallgatók érdekképviselete tükre annak ami ebben az országban folyik. A "választott" vezetők ha egyszer hatalomra kerülnek akkor onnan kirobbantani se lehet őket. Még akkor se ha a "választott" hatalmukat a saját céljaikra használják fel. Nagyrészt ez a probléma pont azokon múlik akiknek az érdekeit kellene képviselni ezeknek az egyéneknek. Még mindig működnek a kádár rendszer alatti beidegződések.
A mindenkori magyar "hatalom2 pedig nem felszámolni karja ezt, már egészen kis korban, az általános iskolában, hanem éppen ezt kihasználva akar hatalmon maradni.

Szóval hallgatói érdekképviseletre szerintem szükség lenne, és ez csak a hallgatókon fog múlni, hogy milyen lesz, lesz-e egyáltalán, és nem a kehin.
Mert legrosszabb esetben mi lesz? Rátok küldi a készenléti rendőrséget, mint a civilekre?
Nagy gondok vannak itt az országban, valamit már tenni kéne ellene végre...

Netuddki. 2014.09.12. 08:34:09

@tisztapista: Amikor én jártam egyetemre akkor még nem volt hök. Valami politikai megbízottféle volt aki intézte a szociális dolgokat. Na, most megint valami ilyen következik ha a hallgatók nincsenek résen.
Ha meg mi nem figyelünk akkor lesz még itt kádár rendszer meg legvidámabb barakk. Csak orbán rendszernek fogják hívni és csak a neve lesz vidám...

Disznó Úr 2014.09.12. 09:11:47

Nem tartozik a tárgyhoz ugyan, de egy. Egy "igazi".

Off, de nem állom meg: állatira bírom a három diplomám van kezdetű mondatokat ám. Tanítóképző, kommunikáció és nemzetközi kapcsolatok. Király.

Egy nyomorult fizikaprofesszornak pedig csak egy diplomája van, mint ahogyan az építészmérnököknek is. Micsoda lúzerek.

Távol álljon tőlem a vita provokálása, de most én fizetett Fidesz-troll vagyok? Na mert ha igen, kérem a fizetést!

Tudományos libsizmus 2014.09.12. 09:35:22

@IGAZI_kovi1970:
A felsőoktatást már rég taccsra tette az előző rezsim, de ne szólj senkinek.

$pi$ 2014.09.12. 09:56:14

@IGAZI_kovi1970: "Szerintem nyílt titok, hogy az orbán rezsim taccsra akarja tenni a felsőoktatást."

Hát az mondjuk igen nehéz, mondhatni lehetetlen lenne. A felsőoktatás legalább húsz évre taccsra van téve.

"Kinek nem világos ez még, és ki nem tudja miért? Senki?"

Jah, jah, neked világos. Merthogy a zorbán gonosz, a felsőoktatás meg jó dolog, nyilván biztosan taccsra akarják tenni. Még nem tudjuk, hogy az miért lenne jó nekik, de gonoszak és nekünk több bizonyíték nem kell.

"A "választott" vezetők ha egyszer hatalomra kerülnek akkor onnan kirobbantani se lehet őket."

Magyarra lefordítva: a választásokon már megint nem tudtuk beszavazni a mi kutyánk kölykét. Demokraták vagyunk, de majd szétvet az ideg, hogy megint azok vannak hatalmon, akikre többen szavaztak.

diszkriminans (törölt) 2014.09.12. 09:56:32

Mivel az egyetemek többségében erős karok, tanszékek közötti harc szokott lenni, ezért azzal, hogy a HÖK a jelenlegi mértékben képviselteti magát a szenátusban, gyakorlatilag egy zsaroló pozícióban vannak, amit ki is használnak rendesen, na nem a hallgatók érdekében, hanem a saját zsebük gyarapításáért, ez van minden egyetemen.

Ezzel együtt a legnagyobb korrupció mégsem itt, hanem a kollégiumi helyek szétosztásánál van, na azt a jogot kellene elvenni tőlük. De az sem baj, ha a szenátusban csökkentik a helyeik számát. Rühellem a narancskomcsi maffiát, de a kivételesen értelmes ötleteiket támogatom.

diszkriminans (törölt) 2014.09.12. 09:59:29

Na meg ami a tüntetéseket illeti, azokat a legutóbb a HAHA csinálta, a HÖOK meg ellenezte, a hülyenépszavazás előtt meg utólag nagyon jól látszik, hogy a megfelelő pozíciók miatt csináltak a tüntetéseket az amúgy is bukása felé haladó kormány ellen a hökösök. Szóval szó sincs érdekképviseletről, csak a saját útjuk egyengetéséről.

$pi$ 2014.09.12. 10:04:58

"Ez olyan, mintha egy-egy korrupciós botrány után vágnának egyet a parlamenti mandátumokból."

A HÖK nélkül nincs kari vagy összegyetemi döntés, ezért a kari és egyetemi vezetés kénytelen szemet hunyni a HÖK korrupciója felett. Így lesz a hatalomból pénz.

Ha a HÖKnek nem kell rábólintania a kari és egyetemi vezetés döntéseire, akkor a vezetésnek nem feltétlen kell szemet húnynia a HÖK törvénytelen, korrupt viselkedése felett.

diszkriminans (törölt) 2014.09.12. 10:05:27

@IGAZI_kovi1970:
"Szerintem nyílt titok, hogy az orbán rezsim taccsra akarja tenni a felsőoktatást. Kinek nem világos ez még, és ki nem tudja miért? Senki?"

Ez igaz, de ettől még önmagában a HÖK lefejezése helyes döntés lenne.

diszkriminans (törölt) 2014.09.12. 10:09:47

@Disznó Úr:
Ja, de azért elég sokan vannak olyanok is, akiknek azért van több diplomájuk, mert a piaci igényeket felismerve váltottak, ahelyett, hogy megvárták volna, hogy az eredeti szakmájuk alól kifusson a talaj, és utána sírjanak, hogy nincs munkahelyük. Szakirányú továbbképzésekről nem is beszélve, amelyek ma hivatalosan nem minősülnek diplomának, de régebben másoddiplomás képzéseknek hívták őket.

diszkriminans (törölt) 2014.09.12. 10:13:08

@$pi$:
Ez pontosan így van. Egyébként hihetetlen sztorik vannak a hökös korrupcióról innen-onnan, sajnos a legtöbb esetben nem lehetett bizonyítani.

$pi$ 2014.09.12. 10:19:07

@diszkriminans: Tudok egy-két esetről, amikor bebuktak, de valahogy komoly ügy soha nem lett belőle.

Morrancs 2014.09.12. 10:25:07

@$pi$: Igen, 230 éve, vagy még régebb óta taccsra van téve, de ebben is vannak még fokozatok, azt hiszem, hamarosan látni fogjuk a következőt. :(

Le Orme 2 2014.09.12. 10:42:01

A HÖK sohasem a hallgatók érdekeit képviselte, hanem a képviselők mindig is a saját karrierjüket építgették. Nincs szükség a HÖKre, meg kell szüntetni ezt a rendszert.

Netuddki. 2014.09.12. 10:42:16

@diszkriminans: Egyértelmű. Már a múltkori botrány után meg kellett volna tenni. Nagyon úgy tűnik, hogy egy haveri társaság ámokfutott hök címszó alatt, aminek az alja erőszaktevő is tagja volt. Máskülönben első infó után kivágták volna a tábor szervezői közül.

Az alkoholizálás és a személyiségi jogok csorbítását kellett volna korlátok közé szorítani. Meg azokat az egyéneket akik némi alkoholos és erkölcsi feloldódás után levetkőzik a gátlásaikat. Innentől meg már a kosár alma közti egyszem rohadt alma esete forog fenn.
Biztos vagyok benne, hogy ha felismerik a problémát a diákok akkor maguktól is ki tudják szűrni az antiszociális elemeket. De ehhez mint előbb említettem már kicsi kortól megfelelő nevelés kellene. Olyan, hogy valaki nemcsak szólni merjen, hanem egyenesen kötelességének érezze ha valami nem oda illő dolgot tapasztal. Na, a kötelező hittan általánosba nem egészen erre nevel. A kötelező erkölcsi (vagy mi a neve) oktatással szemben is vannak kétségeim...

Netuddki. 2014.09.12. 10:45:34

@Tudományos libsizmus: "A felsőoktatást már rég taccsra tette az előző rezsim, de ne szólj senkinek."

Na és mi a különbség a maszop rezsim meg az orbán rezsim között? Ja, az orbán rezsim tovább csökkentette a felsőoktatásra szánt pénzt? Ja, meg mindent az előző rezsimre lehet fogni? még 5 év után is? Szánalmas. De ne szólj senkinek!

Netuddki. 2014.09.12. 10:48:49

@$pi$: Szánalmas ahogyan próbáljátok a nemtudomkik közé besorolni azokat akik nem értenek egyet a fideszes gondolkodásmódotokkal. Nekem nincs kutyám mint neked, se gazdám.

Baloldali érték 2014.09.12. 10:54:52

A HÖK-ök az egyetemi kontraszelekció csúcsát jelentik. Gyakorlatilag az lesz HÖKös, aki a HÖKös rendezvényeken a legnagyobb partiarc és beveszik a buliba. Így aztán ebben a gittegyletben köt ki minden karrierista akinek 7 év sem elég a 3 éves képzésre.

Be lehet szüntetni az összeset.

Három fő megmaradhat partit szervezni, annál komolyabb dolgot most sem csinálnak.

diszkriminans (törölt) 2014.09.12. 11:00:27

@$pi$:
Én is, pl. volt valami olyasmi, hogy a gólyatábor pénzt közvetlenül a hökös számlájára kellett utalniuk a gólyáknak. De csak azok buknak le, akik ilyen buta módon csinálják, és nem azt használják ki, ahol valódi hatalmuk van (szenátus, koleszes bizottság, szoctámos bizottság).

$pi$ 2014.09.12. 11:39:49

@diszkriminans: "Én is, pl. volt valami olyasmi, hogy a gólyatábor pénzt közvetlenül a hökös számlájára"

Jah, én éppen azon a karon dolgoztam. Volt egy ejnye-bejnye, aztán minden ment ugyanúgy tovább.

ZAKUROblogHU 2014.09.12. 11:44:00

@bloggerman77: az elte BTK HÖK-ről beszélsz, ne általánosíts már könyörgöm, van azon kívül számtalan kar.

Komolyan, ezek az általánosítások ártanak a legjobban, lásd zakuro.blog.hu/2014/09/10/_egy_megeroszakolas_margojara

ZAKUROblogHU 2014.09.12. 11:45:40

@zsoci: Kár, hogy a szoctámban az A-B-kategória stb. törvényileg szabályozott, a TO ellenőrzi stb.... BAROM. Ennyit ér a sok diplomád... :D

ZAKUROblogHU 2014.09.12. 11:46:55

@tisztapista: Így van, MINDEN hallgató a HÖK tagja, és az lehet a képviselő, aki akar... ja, hogy csak utólag nagy mindenkinek a pofája, akkor senki nem ment oda, hogy ez hülyeség, majd én megmutatom? :D

ZAKUROblogHU 2014.09.12. 11:49:17

@Exploiter: Így van. Mi pl. a Szenátusban pont a 2/3-ad meg nem létével akadályoztuk meg, hogy a dékán évente(!) cserélhesse a több milliós bútorát, a vendégeknek reprezentálva azt, milyen komoly, menő hely. Erre van a HÖK vétójoga, bezzeg ha megkapta volna, akkor az a baj... ááá, Magyarország...

zsoci 2014.09.12. 11:53:52

@ZAKUROblogHU: Hát barátom a BAROM az Te vagy, mert a TO (ami ilyen néven sok egyetemen nem is létezik) csak a kedvezményettek törvényi megfeleőségét vizsgálja, és a folyostásban van szerepe. A összeget és hogy ki kap, azt bizony a HÖK bírálja el.
És válaszolgathatsz mindenlkinek agresszian, ez azon a kemény tényen nem változtat, hogy a HÖK tljesen felesleges amostani formájában.

ZAKUROblogHU 2014.09.12. 11:55:28

@diszkriminans: ülj be egyszer egy Szenátusi ülésre, és meglátod, hogy ez nem egészen így van. Semmi beleszólása, zsaroló-és egyéb pozíciója nincs a HÖK-nek arra, hogy mennyi pénz kapjon.

Az, hogy a kapott pénzt miképp osztja szét, na igen, azt már az EHÖK dönti el - jobbára nem a hallgatók létszáma, vagy helyzete, hanem szokásjog / háttéralku stb. alapján. Ebbe már igen is bele lehetne szólni, ja, de ez nem egyenlő a jogok csonkításával, kvázi a hallgatók elkussoltatásával, amit most akarnak.

Demokrácia van. Annak, aki azt mondja, nyírjuk meg a HÖK jogait, ami a demokrácia egyik alappillére (mármint az érdekképviselet) javaslom, menjen egy diktatórikus országba - lassan mi is az leszünk, nyugi - és ott élvezze, hogy ha nem kussol, megszivatják...

ZAKUROblogHU 2014.09.12. 12:00:30

@zsoci: nem a HÖK-öt védem, hanem a jogaikat.

Ha pontosan érdekel a dolog: a TO dolga lenne pl. a szoctám és a tanulmányi ösztöndíj - csak hát éppen nincs rá elég embere, lepasszolja a HÖK-nek.

A HÖK pedig elbírálja a pályázatokat - de NEM ő találja ki, ki kaphat. Törvényileg meghatározott, ki az A-és B-kategóriás, ők kapnak. A maradék pénzt pedig úgy osztják el, hogy egy nyílvános pontrendszer alapján (pl. hány km-re lakik, a szülők keresete stb.) sorrendet húznak. Illetve osztanák, mert az A-B-kategóriások kb. minden pénzt elvisznek, mert nekik nem lehet nem odaadni. Akkor sem, ha épp nem haver.

Én sosem kaptam szoctámot, pedig anyám egyedül nevelt, vidéki vagyok stb. Aztán egyszer belecsöppentem, s láttam, sokszor még az sem kap, aki majdnem, hogy nyomorog, mert a kategóriások (pl. 3-an vannak testvérek) akkor is megkapják TÖRVÉNYILEG, ha pl. a szülei milliomosok. Hol itt az igazság? Hol itt a HÖK osztogatása a haveroknak?

ZAKUROblogHU 2014.09.12. 12:11:21

Na, most hogy mindenkire reagáltam :D jöjjön az én tömör véleményem:

-a HÖK-re szükség van, és igen is, a HÖK-ös képviselők 90%-a azt és úgy teszi, amit és ahogyan kell, a hallgatók érdekeit képviselve (érdekes, a 10% szar miatt általánosít mindenki, hogy a HÖK de rossz...)
-ugyanakkor a maradék 10%-ot gyorsan és hatékonyan ki kell szűrni, bármilyen módszerrel, ami nem jogkorlátozó.

Mondok egy példát: semmi kivetnivalót nem találnék abban, ha egy HÖK-ös vezető tisztségviselő csak az lehetne, aki a nem 6 éve van BSc-n, hanem mondjuk a megadott 8 féléven belül. Semmi kivetnivalót nem találnék abban, ha rendezvényt mondjuk csak abból a pénzből lehetne szervezni, ami befolyik (mert azért vannak néha szponzorok is, lássuk be) és nem a "B-kasszából". Semmi bajom nem lenne azzal, hogy megmarad az, hogy a szenátusba NEM kerül be a HÖK 1/3-ad részben, ha a HÖK-ös választásokra nem megy el a hallgatók min. 25%-a. Semmi bajom nem lenne, ha a szervezők közt kellene érvényes erkölcsi bizonyítvány (itt jegyzem meg: az erőszakoló nem volt HÖK-képviselő!) stb. stb. stb.

DE AZ, hogy a jogaikat akarják elvenni, az a demokrácia és minden érdekképviselet sárba tiprása, ha tetszik, ha nem.

$pi$ 2014.09.12. 12:20:56

@ZAKUROblogHU: "Demokrácia van. Annak, aki azt mondja, nyírjuk meg a HÖK jogait, ami a demokrácia egyik alappillére"

Hol van demokrácia, az egyetemen? Te nem vagy normális, katonai modell szerinti rangok vannak, nem hogy demokrácia!

Próbáld már meg egyetemi oktatóként azt mondani a tanszékvezetőnek, az intézetigazgatónak, a dékánnak, hogy "nem", mindjárt kiderül, hogy milyen nagy a demokrácia.

ZAKUROblogHU 2014.09.12. 12:29:05

@$pi$: attól, hogy senki nem szól be a főnökének, még joga lenne rá. És ez a kulcs. Ha nincs HÖK, nincs hallgatói érdekképviselet, jog.

Remélem érted... az oktató is mondhat nemet a dékánnak, és ha kirógják, miért tehetik meg? Mert a szakszervezete -már ha van- semmit nem ér már jogilag. Nincs ki megvédje, ha jogosan mondott nemet. S most ezt akarják a HÖK-kel is...

Le Orme 2 2014.09.12. 12:42:18

@ZAKUROblogHU: "a jogaikat akarják elvenni" Nagyon helyes, ha elveszik. Honnan származik, min alapul ez a jog? Semmin.
A dékán bútorcseréjét pedig nem a Höknek kell megakadályozni.

Netuddki. 2014.09.12. 12:51:32

@$pi$: Most saját tapasztalatból beszélsz vagy csak ahogy elképzeled a dolgokat a kis agyaddal?

zsoci 2014.09.12. 13:13:29

@ZAKUROblogHU: Akkor elmesélem neked, hogy amikor ráláttam közvetlenül a BME hallgatói rendszerére konkrétan a teljes szoctám összegének töb mint 70%-a aHÖK tagjainak került kifizetésre. Konkrétan. tehét nekem irogathatsz amit akarsz. Ja és nem létezik ilyen objektív rendszr, mert az általad felsoroltakon kívül a intézményi pontozási szempontokat is figyelembe veszik, és az csak a HÖK hatáskör.
De tekintsünk el ettől: arra bezzeg semmitsem írtál, hogy mit is csinál valójában a HÖK? Mert semmit. A pokolba velük, csak arra jó az egész szervezet, hogy azok a hallgatók, akik a nagyon ráérnek találjanak maguknak egy jól jövedelemző időtöltást. És mindennek a tetje a HÖOK, akik meg a zabot hegyezik a többi csemmit tevő szervezet felett. És ott már bizony jelentős fizetésért teszik ezt.

diszkriminans (törölt) 2014.09.12. 13:28:16

@ZAKUROblogHU:
Pl. a rektort is a szenátus választja meg, ilyenkor szoktatok ezt-azt kapni a jelöltektől.

Ezen kívül a koleszhelyeknél is állandó mutyi van. Van olyan egyetem, ahol havernak odaadja a HÖK, akinek nem kell, ő meg drágábban továbbadja annak, akinek kell. Máshol csak rendszeresen zsarolják vele a hallgatókat.

Tudom, hogy védeni kell a mundér becsületét, de a valóságban inkább 10% jó ha teljesen tiszta, nem 90%. És akkor még nem is beszéltünk az olyan jogilag tiszta, de gusztustalan dolgokról, mint ahogy az egyetemi rendezvényekből üzleti alapú fesztivált csinálnak a hökösök.

diszkriminans (törölt) 2014.09.12. 13:31:18

@ZAKUROblogHU:
Egyébként tele van ellentmondással, amit írsz. Egyrészt előadod, hogy nagyjából semmibe nincs beleszólása a höknek, másrészt meg olyan példával jössz, hogy micsoda tettet hajtottatok végre...

$pi$ 2014.09.12. 15:08:59

@ZAKUROblogHU: "attól, hogy senki nem szól be a főnökének, még joga lenne rá. És ez a kulcs. Ha nincs HÖK, nincs hallgatói érdekképviselet, jog."

Attól, hogy nincs HÖK még beszólhatnak a diákok az oktatóknak, nem?

"Mert a szakszervezete -már ha van- semmit nem ér már jogilag."

Jó, és akkor a szakszervezetnek miért nincs 20-25% szavazata a szenátusban?

Szerintem a HÖK akkor is tudná képviselni a hallgatók érdekeit, ha nem lenne beleszólása abba, hogy ki legyen a rektor, nem? Mint ahogyan a szakszervezet is tudná képviselni az oktatók érdekeit úgy, hogy nincs helye a szenátusban.

A betegek a kórházba megszavazzák, hogy ki legyen a főorvos? Na ugye!

ZAKUROblogHU 2014.09.12. 15:51:50

@Le Orme 2: Nem, nem neki kellene, mégis az akadályozza meg, mert Te pl. sehol nem vagy, csak itt okoskodsz :D

ZAKUROblogHU 2014.09.12. 15:53:04

@diszkriminans: Semmit nem védek. A koleszhelyre meg azért nem írtam semmit, mert -a többséggel ellentétben- én nem pofázok olyan dologba, amihez nem értek, erre pedig sosem láttam rá.

ZAKUROblogHU 2014.09.12. 15:57:34

@$pi$: én spec ha épp nem a mentő visz be egy baleset miatt, hanem magamtól megyek, igen is megválasztom az orvosom. Bocsi.

Miért kell beleszólás abba, ki legyen a rektor? Mondjuk mert amíg az egyik jelölt nemzetközileg elismert volt, és tekintélyes, addig a másik politikai hátszéllel jött inkább. Anyagilag lehet, hogy az utóbbi lenne jobb, de az egyetem, a hallgatók érdeke, a leendő diploma értéke stb. nem kifejezetten...

ZAKUROblogHU 2014.09.12. 16:03:45

@diszkriminans: ha van valami, amiben nincs igazad, akkor ez az.

A "West Balkan"-törvény óta ugyanis rendezvényszervező cégek csinálják az egyetemi bulikat. Persze a HÖK találja ki kiknek, mikor, hol - de ennyi. A legtöbb helyen már abban sem szólhatnak bele, a belépő mennyi legyen, a sörárakba meg végképp:)

A legjobb, amit elérhetnek, hogy a ruhatár pénze a HÖK-nél marad (ez nem jellemző, de van, ahol megtörténik, ez mondjuk nagyobb bulinként 30.000.- Ft) és ebből az úgynevezett "B-kasszából" fedeztik a HÖK-ös záró-alakuló küldöttgyűléseket, és akkor csak a szállás árának felét kell kifizetniük. Ez, azok után, hogy a 90%-a továbbra is becsületesen dolgozik évi 10 hónapot és sokszor több a mobilszámlája e miatt, mint a juttatása, talán még el is nézhető...

ZAKUROblogHU 2014.09.12. 16:05:53

@$pi$: ja, és majdnem elfelejtettem: van képviselete, hisz majdnem a kétharmada tagja. Az, hogy nincs egy olyan vezetője a szakszervezetnek, hogy ezeket az embereket összefogja - na az nem a jogrendszer hibája.

$pi$ 2014.09.12. 16:08:02

@ZAKUROblogHU: "én spec ha épp nem a mentő visz be egy baleset miatt, hanem magamtól megyek, igen is megválasztom az orvosom. Bocsi."

Mindenki oda megy, ahova akar, ki a fenét érdekel, nem ez a volt a kérdés.

Van beleszólása a betegnek abba, hogy ki legyen a főorvos a kórházban? Van, nincs, eldöntendő kérdés, nem bonyolult.

$pi$ 2014.09.12. 16:12:11

@ZAKUROblogHU: "ja, és majdnem elfelejtettem: van képviselete, hisz majdnem a kétharmada tagja"

Ilyen alapon mindenkinek van képviselete, mert találsz minden csoportra valakit a szenátusban.

Mondok egy másik példát: tanársegédek nincsenek a szenátusban, ugye? Akkor diákok miért vannak?

ZAKUROblogHU 2014.09.12. 16:24:27

@$pi$: hogy jön ez ide? A kérdésed akkor lenne releváns, ha azt kérdeznéd, a doktorok (=hallgató) beleszólhatnak-e abba, hogy ki legyen a főorvos (=vagy inkább a kórházigazgató, a fő vezetője = rektor) - és igen, ők is beleszólhatnak.

A beteg ugyanis nem önszántából kerül kórházba és a főorvos nem is a főnöke. Szóval a kérdésed nem eldöntendő, hanem hülyeség.

ZAKUROblogHU 2014.09.12. 16:25:24

@$pi$: a tanársegédet a tanszékvezetője képviseli. Aki ottvan.
A hallgatókat a HÖK. Aki ottvan. Még.

$pi$ 2014.09.12. 17:20:07

@ZAKUROblogHU: "a tanársegédet a tanszékvezetője képviseli. Aki ottvan."

Hülyeség.

"a doktorok (=hallgató) "

A hallgatók nem doktorok, a doktorok nem hallgatók, te meg nyilván egyetlen kari tanácson sem voltál. De ezért tudod, hogy hogyan kellene csinálni, mert olyan szörnyen okos vagy.

Közösségek