PhD: tudományos fokozat vagy csak egy szakkör? - A kazah konzul másodfokra viszi a kérdést

2014. 12. 28. 10:00 - Tóth Csaba Tibor

Címkék: oknyom per kamudiploma

Az Átlátszó Oktatáson, Horváth László Econovumon megszerzett "MBA" és "PhD" névvel fémjelzett oklevelekről szóló posztunk miatt jelenleg jó hírnév megsértése miatt per folyik Szegeden. Horváth annak megállapítását kérte májusban a Szegedi Törvényszéktől, hogy ezt tettük, mivel Horváth szerint, életrajzában anélkül használta a PhD, és MBA (Master of Business Administration) megnevezéseket, hogy azok rendes egyetemi képzésre utalnának. Magyarul azt állította, hogy a PhD szó például szerinte nem feltétlenül utal doktori fokozatra, szinte bármit lehet így nevezni.

A Szegedi Törvényszék májusi ítélete az ügyben kimondta, hogy a "PhD" szóösszetétel a köznyelvben egyértelműen doktori fokozatra utal, tehát ha ilyet tüntetünk fel életrajzunkban, és kiderül, hogy az azt takaró képesítés valójában nem doktori cím, akkor a feltüntető hamis látszatot kelt:

kepernyofoto_2014-12-23_-_20_03_20.png

Az ügyben Horváth László nemrég fellebezéssel élt. Ebben annak megállapítását kéri a Szegedi Ítélőtáblától, hogy az elsőfokú ítélettel szemben a két megnevezés az életrajz "Tanulmányok" szekciójában szerepel ugyen de mivel Horváth erről sohasem állította, hogy megszerzett fokozat lenne, ezért bejegyzésünkben a hamis látszat keltése valótlan tényállítás:

kepernyofoto_2014-12-23_-_20_10_27.png

A felperes véleményével nem értünk egyet, és az elsőfokú ítélettel összhangban úgy gondoljuk, hogy az életrajzban felüntetett "PhD" rövidítés egyértelműen azt jelenti hogy az illetőnek doktorija van, nem pedig például egy oldal pármai sonkája.

A február 18-ára a Szegedi Ítélőtáblára kitűzött másodfokú tárgyalás tehát minden bizonnyal újfent eldönti majd, kinek is van igaza.

Nekünk mindenesetre van még néhány ötletünk arra vonatkozóan, mi mit jelenthet még az önéletrajzban, amennyiben Horváth Lászlónak igaza van.

Szavazzatok, melyik módszert érdemes ezek közül a leginkább használnunk a legközelebbi állásjelentkezésünknél vagy ösztöndíjpályázatunknál.

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (4,7/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr756659929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2014.12.28. 22:02:49

Nem igaz, hogy vannak ilyen sötét alakok. De a legnagyobb probléma, hogy befurakszanak a közéletbe szégyent hozva az egész országra.

Szerintem szívassátok meg jó alaposan! Minden költségeteket, időtöket fizettessétek ki vele, jó borsos óradíjat felszámítva! Példát kell statuálni, hogy akik kemény munkával érnek el tudományos fokozatot, azoknak ne csökkentsék a munkája értékét és megítélését az ilyen kókler címmániások...

Netuddki. 2014.12.28. 22:03:23

Ja, és persze várom a fejleményeket!

Arcade Macho 2014.12.28. 22:46:31

ha nekem azt mondjak hogy phd, akkor arrol azt tudom/gondolom hogy nem a regi kisdoktori (amit a masik elmeroggyant is csak masolni tudott!) hanem a rendes doktori

jol mondtam?

akkor mar csak azt nem ertem hogy miert nem egy dekan vagy egy rektor nyomta fel valamelyik egyetem neveben a kiskancsot?

bölcsbagoly 2014.12.29. 03:43:14

Okoskák, ha megnevezte az intézményt is ahol szerezte, akkor bizony logikailag igaza van!
Ha bárhova úgy írom be a PhD-t, hogy a diplomát az Ecserin vettem, akkor biza, az a hülye aki ezt komolyan veszi!
Capisci?

bölcsbagoly 2014.12.29. 05:16:28

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: te nagyokos! A cím önmagában, tudományos teljesítmény nélkül kutyaszart sem ér! A PhD megszerzése csak annyit jelent, hogy minimálisan megfelelőnek bizonyultál tudományos munka végzésére. Szó sincs arról, hogy mennyi a kreativitásod s hogy az a tudományos munka amit végzel az mennyiben előremutató, újszerű, érdemi. Mindig csak az eredmények lehetnek a mérvadóak. Számtalan olyan PhD-val rendelkező emberke szaladgál a világon, aki csak végrehajtói munkát képes elvégezni, de soha sem fog semmi újat sem letenni a tudomány asztalára. DE rendelkezik a címmel/fokozattal. Ugyanakkor van egy csomó olyan ember, aki PhD nélkül is - sőt autodidaktaként - komoly tudományos eredményekkel büszkélkedhet. Őket a sznobok lenézik, vagy éppen sarlatánként kezelik.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.29. 08:44:20

An önéletrajz inkább művészet, s nem dokumentalisztika.

tnsnames.ora 2014.12.29. 08:50:53

@bölcsbagoly:
A PhD ennél jóval többet jelent, például egy kevés ám permanens jövedelmet, ami miatt önmagában problémás az egész posztbeli történet.

Továbbá csak az egyetemi diplománál megy el maximum "minimálisan megfelelt tudományos munka végzésére". PhD-nél
- előzetesen (doktori) iskolát kell kijárni
- publikálni kell jelentősebb helyen, impact-faktorral mérten (nyilván problémás ez a topik is, de akkor is),
- nyelvtudás kell két nyelvből is,
- fel kell mutatni valami konkrét effektív eredményt a megvédendő dolgozatban.

Én viszont avval azért egyetértek, hogy nagy különbségek vannak PhD és PhD között elsősorban tudományágak és/vagy kibocsátó iskolák minősége miatt. Illetve csomó PhD-kompatibilis jobb képességű ember keresi másutt a boldogulását, mint a PhD kikövezte tudományos pályán.

laji 2014.12.29. 08:53:09

A "mélyen tisztelt" Ítélőtábla is kiállított magáról egy bizonyítványt, hogy az MBA-t is a tudományos fokozatok közé sorolta....

jog-ász 2014.12.29. 09:24:33

azért annak még lehet örülni hogy a bíróság tartalmilag nézte a témát, nem valami agymosottként.

Sanda gyanu 2014.12.29. 09:58:53

@bölcsbagoly: Azért ez nem ilyen egyszerű, mert nem véletlenül van akkreditáció, meg akkreditációs bizottság, illetve nem véletlenül nevezték annó "állam"vizsgának a lediplomázást. Ja, és a nyelvvizsgát se véletlenül hívják "államilag elismert" -nek.

Ez az egész azért van, mert kell egy biztos háttér, egy intézményrendszer amögé, hogy valaki hivatalosan feltűntethesse az önéletrajában, vagy a névjegykártyáján az doktori státuszt.

Kurvára nem mindegy, hogy a fotósoppal nyomtatok magamnak egy diplomát, vagy veszem az Ecserin - vagy egy amerikai cégnél, illetve ha 5+ évig járok egy felsőoktatási intézménybe.

Az emberek általában azt feltételezik, hogy ha valakinek ilyenje van, akkor talán járt 5+ évig egy egyetemre. Jogos igény, hogy csak az használhasson ilyen fokozatot, aki a hatályos magyar törvényeknek megfelelően elvégezte az előírt oktatási kurzust. Vagy itthon, vagy külföldön - de honosíttatva, beszámíttatva.

Ez az egész viszont egy kurva nagy szarkavarás, szélhámosság. Vett egy papírt, amire az van írva, doktori diploma. (A papírra ugyan rá van írva, hogy ez a papír nem ér semmit, csak tréfás díszlet.) De Lászlónk ezt az utóbbi részét már nem mondta. Igaz, nem is tagadta, csak éppen elhallgatta. Ő csak annyit mondott: van egy phd-m! Rohadt csúsztatás az egész! Jogos igény, hogy az ilyet leleplezzék és páros lábbal kéne kirúgni a közéletből! Sőt, én is azon csodálkozom, hogy a magyarországi egyetemek nem tiltakoznak egységesen!

Netuddki. 2014.12.29. 10:48:04

@bölcsbagoly: Te szerencsétlen fidesztrotty! Csak jelent valamit az a fokozat ha vannak csalók akik árulják és veszik, utána meg villognak vele. Ha annyira könnyű lenne megszerezni akkor nem vennék mint az említett "úri"ember is.

Inkább arról dumálj, hogy a fidesznek mi köze van ehhez a balfácánhoz ha már ennyire véded? Meg arról, hogy ott a századvégnél mennyi közpénzt mostatok már át B+!

Netuddki. 2014.12.29. 10:49:53

@Sanda gyanu: Arról nem is beszélve, hogy az ilyen megélhetési "politikus" egyéb aljasságokra is képes...

2014.12.29. 12:27:29

A címben szereplő kérdés jó, amennyire én hallom egyes helyeken akár szakkör is lehetne. Magyarországon Dunát lehetne rekeszteni a sok doktorral - ez vagy azt jelenti, hogy a nép átlagon felüli képességekkel rendelkezik, vagy valami mást...

Tehetséges ugandai buzi 2014.12.29. 16:38:22

Bakker, ennyi erővel a vagyonnyilatkozatomba beírom, hogy van egy Mercedesem, majd amikor az apekosok kijönnek hozzám vagyonosodási vizsgálatot tartani, akkor előveszek és bemutatok nekik egy Matchboxot. Hát ez is Mercedes, nem?

Na, ez kábé ugyanaz lenne, mint amit Horváth úr a phd-jával művelt! Hát ez egy phd, de igazándiból nem jó semmire, csak egy darab antikolt papper, aminek a tetejére az van ráírva, hogy "PhD", de a hátulján, az apróbetűs rész szerint nem jogosít a Dr tudományos fokozat használatára. Csak egy papír, rajta az, hogy phd. Tehát nekem van egy phdm!

És még neki van pofája beperlni azt, aki lebuktatja a rohadt szélhámosságát!

bölcsbagoly 2014.12.29. 16:50:02

@tnsnames.ora: önmagában nem jelent semmit, c sak lehetőség jobb besorolás/fizetés eléréséhez.Az egyetemi diploma semmiféle tudományos tevékenységre nem jogosit önmagában. Ha felvesznek vele egy akadémiai intézetbe csak segéd munkatárs lehetsz! A doktori iskola elvégzése és a ledoktorálás/védés bizonyitja, hogy elérted az alapszintet (ergo, tudományos munkatársá léptél elő - már ha van rá státusz).
Ami a publikálást illeti doktorandusként, az legtöbbször a témavezető/mentor árnyékában/révén történik.Tisztelet a ritka kivételnek.

bölcsbagoly 2014.12.29. 16:58:21

@Sanda gyanu: A szóba jött delikvensnek van egyetemi diplomája, a probléma a doktorijával van. Az akreditáció feladata, hogy eldöntse, hogy elismeri e vagy sem érvényesnek minálunk. DE az már nem egyértelmű, hogy magának az illetőnek van e kompetenciája hozzá, hogy eldöntse, hogy amit szerzett az megfelel e a hazai feltéteknek vagy sem. Ettől még keményen megdolgozhatott érte. Van ország ahol akár a magyar állami diplomákba is beleköthetnek.
Amúgy, a H.Lászlónak tényleg van egy itthon el nem ismert PhD diplomája, vagy nem? Akkor lehet rajta számonkérni, ha ebből konkrét haszna származik!

bölcsbagoly 2014.12.29. 17:02:21

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: mi van ballibsi pelenkás, főúri címeket is lehet venni, de ettől még az úri társaság nem fog befogadni maguk közé! Ez nem a partizánok és antifasiszták szövetsége, ahova a háború után születettek is beléphettek, mint maga az elnökük is!
Miért nem Simon elvtársad dugi pénzeivel foglalkozol?

bölcsbagoly 2014.12.29. 17:07:06

@randomgenerator: no igen:
1. vannak az orvosok, jogászok, állatorvosok, gyógyszerészek, akik az egyetemi diplomával jogosúltá válnak a dr. cím viseletére/használatára;
2. vannak a már megszüntetett (1993-tól)kisdoktorik (dr. univ,=egyetemi doktor), de használhatják;
3.s vannak a PhD-val, CSc-vel, DSc-vel rendelkező, valós tudományok doktorai, akik tudományos tevékenységükkel érdemelték ki.

Sanda gyanu 2014.12.29. 19:13:15

@bölcsbagoly: Az előzményekből világosan kiderül, hogy az egy pénzért különböző papírok kiadásával foglalkozó kft, ami University-nek hívja magát, de az sincs sehol sem akkreditálva.

Semmiféle módon nem ellenőrzött fizetős és távoktatós "üzleti képzéseiket", és ezek elvégzését saját maguk által gyártott oklevelekkel igazolják.

"Honlapunkon hosszú ideje szerepel az a tájékoztatás, hogy a nem akkreditált külföldi oklevél és tantárgyi melléklete csak az elvégzett tanulmányok dokumentálására szolgál. Nem használható a hazai Bologna-i rendszer, pl tudományos Ph.D fokozataként."

Azonkívül EGY ÉV alatt ad PhD-t? Ráadásul távoktatással? Elég, ha fizetsz...

Ott tartunk, hogy ezeket a diplomának látszó tárgyakat már Kenyában sem fogadják el.

bölcsbagoly 2014.12.29. 23:20:02

@Sanda gyanu: mi ebben az újság? Létezik a "New Yorki tudományos akadémia "is, náluk is pénzért lehetsz akadémikus! Sokan azt is feltünteték a CV-jükben.
Nem értem a nagy felhajtást. Ha nem tudja az illető felhasználni semmire a "fecnijét", akkor minek fontoskodni miatta? Perelni is lehet, de csak azt amit elkövetett s nem pedig azt, amit elkövethetne ( "ha nagymamának áramszedője lett volna" ...alapon), mert megtalálja nyerni a pert! Mint ebben az esetben is.

TóthJ 2014.12.30. 13:13:49

Nem tudom, hogy jogilag mi a helyzet, de ez egy viszonylag primitív és jelentéktelen CV-trükk. Én el tudom képzelni, hogy aki egy ilyenre befizet és azt később a CV-n feltünteti, az kifejezetten megtévesztő szándékkal teszi, pontosan azért, hogy összekeverhető legyen a valódi fokozattal, ugyanakkor jogilag mégis le van védve, mert nem hazudott magának fokozatot, csak kellően homályosan fogalmazott ahhoz, hogy az átlagember, akinek nincs ismerete ezekről, annak vegye. De pl. egy HR-es, egy pályázatértékelő, bárki a felsőoktatásban akinek van valódi fokozata stb. nem átlagember, neki tudnia kell, hogy ez pontosan mi és mi nem (főleg hogy oda is van írva a kiadó intézmény, feltehetőleg pont az ilyen vádak hárításának céljából), vagy ha nem tudja, akkor inkompetens.

Szerintem itt az a kérdés, hogy a cikket jegyző Tóth Csaba Tibor hozzáértőnek számt-e vagy sem. Szerintem neki tudnia kellett (hiszen a nyomozása eredményei is erre mutattak) hogy a feltüntetett "PhD" nem tudományos fokozat. Ennek ellenére a cikk mégis következetesen (vagyis következetlenül) fokozatként utal a PhD-re

"Horváth egyébként életrajza szerint doktori fokozattal is rendelkezik, és ezt mindössze egy év alatt sikerült megszereznie."

"Ennél is érdekesebb azonban legújabb két fokozatának története." stb.

ez őgy látszik, hiba volt; egyszerűen annyit lett volna érdemes írnia, hogy "megtévesztheti az olvasót" vagy valami ilyesmi és utána leírja ugyanazt ami a cikkben van, kivesézve a PhD fokozat és az Econovumos izévalami közti különbséget.

_Neville 2015.01.14. 13:51:28

A neten fent van az egész sorozat a Mindentudás Egyeteméből. Ha azt mind feltüntethetném... :D

Közösségek

süti beállítások módosítása