ELTE: Kiadjuk az adatokat

2014. 04. 17. 09:00 - GSzD

Az ELTE főtitkára azt mondta, hogy hamarosan kiadják a hallgatói önkormányzat gazdálkodására vonatkozó adatokat, amelyekért lassan két éve küzdünk! Az ELTE egy nagyon előremutató és az országban egyedülálló szabályozást hoz létre, már csak ezért is megérte beperelni őket.

Rónay Zoltán, az ELTE főtitkára adott interjút a ELTE.hu-nak (az egyébként nem derül ki a cikkből, hogy ki készítette az interjút), ebben mondta azt, hogy 

az adatokat természetesen ki fogjuk adni, de az Egyetem valószínűleg felülvizsgálati kérelemmel fordul a Kúriához.

Vagyis: a főtitkár szavai szerint miután másodfokon is megnyertük az ELTE ellen indított információszabadság pert, ki fogják adni, hogy a HÖK-ösök mikor, miért és mennyi jutalmat és fizetést kaptak. Ezután pedig a Kúriához fordulnak, mert szerintük a felsőoktatásról és az információszabadságról szóló törvény ellentmond egymásnak. A másodfokú bíróság döntését egyelőre se mi, se az ELTE nem kapta meg, mert némi időbe telik, mire a bíróság írásba foglalja és elküldi azt, de napokon belül itt lehet az ítélet, amit természetesen közzé fogunk tenni. Az ELTE ezután fogja eldönteni, hogy tényleg felülvizsgálatot kezdeményez-e, a főtitkár szerint ez valószínű.

Sőt a főtitkár arra is kitért, hogy az egymásnak ellentmondó törvények miatt az ombudsmanhoz is fordulhatnak. Ezt nem fejtette ki részletesen, de arra is gondolhatott, hogy az ombudsmant fogják kérni, hogy kezdeményezze a törvények alkotmánybírósági vizsgálatát.

Egyetemek, kövessétek az ELTE-t!

A főtitkár arról is beszél, hogy az ELTE új belső szabályzata alapján lehetőség lesz arra, hogy egyes ösztöndíjak kiutalását ahhoz a feltételhez kössék, hogy a jutalmazott ember hozzájárul: nyilvános lesz, hogy ő pénzt kapott. Ez tényleg nagy újdonság: "tudomásom szerint ez az egyetemi szabályozás egyedülálló az országban, azt hiszem, az első felsőoktatási intézmény vagyunk, amely erre az esetre belső szabályozást alakított ki" - mondta Rónay, és mi sem ismerünk hasonló szabályokat egy magyar egyetemről sem.

Rónay még kesereg egy sort azon, hogy néha nehéz tartani a törvényben meghatározott kétszer 15 napos határidőt,

mert sokszor irattárból kell előkeresni sok-sok évvel ezelőtti dokumentumokat. Ez pedig azokat a munkatársakat terheli, akik a napi munkájuk mellett foglalkoznak ezekkel a kérésekkel.

Az ELTE valóban példásan szokta teljesíteni azokat az adatigényléseket, amelyeket megalapozottnak tart, de azzal nem értek egyet, hogy az adatigénylések a napi munkától vonnának el erőforrásokat. Az adatigénylések teljesítése szintén a napi munka része, az adatigénylések teljesítése ugyanúgy az egyetem feladata, mint az oktatás, vagy a kutatás, hiszen közpénzt költenek. Mert ha átlátható a közös pénz elköltése, az mindenkinek jobb. Az ELTE egyébként azt is megtehetné, hogy előre feltölt minden szerződést az internetre, így erre irányuló adatigénylésekkel sem találkozna.

Rónay egyébként az interjúban megjegyzi azt is, hogy az adatigénylések száma egyébként nem nagy náluk – eddig három-négy ilyen jellegű kérés érkezett az egyetemhez.

A halálom, ha valaki nem adja ki az adatokat

- fűzte hozzá az interjúhoz egy volt ELTE-s hallgató, miután elolvasta Rónay szavait. Ez is azt mutatja, hogy van igény a közérdekű adatok nyilvánosságára.

Kép innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr996044219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Közösségek

süti beállítások módosítása