Minisztériumi email-címéről fenyeget jogi lépésekkel a plágiumgyanús pályázó

2014. 05. 14. 15:34 - Prinz Dániel

Címkék: oknyom közoktatás

Miután az Átlátszó Oktatás három posztban is foglalkozott Bazsáné Dr. Szabó Marianne plágiumgyanús, illetve valószínűsíthetően részben egymásról is másolt pályázataival, melyeket három iskolába (Kölcsey, Vörösmarty, Törökvész) adott be, az érintett két emailben is jogi lépésekkel fenyegette meg blogunkat. Az emaileket ráadásul kormányzati email-címéről küldte el nekünk. Ahogyan korábbi cikkeinkben is szerepelt, a Vidékfejlesztési Minisztérium munkatársa a biológus végzettségű Bazsáné.

email2.jpg

Első emailjében, melynek tárgya ,,FW: AZONNALI LEVÉTEL S.O.S." és amely a marianne.szabo@vm.gov.hu kormányzati email címről került elküldésre azt írja, hogy 

Felszólítom, hogy az interneten a  (http://atlatszooktatas.cink.hu/harmadszorra-is-beschmittelte-ugyanazt-b-ne-sz-mariann-1574466432  címen) rólam nyilvánosságra a nyilvánosság számára közzétett adatvédelmi és személyhez fűződő jogaimat sértő, tartalmában botrányos minőségű Prinz Dániel által jegyzett írást HALADÉKTALANUvonja vissza és vegye le az Internetről, azaz vonja vissza a közzétételét!

Tájékoztatom, hogy amennyiben felszólításomnak eleget tesz, ez nem jelent részemről joglemondást további jogi lépések megtétele tekintetében.

Vagyis Bazsáné szerint posztom, melyben azt írtam, hogy a Törökvész utcai iskolába beadott pályázata

  • rengeteg értelmetlen mondatot tartalmaz
  • jelentős részben megegyezik a Vörösmartyba beadott pályázatával
  • az egyezés olyan nagy mértékű, hogy időnként olyan elemeket is átemelt, amelyek a Vörösmartyra talán igazak, de a Törökvészre forrásaink szerint nem (pl. az osztályok számáról és a tagozatokról szóló rész)
  • részeket tartalmaz az interneten elérhető más iskolaigazgatói pályázatokból és más dokumentumokból

nemcsak hogy botrányos minőségű, de személyiségi jogaiban is sérti. Ezért jogi lépéseket helyezett kilátásba, még arra az esetre is, ha felszólításának eleget téve eltávolítanánk a posztot.

Az Átlátszó Oktatás természetesen szerette volna, ha Bazsáné Dr. Szabó Marianne is megszólal pályázataival kapcsolatban, így a következő választ küldtük neki:

Tisztelt Dr. Szabó Marianne Bazsáné!
Köszönöm megkeresését. Sajnos a cikket nem áll módomban visszavonni. Véleményem szerint a cikkben idézet pályázat nyilvános,  a cikkben megfogalmazott állításokat pedig tényekkel támasztottam alá. Ugyanakkor örömmel venném, ha nyilatkozna az Átlátszó Oktatásnak a pályázattal kapcsolatban. Érdekelne, hogy ön szerint valóban másoláson alapul-e a tavalyi Kölcseys, illetve idei Törökvészes és Vörösmartys pályázata, illetve hogy milyen megfontlásból pályázott. További kérdésként felmerül, hogy miért találhatóak pályázataiban nem csak interneten elérhető dokumentumokkal megegyező, de egymással is megegyező részletek. Amennyiben reagál, természetesen biztosítjuk a megjelenés lehetőségét.
Tisztelettel,
Prinz Dániel
Átlátszó Oktatás

email1.jpg

Bazsáné újabb emailt küldött nekünk. Ebben egyrészről újra hangsúlyozta, hogy a pályázat blogunkon való közzétételével személyiségi jogait sértjük, másrészt azt írja, hogy mondatait kiragadtuk a szövegkörnyezetükből, és megrágalmaztuk őt:

„Három pályázatot adtam be különböző iskolák igazgató posztjára. A pályázatokban az önök állításaival szemben a saját szakmai elképzeléseimet, terveimet tartalmazza.  A szövegkörnyezetükből kiragadott részletek alkalmasak arra, hogy megtévesszék az olvasókat.  Az önök által alátámasztottnak vélt rágalmak nem állják meg a helyüket, ezért megteszem a szükséges jogi lépéseket.”

Ebben a nyilatkozatban, melynek közzétételét kérte tőlünk Bazsáné két nyelvhelyességi hiba van: ,,A pályázatokban, [...], terveimet tartalmazza." és ,,különböző iskolák igazgató posztjára". Kérésének természetesen eleget teszünk, álláspontja megjelent a korábbi poszt végén.

Szerkesztőségünk úgy véli, hogy korábbi posztjaink kellően alátámasztottak voltak, precízen idézték mind Bazsáné Dr. Szabó Marianne pályázatait, mind a feltehetően felhasznált ,,forrásmunkákat". Mindhárom korábbi posztunk esetében kapcsolatban voltunk olyan forrásokkal, akiknek jó rálátásuk volt az iskolák (Kölcsey, Vörösmarty, Törökvész) működésére és a pályázatokra.

Bazsáné nem csak azt állítja, hogy érdemtelenül megrágalmaztuk, hanem azt is, hogy személyes adatait közzétettük. Mi úgy gondoljuk, hogy az iskolák vezetésére benyújtott pályázatok nyilvános dokumentumok. Ezt mondja ki egyébként a köznevelési törvény is:

(8) Az intézményvezetői megbízásra benyújtott pályázat részét képező vezetési program, a vezetési programmal kapcsolatosan - e törvény alapján véleményezésre jogosultak által - kialakított vélemény és a vélemény kialakításával kapcsolatos szavazás eredménye közérdekből nyilvános adat, amelyet a köznevelési intézmény honlapján, annak hiányában a helyben szokásos módon nyilvánosságra kell hozni.

Abban igaza van Bazsánénak, hogy email címe, telefonszáma és lakcíme a pályázatból nem nyilvános. Viszont ezek is megtalálhatóak az interneten. Lakcímét például saját minisztériuma tette nyilvánossá ebben a dokumentumban. Egyik email címét és telefonszámát az Országos Doktori Tanács tette közzé honlapján. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elérhetővé tette ebben a táblázatban a mobilszámát, a lakcímét, a személyes email címét és anyja nevét is. Mivel ezek az adatok egyébként is mindenki számára elérhetőek az interneten, nem tulajdonítunk neki nagy jelentőséget, hogy benne vannak az általunk megszerzett pályázati dokumentumokban is.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr886160943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.05.16. 10:21:48

"tartalmában botrányos minőségű Prinz Dániel" :)

gusztávo 2014.05.16. 19:50:57

Szerző:
"Ebben a nyilatkozatban, melynek közzétételét kérte tőlünk Bazsáné két nyelvhelyességi hiba van: "

ugyanakkor

..."Kölcseys, illetve idei Törökvészes és Vörösmartys pályázata"...

ajajaj

Közösségek

süti beállítások módosítása