Hava Nikita, Kálmán Mihály, Prinz Dániel Megszereztük azt a vitaanyagot, amelyet a kormányzati oldalról küldtek a Felsőoktatási Kerekasztal résztvevőinek. Az anyag bővelkedik schmitti helyesírási hibákban, képzavarokban, és ,,miniszterelnöki iránymutatásokban". Jó olvasást mindenkinek! Itt pedig mondd el a véleményed! Ezeket összegezzük és kitesszük, ha már az EMMI nem kérdezi meg a népet.
Sajnos hiába beszél a nemzeti együttműködés kormánya nemzeti együttműködésről és társadalmi párbeszédről, a metaadatok szerint Dr. Gilly Gyula, Fidesz-közeli egészségügyi menedzser által írt, és utoljára Klinghammer István által május 31-én szerkesztett. ,,A felsőoktatás átalakítás [sic!] stratégiai irányai és soronkövetkező [sic!] lépései” című vitaanyag máig nem lett nyilvános. Bár megpróbáltuk megtudakolni az EMMI-től, hogy valóban tőlük származik-e az anyag, illetve megkértük őket, hogy tekintettel annak közérdekű voltára hivatalos formában is küldjék meg szerkesztőségünknek, választ nem kaptunk. A közszolgálati médiának pedig hiába volt meg, cikkükben az anyag nyilvánosságra hozása nélkül emelték ki, hogy az abban foglalt elképzelések miért is fogják a nemzet javát szolgálni. Ebben a posztban áttekintjük a vitaanyagot. Röviden összefoglalva, az anyag lényege, hogy némileg ellentmondásos módon az oktatási kormányzat (vagy Gilly Gyula), szemben azzal, amit a kormánypropaganda sugall, nagyjából tisztában van a felsőoktatással kapcsolatos tényekkel, mindazonáltal az itt felvázolt stratégia részben bizony NERista lózungokra alapul.
A vitaanyag, három részből áll:
-
Általános megfontolások
-
Egy a XXI. század követelményeinek megfelelő felsőoktatási rendszer – mint az átalakításokkal elérni kívánt célállapot – főbb jellemzői
-
Működési hatékonyság: akadémiai autonómia, tulajdonosi és menedzsment szerepek, tulajdonosi kontroll, és professzionális menedzsment.
Blogunk a kormánnyal ellentétben szinte vallásosan hisz az állampolgári részvételben. Ezért arra kérünk mindenkit, hogy olvassa el az anyagot erre a linkre kattintva, és mondja el a véleményét ide kattintva.
Tények és tények
Meglepő módon, a dokumentum általános megfontolások részéből az derül ki, hogy Klinghammeréknek legalább a háttéremberei tisztában vannak azokkal a tényekkel, amiket a magyar felsőoktatási szakértők már régóta sulykolnak: a felsőoktatás a gazdasági növekedés és a társadalmi felemelkedés motorja, a felsőoktatásban nincs túlképzés, Magyarországon nem túl sokan, hanem túl kevesen járnak egyetemre, a felsőoktatás fantasztikusan magas megtérülésű befektetés.
A vitaanyag vezető Amerikában dolgozó közgazdászokra hivatkozik, bár a hivatkozott anyagok még az előző évtized elején születtek. Például, ha hibásan is, de idézik Alan Krueger princetoni professzort, Obama elnök gazdasági főtanácsadójának 2001-es összefoglaló cikkét az oktatás növekedésre gyakorolt hatásáról. A cikk eredetileg 2001-ben jelent meg a Journal of Economic Literature-ben, műhelytanulmány változata pedig 2000-es, Klinghammerék tanulmánya 2001-re datálja a műhelytanulmányt. Szerepel egy hivatkozás Phillipe Aghion francia közgazdász (Harvard) egy munkájára is.
A kormány korábban tagadta, de ebből a dokumentumból kiderül, hogy ,,[a] magyar felsőoktatásban a részvételi arány (20-25%) nemzetközi összehasonlításban alacsony” és a fiatalok felsőoktatásból való kiszorítása nem jó ötlet. Mintha nem is a munkaalapú társadalomról és romkocsmában merengő bölcsészekről vízionáló kormány egy emberét olvasnánk, amikor ezt látjuk: ,,Logikailag is téves minden olyan következtetés, amely a jelenleg létező magyar felsőoktatási rendszer egyes működési anomáliái kapcsán a továbbtanulás és a felsőoktatás fontosságát, szükségességét kérdőjelezi meg.”
Mint tudjuk, a magyar politikában nem gyakoriak az igazi mély, hosszútávú koncepciók, a vitaanyag is ,,2014 májusáig végigvihető” intézkedésekkel próbálná megoldani a felsőoktatás problémáit. Némileg az is meglepett minket, hogy az anyag tabudöntögető módon elismeri, hogy Magyarországon valójában már ma sem ingyenes a felsőoktatás, a dokumentum maga is idézőjelbe teszi az ingyenes szót.
Szlogen est omen
A követező részben a dokumentum tesz egy makrogazdasági kitérőt és többek között sok olyan dolgot elismer, amit a jelenlegi kormányzat számára mintha nem is létezne. Sorban dönti meg az elmúlt hónapok kormányzati túlképzésről, felesleges egyetemistákról, központi kormánydöntéssel meghúzott ponthatárokról szóló szlogenjeit.
A vitaanyag szerzője szerint a 21. századi felsőoktatási rendszer „legfőbb fenntarthatósági és finanszírozási problémája, hogy egyrészt az adóverseny, másrészt a más jóléti szektorok fenntartásával kapcsolatos költségvetési nyomás, harmadrészt a nagy részvételi arány fenntartása” miatt nehéz pénzt találni az egyetemekre. A dokumentum szerint, a mai magyar felsőoktatás túlméretezett ahhoz, hogy csak költségvetési forrásból lehessen finanaszírozni, de „társadalmilag és nemzetgazdaságilag minimálisan szükséges méretű felsőoktatást” is lényegesen nagyobbnak tartja, mint amit finanszírozni lehetne.
A magyar oktatáspolitikai sárdobálás egyik legjobban lávolt témájára is kitér. A tandíjról úgy vélekedik, hogy „le kellene zárni az immár két évtizede zajló, meglehetősen álságos „tandíjvitát”, ugyanis majdnem minden második hallgató immár 12-15 éve igen jelentős költségtérítési díjat fizet.” Ami igaz is, mert a hallgatók kb. 51%-a fizet a felsőoktatásért. Szerinte a hallgók 2012-ig semmilyen segítséget nem kaptak a költségeik fedezésére, ezzel le is fikázta az első Orbán-kormány idején általa bevezetett Diákhitel 1-et. Majd tovább tetézve a félrebeszélést, már-már habonyi magasságokba emelkedik a szerző, aki szerint mindenki, aki a Diákhitel 2-t veszi igénybe, az továbbra is ingyen tanul.
Koncepció van-e?
A dokumentum 2.2.-es pontja végén már valami koncepciószerű dolgot is felvázol a szerző. Rövidtávon (a következő tanévtől) azt javasolja, hogy a költségtérítéses hallgatóknak szüntessék meg a „mesterséges kapacitásszabályzást” és csak az intézmény valós fizikai és oktatói létszáma határozhassa meg a felvehető fizetős hallgatók számát, mondván ha az állam nem tud megfelelő számú forrást biztosítani az egyetemeknek, legalább ne szabjon gátat annak, hogy az saját bevételehez jusson. Középtávon a GDP arányos költségvetési ráfordítást vissza kell állítani a 1- 1,2 %-os szintre.
A dokumentum következő részéből az derül ki, hogy hogyan és miért akarja átalakítania a kormány az felsőoktatás finanszírozását. Megpróbálunk rövidek lenni. Az egyik jelentős változás az egyetemi finanszírozás területén, hogy megszűnhet az intézményi fenntartási normatíva, pontosabban a kutatási és a képzési normatívákba akarják beolvasztani, megfelelő arányú megosztásban, mert indoklásuk szerint „elvileg is megkérdőjelezhető az, ha adott intézmény intézményfenntartás, vagy intézményfejlesztés címén azért juthat többletforráshoz, mert neki különösen drágán fenntartható, üzemeltethető ingatlanjai vannak.” A dokumentum szerint az intézményeknek a jövőben kvázi saját forrásból kell majd finanszírozni a saját fenntartásukat, mert át fog alakulni az állami ösztöndíjas hallgatók utáni járó normatíva is (erről ld. alább – a szerk.).
PéPéPé
Az egyetemek finanszírozásával kapcsolatos legérdekesebb részlet, hogy ha jól értjük a kormány bővítené szeretné a PPP-projektek államilag finanszírozott körét, pedig korábban pont ezek miatt támadták az előző rendszer oktatáspolitikáját, különösen Magyar Bálint egykori oktatási minisztert. A dokumentum a PPP-konstrukcióról mint a felsőoktatás finszírozásának egyik legitim módjáról beszél:
,,PPP finanszírozás, PPP és adósságkonszolidáció. A PPP finanszírozáshoz és adósságkonszolidációhoz nyújtott állami támogatások esetén is fontos a finanszírozás összhangba hozása a felsőoktatáspolitikai, és intézményhálózatfejlesztési célokkal. (lásd később). Ezek finanszírozása elkülönült csatornn keresztül történik. Fontos lenne a jelenlegi 47%-os állami PPP finanszírozási hozzájárulásnak a kibővítése olymódon, hogy az állam a PPP-k teljes beruházási költségének a finanszírozásához nyújtson támogatást. Ilymódon az intézményekre csak a folyó működési költségek rájuk eső részének a finanszírozási terhe hárulna, ami értékelhetővé tenné az intézmény valós működési hatékonyságát. Ez az elválasztás azért lenne fontos, mert így a felsőoktatási intézmények működési kiadásait nem terhelnék és nem torzítanák olyan beruházási típusú költségek, amelyek valójában az intézményi vagyon gyarapodása miatt jelentkeznek és mint ilyen nem a működést, hanem a vagyon tulajdonosát az államot kellene terheljék.”
Az anyag elismeri, hogy a kormányzat folyamatosan bullshitelt azzal kapcsolatban, hogy a PPP beruházások önrészének állami konszolidálásával megmenti az egyetemeket. Most már úgy gondolják, hogy
„a PPP-kkel kapcsolatos állami finanszírozást is célszerűen azon intézményekre kellene koncentrálni, ahova a felvételizők jelentős számban jelentkeznek Még akkor is, ha jól ismert, hogy épp a PPP programok általános jellemzői alapján, pontosan azok az intézmények vannak a PPP-ik finanszírozásával a legnagyobb bajban, akiket elkerülnek a hallgatók, merthogy a PPP-k finanszírozási terve a hallgatóktól származó bevételeken alapult.”
De későbbieben azt is elismerik, hogy a „keretszámok eltörlésével” kapcsolatban „nincs helye semmiféle bújtatott, a magyar nyelv hajlékonyságával visszaélő és más néven elnevezett de facto intézményi szintű keretszám szabályozásnak.” A kormányzat a továbbiakban nem akar korlátot szabni az egyetemre felvehető hallgatók létszámának,, mivel az önköltséges hallgatók jelentős bevételi forrást jelentenek az intézményeknek.
Ha ezt a javaslatot elfogadják, akkor nem csak szembe mennek a saját ígéreteikkel, de kvázi megölik a kisebb főiskolákat és egyetemeket, mert szerintük az a helyes irány, ha az „adósság konszolidációs [sic!], PPP finanszírozási [sic!] és EU-s pályázati önrész finanszírozási forrásokat célszerűen nem lenne szabad olyan intézmények számára folyósítani, amelyeket „elkerülik” [sic!] a hallgatók.”
Miniszterelnöki iránymutatás
Egy ilyen magasszintű, amerikai közgazdászokra hivatkozó szakmai anyag esetében érdekes momentum, hogy az Állami Ösztöndíjjal kapcsolatban a Kedves Vezető iránymutatását idézi. Orbán Viktor egy Fidelitas-rendezvényen elmondott beszédében mutatott irányt:
„.... ma ezer és tízezer szám vannak olyan diplomás fiatalok, akiknek van egy papír a kezükben, és azt hiszik, az ér valamit, holott az a keserű realitás, hogy a papír nem ér semmit a munkaerőpiacon. Ezért sürgős a beavatkozás, mert mindez rossz pályára állítja a fiatalokat, és rossz társadalmi folyamatokat eredményez ... meg kell tudni mondani, milyen képzésnek van értelme, milyennek nincs, melyik ad a munkaerőpiacon használható tudást, melyik nem.”
„.... a kormány nem a falakat akarja finanszírozni, hanem a hallgatókat, vagyis mi nem abban vagyunk érdekeltek, hogy bizonyos intézmények működjenek, hanem abban, hogy a diákoknak befolyásuk legyen (....) arra, melyik főiskola, egyetem jó és melyik nem, melyik maradjon talpon és melyik nem.”
„... látni fogjuk, hogy melyik egyetemre, főiskolára mennyien jelentkeztek, és mennyien kerültek be, és látni fogjuk, hogy mely egyetemeket és főiskolákat kerülik. Utóbbiakat nem fogja támogatni a kabinet a jövőben... ”
A vitaanyag láthatólag jelentős Orbán-fétissel terhelt szerzője Orbán beszédéből ilyen követeztetéseket von le: „a két évtizede működő nem kellően hatékony és nem minőségelvű központi tervezésen és kijárásos lobbizáson, valamint kézivezérlésen és osztogatáson alapuló régi finanszírozási rendszer leváltására vonatkozó egyértelmű elvárás megfogalmazásá megtörtént.”
A dokumentum szerint a kormányzat még mindig nem mondott le a párhuzamos szakok megszüntetéséről, mivel az azonos, vagy nagymértékben azonos tartalmú, de más elnevezésű szakok („szinoníma szakok”) összevonását tervezik. Ezt azzal indokolják, hogy „ne lehessen agrárkaron bölcsészképzést folytatni, kiváltképp olyan egyetemen ne aki [sic!] bölcsészkarral is rendelkezik, vagy adott kis főiskola ne indíthasson olyan képzési programot, amely nyilvánalóan [sic!] tudományegyetemi hátteret igényel.”
Továbbra is tervezik a BSc és MSc programok korrekcióját, ami főképp a Bsc programokból az MSc szintű tartalmak, modulok MSc szintre való vitelét jelenti és azon képzési programok megszüntetését, ahová nem jelentkeznek diákok, illetőleg méretgazdaságossági szempontból nem elegendő számban jelentkeznek hallgatók.
Differenciált fejkvóta
Az MTA – kiegészített – tudományterületi besorolási rendszere alapján, illetve ehhez rendelt képzési területenként lennének meghatározva a fejkvóták kategóriái, és ezek egymáshoz viszonyított arányai. Ezen alapkategóriák a „science versus profession” megkülönböztetés, illetve a BSc/MSc szinteknek megfelelően differenciálásra kerülnének. Majd az ily módon kialakított képzési-/tudományterületenként és képzési szintenként differenciált „alap-kategóriák”-on belül intézménytípusonkénti differenciálás történne. Azaz egy adott képzési területnek megfelelő képzés alapfejkvótája más „kulccsal” lenne megszorozva ha azt tudományegyetem, szakegyetem, szakfőiskola, vagy helyi főiskola végzi. Ugyanakkor bizonyos kategóriájú képzéseket bizonyos intézmények eleve nem is végezhetnek (pl.: science kategóriájú MSc, vagy PhD kis helyi főiskola által).
A rendszernek meg kell tudni mondania, milyen képzésnek van értelme, milyennek nincs, melyik ad a munkaerőpiacon használható tudást, melyik nem és ennek keretében sok más mellett azt is meg kell tudni határoznia az egyes képzési-/tudományterületi besorolási rendszerbe tartozó programok „szakmai minimumfeltételeit”. Továbbá a koncepció megszüntetné a értelmetlen képzések finanszírozását, vagyis azokét, amiknek nincs „haszna” a munkaerőpiacon.
Mi változott? A tandíj neve
Az anyag egyik mondata előrevetíti bizonyos szakoknál a teljes tandíj bevezetését:
„az egyes képzési programokra vonatkozó szakmai (személyi, tárgyi, intézményi) minimumfeltételek meghatározása és a képzési programok ennek mentén történő racionalizálása. E téren azt is meg kell határozni, hogy intézménytípusonként, adott esetben intézményenként melyek azok a képzési programok, amelyek esetén a hallgatók állami ösztöndíjat vehetnek igénybe”
De nem csak az ösztöníjas helyek száma csappanhat meg megint, hanem az önköltség is magasabb lehet a jövőben, mert azt „elsősorban a költségvetés teherviselőképessége, költségvetési és fiskális szempontok határozzák meg.”
Gátat szabnának a lemorzsolódásnak is
Az anyag lemorzsolódással foglalkozó része szerint, „a lemorzsolódásért teljes mértékben a hallgatókat okolni nemcsak igazságtalan és egyfajta „victim blaming” magatartás, de egyszersmind gondatlanság is,” ezzel megint egy kormányzati bullshitet sikerült kilőni. A koncepció szerint a képzésben lemaradt hallgatókért sokkal rugalmasabb és átjárhatóbb egyetemi rendszert dolgoznának ki, mivel szerintük a rendszer túl merev és későbbiekben a hallgató nem tudja megfelelően korrigálni, azt ha egy olyan szakra jelentkezett vagy vették fel, ami nem a képpeségeihez illik. A vitaanyag szerint „a jelenleginél lényegesen kevesebb bemeneti ponttal, sok belső elágazódási, szakosodási lehetőséggel, nagy belső átjárhatósággal és rugalmassággal rendelkező rendszert kell kiakítani.” Ezzel az elképzeléssel haladunk a tiszta bolognai rendszer felé, amit anno Magyar Bálint is elképzelt, de elcseszte.
Teljesen új intézményi rendszer
Magyarországon a felsőoktatás racionalizálására szükség van, és ezt az anyag is elismeri: „ Az intézmény hálózat [sic!] szétaprózottsága egyben a források szétaprózottságához is vezet, továbbá ahhoz, hogy sok intézmény folytat kis volumenű [sic!], gazdaságtalan képzéseket.” Ezért egy új felsőoktatási intézményrendszert dolgoztak ki, ami négy típusba sorolja a felsőoktatási intézményeket:
- Nemzeti Tudományegyetemek: országos hatókörrel, kellően nagy számú tudományterületen működve, jelentős kutatási eredményekkel, tudományos potenciállal és minőséggel, továbbá nagy reputációjú, jó munkaerőpiaci pozíciókat adó képzési programokkal. A teljesség igénye nélkül, ilyen intézményekre példa lehet, Debrecen, Szeged, Pécs, ELTE..... Ezen intézmények esetében az alapvető stratégiai célkitűzés, hogy a 2014-2020 EU tervezési és költségvetési időszak végére, megfelelő programok, projektek, fejlesztések révén kerüljenek be világ élvonalába tartozó intézmények közé (TOP 200 program).
- Szakegyetemek: néhány képzési területen regionális, vagy több régióra kiterjedő, esetenként akár országos hatókörrel bírnak, saját szakterületükön kiemelkedő tudományos eredményekkel is rendelkeznek, azonban képzési és tudományos profiljuk viszonylag szűk, ezáltal egyedül – saját szűkebb szakterületeiket leszámítva – nincs esélyük intézményként világ élvonalához tartozni a nemzetközi minősítési, besorolási szempontok alapján. A teljesség igénye nélkül példaként a Miskolci, Veszprémi, Győri egyetemek említhetőek meg.
- Szakfőiskolák: néhány képzési területen regionális, vagy több régióra kiterjedő, esetenként akár országos hatókörrel bírnak. Képzésük sokkal inkább gyakorlat orientált. Saját szakterületükön esetenként kiemelkedő tudományos eredményekkel is rendelkeznek, azonban képzési és tudományos profiljuk viszonylag szűk. Működésük nemzetgazdasági, munkaerőpiaci szempontból is jelentős gyakorlatorientált képzési programjaik révén.
- Helyi, illetve Kistérségi főiskolák: szerepük elsősorban helyi és vidékfejlesztési szempontból jelentős. Saját székhelyükön, illetőleg annak vonzáskörzetében szellemi és intellektuális központot jelentenek, hiányuk elsősorban a helyi közösség és a helyi vidékfejlesztési érdekek szempontjából jelentene problémát. Valójában ez az az intézménycsoport, amelybe számos kisméretű vidéki főiskola tartozik. Ezen intézménycsoport esetében sajátos módon keverednek teljesen jogos és legitim vidékfejlesztési érdekek, hiszen ezen intézmények rendkívül fontosak a helyi közösségek szempontjából, és a felsőoktatáspolitikai szempontok. Felsőoktatáspolitikai szempontból ugyanis az alapvető cél az lenne, hogy minden egyes tehetséges, tanulni vágyó és arra alkalmas fiatal a számára legjobb minőségű képzést nyújtó intézménybe kerüljön be, nem pedig az, hogy valahova bekerüljön. Ezért felsőoktatáspolitikai szempontból aggályos az, ha egy adott tehetséges fiatal azért nem kerül be egy képességei szerint számára megfelelő sokkal magasabb szintű képzést nyújtani képes nagy intézménybe, mert valakinek a vidékfejlesztési érdekek és szempontok miatt fontos kis vidéki főiskolák kapacitásait is fel kell tölteni.
Biztos, hogy a 18 oldalas anyagban még vannak fontos részletek, amiket nem elemeztünk, illetve értettünk meg pontosan. Mint fentebb jeleztük, szeretnénk, ha mindenki elmondhatná a véleményét. Olvasni itt lehet, hozzászólni pedig itt, ezeket összegezzük és ki fogjuk tenni egy újabb posztban (azért így, mert a túl sok olvasó miatt a Google doksi letiltotta a kommentelést).
Ki az a Gilly Gyula?
.jpg)
Gilly Gyula a rendszerváltás környékén kezdte politikai pályafutását, részt vett a SOTE hallgatói önkormányzatának megszervezésében. Az első Orbán-kormány idején Pokorni Zoltán nyúlt a volt diákvezér hóna alá, aki rögtön a Felsőoktatás Fejlesztési Világbanki Program igazgatói székében találta magát, majd 2000-től Felsőoktatás Finanszírozási Főosztályok vezetői posztján is őt találjuk. 2001-2003 között ügyvezetőként az OTP Országos Egészségpénztár megszervezésén, működésének megindításán dolgozott. 2004-től az Ispotály Holding Kft megbízásából részt vett az OITI PET-CT Központ létrehozásában, illetőleg a PET-CT Központ OEP általi befogadtatásában, 2005-2007 között a PET-CT Kft. Ügyvezetője. 2007-től az NV Vagyonkezelő Kft, majd a GENOID Kft alkalmazásában különböző egészségügyi beruházási projektek előkészítésével foglalkozik. Több publikációja jelent meg az egészségügyi rendszer egészét jelentősen érintő egészségpolitikai témákban. 1995-től részt vesz annak a szellemi műhelynek a munkájában, amely mint a Korányi András Alapítvány Alkotóközössége 2007 nyarán elkészítette azt a szakszervezeti szövetségek, civil szervezetek, kamarák, betegszervezetek és a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal által támogatott „Társadalmi Egészségbiztosítás Ellátásairól” szóló törvénytervezetet, amelyet a több biztosítós rendszer alternatívájaként a FIDESZ-KDNP többször is benyújtott az Országgyűléshez.
Gilly Gyula neve több korrupciógyanús ügyben is felbukkant az elmúlt években, például 2005-ben, az ÁNTSZ laborhálózatának értékesítésekor gyanús összefonódásokra derült fény: a Heti Válasz szerint a laborokat 48 millió forintért megszerző, majd másfél milliárdos haszonnal továbbértékesítő Deák Gábornak közös üzleti érdekeltségei voltak a vételi pályázatot elbíráló bizottság több tagjával, így Gillyvel is. Gilly közéleti tevékenységeinek érdekes színfoltja, hogy előadás-sorozatot tartott a Fidesz-KDNP leghűségesebb egyházi hátországának számító Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szervezésében, illetve támogatja a CÖF és a KÉSZ közös „Társadalmi szerződés”-ét is.
Gilly egyébként idén márciusban még bírálta a felsőoktatás reformjának irányát, és síkra szállt a túlságosan magas tandíjak ellen.
Kövessetek minket Facebookon és Twitteren!
UPDATE 2013.06.16. 19:06 - dr. Nyíri Viktor jogi képviselőjének kérésére eltávolítottuk az utolsó előtti bekezdés egy részét, amely egy oknyomozó portál cikkére hivatkozva hibás tényállításokat tartalmazhatott. Az oknyomozó portál ellen rágalmazás miatt büntetőeljárás van folyamatban a hivatkozott cikkel kapcsolatban.
