,,Az élet nem habostorta Hoffmann elvtársnő" - középiskolás akció

2013. 06. 27. 04:40 - Prinz Dániel

Három városban, Pécsen, Tatabányán és Budapesten szerveztek tiltakozóakciót ma a középiskolások. Céljuk, hogy a nyári szünetben is felhívják a figyelmet a közoktatásban zajló rombolásra. Az akció során iskolák előtt krétáztak a betonra szlogekenet, bemutatva hogy miket gondolnak a Hoffmann Rózsa közoktatási államtitkár fejében élő ideális gyerekek. Képek és beszámolók következnek.

Miért tiltakoztak?

Mint arról az Átlátszó Oktatás többször is beszámolt az oktatási kormányzat sikerpropagandája és ismétel győzelmi jelentései ellenére a magyar oktatás helyzete finoman szólva sem javult az utóbbi években. A kormány mást tervez a felsőoktatással, mint amiről beszél. Folyamatosak az elvonások, amiket a kormány persze letagad. Az egyetemi autonómia több alkalommal is ment a kukába. A közoktatásban csökkent a tanárok és még az alkotmányt sem tudják valódi formájában kiosztani.

Tovább is van!

Mik az előzmények?

A krétázást szervező középiskolásoknak nem ez volt az első hasonló akciójuk. Áprilisban a Szalay utcába szerveztek flashmobot, ahol azért tiltakoztak, mert a Hoffmann Rózsa nevével fémjelzett reformok szerintük egyendiákokat csinálnának az iskolásokból. Májusban a véleményszabadság korlátozása és a diákok leszarása ellen akcióztak a belvárosban és a Moszkva téren. A hónap elején a szerintük gyerekellenes, alattvalókat nevelő oktatási rendszer ellen álltak ki a Kálvin téren.

Milyen szövegeket krétáztak?

  • Gondolkodom, tehát probléma vagyok!
  • Még kevesebb fizetést a tanároknak!
  • Minek nekünk matek meg töri?
  • Minden óra legyen tesi! Honvédelmi leckéket minden szünetben!!
  • Minek nekünk diploma? Koldulunk a szüleinktől!
  • Újíttassuk fel az iskolákat a közgéppel!
  • - Tanárnő lenne egy kérdésem! - Nekem több is...
  • Töröljék el a tankötelezettséget! Növeljék az analfabetizmust!
  • Írjuk újra a törikönyvet!
  • Egyenruhában egyen könyvekkel egyen diákok!

 

Bajnai Gordon bácsi

Szóval a megbeszéltek szerint, elmentem egy középiskola elé krétázni. 2szót sikerült lefirkantanom, mikor kijött egy fazon, hogy mit művelek. Válaszom nem volt túl tisztelettudó, mert nyilvánvaló volt, hogy mit csinálok. Erre a fazon megkérdezte, hogy ki küldött. Mikor megmondtam, hogy senki, önszántamból jöttem ide, meggyanúsított, (de csak a bajsza alatt dörmögve) hogy a Bajnai Gordon bácsi.

Az emberek a rendőrséghez fordulnak

Ezen felhergelte magát, és megkért, hogy menjek el, és ezt szedjem le. Erre a válaszom az volt, hogy befejezem, aztán elmegyek az eső meg elvégzi a dolgát. A tanár úr, ekkor rendőrséggel fenyegetett, mivel nem akartam bajt, elmentem. A közeli buszmegállóban folytattam a munkámat, mikor láttam, hogy egy rendőr kocsi megáll az iskola előtt, az úr pedig nagy gesztikulálás közepette magyaráz. 

Erős nemzeti öntudattal rendelkező csoport

Tovább mentem, 2 egymással szembeni térre írni az írnivalóm. Az első téren, nem ütközött az akció semmi rosszallásba, sőt. A másik térszerűségen viszont, egy nem túl bizalomgerjesztő apuka szúrós szemmel nézett, majd telefonált. Nem nagyon akartam mire vélni, ezért újfent folytattam. 2-3 perc múlva egy 4fős erős nemzeti öntudattal rendelkező csoport jött hozzám. Ők megpróbáltak szóbaelegyedni velem, a maguk módján. A pontos párbeszéd nem maradt meg, mert eléggé féltem.A lényege az volt, hogy ha nem hagyom abba, annak nem lesz szép vége. Gondoltam, ennyi izgalom elég lesz mára, tehát úgy tettem, ahogy kívánták.

Rendőrt a krétázókra

Egyik barátommal krétáztunk ma délután Tatabányán, az Árpád téren, valamint utána a Vértes Center előtt, abban a hitben, hogy az aszfaltkrétázásba nem lehet belekötni, felírjuk a mondatokat, elolvassák az emberek, a következő zivatar pedig elmossa. (Ugyanilyen akció folyt ezzel közel egy időben, két nagyvárosban, Budapesten és Pécsett [ez utóbbiba is rendőrt hívtak az egyetlen emberre, aki belevágott ebbe]). Hát nem úgy történt, ahogy vártuk. Az Árpád téren a járókelők közül többen megálltak, hogy pár szót váltsanak velünk, a legtöbb arra járó szimpatizált velünk. Egy idős hölgy volt az, aki elkezdett bennünket szidni, hogy miért nem iskolába járunk (nyáron? o.O), ne szennyezzük a környezetet (aszfaltkrétával? Rákérdeztem, a hölgy az unokájának sem engedi, hogy krétázzon? A válasz megdöbbentő: Igen) Már végeztünk az Árpád tér "sétáló utcai" részén, és a pláza előtt "díszítettük" a közterületet, amikor megjelent a barátom mellett a közteres és rá pár percre a rendőrök is. (No meg hozzám kijött a plázából a biztonsági személy is ezelőtt nem sokkal, ugyanis a pláza fotocellás ajtaja elé írtam éppen jómagam pár feliratot, és mint kiderült, az magánterület, így oda engedély kell a tulajdonostól. Elnézést kértem a hibám miatt, és biztosítottam a biztonsági személyt arról, hogy eltüntetem a magánterületről a feliratokat (3-at) azonnal. Ennyiben végül ki is egyeztünk, nagyon elnézőek voltak).


Miért nem Facebook?

A közterület felügyelő a "tett"-helyszínén elkérte iratainkat (enyémet és barátomét), és a kocsihoz hívott minket. Itt rövid párbeszéd folyt arról, hogy miért csináltuk, amit csináltunk, hova járunk, és miért nem a facebook-ot használjuk, vagy szórólapozunk. (Azért, mert az nem elég figyelemfelhívó. A facebookon egy ilyen poszt nem sok emberhez jut el. max az ismerős néhány ismerőséhez, a szórólapozásról meg annyit, hogy mindenki szórólapozik, aki el akar adni, venni akar, vagy reklámoz valamit. Kicsi a hatékonysága)

Nem indul eljárás krétázásért

Az eljáró személy megértését fejezte ki, mondta, hogy ő is volt fiatal, ő is lázadozott a rendszer ellen, így annyiban egyeztünk meg vele, hogy nem indul eljárás ellenünk, amennyiben eltüntetjük a krétafeliratokat. (Ott a helyszínen nekem nem jutott eszembe kérni az urat, hogy hivatkozzon paragrafusra, miszerint mi milyen szabálysértést követtünk el, mert rongálás nem állja meg a helyét, ugyanis káreset nem történt. Később elolvastam a Tatabányai közlöny 2012 szeptemberi online kiadványát, Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 43/2012 (XI.21.) önkormányzati rendelete a tiltott, közösségellenes magatartásairól. Ebben nem találtam idevágó rendeletet, ugyanis nem extrém sportot űztünk, nem a szobrot és egyéb dísztárgyakat rongáltuk, és nem is játszottunk az Élet fájánál lévő csobogó/kút szerűségben.) Mi készségesen eleget tettünk a hivatalos szervek kérésének (a rendőrök igazoltattak minket, és elég volt nekik az, hogy mi már megegyeztünk a közterület felügyelővel). Állítólag a térfigyelő kamerákkal figyeltek addig bennünket, és a közterület felügyelő körbejár a "tett" helyszínén a későbbiekben, és ha ott lesznek a feliratok, akkor eljárást kezdeményez ellenünk. Mi szépen eltüntettük a feliratokat, a járókelők megdöbbenésére. Volt aki azt mondta, tanulságosak voltak a feliratok. A fiataloktól a középkorúakon át, aki látta, hogy takarítjuk a feliratokat, együttérzését fejezte ki, és ez azért jól esett nekünk a takarítás közben.


 

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr895379992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Közösségek

süti beállítások módosítása