Kövér László vagy a polgi nyúlt az igazgatónő alá?

2013. 08. 16. 19:37 - GSzD

Kövér László vagy a polgi nyúlt az igazgatónő alá?

Az RTL Klub híradójában bemutatott, aggályos iskolaigazgatói pályázatokról szóló cikksorozatunk ötödik fejezetéhez érkezett. Köszönjük azoknak, akik tippekkel és információkkal segítettek, továbbra is várjuk a hasonló történeteket. 

 

Ha tetszett a poszt, meg akkor is ha nem, szavazz ránk a Goldenblog internetes blogterrorista ketrecharcban. És lájkojjá' minket a Facebookon.

 

Az előző részek tartalmából:

  • Egy jászsági településen a helyi Fidesz erős embere, aki a csúnyán bukott polgármester választás (Fideszesként 2/3-1/3 arányban vesztett egy függetlennel szemben) után a helyi tankerület újonnan kreált vezetői székével vigasztalódhatott, benyomta iskolaigazgatónak saját emberét a tantestület választottjával szemben. Részletek itt.
  • A közelben viszont eredménytelen lett az igazgatóválasztás egy szegregáció miatt elmarasztalt iskolában, hiába támogatta mindenki az egyik jelöltet. Részletek itt.
  • A budapesti Kölcseyben plagizált az egyik pályázó, aki ráadásul minisztériumi dolgozó, korábban osztályvezető is volt környezetvédelmi területen. Nem neveztek ki igazgatót, hiába kezdődik mindjárt a tanév és van egy látszólag abszolút alkalmas, mindenki által támogatott jelölt. Részletek itt.
  • Nagykőrösön mást támogatott az önkormányzat és mást a tantestület. Az egyik jelölt Fideszes önkormányzati képviselő, a másik minisztériumi főosztályvezető. Az egyik mögött ott a városi lobbi, a másiknak egy Jobbikosnak tűnő lap obersovszkyzik. Részletekitt.
  • Szigetváron a jelenleg hivatalban lévő igazgatót az iskola dolgozónak 80%-a támogatta, de a pályázatot eredménytelennek nyilvánították. Részletek itt.

Magát megnevezni nem kívánó, a helyi viszonyokra rálátó forrásunk szerint Szabó Éva, a KLIK-fenntartású Váli Vajda János Általános Iskola újonan kinevezett igazgatónője meglehetősen furcsa körülmények között nyerte el a pozíciót. Szabó a 2010-ben megválasztott polgármester, Bechtold Tamás felesége, és forrásunk szerint egyik gyermeküknek Kövér László a keresztapja. Kövér felesége, aki az idei évtől a sors különös szeszélye folytán szigetszentmiklósi járási hivatalvezetőként dolgozik, Szabó Éva évfolyamtársa volt. Emlékezetes, hogy Kövér bajszbozontja sejlett fel a tömegjelentekkel és rendőri akciókkal tartkított szigetszentmiklósiiskolaigazgató-botrány mögött is.

Szabó 2005-2008 közt már vezette több éven keresztül az iskolát annak ellenére, hogy a tantestület nem támogatta a pályázatát, és kinevezése másnapján a tantestület tiltakozása jeléül fekete ruhában jelent meg az iskolában. Egy Szabó Éva jelenlétében 2008 júliusában megtartott képviselő-testületi ülésen a Vajda János Általános Iskolát és a Napközi Otthonos Óvodát Általános Művelődési Központtá gyúrták össze, és majdnem napra pontosan három évre rá, 2011 júliusában választották szét újra. Szabó pályázata egy héttel a 2008-as összevonás után csupán egy szavazatot kapott a képviselő-testület titkos szavazásán, így búcsúznia kellett az igazgatói széktől.

Kövér László vagy a polgi nyúlt az igazgatónő alá?

Bechtold Tamás polgármester. Kép: val.hu.

A 2010-es önkormányzati választások előtt egy helyi lap, amely gyakran kritizálta a településvezetést, nem sokat kertelt a kormányváltás után, igen kemény kérdéseket szegezett egy interjúban a polgármesteri választást a Fidesz-KDNP jelöltjeként pár héttel később majd’ 49%-al besöprő Bechtold Tamásnak:

– Miért? Ha Ön polgármester lesz, annak lesz a családja számára pozitív hozadéka?

– Lesz, persze. Ők is egy összetartó, a váliak közös munkájától szépülő, a közös célok által összekovácsolt sikeres faluban fognak élni. Ez nem megy majd egykettőre, de szeretném, ha négy év után már komoly változásokon menne át a falu.

– Mindenhol átalakítások lesznek?

–Attól félek, igen. Nem sok minden van, ami jól működik.

– Az, hogy nagyjából mindent átalakít, s a család számára is lesz pozitív hozadék, azt jelenti, hogy a felesége, Szabó Éva lesz újra az iskolaigazgató?

– Nem, egyáltalán nem. Ez több szempontból is felvállalhatatlan, összeférhetetlen, meg sem fordult a fejemben. Évi el sem vállalná, sem most, sem később.

Férje polgármesterré választása után Szabó valóban nem indult az igazgatói posztért. Forrásunk szerint az önállóságát visszanyert általános iskola vezetői pozícióját 2011-ben elnyerő Antal Zoltán élvezte a vele közeli viszonyban lévő Szabó támogatását is. Ám Antal saját elképzelései szerint vezette az intézményt, és Szabó hamarosan Antal ellen fordult, megpróbálta elérni, hogy elbocsássák a volt barátot.

Májusban egy belső ellenőrzés során jegyzői intézkedést rendeltek el az iskola ellen. Július közepén Antal Zoltánt a képviselő-testület ülésén konfrontálódott Szabó férjével, Bechtold Tamással. A polgármester leteremtette Antalt, hogy az nem értesítette írásban az esedékes óraszám-csökkenésről az érintett pedagógusokat. „Kapott az igazgató utasítást, nem reagált rá. Kibúvó. Arra hivatkozva, megtámadja valaki a Munkaügyi Bíróságon, nem tudja ki a felelős [sic!].” - mondta Bechtold. (Ekkor már több milliós kártérítési per volt folyamatban az iskola ellen, amit az 2011 nyarán elbocsátott korábbi igazgató közalkalmazotti felmentésének jogellenessége miatt perelt be.)

Szabó Éva forrásunk elmondása szerint támogatta a 2012 júliusában kinevezett új igazgatót, azzal a feltétellel, hogy az őt nevezi ki igazgatóhelyettesnek. Ez augusztus elején meg is történt. Bár decemberben azonban államosították az iskolát, tehát a KLIK lett a fenntartó, az átadásról döntő ülésen Bechtold biztosította a képviselőket, hogy „az önkormányzatnak lesz ráhatása az intézménnyel kapcsolatos döntésekre.” Lett is.

Idén Szabó Éva egyedüli pályázóként jelentkezett, a tantestületi 1.szavazáson 5 igent 7 nemet 2 tartózkodást kapott. A második körben (nem csak tanárok, alkalmazottak is szavaztak): 6-8-4 lett a szavazatok aránya. A június végi ülésen a polgármester érintettséget jelentett be, de a képviselők döntése alapján mégis szavazhatott az új intézményvezetőről. Bechtold gyorsan kiábrándította azokat a képviselőket, akik megszokott rapid, átgondolatlan, és homályos közoktatási törvényre hivatkozva meghosszabbították volna az akkori igazgató mandátumát. „Nem ez a tiszte a képviselő-testületnek, hanem a pályázatot kell véleményezni” – mondta. Az öt jelen lévő képviselőből hárman, Szabó férje, valamint Ádám Zsuzsa alpolgármester, Szabó barátnője, és Kocsis Bálint, az óvoda későbbi igazgatójának testvére támogatta Szabó pályázatát, ketten tartózkodtak.

Forrásunk szerint a testület egyébként az ezt megelőző előző napokban bizottsági ülésen is megvitatta a témát. Ott többen kérték, hogy az iskolaigazgatói pályázatokról döntő ülésen legyen jelen az illetékes KLIK vezetője. Nem volt jelen. A polgármester azt mondta, hogy nem ért rá, az illetőnek ellenben azt, hogy a bizottsági ülésen minden kérdést tisztáztak, így nem szükséges, hogy a csütörtöki ülésen megjelenjen. A képviselők közül többen azt is kifogásolták, hogy a testületnek úgy kellett döntenie az igazgató személyéről, hogy a pályázatokat csak egy nappal az ülés előtt kapták meg.

(Kálmán Mihály)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr755464064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

birkakhoz 2013.08.17. 02:26:40

Kemeny orszag ez a magyar, de ahol egy turho taj paraszt rasszista ember a hazelnok a parlamentban azmindent elarul! Mellesleg dolgozni o sem szeret mint a nagy fonok es Lazi de hat ez mar csak igy megy magyarorszagon!!!!

birkakhoz 2013.08.17. 02:27:42

Kemeny orszag ez a magyar, de ahol egy turho taj paraszt rasszista ember a hazelnok a parlamentban azmindent elarul! Mellesleg dolgozni o sem szeret mint a nagy fonok es Lazi de hat ez mar csak igy megy magyarorszagon!!!!

bioLarzen 2013.08.17. 03:37:35

Párom lánya is olyan gimibe jár Budapesten, ahol tavaly nyáron, az egész tantestület által támogatott, "házi" jelölttel szemben egy olyan ifjó titanik, nyíltan és hevesen fideszes jelölt nyert, akinek semmi köze nem volt előtte az iskolához - sőt, teljes pedagógusi karrierje az általános iskolai tanítóként tellt. Tevékenységére jellemző, hogy a diákok már szeptemberben demonstrációt szerveztek ellene.

... ebből fakadó baráti beszélgetésekből az derült ki, hogy csak a jó ismerősök között 4 olyan gyerek van, akik iskolájában szinte pontosan ugyanez történt: egy közkedvelt, a tanári kar által szinte egyöntetűen támogatott jelölt helyett egy senki által nem ismert, tanítóságon/szaktanárságon kívül felmutatni semmit nem tudó, de fideszt támogató nyikhajok kerültek az igazgatói székbe.

Így megy ez.

bio

lobster thermidor 2013.08.17. 07:35:13

Így fog bekövetkezni az a helyzet, hogy még a takarítónő, vagy a műszaki személyzet, a karbantartók is csak "megbízható elvtársként", fideszes kapcsolatok révén juthatnak álláshoz. Persze nem csak az iskolákban, hanem a közintézményekben, múzeumokban, orvosi rendelőkben történik így.
Ez előrevetíti, hogy mi vár még az országra. Aki nem áll be a sorba, azt még közmunkásnak sem alkalmazzák.

ob.szerver 2013.08.17. 08:11:20

A nagy központosítási hullám, aminek az oktatás csak az egyik színtere, három dologról szól:
1. a haverok kinevezéséről a vezetői pozíciókba
2. az alkalmazottak megfélemlítéséről
3. a közbeszerzések haverokhoz juttatásáról

Mennyi időre lesz szükség ahhoz, hogy a társadalom megtisztuljon majd az élet minden területét elborító fideszmocsoktól?

Gera 2013.08.17. 08:44:52

Elképesztően primitív emberek irányítják ezt az országot. Hogy őszinte legyek, engem az különösebben nem zavar, ha fideszhez valahogy kötődő vezető kerül egy intézmény élére, engem az zavar, hogy az esetek jelentős részében ez síkhülye embereket jelent, akik éppen igazgatósat akarnak játszani minden hozzáértés nélkül. Az ilyesmiről még a kommunisták is leszoktak többé-kevésbé a hetvenes-nyolcvanas évekre.

zembertelen 2013.08.17. 08:47:41

A birka 2/3 megint behúzza nekik az X-t.
Az 1/3 meg ül a korpába és várja a disznó érkezését.

bgp 2013.08.17. 09:06:26

@ob.szerver: tapasztalat szerint 40 év

JohnHenry 2013.08.17. 09:18:45

nem látom a tüntető tömegeket az utcán, szóval a *mindenkori* hatalom nyugodtan mutyizhat tovább.

Kövér László akinek ömlik a fos a szájából. 2013.08.17. 09:57:06

@JohnHenry: Lásd Egyiptom.
Orbán nem fogja hagyni, hogy csak úgy simán elbukja a választást. Mozgósítani fogja a csürhét, akik majd szépen megint felgyújtják a várost, autókat borogatnak, barikádokat építenek, aztán majd jajgatnak, ha valaki kicsit megdádázza őket. Ez a mai fidesz és orbán!

ex-dr. vuk 2013.08.17. 10:14:56

@Kövér László akinek ömlik a fos a szájából.: senki nem fogja megdadazni oket, mert most viktorka osztja a parancsokat. akor lesz dada ha az ellenzek tuntet (ahogy ez igy is volt, a bekes tuntetoket is elviszik es folyik a hirekbol hogy a baloldal szerzezi az aggressziv embereket).

xvxvxv 2013.08.17. 10:21:54

az alja, proli, úrhatnám tahó népség, amelyiket fidegeciknek hív a magyar nyelv, mindennapra tartogat valamit.

www.google.hu/search?q=B%C3%A1bin%C3%A9+Szottfried+Gabriella&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=0DAPUv2NE6aL4gSc6IHQBA&ved=0CAkQ_AUoAQ&biw=1366&bih

és már nem is tagadják. bizony, ők gazdagok, és szeretnek gazdagok lenni. aki meg dologtalan, az magára vessen. bizony, jó dolog 1 millió felett keresni. de ha nem lennél ennyire lusta, te lusta, dologtalan bozgor magyar, akkor te is kereshetnél ennyit, mint én! - az egész életemben közalkalmazott fideszes kúrva!

micsoda egy okádék, alja népség ez.

dr kíváncsivagyok 2013.08.17. 10:37:25

Az összes Fideszhez kötődő rokon , barát , sógor KIEMELTEN JÓL KERES !
Ez tény . De miért mind az állam csecsét szívja ? Hány % - uk keres jól a versenyszférában ?

kkn 2013.08.17. 11:25:58

Ilyen már Esztergomban is volt, amikor a Sznet István igazgatója nem feküdt le a Fideszes önkormányzatnak, így kirúgták, és a 80%-ban ellenzett Fideszes jelölt pályázat nyert, ami után rendszeres tanári fegyelmik, akkori polgármesteri kirohanások következtek, ha nem kussoltak. Mindez még a 2/3-ad előtt lement, jelezve, mire lehet számítani.

xvxvxv 2013.08.17. 11:38:12

@dr kíváncsivagyok: a "versenyszférában" ma 150 nettó az átlag, úgy, hogy minimálra van bejelentve az ember.

legálisan sokat nagyon kevés helyen kereshetsz, pl. dohánycégek, gyógyszerészet - az utóbbi helyen egy félig fizikai munkát végző, adatoló rabszolga is nettó 180 körül visz haza.

egy szó, mint száz, a fideszes húrka nem hülye. nagy nehezen kivakaródzott a prolija, talált magának egy politikai pártot, ahol szépen keres, télvíz idején se fázik meg a segge lyuka. s mivel a magángazdaságban éhenhalna, és szépen lekotyog az állami pénz minden hó elsején a bankszámlájára, a fideszes kecseg joggal lustázza le a lusta, bozgor magyarját:

"kaparj, kurta bozgor magyar te is magadnak egy olyan jól fizető állást, mint amilyen nekem, fideszesnek van! az a baj veled, dologtalan bozgor, kurta magyarja, hogy nem kaparsz eléggé jól. nézz meg engem, bozgor magyar, vegyél rólam, fideszes kecsegről példát. én aztán rendesen kaparok, de van is ám mit a tejbe aprítani!"

Lord Snow 2013.08.17. 12:38:37

Szegény poszter úgy gondolja, hogy ha leírja a vérlázító tényeket értékítélet nélkül, az elég.

Elég, igen, ezután még több magyar nemzeti tapló szavaz a maffiára. Ugyanis ez így önmagában tetszik az átlag magyarnak.
"Legyőzzük a libsi tanári kart és mindenkit legyőzünk, és most mi jövünk!"

Ennyi az elképzelés.

Ami a poszternek szégyenletesnek tetszik, az a szekta inverzországában erény. Ezzel a poszttal tehát csak újabb szavazókat szerzett inverzországnak. Nekik ez imponál.

vega4 2013.08.17. 13:43:04

@xvxvxv: Mi az a bozgor? Még sosem hallottam ezt a szót.

Közösségek

süti beállítások módosítása