Internetes szavazás a Corvinuson!

2013. 10. 07. 11:15 - sörősz (törölt)

Az idei évben a Corvinus Hallgatói Önkormányzata rendes választásait elektronikus formában kezdi el lebonyolítani. 

Az Elektronikus Választási Rendszert a BCE Hallgatói Önkormányzat megbízásából a Budapesti Corvinus Egyetem e-Learning Oktató- és Szolgáltató Központja (eLOSZK) fejlesztette le. A rendszer elkészítésekor állításuk szerint minden, az online választásokhoz köthető biztonsági, illetve a személyes adatok védelméhez kapcsolódó követelményt figyelembe vettek. A rendszer lefejlesztésében a Hallgatói Önkormányzat tagjai nem vettek részt, a rendszer programkódját nem ismerik, az adatokat rögzítő adatbázisokhoz nem férnek hozzá.

A szavazást az egyetem Moodle rendszerén keresztül fogják lebonyolítani. Bejelentkezéskor szavazók azonosítása az egységes egyetemi beléptető rendszer (Single Sign On - SSO) segítségével történik. A szavazásra jogosultak körének megállapítása az egyetem által, a Választási Bizottságok számára eljutatott névjegyzék alapján történik. A rendszer nem tárol semmilyen adatot arra vonatkozóan, hogy ki, mikor, kire szavazott, de még csak azt sem, hogy az adott szavazást, ha megnyitotta, akkor ezt mikor tette meg. Mindössze annyit tárol el, hogy a hallgató szavazott-e már az adott időszakban, az adott karon. Ennek célja, hogy a rendszer megakadályozza a többszöri szavazást. Értelemszerűen a rendszer minden hallgató esetében külön ellenőrzi, hogy mely karon/karokon jogosult szavazat leadására.

A szavazónak lehetősége van érvénytelen szavazat leadására is. A szavazat érvénytelen, ha a hallgató 15-nél több jelöltet, vagy egy jelöltet sem ad meg.

A szavazatok elkülönített adatbázis táblában találhatók, ami semmilyen felhasználóhoz köthető információt nem tartalmaz, tehát a szavazók, illetve az általuk leadott szavazatok összekötése nem lehetséges. Az eLOSZK munkatársain kívül, senki nem fér hozzá az adatbázisokhoz.

A választás elindítására, lezárására, a jelöltek adatainak az elektronikus szavazólapra történő felvitelére, illetve az eredmények letöltésére csupán a Választási Bizottságok elnökei jogosultak, mivel ezt a rendszer semelyik másik felhasználónak nem teszi lehetővé. A szavazás adminisztrátorainak (Választási Bizottság elnökei, főadminisztrátor) tevékenysége végig ,,loggolásra” (rögzítésre) kerül, így a rendszeren történő bármely módosítás visszakövethető és nyomonkövethető.

A Hallgatói Önkormányzat tagjai csupán a tájékoztató felületek szerkesztését és a jogszabályoknak megfelelően megválasztott Választási Bizottsági elnökök adminisztrátori jogkörrel való felruházását végzik.

A Budapesti Corvinus Egyetem rektora is kiadott ezzel kapcsoltban egy nyilatkozatot, amelyben legitimnek nyilvánítja és engedélyezi a 2013-as elektronikus HÖK-választásokat.

Valamilyen fajta képviselő választás internet bevonásával először tehát a Corvinuson valósul meg Magyarországon. Azon az egyetemen, ami felett folyamatosan ott lebeg a bezárás réme, hol forrás megvonások, hol pedig a munkát szándékosan akadályozó gazdasági főigazgató miatt. Eközben a hazai politikai elit körében még csak nem is téma az internetes szavazás, pedig Lettországban már nem hogy egyetemi, hanem országos szinten is működik a rendszer, ami bírja az Európai Unió támogatását is.

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr225555056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Földi Bence 2013.10.07. 16:04:33

Nem rossz kezdeményezés, mondhatnám egészen profi, csak éppen a jelöltek leírása pdf-ben van feltöltve. Azaz ha mindenkinek el akarom olvasni a programját, akkor egyenként meg kell nyitni a pdf-eket... :/

ámbátor 2013.10.07. 17:01:42

A kép azt mutatja, hogy nem biztonságos a hozzáférés?
Lehetne https, az a minimum.

vladimir964 2013.10.08. 08:42:51

Végre valahol rádöbbentek, hogy 2013-at írunk. Az elektronikus szavazást nyugodtan be lehetne immár vezetni "nagy" szavazásoknál is. Megfelelő ellenőrzési algoritmussal kiküszöbölhetőek lennének a fidesz által alkalmazott, de édesanyjuk komcsi csecséről szopott és tanult láncszavazások. Arról nem is beszélve, hogy huszadannyiba kerülne az egész, és nagyjából két óra múlva végeredmény van.

dr. Aullah 2013.10.08. 08:50:11

@vladimir964: De akkor nehezebben, máshogyan lehet majd csalni.

vladimir964 2013.10.08. 08:59:05

@dr. Aullah: Hát erre akartam kilyukadni. Felőlem aztán feketeseggűzheti egymást bárki, de ne közpénzből tegye.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.10.08. 09:32:40

@ámbátor: Nem egy illusztrációból kell kiindulni, a Moodle ugyanis https.
(moodle.uni-corvinus.hu-n lehet csekkolni)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.10.08. 10:22:25

Először a Corvinuson? Tudomásom szerint a Műegyetemen már évek óta működik az elektronikus szavazás... 2011-ben kötött megállapodást az internetes szavazás kiterjesztéséről Mihalovics Péter miniszteri biztos és Nagy Dávid HÖOK-elnök, akkor a BME villamosmérnöki kara volt a követendő minta.

M. Péter 2013.10.08. 10:39:55

@vladimir964: Az internetes szavazásnak nagy biztonsági hibái lehetnek, a washingtoni rendszert napok alatt feltörték, lásd pl. www.nbcwashington.com/news/tech/DCs-New-Online-Voting-System-Hacked-104318778.html
A RISKS Digest-en van tucatnyi, ha nem száz hasonló eset.

Ezenkívül az internetes szavazással megszűnik a titkos szavazás, így könnyebben lehet a választókat befolyásolni és szavazatokat venni. Tapasztalatom szerint az ilyen egyetemi internetes szavazás úgy megy, hogy a jelöltek és barátaik járkálnak egy tablettel, és megkérnek mindenkit, hogy szavazzanak rájuk.

Riley Kestrel · http://100auto.blog.hu/ 2013.10.08. 10:50:50

@M. Péter: "Tapasztalatom szerint..."

Ha bármi ilyet észlel, akkor azt kérem, jelentse a BCE HÖK Választási Bizottságának, és a VB kivizsgálja az ügyet.

Amennyiben ezt bizonyítani nem tudja, úgy kérem, hagyjon fel a homályos célozgatásokkal és a rémhírterjesztéssel.

M. Péter 2013.10.08. 11:01:26

@Riley Kestrel: Nem a BCE-ről írtam, de más egyetemen, más országban így volt. A csalási lehetőségeket *megelőzni* kell, nem pedig utólag vizsgálgatni.

Riley Kestrel · http://100auto.blog.hu/ 2013.10.08. 11:08:34

@M. Péter: "más egyetemen, más országban így volt"

Más szervezeti kultúra, más erkölcsi színvonal. Vagy annak a hiánya.

M. Péter 2013.10.08. 11:19:35

@Riley Kestrel: Ne bízd el magad a Mo.-i magas erkölcsi színvonal miatt. Éppen a tapasztalatok figyelembevételével úgy kellett volna szervezni a választást, hogy ez ne történhessen meg.

Közösségek

süti beállítások módosítása