Levelezés Hoffmann Rózsa és a Szabad Oktatásért szervezői között

2014. 02. 05. 10:00 - Merker Iván

level.jpg

Ahogy az ismeretes, a január 25-i Szabad Oktatásért demonstráció szervezői, rendhagyó módon meghívták Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkárt, hogy nyilvánosan is megvédhesse, sőt, fel is köszöntötték 66. születésnapja alkalmából. Hoffmann Rózsa reagált is, méghozzá január 23-án, melyre a szervezők nyílt levélben válaszoltak, ezt ma, február 4-én juttatták el a sajtóhoz, az államtitkár eredeti levelével együtt. Mindkettőt szó szerint idézzük, először Hoffmann üzenetét:

Kedves Fiatalok!

Köszönöm szépen a január 22-i Szalay utcai "szerenádot" és a születésnapi ajándékot.

Szíves meghívásukat, hogy az utcai demonstráción, a színpadra lépve folytassunk nyílt vitát, nem kívánok eleget tenni, mert a vitának nem ez a megfelelő formája. Ám - amennyiben erre igényt tartanak - két-három képviselőjükkel szívesen találkozom egy tea mellett lefolytatott nem sajtónyilvános beszélgetésre, időpontot a titkárságommal lehet ez esetben egyeztetni.
Budapest, 2014. január 23.

Üdvözlettel:

Dr. Hoffmann Rózsa

Érdekesség, hogy az iktatószám 2013-as. Íme a válasz:

Tisztelt Hoffmann Rózsa Államtitkár Asszony! 
Örömmel vegyes elkeseredéssel olvastuk levelét, melyet a január 25-ei, a „Szabad Oktatásért Demonstráció” kezdete előtt 2 órával vehettünk át. Örömünkre szolgált, hogy Ön meghívott minket teázni, annak ellenére, hogy a tüntetésünk előtt a baloldali pártok eszközének nevezte tevékenységünket.
Örömünk mégsem lehetett felhőtlen. Egyrészt azért, mert Ön ezen a sajtótájékoztatón figyelmen kívül hagyta, hogy mi TV- és rádióinterjúkban, sajtónyilatkozatokban, utcán, villamoson, tüntetésen, olykor még telefonon is kiemeltük azon álláspontunkat, hogy tüntetésünk politikai pártoktól független, és a szabad magyar oktatás a célunk. Csalódással vettük tudomásul azt is, hogy mielőtt válaszolt volna levelünkre, átsiklott demonstrációnk, követeléseink legelső pontján, amelyet most ismét figyelmébe ajánlunk: "Legyen valódi, és nyilvános szakmai konzultáció."
Mi hiszünk a nyilvánosság erejében. Éppen ezért szeretnénk továbbra is bevonni a nyilvánosságot, és a sajtót az Önnel való eszmecserében. Továbbá felhívnánk a figyelmet arra, hogy (többek között) melyik szervezetekre gondoltunk, amikor ezt a követelésünket lefektettük. 
Javasoljuk, hogy kezdjen szakmai konzultációt az alábbi szervezetekkel: 
- Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület
- Európai Szülők Magyarországi Egyesülete (ESZME)
- HAT - Hálózat a Tanszabadságért
- Középiskolai Hálózat - KIHA
- Oktatói Hálózat
- Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
- Pedagógusok Szakszervezete
- Történelemtanárok Egylete
-Magyartanárok Egyesülete
-Hívatlanul Hálózat
A legnagyobb tisztelettel, és a meghívását továbbra is szem előtt tartva, köszönjük levelét. A követeléseink továbbra is érvényesek. 
2014. február 4.
Tisztelettel:
A „Szabad Oktatásért Demonstráció” főszervezői.
Bónusz: többek között ezeket a beszédeket nem hallgatta meg élőben a köznevelési államtitkár:
 

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr985789489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.02.05. 21:54:44

Néhány, konzultációra javasolt szervezetet elnézve: miért pont velük kellene konzultálnia HR-nak, és kik ők?

HR-ról nekem is olyasmi a véleményem, hogy ********* és ******, továbbá ******, de ő mégis egy 2,7 millió szavazattal megválasztott kormány államtitkára. Ezzel szemben kik azok a "Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület", kiket képviselnek, és milyen demokratius, erkölcsi vagy szakmai felhatalmazás áll mögöttük?

(Megnéztem a honlapjukat, úgy kérdezem.)

deneskata 2014.02.05. 23:10:53

Tökmindegy, kivel kérik konzultációra az államtitkár asszonyt. Ő senkivel nem vitázik a nyilvánosság előtt. Vagy tud valaki olyan alkalmat megnevezni, ahol ő nyíltan feltett kérdésekre azonnal válaszolt?
Amit ő konzultációnak nevez, az mindig előre feltett, jól megválogatott kérdésekre előre megfogalmazott válaszok közlését jelenti. Volt már részem benne.
Na, ez jelent aztán hivatkozási alapot a "sokoldalú egyeztetésre", meg "széles körű egyetértésre".

conmorientes 2014.02.05. 23:25:50

Übergáz übergáz übergáz azállamtitkosasszony levele mondanám, ha nem lett volna igazgatóm egykori alma mátermben és nem ismerném személyesen rendkívül mély, mondom mély elkötelezettségét a szájjal elkapásra ha bármely irányból is lengeti felé a szél azt a bizonyost.

Tehát és sajnos egyáltalán nem lepett meg.

sdani 2014.02.05. 23:53:28

Nem azért, de ilyen kis mitugrászokkal a minisztérium portása se fog nyíltan egyeztetni semmiről. Borzasztó komolytalan. Nagyon sajnálom, hogy ennyit sikerült összehozni ezellen az égetnivaló gonosztevő banya ellen.

Bambano 2014.02.06. 00:46:45

nem értem ezt a nagy elzárkózást...
abban a kérdésben, hogy lopnak-e, és ha igen, mennyit, nem számítok alapvetően új és a korábbiaktól gyökeresen eltérő válaszra.

a munkájának egyéb hatásait meg a diákok elől (következésképp a szüleik elől) eltitkolni nem lehet. így minden tette, döntése, lépése a nagy nyilvánosság előtt zajlik, akár tetszik, akár nem.

tehát egy ilyen apró közszerepléstől elzárkózni már nem hoz új eredményt.

őzapó 2014.02.06. 03:27:24

Kedves Dr. Hoffman Rózsa, a későbbiekben célszerű lenne a lépre szó helyett a lépve használata.

Kristl 2014.02.06. 06:11:07

@sdani:

Ha a felsorolt szervezetek ennyire komolytalanok, akkor teljes lelki nyugalommal kiállhatott volna megvédeni az álláspontját. Hisz ilyen mitugrász kis senkikkel szemben bizonyára nem lenne nehéz az értelem és az igazság talaján állva rendes vitában elmagyarázni elnéző határozottsággal de kellő szakmai szigorral miért jó a kormány és az ő álláspontja az oktatási kérdésekben.

Hehe.

Amúgy azért mert ezen szervezetek az érintettek civil szervezetei, egy demokráciának alapját a felelős állam és szavazópolgár mellett az ilyen szervezetek képviselik. Tömegbázisuk meg van. Ezt már bizonyították sztem. : ]

sdani 2014.02.06. 06:20:53

@Kristl: "Ha a felsorolt szervezetek ennyire komolytalanok, akkor teljes lelki nyugalommal kiállhatott volna megvédeni az álláspontját. "
Ez nem így működik. Te ugye még nem voltál felelős pozícióban, egy szint után az ember nem áll le minden jöttmenttel vitázni. (Aquila non captat muscas)
De félre ne érts, szerintem az a nő egy kártevő az oktatás testén, de ez a megmozdulása teljesen érthető.

deneskata 2014.02.06. 06:57:41

"De félre ne érts, szerintem az a nő egy kártevő az oktatás testén, de ez a megmozdulása teljesen érthető."
A probléma az, hogy a nyilvánossággal szemben nincs semmilyen más stratégiája. Egyébként ki a fenére vársz, aki megszólalna a közoktatásért? Ha ezek neked nem fajsúlyosak, akkor kik lennének "méltóak" egy államtitkárhoz?
A diákoknak és tanároknak NINCSEN más képviseletük.
Vagy talán a "Nemzeti Pedagógus Karra vársz? :)

Flaggx 2014.02.06. 07:06:35

@sdani: Oké, egy kérdés: tudsz mondani olyat, akivel leálltak vitázni (nem csak hoffman, hanem úgy az egész fidesz kormány) az utóbbi 10 évben?

Szerintem nem, habár több olyan intézkedésük is volt, amiről az utolsó legalja kommentelő is megmondta, hogy épületes baromság, mégis erőből megcsinálták, éééés... épületes baromság lett (Ócsa, egyik napról a másikra központosítás, onlány kaszák, trafikok, ésatöbbi).

Habár magával a központosítással egyetértek, csak a megvalósítás lett az elmúlt évtizedek hagyományainak megfelelően elcseszett. Nem kicsit. Nagyon.

deneskata 2014.02.06. 07:13:58

@Flaggx: Szerintem meg maga a központosítás a probléma. Az már csak hab a tortán, hogy még ezt is elcseszték.
Persze attól függ, mit értesz központosítás alatt, mi az, amit jónak tartasz benne.

sdani 2014.02.06. 07:16:44

@Flaggx: "Oké, egy kérdés: tudsz mondani olyat, akivel leálltak vitázni (nem csak hoffman, hanem úgy az egész fidesz kormány) az utóbbi 10 évben? "
Nem, sajnos nem. De ettől még megáll az eredeti megállapítás.

Flaggx 2014.02.06. 07:32:06

@deneskata: Amit jónak látok, hogy sok felelőtlen önkormányzat kezéből kivették legalább az oktatást, mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak, és központilag, összehangolva lehet(ne) intézni mindent (fizetések, karbantartás, napra kész kimutatások a gyerekek számáról, jegyeikről, etc.). Nagyon sok előnnyel járhatna, ha nem dilettáns módján (korruptan) és az 50-es évek színvonalán valósították volna meg. De mondjuk így visszaolvasva, ez az egész országra igaz...

Flaggx 2014.02.06. 07:32:55

@sdani: Figyi, ha pedagógus szervezetekkel nem állnak le vitázni, akkor kivel kéne? A bankárokkal vagy a pékekkel?

Flaggx 2014.02.06. 07:44:32

@deneskata: Na, szóval kicsit összébb szedtem a gondolataim. :) A központosításnak, az lett volna az értelme, hogy az állam hatékonyabban, gyorsabban, nagyobb források felett rendelkezve oldja meg a felmerülő problémákat, hogy ne fordulhasson elő olyan, hogy ha egy tanító kiesik (szül.szabadság), akkor a pótolása problémát jelentsen, ne legyen probléma a fűtésszámla kifizetése egyes intézményeknek, ésatöbbi.

De sajnos pont a célját nem érte el az egész, igazából minden maradt úgy ahogy eddig, csak most már megkötötték mindenki kezét, és rájuk ültettek egy baromira nagyra hízlalt bürokratikus vízfejet.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.02.06. 08:24:49

Komolyan egy államtitkár, pláne aki az oktatásért felel TEÁZgatni akar az ellene, és a munkája ellen tiltakozókkal??

csedársajt 2014.02.06. 08:51:21

Egyetlen probléma van, mint mindennel az országban. Egyetlen, (meglehetősen korlátozott szellemi és szakmai képességekkel felvértezett) személy dönt el MINDENT. Szó szerint. Egy államtitkárnak nem lehet véleménye, egy miniszter nem fejthet ki önálló álláspontot, jobb ha nem is válaszol, nem nyilatkozik.

Talán a haveri körből ha 6ember az, aki valóban nyilatkozhat, lehetőleg sablonokat, ugyanazokat az unásig ismert az országot ázsiai szintre degradáló, végromlásba taszító propaganda hazugságokat, ami mindekinek a könyökén jön ki.

És ez mindaddig igy is lesz amig van elég nyugdijas aki odateszi az X-et, illetve elég roma és egyéb elesett akit be lehet hülyíteni és párszáz forintos ajándékokkal igéretekkel fenyegetésekkel megvenni, az már csak hab a tortán, hogy ezen két kategória reménytelenül, leszavazhatatlanul nagy számosságát látva az értelmes emberek 50-70%-a ne memeli fel a s@ggét és megy el leszavazni mindezt, mert minek, ugyis reménytelen.

Itt tartunk.
Gyerekek kiabálnak a mikrofonba, nekik még csak álmaik vannak, idealista álmaik, ......

Mérges 1234 2014.02.06. 09:38:53

Elismerve,hogy a kormányzó párt támogatottsága töretlen, elismerve, hogy 2.7 milló ember szavazatával 2/3-os többségük van a parlamentben, de mégis lkérdezem:

Miért ilyen szar a káder politikája Orbánnak, miért hülyéket tesz egy csomó posztra?

Van valamiéfe jóra való törekvés, de így, ilyen emberekkel, ez nehezen megy.

Hunor Levente 2014.02.06. 10:49:46

Jól hallom, épp a Trefortos hőbörög?! Akik a sok ótvar szar, színvonaltalan iskolába járnak, azoknak kellene.

Közösségek

süti beállítások módosítása