Török Márk titokban ismét a szegedi EHÖK elnöke lett?

2014. 10. 16. 14:16 - eszbé

Címkék: szte Török Márk

content_mefesz3.jpg1956. október 16-án a szegedi egyetemisták kiváltak a hivatalos kommunista ifjúsági szervezetből, a DISZ-ből és létrehozták a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét (MEFESZ). Erről minden évben megemlékezik a szegedi EHÖK, de nagy kérdés, hogy a titokban szervezett idei megemlékezés és a meg sem hirdetett elnökválasztás miként egyeztethetők össze a MEFESZ tagjainak egykori bátor kiállásával.

Információnk szerint ma délután a szegedi EHÖK koszorúzással és emléküléssel tiszteleg meg BTK Auditorium Maximumában az annak idején megalakult MEFESZ előtt, ahol a hagyományok szerint több egykori résztvevő is a meghívottak közt szerepel. Annak ellenére, hogy az 1956-os forradalom követelései annak idején éppen itt fogalmazódtak meg, annyira titokban zajlik az előkészítés, hogy az EHÖK felületein egy csocsóbajnokság is fontosabbank bizonyul nála. Érdekelne, hogy a tiszta, szabad közéletért és az eltunyult komcsi érdekképviselet ellen küzdő egykori hallgatók hogyan vélekedhetnek a mára  oligarchakeltetővé vált, autokratikus szegedi HÖK-ről (korábbi írásaink itt és itt)? 

 Vajon, mi a véleményük arról, hogy Török Márk elnök titokban ír ki pályázatot a saját posztjára? Merthogy az EHÖK honlapja semmilyen információt tartalmazott a pályázat időpontjáról és feltételeiről egészen őszig. A májusi felhívást ugyanis csak szeptember végén csempészték híreik közé, miközben a beadási határidő július 15-e volt. Az EHÖK közösségi oldalaira (facebook, tumblr, google+) csak az azt megelőző (SZTE ÁOK HÖK Választás - ápr. 30., 20:12)  és a rákövetkező hír (Nem adom fel! - máj. 5.,11:41) került ki.

Pedig ez alapszabályi kötelezettség. Volna. Az új elnök megválasztásáról sem jelent meg semmilyen hír az EHÖK oldalán. Pedig lenne mit ünnepelni, ha mást nem, Török Márk éppen 10 éves szegedi pályafutását. Szerettük volna megtudni, hogy hány pályázat érkezett be, melyik választmányi ülésen, milyen szavazati arányok mellett választottak EHÖK elnököt és hogy ma, 2014. október 16-án ki a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Ökormányzatának vezetője, és mivel indokolják a hirdetés elsumákolását.  De Borbola Terézia, az EHÖK sajtósa egy hete nem válaszol semmilyen kérdésünkre, pedig telefonon erre ígéretet tett.

Ki vezeti most a szegedi EHÖK-öt? 1956-ban a MEFESZ is ilyen érdekképviseletet álmodhatott?"

UPDATE: az EHÖK két órával a megemlékezés kezdete előtt meghirdette az eseményt! Éljen!

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (3,7/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr846798423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2014.10.17. 08:19:28

Nem kéne már ennek a Török Márknak elmennie dolgozni? Mit bénázik ez még mindig egyetemen?

Közösségek

süti beállítások módosítása