Befizetted a tankönyveid árát? Az nem jelent semmit.

2013. 08. 31. 12:04 - Viktor 21

Címkék: oktatás tankönyv

Tegnap értesített minket egy budapesti gimnazista, hogy az osztályfőnöke arra kéri, mindenképpen vigye be hétfőn a tankönyvek árának befizetéséről szóló csekket, mert a Kello szerint nem fizette be a pénzt.
Elmondása szerint azonban befizette a kért összeget, időben.

Kedves Szülő! 
A Tankönyvellátótól kapott értesítés alapján még nem fizette ki gyermeke tankönyveinek ellenértékét. Ha a Tankönyvellátótól kapott információ téves, és a befizetés már megtörtént, akkor kérem, hogy a tanévkezdés napján, hétfőn gyermeke hozza magával a befizetést igazoló csekk fénymásolatát, vagy küldje el azt részemre e-mailben.

Komárom-Esztergom megyéből azóta további hasonló esetekről számoltak be, így az eset nem egyedi.

Valószínűleg a csekk/átutalási bizonylat bemutatása után át fogják adni a tankönyveket.

Mindenesetre érdemes odafigyelni, hogy legyen nálunk a csekk a tankönyvek átadásakor, mert a Kello adatbázisa ezek szerint nem mondható tökéletesnek.

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (4,3/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr205486012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bunk0 2013.08.31. 22:35:21

vagy az is lehet hogy a kello adatbázisa tökéletes, csak ők is ugyanazt a játékot játszák amit a telefon/kábeltévé/közmű és egyéb "szolgáltatók"; szándékosan arra spekulálnak hogy hátha már nincs meg nálad a csekk és így duplán lehúzhatnak

Szimat 2013.08.31. 22:47:29

Mi is kaptunk ilyen levelet az osztályfőnöktől (szintén budapesti gimnázium).
Többnyire átutalással intézem a befizetéseket, de úgy gondoltam ez esetben szeretném az eredeti, befizetést igazoló fecnit a kezembe tartani, mert ki tudja ...
Ja, a csekket július 19-én fizettem be!

JohnHenry 2013.08.31. 22:48:02

IRÓNIA ON
nemzethalál!
IRÓNIA OFF

egysmás 2013.08.31. 23:15:12

@JohnHenry: Ha az állam nem tudja, hogy fizettek-e neki?

Igen, az a kezdete.

JohnHenry 2013.08.31. 23:52:05

@egysmás: számát se tudom, hogy az elmúlt huszonvalahány évben hány olyan számlát kaptam, ami már korábban kifizetett összegekről szóltak - lassú a könyvelés, mert a magyar nem szeret dolgozni, ez a helyzet. (lehet érte anyázni, de tartom a véleményemet)

egyébként meg _pontosan_ugyanazt_ csináljátok, mint a fidesz 2002-2010 között. a legtöbbször annak se volt értelme, ennek sincs most értelme.

kellemes további nemzethalált és rettegést o_O

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2013.09.01. 02:19:29

Mi 06.14-en utaltuk a penzt, ma (szombat) hivott az of, hogy hetfon vigyuk be csekket, mert ugy latja nem fizettunk.
Ez nem egyedi eset, hanem a szakmaisag csucsa

dr Smittpálelnökúr 2013.09.01. 04:18:20

@JohnHenry: állam / szolgáltató.

Érzed a különbséget? Idióta vagy, ugye tudod?

vega4 2013.09.01. 06:35:20

Nos én csak olvasgatom a neten a közoktatás átalakításáról szóló cikkeket, blogokat. Arról, hogy ez egy igazi sikertörténet az a 3 felvonásos opera jutott eszembe, aminek az a címe, hogy Hoffmann meséi.

panic_button 2013.09.01. 07:03:44

Szerintem a tanárok szabotálják a rendszert! Bajnai gárda!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.09.01. 07:28:56

én bementem a kölyökkel a tankönyvekért.
ott kérték tőlem...én is befizetten valamikor júliusban. szóval nem is adták oda, de nem azért mert nem fizettem..hanem mert csak.
mondom elvben az volt le sem küldik azt a könyvet amit nem fizetnek ki. aszondja, leküldték. demonodom nem nekik kéne igazolni, hogy az én pénzem hol van? én fizettem, egy cetlit sem kaptam róla, most meg csicskáztatnak, hogy vigyek papírt én?
a kurva anyád az.

Bretschneider detektív 2013.09.01. 07:36:37

Én meg augusztus 26-án fizettem be a csekket (dacból) és a szabotőrök meg odaadták a tankönyveket a fehér cetli ellenében, amely könyveket és munkafüzeteket amúgy csaknem féláron megvehettem volna, ahogy körülnéztem a neten... (Csak a lányom stresszelt, hogy nehogy probléma legyen, így inkább a hagyományos utat választottuk a kedvéért.)

AskmeLater30 2013.09.01. 07:44:43

Nem értem...
1. befizetted? Ott van a kezedben a feladóvevény? Akkor mi a bánatos francért nem tudja bevinni a gyerek? Leszakad a dereka?
2. két hete volt téma az autóátírásoknál a hamisított csekk. Rányomtatták otthon, hogy befizették. Valószínűleg itt is az a gond, hogy sokan így "fizettek" és ezt akarják ellenőrizni.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.09.01. 07:51:22

@AskmeLater30: látom, h nem érted, de segítek
a) miért kell előre fizetni? ja és előre fizetni majd másfél hónappal???
eddig elvolt a rendszer, besétáltunk a suliba, és amikor átadták a tankönyvet, fizettünk. KáPé. tudod, mint egy boltban...
b) most fizessek előre, de ezek szerint nem tudja ki. mikor mit fizetett ki. de a sokszáz millió kamatát ugye tudja, hogy mire költi majd mi?
c) az a baj,piciokos, hogy a számvteli törvény alapján neki kell tudni, hogy fizettem, és nem nekem kell bizonygatni.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.01. 07:58:46

bár ez lenne a legnagyobb hiba.

Az összes szolgáltatónál előfordul, hogy nem tudják/látják, hogy történt e befizetés, ezért kell a csekket megőrizni azzal tudja igazolni a polgár, hogy befizette. ;)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.09.01. 08:12:10

@doggfather: az ezzel a baj, hogy a szolgáltató esetében pl. gáz, már elégetted a gázt amit fizetsz. tehát ő hitelez neked.
itt pedig nem, fizettem, hetekkel korábban, nem kaptam lófaszt sem, aztán amikor megyek átvenni az árut amit rendeltem és ki is fizettem, hazaküldenek, mert ŐK nem tudják, hogy fizettem-e vagy sem...így mindenkitől kérik a befizető cetlit.
az a hab a tortán, hogy a gimi is egy köcsög banda, mert a honlapon egy szóval sem mondták, hogy hozd a fecnit te csicska szülő.

2013.09.01. 08:13:42

@AskmeLater30: Persze, megnézik az ügyesen hamisított csekkszelvényt, és minden a legnagyobb rendben. hahaha

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.01. 08:14:05

@FILTOL: nekem se tetszik félre ne érts, azért írtam, hogy Ez lenne a legnagyobb hiba. ;)

Arra akartam utalni vele, hogy ez a tankönyves saga annyi sebből vérzik, hogy a többi mellett ez semmiség.

Kovkazm 2013.09.01. 08:54:00

Elszigetelt eset, vagy esetek. Ezen csak a kárörvendők nyammognak. Mindenütt, ahol csekkes befizetések vannak (energia, fűtés, víz, stb, stb,)előfordul. Ennek alapján naponta lehetne ilyen cikkeket írni legalább 20-30 szolgáltatási területről.
A cikk kizárólag a zűrzavarkeltésre alapoz! Szomorú, hogy ez kiemelt cikk.

kisQtya 2013.09.01. 08:55:34

Mondjuk az hülye aki megveszi az állami tankönyvet meg az állami cigarettát.

Az én gyerekecskéim már régen a haveroknál, meg a könyvtárban fotózzák tablettel a cuccokat.Meg diktálni is lehet neki és leírja.

Kinyalhassák. :))))))))))))))))))))

csárli hárper 2013.09.01. 08:57:56

minket is hívtak, vigyük a fecnit mert nem látják, hogy befizettük...
iskolakezdési utalvánnyal (bözsi) lett befizetve, az is szép történet, hogy a fővárosban két helyen lehetett csak ilyennel befizetni, a nyugati pu. vagy a keleti pu. főpostán, sehol máshol.
sikersztori ez a javából...

kisQtya 2013.09.01. 09:02:16

@Kovkazm:
Ebben igazad van. Ettől függetlenül mocsok dolog előre fizettetni, meg dohánymutyit csinálni.
Amikor én gyerek voltam még a Kádár-rendszerben egy borsodi kis faluban, akkor a bótba' előző nap fel kellett iratkozni tejre, kenyérre, ki kellett fizetni előre.

Közben eltelt negyven év, meg volt egy rendszerváltás (állítólag), de ezt egyre kevésbé érzékelem. A patikába mindig visszahívnak, mert sosincs annyi gyógyszer, amit felírtak. Ott is előre ki kell fizetni és majd menni érte számmal....

Meg az is igaz, hogy ősi piaci szokás, hogy hátha nincs meg a csekk és újra le lehet húzni. Sőt, a Telenornál a csekk sem számít, csak akkor veszi befizetettnek, ha a saját "rencerében" is látja.....

Magyarisztán....

csárli hárper 2013.09.01. 09:02:32

@Kovkazm: annyira elszigetelt eset, hogy a gyerkőc osztályából öt szülőt hívtak fel a befizetések miatt, köztük minket is...

kisQtya 2013.09.01. 09:08:48

@fagyospityóka: Ja! Már van cigivásárláshoz hamisított személyi igazolvány is.
Mert a trafikos az nagyon tudja ám, hogyan kell lecsekkolni, hogy eredeti-e....

Cca. száz éve KIVÉTEL NÉLKÜL!!!! faszok irányítják ezt a szép és jobb sorsra érdemes országot.

inebhedj - szerintem 2013.09.01. 09:19:42

@kisQtya:

"Amikor én gyerek voltam még a Kádár-rendszerben egy borsodi kis faluban, akkor a bótba' előző nap fel kellett iratkozni tejre, kenyérre, ki kellett fizetni előre."

Én is a Kádár rendszerben voltam gyerek, de a kis falvakban a Gyurcsány és az Orbán-rendszerben is előre fel kell iratkozni tejre, kenyérre a bótba', és sokszor ki is kell fizetni.

(Ámbátor mivel szvsz Kádár 2.0-ban élünk, és kizárólag baloldali pártokkal váltunk baloldali pártokat, így annyira ez nem meglepő.)

igazi hős 2013.09.01. 09:25:05

@doggfather: "ezért kell a csekket megőrizni" De ha egyszer nem fizetek be csekket?!? Ha néhanapján jön egy-egy csekk, akkor innen a gép mellől elutalom: nekem olcsóbb, a szolgáltatónak olcsóbb, nekem gyorsabb, a szolgáltatónak egyszerűbb - hacsak el nem gépelek valami, de erre még nem volt példa több mint 10 év alatt.
De most izguljak, hogy az átutalásról kinyomtatott "bizonylat" megfelel-e a tanároknak.

Pan Modry 2013.09.01. 09:31:24

Elegge gazos a dolog, akkor most elvileg a diakok csaladja hitelez a tankonyvkiadonak az elore fizetessel.

Hat nemtom... ...amikor az amazonrol vagy akarmelyik sokkal kisebb lopikula online shopbol rendelek valamit, meg soha senki nem kerte hogy mutassam be neki az atutalasi bizonylatot.
Pedig azert a Kello egy komolyabban veheto ceg kell hogy legyen, mint egy kis online shop aminek mondjuk van evi felmillio euro forgalma.

itt latszik, hogy a fidesz meg egy olyan kurva egyszeru muveletet sem tud lekezelni, minthogy valaki befizeti a penzt es akkor az megjelenjen egy kibaszott adatbazisban. Gondolom megint leosztottak egy zsiros falatot a semmihez nem erto mutyihaverjaiknak es a sajat hibajukbol szopatjak az embereket.

egysmás 2013.09.01. 09:33:54

@JohnHenry: Láttál az utóbbi három évben lángoló tévészékházat, tankot Budapest utcáin, húgyostüntetést a Kossuth téren?

Ha igen, azért van a van valóságérzékelési problémád, ha meg nem, akkor a faszért bondod, hogy ugyanazt csinálja a mostani ellenzék, mint az akkori?

Elköltött Orbán jópár milliárdot a klikre, miközben kivont sok-sok milliárdot az oktatásból, kézivezérel mindent, ÉS NEM MŰKÖDIK!

Ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy impotens a kormányzat.
Nincs következménye a hozzánemértésnek, nincs következménye a felkészületlenségnek, nincs itt következménye semminek.

Megy az ötletelés, meg a hogyan lopjunk minél többet, miközben az ország jobbításának még a SZÁNDÉKA is hiányzik.

egysmás 2013.09.01. 09:35:33

@Don Quixote de la Ferko: Budapest felgyújtása pontosan ugyanaz az, mint a neten való hőbörgés...

Te se tegnap hülyültél meg.

Pan Modry 2013.09.01. 09:35:46

@AskmeLater30:

es kerdem en, fizet valami karteritest a Kello ha valaki beviszi a csekket es bizonyitja hogy befizette a felesleges basztatasert?

(merthogy engem meg soha a budos eletben egyetlen egy shop sem baszogatott azzal hogy csekkekkel (atut. bizonylattal) bizonyitsam hogy megtortent a tranzakcio. Egyszeruen volt egy normalis rendszeruk, amit minden bizonnyal nem a semmihez sem erto fidesz banda mukodtetett.

Netuddki. 2013.09.01. 09:38:31

Nagyon egyszerű a dolog. Feljelentés közérdekű üzem megzavarása miatt az orbántankönyvellátó ellen...

hot-spot (törölt) 2013.09.01. 09:39:50

Én 15 ezret fizettem a tankönyvcsomagra.

Netuddki. 2013.09.01. 09:42:21

@JohnHenry: @Don Quixote de la Ferko: Azért védtek egy nyilvánvaló balfaszságot mert ti is érdekeltek vagytok benne?
Vagy csak simán jólesik az orbán farának a melege? Tolvaj, mutyizó, ostoba fidesz banda...

JohnHenry 2013.09.01. 09:51:26

@egysmás: a tévészékház és a húgyosok nem általánosságban jellemezték 2002-2010 között a kormányellenes kommunikációt. ami jellemezte: a legkisebb hibára is nemzethalál és antidemokratikus és maffiakormány és anyám faxa... most miből áll a kormányellenes kommunikáció? ugyanebből... (nem véletlen írok "kormányellenes kommunikációt" ellenzéki helyett - most nincs ellenzék, csak a leendő koncon marakodó kis köcsögök gyülekezete, akik elfelejtették, hogy ezért zavarták el őket három éve)

- - -

tévedések elkerülése végett: a legnagyobb hülyeség volt a könyvtárellátóra nagyhirtelen ekkora feladatot lőcsölni, nem ilyen országos feladatra találták ki ezt a "céget" (korábban a fszek egyik szervezeti egysége volt, mostanában nem t'om).

viszont ugyan mi baja lesz abból bárkinek, ha a gyerek elviszi magával a befizetést igazoló feladóvényt? visszamarad a fejlődésben? ne vicceljünk már...

JohnHenry 2013.09.01. 09:52:29

@kovi1970: egyszerű vagy, mint a faék.

Pan Modry 2013.09.01. 09:53:02

@dr. Kóser Malac:

Minden bizonnyal egyik sem tokeletes, de rohadtul nem mindegy hogy egy adatbazis rendszerben elszigetelten lepnek fel hibak, amiket ugy orvosolja az adatbazis gazda hogy az ugyfelek nem is kell hogy tudjanak rola.
Viszont a Kello rendszereben ugy tunik rendszerszintu hibak vannak, sokkal kevesebb termeket kezelnek egyszerre mint egy online shop, es meg ezt sem kepesek kis hibaszazalekkal megcsinalni.

Itt latszik hogy a fidesz mekkora retardalt embereknek ossza ki a zsiros bizniszeket.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.09.01. 09:58:09

@Pan Modry: Kérlek szépen, az összes (bármilyen színű) kormány-közeli cégben, ahol ügye rokonok az ügyvezetők így van/volt/lesz.
Amúgy pl. a (német alapú) T-s rendszerekben is akkor a szemét, hogy csak na.

Giedi 2013.09.01. 09:59:33

Ez csak egy pici, apró, könnyen kezelhető gond.
Eltörpül azok mellett, amik a Kello rendszer indításakor, a könyvigények rögzítésekor keletkeztek ... Azzal viszont nem nagyon foglalkoztak anno ...

Netuddki. 2013.09.01. 10:01:07

@JohnHenry: Ha te mondod. Te IQ huszár, te...

egysmás 2013.09.01. 10:02:10

@JohnHenry: Pedig de.
Az első elvesztett választás után lezárt híddal kezdődött és a félpályás útlezárásokkal, hugyozással stb-vel folytatódott.

Az, hogy ebből te csak arra emlékszel, hogy néha nemzethalált kiáltottak, és úgy tűnik, hogy a mostani ellenzék pont azt csinálná, mint amit a fidesz csinált, csak a te szánalmasan gyenge szellemi kapacitásod, az előrehaladott demenciád, meg a kognitív disszonancia együttes hatása.

Pan Modry 2013.09.01. 10:03:04

@dr. Kóser Malac:

...es elegge szanalmas vagy ha fidesz szavazokent ezt hagyod es kitartasz mellettuk. Ha valamelyik parttal szimpatizalnek es eppen azok mutyiznanak akkor lennek igazan hangos.

Az ervelesed kb. annyira komoly, mintha valaki azt mondana hogy Hitler jo embert volt, mert talan valamivel kevesebb embert meszaroltatott le mint Sztalin.

Egyebkent ugyanolyan gusztustalan amikor te veded a fidesz mutyijait mint amikor a szocik/szadeszosok vedtek az o mutyijaikat.

♔batyu♔ 2013.09.01. 10:04:45

És akkor mi van? Orbán visszatartotta a gimnazista befizetését?

egysmás 2013.09.01. 10:08:57

@JohnHenry: "viszont ugyan mi baja lesz abból bárkinek, ha a gyerek elviszi magával a befizetést igazoló feladóvényt? visszamarad a fejlődésben? ne vicceljünk már..."

Ez a legszörnyűbb az egészben!

Te kérsz szívességet, hogy a saját hibádat javítsd, és a másik a szar ember, ha esetleg nem akarja megtenni, amire megkéred?
Vagy nem akkor, amikorra kéred?
Vagy elfelejti?

A faszom!

Ő fizetett azért, hogy legyen könyve!
Nem szolgája a kellonak, nem alkalmazottja, hanem ügyfele.

Pan Modry 2013.09.01. 10:09:57

@♔batyu♔:

Orban odaadta a tankonyvbizniszt a sajat semmirekello es semmihez nem erto mutyihaverjainak. Persze azok akkora gizdak hogy egy olyan szanalmasan egyszeru muveletet mint egy befizetes jovairasa nem tudjak lekezelni egy adatbazisban, es emiatt azokat cseszegetik akik elore kifizettek a tankonyv arat.

Az mar csak hab a tortan hogy nemcsak a fizeteseket nem tudjak lekovetni, hanem egy olyan iszonyat egyszeru dolgot sem tudnak emgcsinalni hogy idore A pontbol B pontba kiszallitsak a tankonyveket.

Jol mutatja az egesz helyzet hogy mekkora genetikai selejtemberek vannak a fidesz kornyeken.

Pan Modry 2013.09.01. 10:10:48

@egysmás:

Igazad van, be is baszna ha engem ugraltatna akarmelyik bolt ahonnan rendeltem valamit.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.09.01. 10:14:32

@Pan Modry: Bazdmeg, Te aztán tudod, hogy én milyen szavazó vagyok! :)

egysmás 2013.09.01. 10:15:01

@Pan Modry: "Az mar csak hab a tortan hogy nemcsak a fizeteseket nem tudjak lekovetni, hanem egy olyan iszonyat egyszeru dolgot sem tudnak emgcsinalni hogy idore A pontbol B pontba kiszallitsak a tankonyveket."

A fizetések lekövetése egy-két nagyságrenddel egyszerűbb feladat, mint időra A-ból B-be eljuttatni a cuccot.

Annak, aki még nem csinált ilyet, annak ez egy egyszerű feladatnak tűnik, de aki szervezett már ilyet, az tudja, hogy milyen buktatók vannak.

Amikor ennek nekiálltak, valószínűleg eszükbe sem jutott felvenni egy-két logisztikust, mert ők is úgy gondolták, megy majd IQ-ból is.

Kíváncsi lennék mekkora a szállítási veszteségük és hogy arra elég-e a kamatnyereség... :D

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.09.01. 10:21:04

@egysmás: "Nem szolgája a kellonak, nem alkalmazottja, hanem ügyfele."
Értem én, hogy nagyon fusztrált vagy, de én már jártam úgy - nem állami szolgáltatóval is -, hogy elkevertek valamit és nekem kellett levelezgetnem, hogy bizonyítsam a befizetéseimet.
Azt sem mondták utána, hogy bocsánat...

egysmás 2013.09.01. 10:26:01

@dr. Kóser Malac: Oké, neked ez természetes, de én nem szeretnék egy olyan világot, amiben a gyerekemnek is ez lesz a természetes.

Én ugyanis nem vagyok se fideszes, se keresztény.
Nekem vannak minőségi elvárásaim azokkal a szolgáltatásokkal szemben, amikért fizetek.

Én nem tudok szó nélkül elmenni a dilettancia mellett.
Neked meg ez a természetes.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.09.01. 10:33:02

@egysmás: Hogy, hogy jön ide a vallásod az nekem kicsit magas... :)
Nekem sem természetes, de ha befizettél valamit, akkor azért van igazolás, hogy be tudd bizonyítani, hogy a befizetés megtörtént. Jó is lenne, ha semmit nem kéne bizonyítani, csak bemondásra menne minden.

egysmás 2013.09.01. 10:40:22

@dr. Kóser Malac: Az oktatást a keresztények homokozójává tette a kormány.

A keresztények gondolom örömmel veszik hittársaik munkájának gyümölcsét és megértő, testvéri szeretettel javítgatják hibáikat.

Én viszont nem vagyok keresztény.

Netuddki. 2013.09.01. 10:44:08

@dr. Kóser Malac: Éééés? Akkor a felelősök nyugodtan alhatnak? Tolvaj, mutyizós, ostoba fidesz banda...

Pan Modry 2013.09.01. 10:49:30

@egysmás:

egyszeru A pontbol B pontba eljuttatni, egyszeruen szerzodest kotsz a DHL-lel v. TNT-vel, v. akarmelyik egyeb logisztikai ceggel es megcsinaljak.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.09.01. 10:49:54

@kovi1970: És? Akinek baja van, majd megteszi a megfelelő lépéseket. Mi megkaptunk mindent, amit befizettünk, milyen alapon ugráljak?

Függetlenbaloldali (törölt) 2013.09.01. 10:51:27

Egyre izzadságszagúbb és gagyibb a tankönyvellátás körüli műbotrány fújása.

Először károgtatok, hogy nem fogja mindenki megkapni a könyveket, hanem a káosz lesz. Hát nem lett káosz, rendben megjöttek a könyvek.

Utána jött az, hogy milyen hülyeség, hogy a már kiosztott könyveket vissza kell vinni, hogy a liberális sajtó is láthassa, hogy rendben vannak. Ez mondjuk meg tudom érteni, nyilván senki se szereti, ha szembesítik a sz**ával. Egy olyan valaki, aki hónapokig károgott, hogy nem lesznek könyvek, az bizonyára szeretné elkerülni azt a pillanatot, amikor szembesítik vele, hogy de :D Ez esetben érhető hát a gyalázkodás...

Most meg az, hogy az informatikai rendszerben vannak hibák. Szánalmas... Ennyi erővel ne szavazzatok se az MSZP-re, meg Bajnaira se, mert az ő idejük alatt (is) voltak gondok a felvi.hu -val. Ugye, hogy mennyire gyagyi érv?

kisQtya 2013.09.01. 10:57:35

@egysmás: Mondtad már, hogy nem vagy keresztény. És? Ki nem szarja le?
Mindenhova beírod?

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.09.01. 11:03:41

Csak szerintem működik úgy normálisan a világ, hogy átveszem a megrendelt terméket MAJD EZUTÁN fizetek?

Felkészülhetek arra, hogy az étkezést is előre kell fizetni a suliban? Ha ők úgy döntenek, hogy nem fizettem (mert szar a rendszer), akkor majd nem adnak enni a gyerekeimnek?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.09.01. 11:12:26

@(Nemzeti Takarékszövetkezet) THY Rokk *n* Troller: Képzeld el, hogy nálunk a demokaták (sic!) alatt is, mindig előre kellett fizetni az ebédet az iskolában. Sőt! Ha elfelejtetted befizetni, akkor tényleg nem kapott a gyerek enni.

kisQtya 2013.09.01. 11:14:22

@(Nemzeti Takarékszövetkezet) THY Rokk *n* Troller:
A menzát mindig előre fizettük, ha nem evett a gyerek ÉS EZT BEJELENTETTÜK, akkor utólag levonták a következő naptól.
Ahol a kajáért fogyasztás UTÁN fizetsz, azt étteremnek hívják.

gabardin 2013.09.01. 11:19:15

@Kovkazm: Elszigetelt eset? A gyerekeim osztályában az összes szülő kapott ilyen levelet, aki átutalással teljesített (előre, időben).
Egyszerűen a KELLO "rendszere" nem alkalmas ilyen tételszám kezelésére és mivel nem kell tartaniuk semmilyen ellenőrzéstől még be is fenyítenek a szülők és gyerekek felé, hogy amennyiben nem igazolod a befizetést, nem kapsz tankönyvet.
Ez kb. a szégyen és gyalázat kategória...

czjanos 2013.09.01. 11:19:56

Ilyen még " a legsötétebb szocializmusban" sem volt, hogy már a nyár közepén arra kényszerítették volna a szülőket, hogy előre fizessék be a tankönyvek árát! Magyarország jobban teljesít ( a harácsolásban)!

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.09.01. 11:30:07

@dr. Kóser Malac: @kisQtya: Képzeljétek, NÁLUNK, a normális demokráciában UTÓLAG, a fogyasztás után kellett fizetni az iskolában. MINDIG. Vagy ti laktok szar helyen vagy mi jó helyen.

kisQtya 2013.09.01. 11:37:22

A Fidesz kormányzás egyik legnagyobb hibája az, hogy mániákusan centralizál, de képtelen felmérni, hogy mekkora feladat centralizálását viselik el az ócska, tákolmány rendszerek.
Éppen ezért a Fidesz-kormány minden központosított baromsággal felsült.
Nem tudja működtetni a járásokat. Nem tudja működtetni az iskolákat. Nem tudja működtetni a hibatalokat. Nem tudja működtetni az e-útdíjrendszert. Nem tudja működtetni az apekhoz bekötendő pénztárgépeket.
A Fidesz-kormány lényegében fizikailag képtelen működtetni az országot mindenhol, ahol csak belenyúlt.

Ezt azzal együtt mondom, hogy a Fideszre szavaztam és sosem szavaznék a töketlen ellenzékre.

De valamit nagyon kellene már csinálni a magyar politikai elittel, mielőtt teljesen leamortizálják ezt az országot.

Nem az a baj, hogy gondok vannak a tankönyv körül, hanem az, hogy semmi, de semmi nem működik zavartalanul. Minden szar, csak éppen a kicsit szar és a nagyon szar között lehet választani.

kisQtya 2013.09.01. 11:43:15

@(Nemzeti Takarékszövetkezet) THY Rokk *n* Troller: Biztos vagy benne, hogy egy hely attól jó, vagy szar, hogy előre, vagy utólag kell-e fizetni a menzáért?
:)))))

Bretschneider detektív 2013.09.01. 11:43:22

@Függetlenbaloldali: A tankönyveket nem azért kell visszavinni az ominózus esetben, hogy a liberális sajtó láthassa, hiszen erről az eseményről szép kis propagandafilm fog menni az összes közszolgálati csatornán. Tehát, hogy a propagandafilmen minden szépen mutasson, azért, meg azért hogy ne derüljön ki a tanárokról, hogy szabotőrök, ugyanis hamarabb kiosztották a tankönyveket, mint ami az ukázban volt.

Bretschneider detektív 2013.09.01. 11:45:41

Menza ügyben hová álljak? Minálunk ugyanis félig előre, félig utólag kell fizetni, ugyanis minden hónap 16-a a befizetési határidő. Tehát most szeptemberben pl. 16-áig akár hitelbe is ehet a gyerek.

kisQtya 2013.09.01. 11:59:06

@Bretschneider detektív: Sehova nem kell állni. Egy szegény országban a menza üzemeltetője nem tudja meghitelezni a kajálást.
Én itthon este főztem és azt vitték másnap a gyerekek, az iskolában mikróban melegítették és megették pár perc alatt. Csúfolták is őket a többiek - kínjukban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.01. 13:08:22

@igazi hős: a számlaegyenleg ugyanolyan jó, mint a csekk, nem?!

esernyősEvezős 2013.09.01. 14:36:28

@Pan Modry: Nem a tankönyvkiadóknak hitelez, hanem a KELLO-nak. Aki már augusztusban beszedte a pénzt (ill. minimum 80%-ot), de majd csak novemberben fog fizetni a tankönyvkiadóknak.
Szóval szidni a KELLO-t kell és nem a kiadókat!

igazi hős 2013.09.01. 20:11:53

@doggfather: Mármint ha kérek egy hivatalos pecséteset a banktól, amihez személyesen kell bemenni, akkor biztosan, de amit otthon nyomtatok ki a bank oldaláról az nem hivatalosabb, mintha kézzel megírnám: "Kedves tanárúr/igazgató asszony! Isten bizony befizettem. Bp. 2013.09.01 I.H."

egysmás 2013.09.02. 16:08:08

@kisQtya: Fontos dolog ám, hogy ha a keresztények szervezik a közoktatást, akkor az ember ahol lehet, elmesélje, hogy ő nem keresztény.
Különösen, hogy az oktatás főhülyéje meg nyomja a kersztény faszságát.
Engem meg ő nem érdekel, viszont a vallási meggyőződése hatással van az én életemre is.
Pedig ÉN nem vagyok keresztény és nem is akarok az lenni és nem akarok úgy élni, ahogy egy neofita keresztény szerint kellene élnem.
És azt sem akarom, hogy a gyerekeim úgy éljenek, ahogy egy keresztény szerint kell élni.
Egyszerű ám ez.

Mert ki nem szarná le azt, hogy ő kereszténykedik, ha nem lenne hatással az életemre?
De van.
Amúgy meg nem kéne a fidesz alá feküdnie a keresztényeknek meg az egyháznak, minnyá kevesebb lenne a pampogás.

Ebből következőleg igen, elég sok helyen elmondom, hogy _én_ nem vagyok keresztény

egysmás 2013.09.02. 18:19:28

@Pan Modry: Azért ez nem ennyire egyszerű

Van kb 750000 általános iskolás.

Ezeknek kell összeállítani a csomagot.

Igazából már itt elbukik a dolog.

Don Quixote de la Ferko 2013.09.02. 18:26:52

@egysmás: @kovi1970:

Ritka két idióta barom állat vagytok. Agyatok megbetegedésétől ne féljetek, nincs mi megbetegedjen.

Don Quixote de la Ferko 2013.09.02. 18:30:25

@JohnHenry:

Háááát, koma, nem vagyunk egy oldalon, de úgy tűnik mindketten isszuk a levét azoknak a barmoknak, akik lereagáltak bennünket.

Közösségek

süti beállítások módosítása