Szoborvita percről percre

2014. 01. 20. 12:08 - m. g.

Köszöntjük kedves nézőinket! A Corvinuson kezdjük a hetet, ahol Marx Károly szobra ellen tiltakoznak az ifjú kereszténydemokraták, egyetemi polgárok pedig a Marx Károly szobra ellen tiltakozó ifjú kereszténydemokraták tiltakozásáról fejtik ki véleményüket. A helyszínről Fanó és Nikita fog tudósítani, a stúdióban Medvegy Gábor foglal helyet. Jó vételt, jó szórakozást!

2094_picture.png

Marx-szobor a Corvinuson?
  
pollcode.com free polls 


13.33 Illetve még annak erejéig visszatérünk, hogy a mai Napirajzot a figyelmetekbe ajánljuk.

13.20 A show-t Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 vezetője vitte el, aki közölte, hogy feljelentést tesz az ifjú kereszténydemokrata demonstrálók ellen szabálysértés miatt, amiért az egyetem területére vitték a politikát. Micsoda csavar! Közben az IKSZ-esek már rég hazamentek, kíváncsian várjuk, mi lesz a következő akció. Nézőinknek pedig megköszönjük a kitartó figyelmet, további műsorunkhoz jó szórakozást kívánunk. Viszontlátásra!

13.16 Deák Dániel egyetemi oktató is felszólalt - felolvasta petícióját, melyet lentebb mi is közöltünk, illetve elmondta ismét, hogy felháborító, ha egy politikus azt gondolja, kézi vezérléssel beleszólhat egy egyetem életébe. Szerinte primitív eszköz a kiragadott idézetek felhasználása, Marx pedig megosztó, és egyben óriási személyiség volt. Hozzátette, hogy a Corvinus aulájában Teleki-szobor is van, amit ugyancsak lehetne vitatni.

Szoborvita percről percre

12.57 Sajnos esik az eső, áznak a tiltakozó táblák a Corvinus előtt. Kedves olvasónk kérdezte, hogy vannak-e horthyzó és prohászkázó bekiabálások. Nincsenek. Tudósítóink szerették volna megtudni az IKSZ jelenlévő tagjaitól, hogy milyen antirasszista és antiszemita-ellenes megmozdulásaik voltak eddig, és miket terveznek a jövőben, illetve arról, hogy a legutóbbi megmozdulás milyen eredményt hozott a fehérorosz politikai foglyok ügyében, de sajnos nem akarnak nyilatkozni.

Szoborvita percről percre

12.45 A szekuriti nem járult hozzá a szobornál történő táblaelhelyezéshez, így a transzparensek az egyetem előtt kaptak helyet, rajtuk olyan Marx-idézetekkel, mely szerint a világ istene a pénz, a zsidók kultusza pedig a kufárkodás. Az egyet nem értők arról beszélnek, hogy ezek kontextusukból kiragadott sorok.

Szoborvita percről percre

12.39 Megvolt a sajtótájékoztató, ahol elhangzott, hogy az IKSZ nem szeretne beleszólni az egyetem életébe, de felszólítják a vezetést, hogy távolítsák el a szerintük rasszista és antiszemita nézeteket valló Marx szobrát. Felháborítónak tartják, hogy egyáltalán lehet ilyen szobor Magyarországon. Tiltakozó táblákat szeretnének elhelyezni a szobornál, ezt a mintegy öt tiltakozó aktivistának biztonsági őrrel kellett megbeszélnie a Corvinus bejáratánál.

Szoborvita percről percre

12.33 Az IKSZ egyébként a világpolitika ütőerén is rajta tartja kezét, nemrég a fehérorosz politikai foglyok szabadon bocsátásáért demonstráltak.

12.28 Az ifjú kereszténydemokraták fellépése után, 13 órakor ugyanott ellensajtótájékoztató is lesz. Deák Dániel egyetemi tanár, az Oktatói Hálózat és csatlakozó egyetemi polgárok az egyetem szenátusához fordultak nyílt levélben, melyben kérik, hogy Rétváriék tartózkodjanak az egyetemi autonómia megsértésétől, nyomásgyakorlás helyett vitával döntve a Marx-szobor sorsáról.

Tisztelt szenátus! 
2014. január 18-án Rétvári Bence államtitkár nyílt levélben arra szólította fel a Budapesti Corvinus Egyetem közösségét, hogy távolítsák el az egyetemről Karl Marx szobrát.  Az államtitkári levél tartalmáról hadd ne szóljunk, megtették ezt már helyettünk mások.  Azt azonban nem értjük: mi köze az államtitkárnak egyetemünkhöz?  Elvárjuk az államtitkártól és elvbarátaitól, hogy tartózkodjanak az egyetemi autonómia megsértésétől, és tartsák magukat a jogállamban elfogadott, demokratikus értékrendhez. 
Nem ellenezzük azt, hogy az egyetemi nyilvánosság előtt vita induljon meg arról, meg akarjuk-e tartani a Marx-szobrot, és az aulában elhelyezett egyéb emlékműveket, és ha igen, hol.  E vitában ugyanakkor csakis az egyetem polgárainak van tanácskozási és szavazati joguk.  E jogukkal is csak önmaguk, és nem egy párt képviseletében élhetnek.  Azt kívánjuk, hogy a végrehajtó hatalom, és a szolgálatukban álló pártok, ifjúsági szervezetek tartózkodjanak a nyomásgyakorlástól.  El a kezekkel egyetemünktől! 
Tisztelt szenátus! 
Kérjük, a szenátus kezdeményezzen tisztázó megbeszélést az egyetem nyilvánossága előtt, mi történjék a Marx-szoborral.  Teremtsen a tisztelt szenátus alkalmat ahhoz, hogy ennek kapcsán egyetemi polgárhoz, demokratához méltó módon számot vethessünk saját múltunkkal és jövőnkkel. 
Törvényesen megválasztott vezetőinktől elvárjuk, hogy mutassanak példát.  Ugyan miben bízhatnánk, ha nem a saját igazunkban?  A kormányzó hatalom képviselőinek nem lehetnek illúzióik: a még oly nagy politikai többség sem pótolhatja az egyetemi tudást. 
Sajnálatos módon máig időszerűek követeléseink, amelyeket tavaly ilyenkor fogalmaztunk meg az egyetemi vezetés és a szélesebb nyilvánosság felé.  A 2013. január 31-én az FDSz egyetemi szervezete és az Oktatói Hálózat által a Budapesti Corvinus Egyetem rektorához intézett nyílt levelünket a következőképpen zártuk: 
Mit kíván az egyetemi polgár? 
- Szubszidiaritást és autonómiát! 
- Független értékelést! 
- Kiszámítható és átlátható irányítást! 
- Stabil, kiszámítható és minőség-orientált finanszírozást! 
- Méltányosságot a szociálisan rászorulóknak és az esélykülönbségek intézményes csökkentését! 
Deák Dániel egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem, Oktatói Hálózat 
Kelt Budapesten, 2014. január 20-án 

12.20 Mint korábban már megírtuk, Rétvári Bence államtitkár, KDNP-s országgyűlési képviselő 25 év elteltével felfedezte a Corvinus aulájában elhelyezett Marx-szobrot. Ezzel a legkisebbik kormánypárt is felvette a küzdelmet az antiszemitizmus és rasszizmus ellen, bár kétségkívül formabontó, hogy a XIX. századi filozófusnak tulajdonítják ezt az attitűdöt. Maradjunk annyiban, hogy vita tárgyát képezi, mennyire megalapozottan, mindenesetre az ifjú kereszténydemokraták azonnal sajtótájékoztatót hívtak össze, hogy elérjék a szobor eltávolítását. Fél egykor indul a mandula.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr75771859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.01.20. 12:48:54

Semmi Prohászkázó, Horthyzó bekiabálás?

==T== 2014.01.21. 13:28:28

Ezzel értek egyet:

jobbegyenes.blog.hu/2014/01/20/circus_marximus

Főleg a második fele tartozik ide.

A Corvinust pedig már rég be kellett volna zárni. Az üzleti képzésre ott van a Duna túloldalán a színvonalasabb alternatíva (BME).

ksi 2014.01.23. 18:18:06

A legjobb, amit ebben a témában olvastam: szekularisfigyelo.blog.hu/2014/01/22/javaslat_retvari_bencenek

A lényeg: az embereknek vannak pozitív és negatív tetteik, tulajdonságaik, ezért mind a bálványimádást, mind az ördögűzést el kellene felejtenie Rétvárinak, és árnyaltan elemezni a világ jelenségeit...

Közösségek

süti beállítások módosítása