Miről szól a Goldenblog cicaharc? Médiaképről!

2013. 08. 21. 23:27 - Prinz Dániel

Ebben az órában zárul, de már napok óta zajlik a magyar web világában az Átlátszó Blog (ez nem azonos az Átlátszó Oktatással!!!) és az Egyenlítő TV Goldenblogos párharca, amelyet blogunk munkája robbantott ki: felfedezésünk nyomán az Index megírta, amit eddig is sejteni lehetett: az Egyenlítőt bizony az MSZP pénzeli. De miről is szól a harc? Szerintem médiaképbeli különbségekről. Az egyik oldal újságot akar írni, a másik MSZP-s kormányt szeretne hatalmon látni.

Miután az ÁO nyomán az Index lehozta, hogy a korábban MSZP-s kötődéseit cáfoló Egyenlítőre mondjuk úgy erős befolyással bír a szocialista párt, Németh Gábor a blog részéről még próbált magyarázkodni. Ezután azonban már szorossá vált a verseny az Egyenlítő és az Átlátszó nevű oknyomozó portál blogja között. Annyira szorossá, hogy amikor éppen vesztésre állt az Egyenlítő, Németh a Népszavában (!) ajánlott döntetlent. Szerényen annyit mondott, hogy jó lenne, ha végül döntetlen lenne a végeredmény, ugyanis mindkét blogra szükség van az Orbán Viktor elleni szent háborúban.

Tovább »

Pilisen plágiumgyanús pályázattal nyert a népszerűtlen igazgató

2013. 08. 21. 17:51 - Prinz Dániel

Címkék: közoktatás emmi

budapesti Kölcsey után most egy újabb olyan iskoláról lesz szó, ahol plágiumgyanús pályázattal jelentkezett valaki. A különbség: itt nyerni is tudott az iskolát eddig is igazgató Koblencz Andrea. A vesztes jelölt hiába hívta fel a KLIK és az EMMI figyelmét a schmitti módszerre, ők leszarták.

Tovább »
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (5/5)

Orbántól kaptak ajándékot az érettségizők!

2013. 08. 21. 13:03 - Hava Nikita

Címkék: hirek Orbán

1185924_10200377896040493_1517212260_n.jpg

Pár perccel ezelőtt egy ismerősöm riadtan hív, hogy "van neked egy sztorim!" Elmondta, hogy a tesója most érettségizett és kapott egy csomagot. Azt hitte, hogy a egyetemről kapott valamilyen cuccot, de meglepetésére Orbán Viktor kandikált ki a borítékból.

A miniszterelnök egy könyvet küldött valószínűleg minden érettségizőnek, a címe "ISTVÁN KIRÁLY ÉS MŰVE". Egyébként a szerzője Györffy György, aki Széchenyi-díjas történész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja is volt. Nem ismerem a munkásságát, ezért gyorsan segítséget kértem egy történelem szakos ismerősömtől. Beszélgetés:

Tovább »
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (0/5)

Kilépni a komfortzónából - de merre?

2013. 08. 18. 14:37 - Prinz Dániel

Címkék: vélemény haha

A HaHa blogján megjelent egy poszt, ami részben a mi tegnapi írásunkra is reagál. Anyukám is elolvasta, és csak ennyit mondott: ,,jó, de akkor most miért tüntet a Koppány Csoporttal a HaHa?" És tényleg: erre a kérdésre még mindig nem érkezett válasz.

A cikk szerzője jelentős részben jogosan oltja be a baloldali médiát és értelmiséget: nekem is mindig az az érzésem volt, hogy a ballibek valójában nem azért támogatták ilyen-olyan módon a HaHát, mert tényleg hittek a szervezet által képviselt értékekben: bázisdemokrácia, önszerveződés meg hasonlók. A ballibeknek jelentős részben az jött be, hogy a HaHa a Fidesz hatalma idején, és így elkerülhetetlenül a Fidesz-kormány politikájával szembehelyezkedve lépett fel.

Tovább »
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (0/5)

Hogyan "törtük fel" az Egyenlítőt?

2013. 08. 17. 10:46 - Átlátszó Oktatás

Az Egyenlítő blog nyitva hagyta levelezőlistáját - egyszerűen ott volt a neten, és bárki elolvashatta. Németh Gábor, a blog alapítója videóüzenetében azt mondta: “történik egy olyan, hogy valahogy a Goldenblog hajrájában a privát levelezőlistánkra bejut valaki, azt kinyitja, nyilvánossá teszi, kiszivárogtatja az ott található leveleket”.

Tovább »

Egyetemi Rádió // Hetünk legfontosabb oktpol eseményei zsírosan

2013. 08. 17. 09:18 - sörősz (törölt)

Mint ahogyan azt már megszokhattátok: minden kedd reggel 7-kor kezdődik az Egyetemi Rádió c. műsor a Tiloson, kedvenc oktatáspolitikai bránerverésünk. Szofisztikáltabban: felsőoktatási közéleti magazinunk.

A Tilos egyébként hallgatható: ONLINE , illetve tekergetősen, az FM90.3-on.

Mai pupákok voltak: Nikita, Bálint, Gyuri és Szaki.

Mai témáink voltak:

1. Mennyi állami helyre vettek fel idén hallgatót, és ez a szám hogy alakult az elmúlt tíz évben?

2. Nem jár cafetéria a pedagógusoknak.

3. Botrányos igazgatóválasztás a két jászsági iskolában.

4. Erkölcsteszt, Facebook profil és egész alakos kép kell a BME gólyatáborához.

Kövessetek minket Facebookon és Twitteren!

Ha tetszett a poszt, meg akkor is ha nem, szavazz ránk a Goldenblog internetes blogterrorista ketrecharcban. És lájkojjá' minket a Facebookon.

Tovább »
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (0/5)

Közösségek

süti beállítások módosítása