A Kormányzó és Körösparti

2013. 10. 29. 10:33 - janna.m

A HÖOK új (régi) elnökéről akartam írni a minap, amikor az anyaggyűjtés folyamán rábukkantam egy érdekes PR videóra. Ebben a videóban megdöbbenésemre Köröspari Péter irodájában Horthy Miklós festményét pillantottam meg. Maga a videó még Körösparti Péter HÖOK elnökké választása előtt készült, de Nagy Dávid HÖOK elnök ekkor már lemondott. Körösparti ebben a videó interjúban az eddigi érdek képviseleti munkájáról és annak eredményeiről, valamint magáról és esetleges HÖOK elnöki ambícióiról beszél.

Köröspart.jpg 

Amikor megpillantottam, nem tudtam, hova tenni a látottakat, de több gondolat is megfordult a fejembe. Talán a Kormányzó városhoz való kötődésének okán került ki a kép az irodába? Ezt talán alátámasztja, hogy Horthy gyermekkorában a Debreceni Református Kollégium tanulója volt, ahol elemi tanulmányait végezte 1876 és 1878 között. A kötődést jól mutatja, hogy 2012-ben emléktáblát avattak az egykori diáknak, amelyet a kutatások szerint valamikor 1938 és 1943 között helyezhetett el a kollégium falán az akkori diákszövetség a volt diáknak, a "hazája iránt elkötelezett embernek méltó emléket állítva."

Egy másik elképzelés alapján talán Körösparti elnök úr személyes kötődését, vagy szimpátiáját jelentheti?

Őszintén megvallva, nem tudom, hogy miért lóg abban az irodában, de véleményem szerint nem épp szerencsés, hogy a magyar történelem egy máig vitatott személyiségének portréja tekint ránk, ha a DEHÖK irodájába lépünk.

( videó 45. másodpercétől látható a kép)

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (2/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr895597111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Közösségek

süti beállítások módosítása