A HÖOK Pályázati Értesítőjének legújabb számában három pályázati lehetőségre hívja fel a hallgatók figyelmét. Már önmagában a kiadvány létjogosultsága is megkérdőjelezhető, hiszen például a Pályázatfigyelő honlapján mindenki könnyedén megtalálhatja a releváns pályázatokat. De attól igazán komikus a mostani szám, hogy a háromból egy bemutatott felhívás, a "Sumer fotópályázat 2013" című, echte futóbolondok agymenésének tűnik. Már a felhívás maga is egy kisebb csoda:
Orosz Zsolt író és a Szalay Fotóstúdió közös fotópályázatot indít. A maga-a-valosag.hu honlap lassan tíz éve indult a Sumer témára épülő résszel, mint az “érthető scifi”. Akkor még sokan döbbenten olvasták. Ma már inkább úgy nevezném, hogy az iskolai tananyagból kimaradt történelem anyaga. Közben kibővült, és ma már tény, hogy minden mindennel összefügg. A sumer történelem, az enneagram, az UFO témakör, a magyarság, és a spirituális világ. Minden egy. Csak az egységes látásmóddal lehet megérteni a világot.
A 2014-ben megjelenő Sumer című könyv számára keresünk megfelelő külső megjelenést. Ez a könyv egy sorozat második kötete lesz. Egy fejezet erejéig foglalkozik az UFO témakörrel, de a legnagyobb hangsúlyt a sumer történelemnek szenteljük. Amolyan történelemkönyvnek szánjuk, ezért keresünk egy olyan fotót, fotómontázst vagy számítógépes grafikát, amelyik illeszkedik ehhez a gondolatvilághoz.
Orosz Zsolt honlapja, a maga-a-valosag.hu viszont egy valóságos kincsesbánya. Az már első blikkre világos, hogy az íróhoz képest Molnár F. Árpád maga a racionalitás lobogó fáklyája. Az önmagára kozmikus utazóként hivatkozó Orosz Zsolt így vall a honlaphoz írt bevezetőben:
A magyar nemzet különleges szereppel bír a világban. Akármilyen kicsik is lettünk, azért időnként fél tőlünk a világ, akár a hunok idején, akár napjainkban. A félelem oka, hogy mások vagyunk. Spirituálisok, sokszor túllátunk az anyagon. Ezért a találmányok kétharmadát magyar ember „szedte le” a létezésből. Különcségünk következménye, hogy tartanak tőlünk. A történelemben mindig is igyekeztek minket vagy megszüntetni, vagy beolvasztani. Ahogy Jókai mondta az Erdély Aranykora c. regényében, a magyar nemzetet csak akkor tekinti a nyugat társnak, ha elvárja tőle, hogy feláldozza magát a nyugat kényelméért. Büszkén vallom, hogy magyar vagyok, bár sosem magyarkodom.
Az egyik legnépszerűbb cikk az oldalon a magyarság eredetéről szól, ebben aztán felvonul a teljes sereglet: sumérok, maják, szkíták, "turanidok." De van szó még a cikkekben Stonehenge-ről, gabonakörökről, és természetesen ufókról, akik – ki hinné – szintén a rokonaink!
Sokan mondják, hogy a magyarok a sumerok utódai. Tény, hogy nekünk nagyságrenddel több a hasonlóságunk a sumerokhoz, mint a legtöbb modern nemzetnek, azonban nagyon sok mindenben különbözünk is. Ezért én úgy tartom, hogy mi testvérnemzetek vagyunk, melyek különböző körülmények között szocializálódtak. Valamikor a Vízözön után az akkori presumer társadalom egy része megtelepedett a Kárpát-medencében, és itt önálló fejlődésnek indult, folyamatosan befogadta a kelet felől érkező vándor népeket, melyekkel gazdagodott tudása, genetikája. A magyar nyelv hasonlít a legjobban az annunaki nyelvhez, mely a Vízözönig a legszélesebb körben beszélt nyelv volt. Kevesen tudják, de ez a nyelv (annunaki) nem halt ki, ma is él, az idegen létformákkal kapcsolatos kutatások alapnyelve, nagyon sok kutató ismeri és használja, aki ilyen területen dolgozik.
2012-ben az író szerint valami nagy dolognak kellett volna történnie, amit mondjuk én személy szerint nem észleltem, de nagyjából erről lett volna szó:
2012 egy új rend eljövetelének első pillanata, mikor is a számláló átfordul 9999-ről 0000-ra.
Köszönjük a HÖOK-nak, hogy ilyen hasznos információkkal szolgálja a diákságot!
Ha akarsz valami értelmeset is olvasni a sumer-magyar elméletről, fordulj a Történelemtanárok Egyesületének Tényleg! nevű honlapjához, ahol történeti és nyelvészeti szempontból is írtak a kérdésről.
Képek innen: maga-a-valosag.hu, szalayfoto.com