Vélemény: Portfólióval szívatják a tanárokat

2014. 02. 06. 13:00 - m. g.

Címkék: közoktatás

​Lehet, hogy mostanában azért vannak ilyen nyomorult napjaim, mert amikor reggel kipattan a szemem, nyúlok a telefonomért, hogy megnézzem, mennyi az idő és ha nem vigyázok magamra, a következő pillanatban már a híreket olvasom. Ma például a tanári portfóliók ügyével indult a nap.

A lényeg röviden annyi, hogy alig két hónapjuk van a pedagógusoknak, hogy készítsenek a munkásságukat összefoglaló 70-100 oldalas portfóliót, hogy átkerüljenek egy magasabb bérezési kategóriába. Én mondjuk Hoffmann Rózsától meg a közigazgatás bugyraiból olvasgatnék szívesen 70-100 oldalas portfóliókat, hogy ne a kimittud meg a google előtt kelljen napokat görnyednünk, ha rá akarunk jönni, hogy mégis mi a fészkes francot csinálnak azok, akiket a nép elvileg az ügyeik vitelével bízott meg. Őket mondjuk meg is fizetik ezért, pedagógusnak lenni meg inkább csak egy szép út a semmibe egy rózsaszín szopórolleren. De Rózsikámék, a kis drágáim, legalább segítik a portfólió elkészítését egy útmutatóval. Egy 163 oldalas PDF-fel.

Huszonötezer pedagógus foglalja most imáiba a közoktatási államtitkárságot, hogy milyen kontextusban, azt hagyjuk. Nem Isten tehet erről. Huszonötezren alsó hangon is kétmillió oldalnyi portfóliót gyártanak majd, amit ötezren fognak értékelni, és honnan lehetne erre ötezer embert szerezni? Nyilván egymásét fogják értékelni. Zseniális.

Ami a legszebb, hogy tízmilliárd forint van a projektre, pedagógusonként 400 ezer. „Ez uniós pénz, a magyar költségvetést nem terheli, érkezett a megnyugtató válasz az oktatási államtitkárságtól" – írja az Index, én meg megnyugszom persze, mert az uniós pénz nyilván arra való, hogy hülyeségekre verjük el. Nem arra, hogy felzárkóztassuk az országot, hanem pedagógusszívatásra, meg hogy a téeszelnökök szökőkutat meg díszburkolatot tegyenek a tanyaközpontba választások előtt. Aztán meg szidjuk a rohattszemétimperilista Európai Uniót.

Legalább egy kávéval kevesebb is elég volt reggel. Én hiszek az atomban, de nem vagyok annyira nyugodt, hogy ezek után még erőművet is szeretnének építeni.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr65801321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

♔batyu♔ 2014.02.06. 15:49:53

Miért, mit kellene csinálni?

Nem igaz, dolgozni kell, pénzt is kapsz érte, de szopórolleren vagy.

Máshol ilyesmiért egyszerűen csak nem rúgnak ki, de még ez sem biztos.

DarthVader 2014.02.06. 16:01:43

@♔batyu♔: láthatnánk a te portfóliódat?

Muad\\\'Dib 2014.02.06. 16:06:01

@DarthVader:
Apró különbség, hogy amíg normális halandót fél perc alatt kirúgnak a munkahelyéről, addig a tanárok közül még a teljesen inkompetenseket is kínszenvedés elbocsátani. Bár szkeptikus vagyok, hogy fog e ez bármit is segíteni a szűrésben, de azért reménykedik az ember.

Pipas 2014.02.06. 16:06:55

"A lényeg röviden annyi, hogy alig két hónapjuk van a pedagógusoknak, hogy készítsenek a munkásságukat összefoglaló 70-100 oldalas portfóliót"

Miért, mennyi idő kellene rá? Két hónap az bőségesen elegendő.

Mensikov 2014.02.06. 16:09:26

Azért nem ártott volna, ha a kedves blogíró jobban utánanéz ennek a dolognak.
1. Nem kötelező és annak is csak lehetőség, aki szakvizsgázott pedagógus hivatalosan közoktatásvezető vizsgája van.
2. Aki 55 év fölötti egyáltalán nem kötelező, csak akkor szórakozhat ezzel ha van rá ingerenciája.
3. Ha akar valaki egész életében maradhat a tanár I. kategóriában bár amikor majd átfogó látogatás lesz az iskolában, ez ha jól tudom minden 5 évben lesz akkor őt is vizsgálják kivéve a 60 fölöttieket, mert ők már védett korban vannak.

JT_Biopower 2014.02.06. 16:24:24

kinyílott a pitypang. megírom.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.02.06. 16:33:21

@♔batyu♔: Azzal tisztában vagy, hogy a mestertanári feltételeknek megfelelő embereknek ajánlották fel a lehetőséget, hogy írhatnak ilyen 100 oldalas portfóliót azért, hogy a pedagógus 2 fokozatba kerüljenek, ami egy szinttel a mestertanár alatt van?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.02.06. 16:36:09

@Mensikov: Bizonyos idő elteltével mindenkinek kötelező átlépni pedagógus 1-ből pedagógus 2-be, különben repül, ugyanúgy, mint a gyakornok, ha nem kerül pedagógus 1-be.

deneskata 2014.02.06. 16:44:19

@Mensikov: Tévedés. Kötelező.Ha 2018-ig nem teszed meg, az elbocsátási ok.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2014.02.06. 16:46:12

Vajon ugyanezen pedagógusok mennyi időt adnak saját diákjaik számára egy ekkora dolgozatra? Nekünk hétvégére kik@rtak 3 olyan rajzot, aminek darabján most két hetet dolgozik a cég!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.02.06. 16:48:08

alig két hónapjuk van a pedagógusoknak, hogy készítsenek a munkásságukat összefoglaló 70-100 oldalas portfóliót"
az egyetemen normális helyen hetente van egy-két 30-40 oldalas beadandó vizsgaidőszakban
nehogymár sajnáljam a pedákat wazz

kézműves étcsokimikulás 2014.02.06. 16:53:40

mennyire unom mar az allando pedagogusi vonyitast...
semmi nem jo...
dolgozni kell a fizetesert,tiszta skandallum...
:(((((

deneskata 2014.02.06. 16:55:10

@FILTOL: Nehogymá'.... Ismerem drága a beadandóakt, képzeld, minden tanár ismeri. Tudod, az egyetem...
Nézz utána kicsikém, mit is akarnak a "pedáktól" Nem a fiatalkáltól. Azoknak ezzel a portfólióval nincs is semmi bajuk. Nekiállnak, szépen megcsinálják. Az idősebbek meg dokumentáljanak 20 évre visszamenőleg, mi?
Hallgass má' inkább, ha azt sem tudod, miről van szó.

♔batyu♔ 2014.02.06. 16:55:23

@DarthVader: Miért nem inkább a tiédet?

♔batyu♔ 2014.02.06. 16:56:48

Mi itt a probléma? Dolgozni kell, amiért fizetnek?

Ilyen alapon mindenki problémázhatna.

deneskata 2014.02.06. 16:58:13

@♔batyu♔: Aha. A pedagógus munkája a portfólió írása. Világos.

Vahakomb 2014.02.06. 17:01:13

Ez a szép új világ! Mindent le kell írni. Mindenről terveket kell írni. Legalább 1 évre előre.
Hamarosan az EU (vagy az USA, vagy ki a fészkes fene?) azt is előírja majd, hogy a munkahelyek vezessék, hogy az alkalmazottak közül ki hány grammot szarik naponta. Erre éves tervet is kell készíteni majd. Persze, a munkatársak neveit nem szabad közölni, hanem jeligéket kell használni. A jeligék párosítását a titkosszolgálatok részére negyedévente le kell adni. Magasabb bérkategóriába az kerülhet majd, aki videó prezentációt is készít hozzá. Mert ez nagyon hasznos.
Csak így tovább! Most már tényleg csak pár év, és széjjel durran ez az egész rothadt világ.

Coconel 2014.02.06. 17:01:34

@Pipas: Ja, bocs. Azért közben tanítani, készülni, dolgozatot javítani is kell. Felvételiztetni a most jelentkező diákokat, érettségire felkészíteni a kimenőket, versenyen felügyelni, farsangon felügyelni, versenyre vinni (esetleg 200 km-re, merthogy nem mindenki lakik Pesten), kozosségépítés, személyiségfejlesztés, közszolgálati tevékenység és még sorolhatnám...Rugalmas a pedagógus munkaidő. Este pedig leül a számítógéphez és portfóliót készít kb. 2 órán át mnden este, hogy beleférjen a két hónapba.

Fogadok pasi vagy és nem tanár a feleséged...

Dr_utcai_arcos 2014.02.06. 17:20:14

@FILTOL: Elolvasnád a blogod címét? Kösz.

2014.02.06. 17:20:49

ha már ennyire faszák vagyunk tervezésben, egy kis tervecskét az ócsai projekt előtt is tolhattak volna, hogy ne basszunk ki milliárdokat az ablakon. elég lett volna rá 10 oldal is, hogy kiderüljön: az anyja is hülye volt annak aki kitalálta...

Pipas 2014.02.06. 17:21:36

@Coconel: Mondcsak, a "személyiségfejlesztés" az úgy heti hány órás elfoglaltságot jelent? És a "közszolgálati tevékenység"? És a közösségépítés?

"2 órán át mnden este, hogy beleférjen a két hónapba"

Ha neked ennyi munkába kerül, akkor menj inkább árkot ásni.

deneskata 2014.02.06. 17:24:19

@Pipas: Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul. Fogalmad sincs semmiről. De akkor mit keresel itt?
Menj te árkot ásni.

_most_ 2014.02.06. 17:35:23

paksról bezzeg nem kellett portfóliót írni, végül is csak 3000 ezer milliárdról van szó, aprópénz, meg amúgy is Putyin megígérte jól járunk, legalábbis a fidesz :D

Pipas 2014.02.06. 17:38:05

@deneskata: "Fogalmad sincs semmiről."

Argumentum ad hominem...

Kámasuka 2014.02.06. 17:38:44

Nagyon helyes. Nem fognak belehalni napi 1 oldal elkészítésébe.

RÖVIDLÁTÓ 2014.02.06. 17:46:17

És ezeket is a Donald Hoffmann Kacsa Rózsika egyedül fogja elbírálni, mint az iskola vezetőket?

♔batyu♔ 2014.02.06. 17:50:40

@deneskata: Hihetetlen. Nézz már körül más szakmákban. Itt még ráadásul pénzt is kapsz érte.

zbzbzb 2014.02.06. 17:57:35

Elmentek ti a pics@ba. De komolyan. A rohadt nyávogó pedagógusok nélkül a szaros neveteket se tudnátok leírni!
Bezzeg amikor a kus taknyos pofátokat törölgették, mert elvette a nagyfiú a medzsótokat - amit tilos volt bevinni az iskolába - az jó volt, mi?
Hálátan kis rövidlátó férgek vagytok. Szálljatok magatokba.

zbzbzb 2014.02.06. 17:59:45

@♔batyu♔: hihetetlen mekkora seggfej vagy. Kár volt téged megtanítqni írni.

Algopirin 2014.02.06. 18:04:44

egy portfóliót semeddig sem tart összerakni

Gera 2014.02.06. 18:15:12

Nem kell izgulni, valójában senki nem fogja ezeket úgy isten igazából elolvasni, úgyhogy mehet a bullshit ezerrel. A kollégák üljenek össze és brainstormingoljanak pár dolgot, amivel ki lehet tölteni az oldalakat. Mondjuk ettől még nem lesz értelmesebb az egész, pont nem, de túl sok időt valószínűleg nem érdemes parázni rajta. Persze ez nem magyarázat arra, hogy miért csinálja ezt az állam, miközben, ahogy például említették, a háromezer milliárdos paksi bővítésről összesen nincs fél oldal infoja annak a képviselőnek, aki ma szavazott róla.

_most_ 2014.02.06. 18:15:41

azért jól megfigyelhető hogy jellemzően fideszes kommentelők szidják a tanárokat, látszik, hogy nem sokkal találkoztak életükben, nem is értem minek szólna bele az oktatásügybe, hisz őket úgyse érinti :D

deneskata 2014.02.06. 18:24:09

@♔batyu♔: Hihetetlen. Nézz körül az iskolában. Itt még pénzt se kapsz érte...:)

deneskata 2014.02.06. 18:26:21

Azt mondod? Én pedig azt mondom, "amilyen az adjon isten, olyan lesz a fogadj isten" Te személyeskedtél először.

komplikato 2014.02.06. 18:43:18

@♔batyu♔: Akkor most megnyugodtam, hogy NEM párthűség lesz a referencia alap, hanem a szakmai tudásuk. LOL.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.06. 18:51:17

Valóban felháborító.

Megkülönböztetik szakmai alapon a pedagógusok munkáját, és több pénzt adnak a jobbaknak.

Ezt a geciséget...
Tükre olyan, mintha aversenyszférában lennénk... Felháborító..

/Ostoba MSZP csicska vagy még mindig/

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.06. 18:54:08

@_most_:

Senki nem szidta a tanárokat. ÉN pedig biztosan nem.

Ugyanis én is tanár (is) vagyok, és örülök neki, hogy több pénzt fogok kapni, pár kitöltött papírért cserébe, életem végéig.

_most_ 2014.02.06. 18:56:54

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: úristen, ha ilyen beteg ember tanér lehet mint te, akkor tényleg komoly problémák vannak az oktatásban.

dzsadzsarblinx 2014.02.06. 19:05:01

@Muad\\\'Dib: Hát pont ez a baj! Minek 100 oldalas portfólió, aki alkalmatlan, azt egyszerűen ki kellene vágni, a többit meg hagyják rendesen dolgozni.
Tavaly tantervet írtunk már nem tudom hanyadjára, mert azt hiszik, attól lesz jó az oktatás, ha állandóan papírt gyártunk. Milliárdok mennek el majd a szakfelügyelőkre, meg az értékelési rendszer kidolgozására, ahelyett, hogy ezeket az erőforrásokat a gyerekekre irányítanánk.
A Hillerék is be akartak vezetni egy értékelési rendszert, amiből nem lett semmi.
A finneknél nincs tanfelügyelő, mégis világelső az oktatásuk.
Szerintem egy intézményen belüli, gyors és hatékony értékelésre ill. önértékelésre lenne szükség, nem egy ilyen papírhalomra.

2014.02.06. 19:07:13

@_most_: Az előbb még azon picsogtál, hogy a köcsög fideszes kommentelők (azért az már valami, hogy te így ránézésre kitalálod, hogy melyik nicknév kire fog szavazni) szidják a tanárokat, pedig szinte még nem is láttak olyat...
Legyél már egy kicsit következetesebb, te idióta :DDD

Pflaume 2014.02.06. 19:18:14

Nem attól lesz valaki jó tanár, hogy száz oldalon azt bizonygatja, mennyire jó tanár, és a többség portfólióírás nélkül is több mint 50 órát dolgozik hetente. Azt az uniós pénzt nem a minősítéseken keresztül kellett volna az oktatásba fektetni.
Teljesen szétadminisztrálódik ez a szakma, és már megint nem a gyerekekről szól, ahogy kellene.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.02.06. 19:21:31

@FILTOL: Milyen egyetemen? Milyen tárgyaból...? [fejvakarás]

deneskata 2014.02.06. 19:23:59

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Pontosan ez a baj. Kitöltesz "néhány papírt" (elég naív vagy)és kész is van, több pénzt kapsz életed végéig, "papírod" van róla, hogy jobb tanár vagy, mint aki nem "töltötte ki a a néhány papírt" Tényleg? Ez a mérce? EZ a megfelelő mérce? Í(Mert tudod, nem csak arról van szó, hogy több pénzt kapj, hanem MINŐSÍTÉSRŐL.
A válaszod meg téged minősít.

TBone 2014.02.06. 19:29:02

@♔batyu♔: Tudod, van érték teremtő munka, és van amit te csinálsz

Tímár Mihály 2014.02.06. 19:38:47

Az egészből az látszik, hogy aki kitalálta, az magasról tesz a tanárokra. Egyszerűen lesz...ja hogy értelmetlenül dolgoznak. Természetesen munka után, hiszen tanítani továbbra is kell. 70-100 oldalba egyébként egy rövidebb doktori értekezés is beleférne. Szerintem viszont másfél oldalon is be lehetne mutatni, hogy milyen jó tanár valaki. Csak a diákjai versenyeredményeit kell leírni.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.02.06. 19:41:58

a pedák valami szent tehenek? csakkérdem, mert mindig őket kell pátyolgatni, pedig 90%-uk alkalmatlan

M_R 2014.02.06. 20:01:19

@FILTOL: Aki téged próbáltak tanítani, tényleg nem sok sikert értek el.

deneskata 2014.02.06. 20:04:00

@FILTOL: Mindig mondom, hogy az ilyeneknek, mint te is, tutira csak rossz tanár jutott. Vagy csak nagyon kevés jó.
Tulajdonképpen nem szidni kell őket itt (is), hanem sajnálni.Rossz dolog lehetett így felnőni. Nem baj, fiam. Remélem most több sikerélmény jut neked, mint az iskolában. Lám, itt is milyen szépen nyilatkozol! :)

M_R 2014.02.06. 20:11:44

@Tímár Mihály: Ez a tanárok újabb erőteljes kontraszelekciójához vezet - értelmes ember ilyenkor mondja, hogy "na jó. b..szatok egyedül" - és elhagyja a tanári pályát. Jobb esetben. Rosszabb esetben az országot is.

Ez pedig pár év alatt oda vezet, hogy az "állami" iskolákban már csak az lesz mint most hogy 1. osztályban sokszor csak "gyermekmegőrzés" van oktatás helyett - ez érvényes lesz a teljes kozoktatásra. 20 év múlva aki állami oktatásból kerül ki esélytelen lesz arra hogy szakmát/diplomát szerezzen.

Az a gond hogy amit az oktatásban 1 év alatt elk..rnak, azt helyrehozni egy évtized is kevés.

Reszelő Aladár 2014.02.06. 20:12:56

Egy egyetemi diplomadolgozat pár éve még 60 oldalnál kezdődött. És aki diplomát akart, az mind megcsinálta.
Egy multinál is időről időre lemérik az embert, sőt a napi aktivitást is sok helyen riportálni kell.

Főleg a ballib oldalról hallani, hogy minél többet kellene az oktatásba fekteni, szinte mantraként jön elő, hogy oktatás és egészségügy.

Na van egy jó hír. A befektetések közül ez most a minőségbiztosításra megy. És remélhetjük, hogy azok az inkometens tanárok, akikre egy szülő értekezleten véres szájjal szokás panaszkodni, most végre vonalon kívülre kerülhetnek.

Mert ugye senki sem szeretné, hogy rossz tanárok tanítsák a gyerekeit...

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2014.02.06. 20:17:10

Pont a héten az egyik angolórámon (full vállalkozó vagyok, egyszerre vagy 5-6 nyelviskolával is dolgozom TÁMOP-os tanfolyamokon meg miegyebeken) felsóhajtott egy pedagógus, hogy "Na, ma sem tudok maradni végig, megyek haza portfóliót írni... Látja, Gábor? Lehet maga csinálja jól!" :D

deneskata 2014.02.06. 20:24:08

@Reszelő Aladár: És ugye majd a portfólió kiválogatja az ocsútól a tiszta búzát.
Tudod mit? Tényleg kiválogatja. Az értelmesebbje nem engedi magát tovább ..szekírozni. És íme: marad az ocsú, aki kiváló portfóliót ír. Csak tanítani nem tud. Mert a portfólió SEMMIT nem árul el arról, hogyan tanít a "peda". (Ahogy kedvenc hozzászólóm nevez minket.)

deneskata 2014.02.06. 20:25:57

@Reszelő Aladár: Ja, és még valami. Egy egyetemei BA szakdolgozat max. 50 oldal, MSC szinten max 80. És képzeld: ezt a tanárok is tudják. Van ugyanis diplomájuk. A többségnek nem is egy.

ppppalika 2014.02.06. 20:34:28

@Mensikov: "1. Nem kötelező és annak is csak lehetőség, aki szakvizsgázott pedagógus hivatalosan közoktatásvezető vizsgája van."

Nem ártott volna, ha Te is tájékozódsz, mert bármely szakvizsga lehet.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.06. 20:35:35

@deneskata:

Nem pontosan értem a problémádat.

Hogyan lehetne a tanárokat máshogy megmérettetni, mint az életpálya modell alapján ?

Szerintem igazságosabb rendszer egy szakmai tapasztalaton, képzettségen, oktatási gyakorlaton alapuló differenciálás, mint az évek számán alapuló.

Szerinted nem ?

deneskata 2014.02.06. 20:45:55

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: De igen.
Épp ezért nem alkalmas a portfólió erre a célra.
(Csak mellékesen: ismered te a portfólió követelményeit és vizsgálati szempontjait?? Mert nem úgy tűnik..)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.06. 20:53:56

@deneskata:

Meglehetősen jól ismerem.

3 tanár kollegám is részt vesz kialakításában, és elég sok szempontot körbe járva döntöttek a mostani verzió mellett, hosszú évek munkája eredményeként.

Persze értem én, hogy a lelkes ballibek mindent lefikáznak, amit a patás csinál, de leglább ésszel gyerekek !

deneskata 2014.02.06. 21:05:54

Basszus, ezt a megtiszteltetést! Húű, de szívesen elmondanám nekik, mi a probléma Ill. inkább mennyi rengeteg probléma van ezzel az egésszel! De az inkább élőszóban lenne jó, nincs annyi időm,se türelmem, hogy írásban ennyi mindent kifejtsek. Csak annyit üzenek, (vésd jól kebeledbe!:)Hagyják abba munkát, úgy rossz az egész, ahogy van. (Miért nem vitatják meg egy fórumon néhány gyakorló pedagógussal? (Ez a rendszer legnagyobb hibákja egyébként: a visszacsatolás teljes hiánya.) Nem pályakezdőkkel, mert azoknak a rendszer tökéletes. Én pedig pályaelhagyó leszek miatta:(
Ja, egyébként az utolsó két választáson a Fideszre szavaztam. Bár ne tettem volna. (Miért ballib az, aki nem ért egyet a kormánnyal?)De ha a szó nálad az kormányellenes megfelelője, akkor igen, ballib vagyok. Pontosan az oktatási reform óta.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.06. 21:15:33

@deneskata:

Sok pedagógus van így ezzel.
Saját ismerőseim között is.
Aztán mikor mondtam hogy van közös ismerősünk, akiket elláthatnak tanácsokkal észrevételekkel, akkor a 20% leült vele, és elmondta az észrevételeit, 80% meg úgysincs értelme alapon duzzogott tovább, már a duzzzogók közül.

A 20% pedig megértette a lehetőségeket.
Vagy marad minden így, ahogy van, nevezetesen hogy sehogy, vagy pedig bevezetik az életpályamodellt.

Az életpályamodellen természetesen, mint mindenen, lehet javítani, és fognak is.

Mert a cél, akár hiszed akár nem, hogy a tanítani szerető és szakmailag felkészült, mgfelelő képzettséggel rendelkező tanároknak jobb legyen.

deneskata 2014.02.06. 21:31:12

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Akkor nem az elméletre, hanem a gyakorlatra kellene alapozni.
Tudod mit? Nem kételkedem az ismerőseid jóindulatában. De a mostani pénzhiányos helyzet, no meg a "fülkeforradalmi lendület" (csak gyorsan, gyorsan, mielőbb, izibe)sem használ a meggondolásnak.Nincs pénz az igazi vizsgálatra, marad a papír.
Sajnálom, hogy 3 év sem volt elegendő egy működő rendszer kigondolásához. Mert ez itt nem működőképes.
Persze, a puding próbája az evés.

deneskata 2014.02.06. 21:36:05

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Még valami. Én szeretek tanítani. Versenyeredményeim és a továbbtanulási mutatók és visszajelzések bizonyítják, hogy tudok is. De nem várom meg, hogy nekem ezt papíron igazolnom kelljen olyan feltételekkel, melyek nekem egyáltalán nem előnyösek. Mint írtam, egy pályakezdőnek jók.Előre tervezhet, a már ismert feltételekhez igazodva készül a minősítésre. Igyekszik megfelelni a feltételeknek. Nekem VISSZAMENŐLEG kellene megfelelnem nekik. Hogyan? Nem fogom semmibe venni eddigi munkámat azzal, hogy most "gyártani" kezdem a bizonyítékokat. Felmondok inkább.

bölcsbagoly 2014.02.26. 19:08:05

@deneskata: biz'sten nem értelek benneteket!
1. az őszel azon nyafogtatok, hogy mindenkit a Ped.I.-be soroltak (hova kellet volna és minek az alapján?);
2. most meg azon, hogy az átsoroláshoz meg kell írni ezt a porfoliónak nevezett (= szakmai önéletrajz magyarul)micsodát, vagyis kitölteni a rubrikákat a kivánalmaknak megfelelően.
Miért nem éri meg nektek -egyszer az életben - rászánni erre időt és munkát, ha nyugdijig magasabb bért kaptok majd érte?
3.a beszámoló nem egyedüli kritérium, mivel kiegésziti a vezetőség véleményezése, meg az óralátogatások eredménye. Ha nem is teljesen, ebből már csak le lehet mérni a teljesitményt, vagy nem?
Milyen más módszert tudnátok ajánlani, mert pont ti reklamáltok azért, ha gyengébb képességű kollégákkal vagytok egy kategóriába sorolva.

bölcsbagoly 2014.02.26. 19:15:25

@bölcsbagoly: amúgy én tudnék. tessék importálni a román mintát!
1. gyakornoknak véglegesitő vizsga, egyetemi központokban szakmai, és pedagógiai tárgyakból+ inspekció.
2. II. fokozatú vizsga (hasonlóképpen mint a véglegesitő).
3. I. fokozat: inspekció, tudományos szakdolgozat készitése egyetemi témavezetőnél, annak megvédése újabb inspekció után bizottság előtt.
Nos ez megfelelne?

Közösségek

süti beállítások módosítása