További problémák az Újlakban?

2014. 02. 25. 04:11 - Prinz Dániel

Címkék: oknyom közoktatás
,,Az Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola pedagógusai" aláírással jött a következő:
A szülői szervezetünk, az ÚJSZÜF három tagja az elnökkel 2014. február 10-én egy hivatalos levél aláírása kapcsán az iskolánk aulájában találkozott. Mikor már csak ketten maradtak, megjelent az iskolagazda, köszönés, bemutatkozás nélkül követelve, hogy hagyják abba az aláírásgyűjtést. A szülők sehogyan sem tudták megértetni az érthetetlen okból feldühödött önkormányzati alkalmazottal, hogy ők nem aláírást gyűjtenek, hanem egy hivatalos szülői szervezeti levél aláírása végett vannak ott, és mint a szülői munkaközösség, jogszerűen használhatják az iskola épületét hivatalos ügyeik intézéséhez. A levelet fel is mutatták az iskolagazdának, aki mindezek ellenére minősíthetetlen hangnemben távozásra szólította fel a szülőket, és karhatalommal történő eltávolíttatásukkal fenyegetőzött.
A szülői szervezet elnöke távozás után panaszt tett Fohsz Tivadar XVII. kerületi alpolgármester úrnál, azonban következményekről nincs tudomásunk.
Felháborítónak tartjuk, hogy a jogszerűen megalakult és legitimnek nyilvánított szülői munkaközösség munkáját még mindig igyekeznek megakadályozni, ráadásul olyanok, akiknek nincsen jogkörük beleavatkozni az intézmény szakmai működésébe, és a szülőket még az iskola épületéből is megpróbálták eltávolíttatni. Kérdés, hogy az iskolagazda honnan szerzett tudomást arról, hogy a szülői munkaközösség az iskola egyébként bekamerázott épületében van (melynek képeihez az iskola igazgatója fér hozzá). És ez a botrány megint vajon kinek állt érdekében, mert a szülői munkaközösség munkája nem érinti az iskolagazda munkakörét, a megbízott igazgatóét viszont annál inkább.
Az Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola pedagógusai
Korábban kétszer is volt az iskoláról szó az ÁO-n, itt és itt.
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (4/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr55831687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szelid sunmalac 2014.02.25. 10:41:20

No, most mar kezd rohadtul elegem lenni ebbol az egeszbol! Nem hiszem el, hogy a gyerekek karara kell rohadt politikai meg hatalmi jatszmakat jatszani!
Megis ki a pocsom a pedellus, hogy kidobja a szuloket?!

petraeus 2014.02.25. 10:52:22

@Szelid sunmalac: A pedellus kerlek szepen nagyon nagy kiraly a hazmesterek es hazbizalmik orszagaban...

Holle anyó 2014.02.25. 10:59:04

Az én gyerekeim tavaly érettségiztek, de a közoktatásban töltött 13 évük alatt folyamatosan tapasztaltam, hogy a szülőket - biztonsági okokra hivatkozva- fokozatosan kiszorították az iskolaépületből. Több kormányzatot és minisztert éltünk meg ez alatt a 13 év alatt, de a folyamat semmit nem változott.
Próbálkoztak a mobiltelefonok elkobzásával is.
Az iskola már régen úgy áll hozzá, hogy magára zárja az ajtót a gyerekemmel, nekem semmi közöm ahhoz, hogy mit csinálnak a kölykömmel egész nap, kuss és kész.
De bezzeg, ha a tanerőt valami atrocitás éri, akkor elvárja, hogy álljak mellé.

Részemről nem ismerem a kizártságom miatt sem az osztálytársakat, sem a szülőket, sem a tanárokat.Az iskola szándékosan kirekesztett.
Ha probléma volt és észleltem egyáltalán, akkor leszarták. Általában elvárták volna, hogy dél körül, munkaidőben forduljak hozzájuk, vagyis százszor is gondoljam meg, hogy elkérezkedem-e a munkahelyemről (fél óra az út oda, fél óra vissza, fél óra várakozás, fél óra megbeszélés) és ledolgozom-e azt a két órát.

A komplett magyar politikai elit megbaszhatja a közoktatását.

Stefánia vagdalt 2014.02.25. 11:10:50

Áááá, évtizedek óta ez megy, hogy megfenyeget egy hülye azzal, hogy hívja a karhatalmat ÉS SOHA, SENKI NEM JÁTSZA VÉGIG! Se most, az iskola aulájában, se a BKV ellenőrrel, se a Tesco kijáratánál a biztonsági őrrel, soha, sehol, senki.

Mert most gondolj bele, ha vállat vontál volna és azt mondtad volna, hogy nyugodtan hívja a rendőrséget, akkor a kiérkező rendőr is megkérdezte volna, hogy mit is csinálsz? A rendőrnek is megmutathattad volna a hivatalos levelet. Oszt amikor látta volna, NEM aláírást gyűjtesz, NEM azt csinálod, amit az iskolagazda állít, akkor a napszaknak megfelelően elköszönt volna, majd otthagyott volna titeket. (Esetleg számonkérte volna az iskolagazdát, hogy miért hazudott, miért állított valótlant...)

Morrancs 2014.02.25. 11:23:22

@Stefánia vagdalt: Mért? A mai átlag rendőr értené, hogy mi a helyzet? Képes lenne felfogni azt? Egy frászt. A szerint döntene, hogy
- kinek nagyobb a szája (a pedellusnak)
- ki látszik jobban hozzá hasonló fafejű biztonsági közegnek (a pedellus)
- milyen hangulata éppen neki magának (a jó ég tudja)
stb. stb. stb.

_wood_ 2014.02.25. 12:00:17

@Morrancs: nagybb hír lenne, ha rosszül dönt

prakp 2014.02.25. 12:04:48

@Morrancs: annyit azért a "mai átlag rendőr" is ért, hogy van-e az adott helyszínen dolga, vagy nincs.

Másrészt, az kiabál, akinek a háza ég. Egy nyavalyás közmunkás-iskolagazda-pedellus-operátor a talpamat se nyalhajta meg, mert ajtón kívül úgy telibe vágom, hogy a nevét is elfelejti, nemhogy a tisztségét. Ez van, sajnos, másból nem értenek. Mai magyar jogállam.

Gorbacsov homlokán a májfolt 2014.02.25. 12:42:07

@Online Távmunkás: Először én is azt hittem, hogy olyasmi tán olyasmi lehet, mint pld. a rendszergazda.

Aztán rájöttem, hogy nem lehet más, mint akit régen pedellusnak hívtak. Valószínűleg ezt is elérte az átnevezési hullám, mint ahogy a személyzetis HR-es lett, az utcaseprő meg köztisztasági technikus. Mondjuk azon csodálkozom, hogy nem NEMZETI ISKOLAGAZDA lett belőle.

:-)

Szelid sunmalac 2014.02.25. 12:57:05

Egyebkent is egy vicc, ami abban az iskolaban folyik. Szerencsere a gyerekek nem nagyon erzik, kulonben mar kivertem volna a balhet.
De azert az is nonszensz, hogy a szaktanarok sorban hagyjak el az iskolat, helyettuk meg nem isgzan lehet talalni olyat, aki pl. angolul le tudja adni a biologia orakat.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.02.25. 12:59:06

@Gorbacsov homlokán a májfolt: Valószínűleg közmunkás, de a legtöbb iskolában luxus az ilyen alkalmazott. Se portás, se pedellus, se iskolagazda nincs már rég a kisebb iskolákban.

khmm... 2014.02.25. 13:28:22

Bezzeg az ilyen renittens bűnöző gyerekeket meg nem tudják kiszorítani...?

www.origo.hu/itthon/20140225-a-tanar-fizetett-a-gyereknek-hogy-ne-menjen-iskolaba.html

Állítsuk meg a ......... 2014.02.25. 13:32:29

Bezzeg, ha a fidesznek gyűjtöttek volna aláírást a szülők.
Nálunk már az is megtörtént anno egy középsuliban, na ott ment a fidesz propaganda ezerrel, csak lebuktak, mint gyöngytyúk a langyos takonyban.

A pedagógus a szülőt és gyermekét okolja mindenért, felelősséget nem vállal semmiért(tisztelet a kivételnek).

prakp 2014.02.25. 13:39:46

@Online Távmunkás: nem luxus, aki még köztisztasági operátornak sem jó, abból lesz az iskolagazda. Jelenleg. A luxus az a közmunka intézménye, ebben a formájában.

prakp 2014.02.25. 13:42:17

@prakp: ja, nem véletlenül titkolják a klikes adatokat... Valaki valahonnan előírta, hogy egy piszkos alulképzett gyökér legyen a kapunyitogató egy gyerekekkel teli intézményben. A(z) akármelyik pártszékházban miért nem közegyüttmelós a "házgazda"?

jet set 2014.02.25. 14:37:58

Mi a fenét keres a szülő az iskolában?

Szelid sunmalac 2014.02.25. 15:10:36

@jet set: Talan megprobalja kitalalni mit a pocsomet keres meg mindig ott egy inkompetens no, aki igazgatonak meri hivni magat! Meg talan szeretne latni mire megy el a havi 12000 forint "nem osztalypenz", aminek a felet egy alapitvanyba kell fizetni.

Állítsuk meg a ......... 2014.02.25. 15:19:52

@Szelid sunmalac:
Milyen 12.000 Ft ?
Alapítványi az iskola?

2014.02.25. 15:31:29

@jet set: Jobb helyeken behívják néha, vagy időpontot egyeztetve megbeszélnek dolgokat. Szerintem ez normális.

Holle anyó 2014.02.25. 16:11:19

@Turchi: Hát persze, hogy normális. A szomszédot se engedem be akármikor, nehogy meglássa, hogy kupi van, meg apu tajt részeg éppen....

2014.02.25. 16:43:53

@Holle anyó: Most nem igazán értem a válaszod. Az előző hozzászólásom arra vonatkozott hogy a szülőt be kell engedni az iskolába, aminek van egy formája. Megjegyzem nálunk akkor lett a bemenés korlátozva mikor egy szülő bement és megvert egy gyereket. Na akkor kezdődött hogy előre le kellett beszélni, ki miért akar bemenni és mikor, vagy ha váratlanul valami sürgős volt, akkor a portás előre beszólt. Az első hozzászólásoddal egyetértek, az egész úgy szar ahogy van.

apanna 2014.02.25. 17:13:13

@Stefánia vagdalt: Hát szülőire sem jártál?

Parajpuding 2014.02.25. 17:21:49

@jet set: neked nem mindegy? Úgysem érint. Nem érint azért, mert nem vagy szülő (ne is legyél, mert bűn örökítened a génjeidet), vagy azért nem érint, mert ugyan van gyereked, de a vele való foglalkozás a megcsinálásig tartott.

Közösségek

süti beállítások módosítása