Már 191 tanár bojkottálja a portfóliót

2014. 02. 26. 04:27 - Prinz Dániel

Elsőként az Átlátszó Oktatás számolt be a Hívatlanul csoporthoz kötődő kezdeményezésről, melynek keretében a közoktatásban dolgozó tanárok által elkészítendő portfólió bojkottjára hívnak fel. Nemrég vezették be az életpályamoddellt, és ezzel egy időben minden tanárt az úgynevezett Pedagógus I. kategóriába soroltak. Ez adott esetben fizetéscsökkenést is eredményezhetett, hiszen normál körülmények között a több évtizede tanító tanárok minimum a magasabb bérezéssel járó Pedagógus II. kategóriában lennének. De például a felhívást aláíró tanárok között több tankönyvszerző és tudományos fokozattal is rendelkező pedagógus is található, így ők valószínűleg a mestertanár kategóriába kerülnének, ha részt vennének a minősítési eljárásban. Az eredeti aláírókhoz a következő 191 tanár csatlakozott a Hívatlanul internetes oldalán hozzáférhető táblázat szerint:

Almás Piroska biológia-kémia szakos középiskolai tanár
Almási Attila magyar-angol szakos tanár
Antal Péter magyar-történelem szakos középiskolai tanár
Aszmann Erzsébet magyar- angol szakos középiskolai tanár
Balázsné Lengyel Katalin 30 éve pályán, orosz-történelem szakos, majd oktatási informatikus, aztán gyógypedagógus
Balla Tünde tanító, ped. szakvizsga, gyermektánc az isk. óvodában, fejlesztő ped., rekreáció sportoktató stb.
Bancsik Ágnes magyar-angol szakos tanár
Bányai Sándor tanító, szabadidő-szervező, kulturális menedzser, művelődési és felnőttképzési menedzser, élmény-, és kalandpedagógiai tréner, a Kalandok és Álmok Élménypedagógiai és Animációs Szakmai műhely vezetője, az ELTE – TÓK óraadó tanára
Barabás Rita gyógypedagógus Zalaegerszegről
Barna Éva 33 éve tanítok testnevelést egy zeneművészeti középiskolában.
Barta Károlyné
Báthory Mária tanító, dràmatanàr, tanügyigazgatàsi-szakèrtő, 26 éve a pályàn
Békés Anna tanár
Boda Emese angoltanár
BODA ILDIKÓ Magyar-történelem szakos bölcsész, pszichopedagógus és mentor
Budavári Katalin tanító, középiskolai tanár, 28 éve tanítok
Bulinszky Marianna olasz-spanyol, magyar szakos tanár, 28 éve a pályán
Bús Éva magyartanár, Bonis Bona-díj
Búsné Mikus Franciska Tanítóként 35 éve a pályán
Czéh Ágnes zeneiskolai szolfézs- és csellótanár, 19 éve a pályán
Csapiné Matos Ibolya 4 diplomás, szakvizsgázott középiskolai tanár, drámapedagógus
Cselényi Tünde Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium magyar-történelem szakos tanára
Cserháti Csilla általános iskolai és középiskolai tanár
Csonka Dorottya matematika fizika szakos tanár
Csorvásiné Ősi Judit francia-történelem szakos tanár
Csovcsics Erika magyar-angol szakos tanár, szociológia, multikulturális nevels tanára, közoktatási vezető, 28 éve tanár, 11 éve intézményvezető
Dancz Péter orosz-történelem szakos gimnáziumi tanár, vezetőtanár, szakvizsgázott pedagógus, 32 éve a pályán
Daróczi Judit tanító, Szentendre
Deákné dr. Antal Magdolna magyar-orosz-angol szakos középiskolai tanár, 34 éve a pályán
Deres János matematika-fizika-informatika szakos középiskolai tanár, 34 éve a pályán
Deresné Szép Márta biológia-földrajz szakos középiskolai tanár, 34 éve a pályán
Dezső Ágnes matektanár 30 éve
Dobák Zita tanár
Dobránné Mátrai Zsuzsanna tanító 27 éve
Dókáné Tóth Margit gyógypedagógus, 31 éve a pályán
Domokos Katalin 38. éve tanítok oroszt és franciát. 32 éve vagyok vezetőtanár. Van szakvizsgám. 2012-ben megkaptam az “Év orosz tanára” elismerést
dr. Foidl Laura magyar-történelem szakos középiskolai tanár
Dr. Hartung Ferencné Marika matematika - fizika szakos általános iskolai tanár, matematika - informatika szakos középiskolai tanár
Dr. Hartung Ferencné Marika
Dr. Sájter Laura magyar-német szakos középiskolai tanár, stíluskutató nyelvész, 26 éve a pályán
dr. Solti István tanár
Érdi-Krausz Zsuzsa 24 éve végzett testnevelő/gyógytestnevelő, saját szakmámon belül az összes továbbképzést elvégeztem, még 3 (sport)diplomát szereztem
Érsek Erzsébet Tatabánya Bárdos László Gimnázium Történelem, angol, filozófia szakos 56 éves tanár (+ népművelő és
szakértő a Tempus Alapítványnál)
Farkas Andrea tanító
Farkasné Horváth Márta 30 éve óvodapedagógus
Feje Ágnes magyar-történelem szakos középiskolai tanár
Fejes Anita tanár
Ferenczhalmi Melinda Szakvizsgázott középiskolai matematika tanár
Fischer Ernő magyar-történelem szakos tanár
Forgács Éva 32 éve tanító Scheiber-díjas magyartanár
Frankó Emília tanár
G.Teiszler Mária tanár
Geiszler Ágnes, Zalaegerszeg tanár
Gellért Jánosné spanyol-orosz szakos tanár
Gerstenbrein Judit történelem szakos tanár, 24 év munkaviszony
Ginterné Csorba Zsuzsanna angol nyelvszakos tanár, tanító, 30 éve a pályán
Goldman Júlia matematikus, matematika-fizika szakos tanár
Grófné Váradi Anna magyar-szlovák, történelem szakos tanár, gyógypedagógus, tehetséggondozó mentor, 36 év pedagógiai gyakorlat
Gyaraki Etelka matematika szakos nyugdíjas, részállásban tanító középiskolai tanár, munkahely: Mezőberényi Petőfi S Evang. Gimnázium
Gyeskó Ágnes filozófia - magyar szakos tanár, drámapedagógus, tananyagfejlesztő
Hadászi Ágnes középiskolai tanár, 24 éve
Hegedűs Rita
Heinrichné Nagy Éva 32 éve gimnáziumi testnevelő tanár
Héráné Tomasovszki Sylvia 55 éves angol-orosz szakos nyelvtanár, tolmács-fordító egyetemi végzettséggel 20 éves gyakorlattal
Hobotné Molnár Erika 27. éve a Toldy Ferenc Gimnázium biológia-földrajz szakos tanára - Pedagógus I.
Hortobágyiné Gál Izabella gyógypedagógus
Horváth Györgyi Általános iskolai tanító, több, mint 32 éves tapasztalat
Horváth Ibolya matematika-fizika szakos középiskolai tanár 2 diplomával 36 éve a pályán
Höcher Zsuzsanna 1981 óta angol-olasz-orosz szakos tanár, Óbudai Gimnázium Budapest
Iglódi Éva 35 éve zenetanár
Illésné Fábri Erzsébet 30 éve a pályán, gimnáziumi történelm- és énektanár
Inczeffy Szabolcs 24 éve tanítok, matematikát és fizikát
J. Tóth Judit szakvizsgázott angoltanár, drámatanár, vezetőtanár
Jeneyné Ihász Ilona magyar-orosz-gyógypedagógia szakos tanár
Juhász Edit zeneiskolai csellótanár
Juhász Erzsébet magyar-történelemszakos gimnáziumi tanár, szakvizsgázott pedagógus( szakértői és vizsgaelnöki diploma), 29 évnyi tanítással
Juhász Gábor biológia-földrajz szakos ált.isk. tanár
Juhász Orsolya magyar szakos középiskolai tanár
Káldosné Kiss Hajnalka matematika tanár - 35 éve
Karóczkai Istvánné 35 éve tanító
Károlyi Júlia pedagógus, szülő
Katanics Sándor Veszprém, matematika-fizika szakos középiskolai tanár 26 év szakmai gyakorlattal, pedagógus szakvizsgával, 10 éves intézményvezetői tapasztalattal
Kelemen Éva logopédus-gyógypedagógus, terapeuta
Kelemen Hajna 30 éve tanítok, magyar-történelem szakos középiskolai tanár végzettséggel, 2 nyelvvizsgával, tanterv- és tananyagkészítői, szerkesztői, kontrollfordítói gyakorlattal, sok módszertani továbbképzéssel
Kepecs Judit
Kéri Ildikó Földrajz-angol-olasz szakos középiskolai tanár, mentor, projektvezető tanár
Kis-Szabó Petra Magyar szakos tanár
Kiss Katalin PhD kemia-biologia szakos kozepiskolai tanar
Kiss Virág Tanító, kooperatív tanulási technikák tréner
Konfárné Nagy Klára Matematika fizika szakos, 34 éve tanár, 25 éve szakvezető, Feladatgyűjtemények társszerzője. Beke Manó Emlékdíj 2010, Graphisoft díj 2000, 2009
Kósáné Gyéresy Beáta gyógypedagógus
Kovács Ágnes magyar-francia szakos, vezetőtanár, ELTE, Trefort
Kovács Béláné tanító, 28 éve
Kovács Judit magyartanár, 25 éve tanítok, szakvizsgával/ mentor szakiránnyal rendelkezem, kollégiumi nevelőtanárként is dolgozom
Kovács Miklós 59 éves gimnáziumi tanár
Kovácsné Malatinszky Márta 1978-ban végzett kémia-fizika szakos középiskolai tanár, vezetőtanár
Kozma Géza 25 éve tanítok középiskolában történelem szakon. Ehhez van egy doktori fokozatom is
Kutassyné W. Melinda Harmincöt éve magyar, orosz és angol szakos középiskolai tanár
Labancz Judit történelem-könyvtár-magyar szakos tanár, 20 éve pedagógus
Lendvai Dorottya matematika-fizika szakos, 28 éves, doktori képzést folytató, gimnáziumi tanár
Léránt Erika angoltanár, ped1, 24 éve az állami oktatásban
Lesnyák Mária 33 éve a pályán, kiváló tanító címmel
Liska Erzsébet német-francia szakos középiskolai tanár
Lukácsiné Lehota Edit földrajz-német szakos tanár
Mányi Beatrix Háromdiplomás gyógypedagógus, szociálpedagógus
Matkovics Ágnes német szakos tanár
Mató Ildikó 57 éves magyar-történelem-dráma tanár
Menyhártné Sirkó Erika tanító-könyvtáros, 36 év munkaviszony
Miklósi László tanár
Miklósy Katalin nyelvtanár
Minár Ágnes 3 szakon tanítok (magyar, ügyvitel, vendéglátás)
Molnár Krisztina Rita magyar szakos tanár
Molnárné Tóth Erika 30 éve szakvizsgázott tanító, oktatásinformatikus
Monok Zoltán 23 éve tanár
Monostori Ágnes kitüntetéssel végzett, szakvizsgázott óvodapedagógus-közoktatási vezető. 12 éves szakmai tapasztalattal
Morvay Zsuzsa tanító, magyar-angol szakos tanár
Mrazik Katalin tanár, tankönyvíró
Murányi Eszter szolfézstanár
Murányi Yvett magyar-latin szakos tanár
Nádasdi Csilla Három diplomás, szakvizsgázott pedagógus, 30 tanítási évvel
Nagy Eleonóra magyar-történelem szakos ,mentálhigiéné másoddiplomával rendelkező középiskolai tanár,pályám 33. évében
Nagy Emília dr. tanár
Nagy Lászlóné 30 éve tanítok
Nagy Zoltánné orosz-német szakos középiskolai tanár, szakvizsgázott pedagógus, 32 éve a pályán
Nándoriné Palásti Judit 36,5 éve tanár
Négyesiné Várszegi Ildikó Magyar-orosz-német szakos tanár, 37 éves pedagógiai gyakorlattal.
Nemes Tibor 37 éve tanító, testnevelés, informatika speckoll.
Némethné Cséri Klára orosz-könyvtár-magyar szakos tanár, 20 éve a pályán
Nyíri András történelem, latin, olasz szakos tanár, közoktatási és esélyegyenlőségi szakértő
Opitzer Gáborné matematika-, informatika-, technikatanár
Opitzer Ildi
Ozorai Judit tanár
Ölvediné Megyei Gyöngyi matematika-ének-zene, pedagódia-nevelésszociológia tanár, 30 éve a pályán
Palócné Bársony Katalin tanár
Pámer Éva (szakvizsgás) kémia-fizika szakos tanár
Pap Gábor 34 éve magyar-spanyol-magyat mint idegen nyelv-hungarológia szakos középiskolai tanár
Papp László kémia, fizika, informatika, médiaismeret szakos középiskolai tanár
Paulusz József 48 éves, szakvizsgával rendelkező 4 diplomás tanár
Pelényi Rita angol-francia szakos középiskolai tanár
Pentz Anna Mária magyartanár (ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola)
Perjés Györgyi
Péter Kinga 2 diplomás, matematika-fizika-számítástechnika szakos általános iskolai tanár
Petrány Mihály tanár
Pintér Imréné 1981 óta matematika- és orosztanár, oktatásinformatikus
Pongrácz Erika matematika-fizika-német tanár
Puskás Melinda
Puskás Pál
Riba Döníz Gyógypedagógia, történelem, társadalomismeret, szociológia végzettségű középiskolai tanár
Ribárszki Anna matematika-fizika szakos általános iskolai tanár
Ritter Márta magyar -történelem szakos általános iskolai tanár
Rózsa Dalma Matematika-fizika szakos középiskolai tanár
Rubóczky Éva magyar-orosz szakos középiskolai tanár, német nyelvtanár
Runda Margit történelem-orosz-francia szakos tanár, vezetőtanár
Sárospataki Rita
Scheuer Zsuzsanna Batthyány Kázmér Gimnázium Szigetszentmiklós
Sebestyén Zsuzsa 39 éve ének-zene, magánének, szolfézs- szakos tanár
Simonffy Ágnes 37 éve középiskolai tanár
Simonffy Zsuzsanna 35 éve középiskolai tanár
Sonn Valéria matematika informatika tanár
Srp Gyula 20 éve faipari műszaki tanár szakképző és szakközépiskolában
Suha Csilla zongoratanár (szakvizsga és 27 év tanítás)
Szabó Zoltán 25 éve tanítok. Jelenleg nyolcévfolyamos gimnáziumban. Van egy főiskolai, négy egyetwmi diplomám. Közoktatási vezetőképző, pedagógus szakvizsgával spékelve.
Szabóné Juhász Klára magyar-történelem szakos, mérés-értékelés szakvizsgával rendelkező ált. isk. tanár
Szakálné Gulyás Katalin 28. éve pályán lévő középiskolai tanár
Szalóczy Éva 33 éve magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár - okleveles könyvtáros, szakvizsgázott, drámapedagógiai oklevél
Szántóné Nyircsák Eleonóra magyar-történelem szakos tanár, 37. éve tanítok középiskolában
Szász Kata történelem szakos tanár
Székely Judit (Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budapest) Történelem - latin szakos középiskolai tanár (49 éves, 22,5 tanítási év)
Székely Júlia magyartanár, Berzsenyi Gimnázium, a magyar munkaközösség vezetője
Szerepi Nóra angol nyelv és irodalom, valamint magyar nyelv és irodalom szakos tanár
Szilágyi Zsuzsa 1983-TF testnevelő-gyógytestnevelő tanár, 2012 Eger Ped. értékelés és mérés tanára MA, 2013 Eger Mérés-értékelés szakvizsga, 2014 január 1-től PED. I
Szilvás Izabella négyszakos középiskolai tanár
Szombathné Nagy Andrea Majd’ 20 éve tanítok.
Tamási Zoltán gyógypedagógus
Tánczos Kinga Magyar nyelv és irodalom, mozgókép és médiaismeret, pedagógia szakos középiskolai tanár, szakvizsgás, 22 éve tanítok
Tantos Edit magyar német szakos középiskolai tanár, szakvizsgázott pedagógus (3 évvel a nyugdíj előtt)
Tarcsay Tamás 60 éves, 1979 óta jelenlegi munkahely, 30 év tanítási gyakorlat matematika tanár szakos hallgatóknak, több könyv és digitális tananyag szerzője, lektora, szerkesztője (szakmai kitüntetések: Beke Manó Emlékdíj, Ericsson díj, Graphisoft díj)
Terray Gyula
Tormáné Udvardi Ágnes magyar-történelem szakos gimnáziumi tanár, 34 éve a pályán
Tószegi Attila főiskolai végzettséggel rendelkező történelem szakos, valamint egyetemi végzettséggel rendelkező etika, ember- és társadalomismeret szakos 20 éve ugyanazon általános iskolában tanító tanár
Tóthné Jachimovits Magda okleveles villamosmérnök, mérnöktanár, közoktatási vezető (szakvizsga), humánmenedzsment szakértő, 22 éve szakmai tanár, 12 éve érettségi- és szakmai vizsgaelnök, szakértő
Tóthné Weinrauch Erika 30 éve tanító
Varga Andrásné könyvtárostanár
Varga Edit szakvizsgázott matematika-kémia szakos középiskolai tanár, angol nyelvtanár
Varga Zsuzsa Matematika-fizika szakos tanár
Varga Zsuzsa tanár
Varsányi Krisztina, Dr. történelem.német szakos középiskolai tanár, igazgatóhelyettes/ közoktatási vezető, szakvizsgázott pedagógus, tankönyvíró
Vatai Éva tanár
Vrazaláné Czövek Ilona tanító, gyógypedagógus
Weil Ádámné óvodapedagógus, 32 éve a pályán
Zsoldos Piroska 34 éve tanár

 

A kezdeményezéshez támogatóként is lehet csatlakozni, ezt 77 ember tette meg, köztük egyetemi oktatók, kutatók, diákok, illetve ,,szülők":

Atina jelenleg nem közoktatásban tanár (évtizedek: főiskolától a gimnáziumig, ált. iskolától a múzeumpedagógiáig és magántanárságig)
Bognár Sándor támogató
Bokányi Péter PhD
dr. Bajomi Iván kutató
Dr. Mezei István nyugdíjas tanár
Dr. Pór Gábor Szülő, 22 éves felsőoktatási múlttal
dr.Dávid Károlyné tanító, integralt oktatás, drámapedagógus, nyolc unokás nagymama, nyugdíjas
Farkas Nóra két tanár szakos diplomával, jelenleg nem tanárként dolgozom
Fényi Gabriella Német-orosz-történelem szakos középiskolai tanár, 61 éves "korhatár előtti ellátott"
Fodor Gyöngyi szülő
Gaborjáké Kovács Judit védőnő, mentálhigiénés szakember, laktációs szaktanácsadó, 14 éve elméleti szakoktató szakképzőiskolában.
Gehér József matematika-fizika szakos tanár, (pályaelhagyó)
Gergényi Zsolt Edéné 28 évet dolgoztam gyógypedagógus, (pályaelhagyó)
Gyetvai Viktor középiskolás, a Szabad Oktatásért csoport tagja
Halász Éva magyar és történelem szakos tanár
Holicsné Gémes Boróka középiskolai szabadidő-szervezőből lett pedagógiai asszisztens, művelődésszervező, művelődési és felnőttképzési menedzser
Kádár Imre Támogatom mint egy gyakorló pedagógus férje és szociális munkás
Karnis Gabriella andragógus, szülő
Kész Zoltán pályaelhagyó tanár, sikeres angol nyelvkönyvek szerzője, középiskolában, egyetemen, valamint az Egyesült Államokban is volt tanár.
Keul Andrea pályaelhagyó óvónő, tanító, gyakorló iskolapszichológus, tréner
Klima László dr. egyetemi oktató
Knausz Imre pedagógiatanár
Kovács Ildikó matematika szakos nyugdíjas tanár, tananyagfejlesztő
Kovács Károly matematika szakos nyugdíjas vezetőtanár
Kovács Rita 2013 szept. óta pályaelhagyó
Kozma Annamária szakképző iskolában dolgozó oktatást segítő
Köllő Júlia könyvtárostanár
Kriston-Bordi Zsuzsanna 33 éve kezdtem tanítóként, néhány éve már tankönyvekkel, tankönyvírással foglalkozom
Kurucz Miklósné nyugalmazott matematika szakos tanár
Ludvig Jenő Pécsi Tanárképző Főiskola volt hallgatója
Lutár Katalin szülő, nagyszülő
Máté András egyetemi docens, nem tanár támogatóként
Mátics Éva nyugdíjas általános iskolai tanár
Medve Anna egyetemi docens, szakterületem: anyanyelvi nevelés. Oktatok az alapképzéstől a doktori
képzésig, konferencia-sorozatot működtetek. 12 évet dolgoztam a közoktatásban, voltam mentor és szaktanácsadó
Mérei Erzsébet szülő, nagyszülő
Mesterházi Mónika tanár, költő, műfordító
Mészáros Zsófi Volt lauderes tanító
Mezei Judit nyugdíjas tanár
Mokos Judit BSc-t biológia-magyar tanári szakirányon végeztem, elsőéves MSc hallgató, iskolai kereteken kívül a szociális szférában hat éve foglalkozom gyerekekkel
Molnár Éva szociológus, tanár
Mondok Zsuzsa pályaelhagyó tanár, szülő
Nagy Györgyi nyugdíjas középiskolai tanár
Nagy Imréné Nyugdíjas magyar szakos tanár
Nahalka István egyetemi oktató, tanári diplomával és közoktatási gyakorlattal rendelkező szakember
Némedi Annamária szolfézstanár
Nyíri András
Oktatási Vezetők Szakszervezete
Ondrejó József
Orzó Krisztina szülő (két iskoláskorú fiú édesanyja)
Pásztor Erzsébet ELTE TTK Biológiai Intézet
Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
Puskás Aurél jelenleg nem a szakmában dolgozó magyar-történelem szakos tanár
Pusztai Ilona pályaelhagyó magyar szakos tanár, könyvtáros
Rádai Péter angoltanár, volt egyetemi oktató
Rendeki Ágostonné matematika földrajz szakos középiskolai tanár VOLTAM 36 éven keresztül. Jelenleg korhatár előtti ellátásban részesülök
Ruskó György pedagógiai szakpszichológus, közoktatási vezető; volt pedagógiai szolgálati igazgatóhelyettes, iskolapszichológus, szülő, nagyszülő
Ruttkay Eszter Pszichológus, humánerőforrás-tanácsadó
Sághy Erna újságíró
Sándori Klára szülő, volt középiskolai matematika-fizika tanár
Sárdi Annamária gyógypedagógus tanár, mentálhigiénés szakember, mediátor, szülő, nagyszülő, volt nevelési tanácsadós munkatárs
Schwágerné Bősze Katalin Egervári Várszínház ügyvezető igazgató, végzettség: magyar-orosz szakos középiskolai tanár
Simonné Schöberl Erzsébet nyugdíjas magyar-angol szakos tanár
Spira Veronika dr. nyugalmazott gyakorlóiskolai vezetőtanár, phd
Szabóné Katona Eszter
Szarka András apa és pedagógus férje
Széchenyi Ágnes irodalomtörténész, tud. főmunkatárs (MTA) és főiskolai tanár (EKF)
Székács Eszter klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat IX. kerületi tagintézményének (lánykori nevén Ferencvárosi Nevelési Tanácsadó) pedagógus státuszban lévő munkatársa
Székely Mária könyvtáros
Szekszárdi Júlia
Szepesi Hajnal 50 évig tanítottam
Szőllősy-Sebestyén András renegát magyar-angol szakos gimnáziumi tanár, nyugalmazott egyetemi adjunktus
Tallós Andrea magyar - média - angol - orosz szakos gimnáziumi tanár, összehasonlító irodalomtörténet szakos előadó, tankönyvszerző, kommunikációs szakember
Tamássy Györgyi Nyugalmazott egyetemi oktató és matematika-fizika szakos középiskolai tanári és filozófia szakos előadói végzettséggel, SUMMA CUM LAUDE doktori fokozat, a köz- és felsőoktatásban eltöltött több évtizedes munka
Tőkés Szabolcsné Kiváló Pedagógus (1989) - nyugdíjas magyar-történelem szakos tanár
Vadkerti Ildikó terepkoordinátor
Valda Noémi Szülő, még nem diplomás, de abszolvált, 7 év tanítási
gyakorlattal rendelkező, a Montessori módszer
elkötelezett híve
Varga László Közel negyven évnyi közművelődési szakalkalmazott és óraadó tanári munka

 

Az Átlátszó Oktatás korábban több cikkben is foglalkozott a pedagógusok béremelésével, a közoktatás átalakításával, illetve az életpályamodellel.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr975833179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jimbo75 2014.02.26. 12:11:57

Én csak azt nem értem, hogy a tanárok elvileg a közalkalmazotti bértábla szerint kapnak bért, nem? Nem emlékszem rá, hogy azt változtatták volna, mert például ismerőseim körében senkinek nem emelkedett a bére....

Lucky Larry Silverstein 2014.02.26. 12:12:20

@fizetekmegegysort: Melyik európa legjobb oktatási rendszere?

Ők Angliából az iskolák miatt költöztek Magyarországra

index.hu/bloghu/hataratkelo/2014/02/25/milyennek_latom_angolkent_magyarorszagot

bölcsbagoly 2014.02.26. 12:14:18

@Online Távmunkás: no de ki nevelte beléjük, ki tanitotta ki rá őket? nem a liberális szemlélet apostolai? nem maguktól hülyültek el, mások a hibásak miatta, sajnos.

bölcsbagoly 2014.02.26. 12:15:27

@Jimbo75: nézz utána az életpálya modell szerinti bérezésnek. pár kattintás....

fizetekmegegysort 2014.02.26. 12:21:13

@Lucky Larry Silverstein: hehe, tehát tök rendben van, hogy a nemfüggetlen, aktuális hatalom füttye szerint táncoló tanfelügyelő véleménye döntsön, egy adott esetben 25 éve pályán lévő, egyébként kiváló - de mondjuk liberális elveket valló, neadjisten hatalomellensége pártszimpatizáns/tag - pedagógus fizetéséről? Rendben Virág elvtárs, nincs több kérdésem! ;)

bölcsbagoly 2014.02.26. 12:24:21

@fizetekmegegysort: s mégis miből derül ki egy tanár politikai elkötelezettsége, ideológiai beállitottsága? A portfóliójából? Tudtommal az iskolákban tilos politizálni, nemde? DE az aláírók pont ezt teszik!

bölcsbagoly 2014.02.26. 12:25:58

@fizetekmegegysort: no igen, jó tucatnyi écves fejlesztés következtében jöttek az eredméynek, de ti már egy év alatt/után is kongatjátok a harangokat! Türelem rózsát (HR) terem!-:))

fizetekmegegysort 2014.02.26. 12:31:04

@bölcsbagoly: leülhetsz egyes! Az alternatív oktatás rendszerint filozófiákon alapul. Pl a steineri antropozófián a waldorf. NEM a deviánsoknak találták ki.
A poroszos oktatáson lehet, hogy régen felnőttek Nobel díjasok. Csak az a bökkenő, hogy mostanság az információs társadalom korát éljük. Mind a poroszos rendszer, mind a frontális oktatás, mind a lexikális tudás követelése és előtérbe helyezése ELAVULT. A mi gyerekeinknek már baromira nem ez lesz a fontos. A tesóm nyolc évese a rohadó nyugaton az iskolai tableten készíti el a bemutató előadását(!), nálunk meg informatika és nyelvoktatás helyett bevezetik az erkölcstant... Vágod a különbséget? Szerinted ki lesz a piacképesebb munkaerő 20 év múlva, a tesóm gyereke vagy Kiss Józsika, akinek fejébe verték, hogy a házasság az bizony egy szép dolog?

fizetekmegegysort 2014.02.26. 12:31:50

@bölcsbagoly: kubatov...mond ez a név valamit?!

bigmax 2014.02.26. 12:32:20

@bölcsbagoly: te is pártoktól függyetlen "értelmiségi" vagy.LOL
Gondolom sok "nagy embert" köszönhetünk a munkásságodnak.LOL

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.02.26. 12:33:20

@bölcsbagoly: A Fehér Ház személyzete az elnöki kabinetet, politikai tanácsadókat és hasonló bizalmi embereket is tartalmazza, őket cserélik le automatikusan. Viszont keress rá Bill Hamiltonra, ő 55 évig szolgált a Fehér Házban, tavaly ment nyugdíjba.

Angliában a kormányváltásoknál még az államtitkárok cseréje se természetes.

bigmax 2014.02.26. 12:38:44

@fizetekmegegysort: hülye kérdés !Természetesen Kiss Józsika hisz magyar és mi vagyunk az eu-s gazdaság motorja!LOL
Vonyítanak az amcsik,kínaiak mióta az idióta a pofájukba vágta az igazságot.:D

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.02.26. 12:39:03

@bölcsbagoly: A Nobel-díjasaink közül elég sokan megtapasztalták a külföldi oktatást is...
Egyébként a magyar oktatási rendszernek egy jó pontja mindenképpen van: amikor a tehetséges diák elitiskolába jár, akkor ki tudja hozni az eredményeket.

fizetekmegegysort 2014.02.26. 12:39:10

@bölcsbagoly: meg forráskivonás helyett pénz tettek bele, meg modern tárgyakat oktatnak, feljebb vitték a tankötelezettség határát, kis csoportos osztályokban, egyedi módszerekkel dolgoznak (nem 2 féle tk mindenkinek), autonómiát kaptak a tanárok, az alaptanterv is baromi rövid, vázlatos, a tanár önállóan válasz módszertant, könyvet, segédeszközt, a tanár CSAK tanít, az admint az osztályasszisztens végzi, stb...
Rózsi néne is ugyanezt teszi ugye?! Jaaaa, nem, várjámá, pont az ellentétét! Azért ne nagyon lepődj meg ha a végeredmény is más lesz!

bölcsbagoly 2014.02.26. 12:41:31

@fizetekmegegysort: ugyan, a filozófia nem tudomány! még ha sokan annak is szeretnél látni! Amúgy a devianciákat felkaroló ideológiákat is deviánsok hozzák létre, ilyen volt maga Steiner is!
A pedagógiában nem é létezik az a fogalom, hogy elavult! ma is Comenius alapelvei szerint működik. De ezek az alapok is sok ezer év óta léteznek! (egyszerűtől a komplex felé, ismerttől az ismeretlen felé, stb).
Mindig vannak olyan meg nem értett zsenik,a kik azt képzelik, hogy megváltják a világot, ha a jól működő rendszert leváltják egy mással! nem okvetlenül jobban működővel, hanem egy mással! S mivel egy bolond százat csinál, mindig akadnak követőik is....
Csak hát ez nem viszi előre a társadalmat, a fejlődést, csak zsákutcákba tereli. Azt kell elfogadni, ami nemcsak más, hanem jobb is mint a régi! Az alternativ oktatási rendszerek miben jobbak? A magadfajta fafejüek számára is leírtam érzékletesen a diétás példámban, hogy miről van szó! Próbáld meg felfogni, értelmezni!

A meglepett törpe 2014.02.26. 12:42:06

@bölcsbagoly: "Mert láthatóan csak zsigerből tiltakoznak a megmérettetés ellen..."

"Tudtommal az iskolákban tilos politizálni, nemde? DE az aláírók pont ezt teszik!"

ezek szerint el sem olvastad mi ellen tiltakoznak...

Mellesleg épp a Fidesz viszi a politikát az iskolákba például az általuk valósnak vélt történelem tanításával, vagy köztudottan fidesz közeli -akár többször a tanárok/szülők által leszavazott- emberek erőszakos igazgatói székbe ültetésével, stb

Lucky Larry Silverstein 2014.02.26. 12:45:30

@fizetekmegegysort: Persze hogy rendben van.

A liberális kiváló pedagógus megél a piacon mint a zseniális Alföldi. Aki az államnak dolgozik az államnak bokázik.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.02.26. 12:46:44

@fizetekmegegysort: Vajon miért van az, hogy sok az olyan gyerek a Waldorf-iskolákban, aki nem tudná teljesíteni a hagyományos iskolák követelményeit, mert mondjuk enyhén autista?

Abban egyetértek, hogy a frontális oktatás elavult, de a lexikális tudást kiegészíteni kell a készségek fejlesztésével, nem lecserélni, hiszen az iskolának alapműveltséget is kell adnia.
Az már gyerekkoromban feltűnt, hogy gyakorlatilag az országosan gyűlölt matematika volt az egyetlen tárgy, ahol a gondolkodást valamennyire oktatták (logika), meg valamennyire történelemből az események közötti összefüggéseket, de az erősen tanárfüggő volt. Szerencsére irodalomból is olyan tanárom volt, aki elfogadta, ha egy tankönyvben nem szereplő metaforát vettem észre a versben.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.02.26. 12:51:02

@Lucky Larry Silverstein: @fizetekmegegysort: A finn oktatás nem a tehetségeket emeli ki, hanem a gyengébbeket hozza szintre és az átlagos gyerekek is kicsit jobbak lesznek.
Egyébként a finneknek 3 Nobel-díjasa volt 2008-ig, amikor az egyik politikusok Nobel-békedíjat kapott.

bigmax 2014.02.26. 12:54:16

@Lucky Larry Silverstein: műveletlen vagy,és erről ki tehet?A finnek biztos nem.:)

Lovag Mihály 2014.02.26. 12:54:38

@fizetekmegegysort: 2014.02.26. 12:39:10

az nem forráskivonás, ha nem képeznek évente 5000 könyvtárost meg andragógust. azt pl tudod, h míg nálunk boldog boldogtalan elmehet tanárnak, addig a finneknél 10-ből 1-et vesznek fel, csak a legjobbat? képzeld mi hiszti lenne itt, ha bevezetnék azt a rendszert, ami ott van. a sok megélhetési diplomás csak úgy nyökögne. ott annyit vesznek fel egy fősulira / egyetemre, amennyire a társadalomnak szüksége van. amennyit el is tud tartani. nem úgy, mint nálunk, h a gyerekek nagyrésze nyer újabb 5-6 évet gyerekkort, utána meg, mivel semmi hasznosat nem csinált addig csak hömbölög, mert nem tud mit kezdeni az életével.

bölcsbagoly 2014.02.26. 12:56:12

@fizetekmegegysort:
1. az oktatásban a pénz csak egy lehetőség, nem alapkövetelmény! egy jó tanár a parkban is jobb órát tart, mint egy alkalmatlan egy hipermodern laborban/előadóban!
2. mi az hogy modern tárgyak? a tantárgyak 4 csoportra oszthatóak: humán, természettudományos, művészeti és alkalmazott tudományágak szerint. A cél
mindig egyrészt az általános műveltség kialakitása, másrészt a felnőtt életre
való nevelés kell legyen. Ennek
megfelelően iskolatipusonként változnak
a prioritások és a 4 halmaz súlya.
3. mire jó ha valakit akarata ellenére felnőtt koráig iskolában tartanak akár 6-8 évvel fiatalabbak közt? A mai rendszer sem tiltja senkinek, hogy akár 20 évesen is iskolás legyen, de ne a 6-ban , hanem a 12-ben érje ezt meg!
4. miért jó az, ha nem orszéágosan van meghatéározva, hogy atéársdadalom mit vár el az x osztályt végzőtől, hanem azt egyes tanárok szubjektiv megitélésére bizzuk? Így azután sikeresen nevelhettek szakbarbárokat vagy félművelteket! Ez lenne az üdvözitő?
5. mitől jobb az epoca- rendszer, s a többi alternativ furcsaság, mint az ami évszázadokon át jól bevált a többségnek?
6. a puding próbája a megevése! nos két évtized hazai tapasztaalt alapján milyen kimagasló sikereket tud felmutatni a waldorf vagy montessori, stb. rendszer ami a sikeres embereket kinevelését illeti?

bigmax 2014.02.26. 13:01:08

@bölcsbagoly: te nem lehetsz matek tanár ha kihagytad.Utálod ugye?LOL

béla a görög (törölt) 2014.02.26. 13:01:53

@Emmanuel Goldstein: és a többi fideszes.

Márpedig coki az államnak (munkáltatónak)!!!
Ezeket az embereket felvették mert megvolt a képesítésük meg a gyakorlatuk.
Az hogy utána ők a maguk idejében és költségén (2.-ad 3.-ad képzések régőta önköltségesek) ki mit csinált ahhoz semmi köze az államnak, munkáltatónak!
Arra megy ki, hogy ingyen dolgoztassanak pluszba a megszerzett képességeid szerint. Coki! Lehet fizetni. Csak magénszférában természetes, hogy mindennek ára van. Majd megszokják az állami szférában is.

bölcsbagoly 2014.02.26. 13:05:01

@A meglepett törpe: na ja, hogy olyan történelmet akarnak tanitani, ami megfelel a valóságnak s olyan irókat újra felszinre hozni, akiket a komcsi rendszer betiltott? sajnálom, de vegyltek lészre, hogy lejárt az időtök, amikor ti döntöttétek el, hogy mit lehet történelemből, irodalomból, stb.az iskolában tanitani!
Anno, még egyetemista koromban biológusként is micsurinizmust tanultunk, politikai nyomásra, de ugyebár kiderült hogy nem az az
üdvözitő?
No s, próbáljátok meg elfogadni, hogy enm az antifák felfogása alapján kell tárgyalni sem Trianont, sem a Tanácsköztársaságot, sem a Horthy korszakot, sem a "felszabaditást", nem ellenforradalom 56 s nem rendszerváltás az ami 89-ben történt!
Nem Illés Béla s a többi komcsi író képezik XX. sz. -i irodalmunk gyöngyszemeit, hanem vannak méltánytalanul elhanyagolt más íróink is, akikről tudnia kellene a tanulóknak.

bölcsbagoly 2014.02.26. 13:07:10

@bigmax: miért, mióta nem természettudomány a matek? Amúgy , mindig szerettem, igaz nem vagyok matektanár.

HunMag 2014.02.26. 13:15:20

Azért vicces, hogy állandóan sírtok a pedagógus elbocsátások miatt, most meg önként hajtják a fejüket a kés alá...

ráadásul mivel az elbocsátásuk így abszolút jogszerű lesz, mehetnek akár Brüsszelbe is, esélyük sincs...

gondoltak erre a tanerők ???

bigmax 2014.02.26. 13:15:48

@bölcsbagoly: szomorú ha egy biológus nem tudja ,hogy a matematika nem természettudomány.Rossz iskolákba jártál és rosszak voltak a tanaráid is ha ezt nem verték a fejedbe.LOL
Még nem késő visszakérned a pénzed !:D

bölcsbagoly 2014.02.26. 13:19:38

@bigmax: te látom bölcsebb vayg egy bagolynál is! de biza természettudoméány, mivel az alapjai onnan táplálkoznak (ld. az ókori egyiptomiak, babiloniaiak, sumérok, majd görögök és rómaiak matematikáját, csillagászatát!), a számitásokat alkalmazott tudományként csinálták s nem öncélúan! Másrészt, a matematika eredményeit ma is a természettudoméányok hasznositják s így a matematikusok elsősorban természettudósokkal, informatikusokkal, mérnökökkel vannak kapcsolatban s nem filozófusokkal!

fizetekmegegysort 2014.02.26. 13:19:51

@Lucky Larry Silverstein: akkor egyszerűsítsünk: ottani társadalmi berendezkedést és életszínvonalat tartanál jobbnak vagy itteni. Segítek: mikor a tesóm magyarázta mi az az adócsaló a finnek egyszerűen nem értették....;) biztis azé, mer ott is kiemelten taníccsák az erkölcstant, ugye?! :)

fizetekmegegysort 2014.02.26. 13:21:06

@Lovag Mihály: tudom. És azt pl tudod, hogy ott a pedagógus az egyik legtekintélyesebb és legjobban fizetett szakma?!

MEDVE1978 2014.02.26. 13:21:19

@bölcsbagoly:
1. A tanárok egy részénél beazonosítható lenne, de mondjuk ha egy budapesti magyartanárt bírálna el egy miskolci, szombathelyi és szegedi, akkor nem valószínű, hogy nagy mértékű lenne a szubjektív tényező. Egy specializált természettudományt tanító tanárnál vagy mérnöktanárnál már jóval beazonosíthatóbb, valóban.
3. Ebben nem nagyon értünk egyet. Ha idealistán állok hozzá, akkor elvileg a tanárnak felszabadultan is be kellene tartania a szabályokat :) Amit én írtam (hogy három óráját nézzék meg videóról, úgy, hogy a tanár nem tud róla) az pénz hiányában kivitelezhetetlen (talán egy nagyon gazdag országban lenne lehetséges), de talán objektívebb lenne.

bölcsbagoly 2014.02.26. 13:21:21

@bigmax: te sajnálatosan nem tudsz különbséget tenni az elvont (absztrakt) és az alkalmazott természettudományok közt!

Lovag Mihály 2014.02.26. 13:25:34

@fizetekmegegysort: 2014.02.26. 13:21:06

így van, viszont mások az anyagi lehetőségek. remélem a reformok efelé haladnak nálunk is

fizetekmegegysort 2014.02.26. 13:26:59

@Online Távmunkás: mert a magyar oktatás egyáltalán nem kezeli az SNI-s gyerekeket megfelelően, így a szülők viszik -jobb híján- a waldorfba. Normális országokban ezek a gyerekek valódi integrált oktatásban vesznek részt. A tesóm fia pl SNI-snek számít, mert nem finn anyanyelvű. Automatikusan 12 fős osztályba került 3 pedagógussal. Álami suli. Nálunk ilyen nincs. Integráció címén bevágjás az SNI-s gyerekeket is a 28 fős osztályba 1 tanárral egyfora tantervvel... ?!
Igen, valóban a legkiemelkedőbb a finn rendszer a felzárkóztatásban. De nem igaz, higy nem gondoz tehetséget. A fentebb említett kid matek és zenezseni. Matekból 1 évvel előrébb tart, zenére a suli küldte.

bölcsbagoly 2014.02.26. 13:27:36

@MEDVE1978:
1. igen, ha egy távolabbi megyei bizottság értékelné ki a portfoliókat, kizárhatóbb lehetne a szubjektivitás.
2. mivel rengeteg órát tartottam már (évtizedeken át)9, szintén rengetegszer látogattak meg (előre bejelentve vagy sem), s mivel jómagam is nagyon sok órán asszisztáltam már különböző minőségben, tudom, hogy mi a különbség a spontán óratartás és a "hivatalos2 közt! Az utóbbin az ember nem ad fel "magas labdákat" a néző számára, olyanokat sem,a melyek amúgy hasznosak lehetnek az óra menetét illetően, de már felfogás kérdése lehet a megitélésük. Úgy is elég szubjektivizmus rejtőzik egy-egy tanóra megitélésénél, felesleges újabbakat bevinni.

fizetekmegegysort 2014.02.26. 13:28:31

@Lovag Mihály: nem nem mások. Mikor elkezdték a reformot, sokkal szegényebbek voltak mint mi. Csak oktatásra költöttek. Ez döntés kérdése.

bigmax 2014.02.26. 13:31:18

@bölcsbagoly: Lol
Hogyne, ha valaki nem a te butaságod fújja az mind hülye.
Jobb ha hallgatsz ,mert egyre jobban elmerülsz a butaság mocsarába.
Ha lesz időd és van matematikus vagy fizikus ismerősöd kérdezd meg tőlük ,hogy mi is a matematika.Na de előtte ülj le nehogy elvágódj.LoL

bölcsbagoly 2014.02.26. 13:32:56

@fizetekmegegysort: ahogy nyugaton sehol sem értik - pláne a marxisták, maoisták, s efélék - hogy mi az amit mi átéltünk 45 éveb át! Ők csak azt a 3-5 évnyi náci megszállást emlegetik ma is 70-75 év után amit ők éltek át (no meg mi is), már ha volt náluk olyan egyáltalán!
Úgy hogy ne hasonlitsd az almát a körtéhez!

bölcsbagoly 2014.02.26. 13:35:17

@bigmax: ne ugrálj okoska, mert le találsz esni a felhők közül! de felőlem tarthatod a matekot 5-ik keréknek is, ettől még nem lesz besorolható sem a humántudományok sem a müvészetek közé.
Ahogy látom, már a fizika sem természettudomány felétek.....

bölcsbagoly 2014.02.26. 13:36:49

@fizetekmegegysort: nálunk szegényebbek nem lehettek, ugyanis nem volt pártállamuk s nem épitették a kommunizmust.

A meglepett törpe 2014.02.26. 13:37:24

@bölcsbagoly:
"de vegyltek lészre, hogy lejárt az időtök, amikor ti döntöttétek el, hogy mit lehet történelemből, irodalomból, stb.az iskolában tanitani! "

Ti? Sosem voltam olyan helyzetben h dönthessek ilyenekről, ha meg arra célzol h szoci lennék (vagy mostanában népszerű liberálbolsevik) nagy tévedésben vagy. De szerintem személyeskedés nélkül is lehet vitázni.

Nem állítom h az elmúlt években történelemoktatása tökéletes, de az sem megoldás, hogy olyan törtenelmet akarnak tanítani ami kizárólag az ő politikai szempontjaik szerint íródott.

Tehát, én el tudom fogadni h nem "antifák" felfogása alapján kell tárgyalni nemcsak az általad említett eseményeket, de az sem megoldás ha kizárólag a Fidesz által mostanában propagált nézőpontból nézzük.

Nekem szerencsém volt általános és középiskolában is olyan történelemtanáraim voltak akik a könyvektől eltérően többféle álláspontot is kifejtettek és nem évszámokat akartak bemagoltatni.

Irodalomra inkább nem térnék ki. Tömören: sokkal jobb lenne ha az olvasást szerettetnék meg a diákokkal >> szabadon választható feldolgozható művek a diák választása szerint adott témában.

Történelemre visszatérve: kedves Rózsánk szerint fontosabb, hogy a fiatalság tudja mi a "hazaárulás", mint hogy olyan tudásra tegyen szert ami valójában hasznos.

bigmax 2014.02.26. 13:38:51

@bölcsbagoly: nálad mindenképp ,mert én tudom ,hogy mi a matematika.:D

bölcsbagoly 2014.02.26. 13:42:13

@fizetekmegegysort: "A tesóm fia pl SNI-snek számít, mert nem finn anyanyelvű."
na ez alapból egy abszurd besorolási rendszer. A más anyanyelv nem fogyatékosság, maximum hátrányos helyzet,a, mit évek alatt korrigálni lehet. De ha olyan jól állnak, akkor a fene tudja miért jajgatnak annyira a pár ezernyi tőlünk és szomszédainktól bevándorló, itt HHH gyerekek miatt! Lássuk, mire jutnak velük!

bölcsbagoly 2014.02.26. 13:43:48

@bigmax: persze, ki más tudhatná! A magad féle félistenek tudománya, nemde? nem vagytok ti egy kicsit beképzeltek?

bigmax 2014.02.26. 13:45:14

@bölcsbagoly: látom nem bírod elviselni ha szembesítenek a tudatlanságoddal.Ez komoly jellemhiba ,amire még gyúrnod kellene.:D
Megsúgom neked :nálad biztos jobban tudom ,hogy mi a fizika.:D

bigmax 2014.02.26. 13:47:58

@bölcsbagoly: beképzeltek?Innen fentről nem úgy tűnik!LOL

fizetekmegegysort 2014.02.26. 13:48:35

@bölcsbagoly: eddig azt hittem értelmes emberek vitatkoznak. De ezek után beszélgess magaddal.

fizetekmegegysort 2014.02.26. 13:52:34

@bölcsbagoly: és bazdmeg te nagyon okos! Itthon hogyan korrigálják?! Sehogy. Kb leszarják, a gyerekkel meg majd lesz valami, a szülő majd különórára járatja. Ott meg ovitól kezdve saját nyelvtanár foglalkozik vele. Ott MINDEN gyerek számít. Itt hadd hulljon a férgese! Szemléletbeli alapkülönbségek.

bölcsbagoly 2014.02.26. 13:52:51

@A meglepett törpe: mivel hazánkat sorozatosan elárulták egyesek, nem árt azt is tudni, hogy mit tekintünk annak!
nem lehet a történelem és irodalom tanárok kénye kedvére bizni, hogy mit tanitsanak! A hetvenes évekig ezért a tanár nemcsak az állásával, de akár börtönbe kerüléssel is fizethetett!
Tudtommal ilyen veszély nem fenyegeti a mostaniakat, de bizonyos civil szerveződések szószolói köntöse alól nagyon is kilátszik a lóláb, amikor Krausz/Karsai féle történelemszemlélet mellett állnak ki, vagy amikor elfogadhatatlannak tartja a magyar tanárok egyesülete, hogy Herzceg, Tormay, Wass, Nyirő Somogyváry és társaik iskolai tananyaggá válhassanak, szent tolerancia nevében persze.

bölcsbagoly 2014.02.26. 13:55:47

@fizetekmegegysort: nem, 1. anyagiakbeli különbség 2. ott nem arra tanitották a szülőket és gyerekeket hogy csak jogaik vannak. 3. ott nem lehet elcigizni/elinni a gyerek után kapott pótlékot, segélyt!
ha nálunk ezek ellen valaki próbál tenni valamit, az országot és fél Európát tele üvöltik a falvédők!

Lucky Larry Silverstein 2014.02.26. 13:55:56

@fizetekmegegysort: Most mi van? Lehet szavazni áprilisban hogy itt Finnország legyen?

Nem kösz én a meleget szeretem.

bigmax 2014.02.26. 13:58:05

@Lucky Larry Silverstein: kit érdekel a szexuális orientációd?Itt az oktatás a téma!

bölcsbagoly 2014.02.26. 14:03:02

@fizetekmegegysort: mikor fogjátok már fel,. hogy a hazai helyzetnek két oka van:
1. a tanári kar feltöltődése a szakmára/pályára alkalmatlanokkal;
2. a szülők és a gyerekek rossz szocializűálódása az oktatás/tanulás/tudás tekintetéáben. A tudás nem érték, a tanulás nem cél, a tanárok nem megbecsülendő, tisztelni való tagjai a társadalomnak, ezért sokak szerint nem is érdemelnek védelmet az agressziv, szocializálatlan szülőkkel, s gyerekeikkel szemben. Az elmozdulás mindig a kisebb ellenállás irányában történt évtizedek óta. Most azért a nagy felháborodás egyesek részéről, mert a nehezebb felénél próbálnak hozzáállni! S ez sokak érdekeit sérti.

bölcsbagoly 2014.02.26. 14:06:04

@bigmax: le merném fogadni, hogy hasonló az önértékelésed a kémia, biológia, geológia és földrajz tekintetében is! Kis gömböc, mi lesz veled?

A meglepett törpe 2014.02.26. 14:08:25

@bölcsbagoly: "nem lehet a történelem és irodalom tanárok kénye kedvére bizni"

Igaz, de a történelmet sem kellene újraírni a szakértők és történészek nélkül pusztán politikai alapon...

"mivel hazánkat sorozatosan elárulták egyesek, nem árt azt is tudni, hogy mit tekintünk annak!" - Szintén igaz, de hogy ez legyen a legfontosabb, azt igencsak kétlem.

bölcsbagoly 2014.02.26. 14:09:08

@bigmax: nem kellene megkérdezned az egyetemeket (pl. az ELT-t is), hogy mi a fenének, minek alapján osztották be a matematika szakot a TTK-ba?

bölcsbagoly 2014.02.26. 14:10:15

@A meglepett törpe: nem lett semmi újraírva, csak éppen a helyére lett téve! még ha Krausz és Karsai elvtársaknak és szekértolóiknak ez nem is tetszik!

bigmax 2014.02.26. 14:10:22

@bölcsbagoly: a tudás nem érték?Azt tudjuk, hogy nem az mióta orbán gazdád ,tűzzel-vassal irtja azokat akik csak egy kicsit is okosabbak nála.Az előttük lévőket se lopná el senki az eszükért de ekkora kontraszelekciót ők se műveltek mint ami itt van 4 éve.Az aki ezt az orbáni idiótizmust dicséri vagy csak megalkuszik vele az ne merészeljen tudásról vagy értelemről papolni.

bölcsbagoly 2014.02.26. 14:11:07

@A meglepett törpe: na ja, de egy hazaárulót miért kellene etalonnak tartani?

bölcsbagoly 2014.02.26. 14:13:05

@bigmax: na megjelent egy balliba, aki szerint a matek nem természettudomány, a demokrácia csak balféken terem, s minden rossz amit a jobboldal s pláne OV és kormánya akar! No persze, megint a tolerancia és mások véleményszabadságának tiszteletben tartása mellett, nemde?

bigmax 2014.02.26. 14:14:41

@bölcsbagoly: nem bírod elviselni ,hogy buta vagy ,ugye?Én se ,hogy az vagy!

bigmax 2014.02.26. 14:17:33

@bölcsbagoly: mi van bérféreg megint tipizálsz az egy bites agyaddal?Hülye vagy mindenhez de ugatsz ,mert ezért fizetnek.
Még rondíts ide néhányat,hogy megkapd a pénzed.

bölcsbagoly 2014.02.26. 14:18:01

@bigmax: ami nincs azon mit kellene elviselni? Milyen matamatikai képlet alapján határozod meg mások butasági fokát?

bölcsbagoly 2014.02.26. 14:20:03

@bigmax: megvárom mig gutaütést kapsz.élvezni fogom, bár állatszerető vagyok, szakmámból kifolyólag is!-:)
A blog témájához lenne valami érdemi hozzáfűznivalód, vagy csak fröcsögni akarsz továbbra is?

A meglepett törpe 2014.02.26. 14:21:59

@bölcsbagoly: miért dönt a politika a történészek helyett? láttunk vitát Krausz és Karsai "elvtársak" és valamilyen nem elvtárs történészek között? Bebizonyította valaki, hogy nincs igazuk, netántán hazudtak? Csak azért mert OV szentesítette a dolgot, el kellene hinnem?

"egy hazaárulót miért kellene etalonnak tartani?"

netes kommenteket olvasgatva ez nekem is sokszor eszembe jut

bigmax 2014.02.26. 14:25:27

@bölcsbagoly: a felcsúti kultúra belőled árad.LOL
Gondolod ,hogy a fajtád bármilyen érzést ki tud váltani belőlem?LOL
Szánalmas vagy a fajtáddal együtt.
Te mint biológus?3 perc alatt bebizonyítom ,hogy szart se értesz a biológiából.......majom!:D

bölcsbagoly 2014.02.26. 14:28:30

@bigmax: jó. én meg ajánlok neked egy fogadást, 1-x millióban (forint, de lehet euró is), ha rá mersz állni! Bár úriember biztosra nem fogad, de az ilyen szemét alakokkal mint te, nincs mit úriembereskedni. Nos, benne vagy?

bigmax 2014.02.26. 14:31:55

@bölcsbagoly: benne vagyok de kikötésem ,hogy a pénzed nem lehet lopott pénz!!!!
csak olyan amit tiszteséges munkával kerestél.ja olyan nincs neked.......

bölcsbagoly 2014.02.26. 14:31:58

@A meglepett törpe: nem OV miatt kellene elhinned, hanem a források tanúsága miatt! Azon források miatt, amelyeket az elmúlt rezsim nem engedett kutatni, illetve az eredményeket nyilvánossá tenni, de amikről nagyon sok történész tudott. Krausz és Karsai, meg társaik ragaszkodnak a régi állitásokhoz, lelkük rajta (már ha van).

bölcsbagoly 2014.02.26. 14:33:03

@bigmax: nos mekkora legyen az összeg, s mi az elérhetőséged?

bigmax 2014.02.26. 14:35:14

@bölcsbagoly: csak személyesen,szemtől-szembe ahogy a férfiak szokták!
10 millió euro az már méltányos összeg ,hogy 3 percig foglalkozzak a fajtáddal.

bigmax 2014.02.26. 14:38:42

@bölcsbagoly: de mivel én tényleg rendes ember vagyok ezért ajánlom ,hogy készülj a következő diszciplínáiból:
komplett klasszikus fizika és kvantummechanika.
szólj ha kész vagy és kezdhetjük.a pénzről bizonyítanod kell ,hogy nem lopott!

bölcsbagoly 2014.02.26. 14:38:43

@bigmax: OK, legyen nálad holnap délben 14 órakor az ELTE Lágymányos campussán, a Biológia-Földrajz-Földtan szakok tömbjének Info-parkbeli bejáratánál! Miről ismerlek fel ( a tele táskán kivül)?

bölcsbagoly 2014.02.26. 14:40:13

@bigmax: nem én fizetek, a te pénzed meg lopott is, érdekelje az a rendőrséget vagy a NAV-ot, engem nem! Miért kellene én nálad bármiből is készüljek?

A meglepett törpe 2014.02.26. 14:40:32

@bölcsbagoly: elérhető-e a neten?

Azzal, azért remélem egyetértesz, hogy történelmi tényekben a történész szakmának kellene konszenzusra jutnia, és nem az aktuális politikai érdekek mentén dönteni. Így előbb utóbb azt is el lehetne fogadtatni hogy a magyarok a Szíriuszról jöttek, Jézus magyar volt és egyebek...

bigmax 2014.02.26. 14:42:50

@bölcsbagoly: majom ez kinek a címe?
a pénzt te hozod!én bizonyítom hogy hülye vagy és te fizetsz érte.erről szólt a fogadás.mi van beszartál majom?

bölcsbagoly 2014.02.26. 14:47:27

@A meglepett törpe: bocsi, de a víz meg a tűt z se oshasem fog konszenzusra jutni! Én mint evolucionista sem fogok soha konszenzusra jutni egy kreacionistával!
Krausz és Karsai bandája majd 70 éve dominálja ahazai történelemtudományt, akit lehetett fgélreállitottak, elnyomtak, megsemmisitetek. Most új szelek járnak, őket nem állitják félre, mindketten tanárok az ELTE-n, de engedjen már meg a világ, hogy ne csak az ő véleményük lehessen a felszinen! csak hát a hagyományosan intoleráns típusba tartoznak. Osztályharcos alapon.

bölcsbagoly 2014.02.26. 14:49:31

@bigmax: én? adtam egy találkahelyet, megírod, hogy miről ismerlek fel, én bizonyitom, hogy félévszázada biológus vagyok, te meg fizetsz mint a katonatiszt! csak legyen mivel.....

bigmax 2014.02.26. 14:59:31

@bölcsbagoly: ideje orvoshoz fordulnod ,mert az IQ-d eltünt.Kit érdekel ,hogy mióta vagy biológus?kérdeztem én?
Szánalmas vagy ,nem egy hülye hallgatód vagyok akinek játszhatod az eszed.
Megadtam ,hogy milyen tárgykörökből készülj ,mert szükséged lesz a bizonyításhoz ,hogy érted a biológiát.
nálad kicsit műveltebb és értelmesebb biológus ,Szentgyörgyi Albert is megmondta már vagy 60 éve ,hogy a biológia csak a fizikából érthető meg.Na ezt fogjuk megnézni ,hogy te hol vagy Szentgyörgyihez képest.ez kerül neked 10 milliódba.megéri nem?

A meglepett törpe 2014.02.26. 15:12:01

@bölcsbagoly: ez még nem bizonyítja, hogy nincs igazuk.

bölcsbagoly 2014.02.26. 15:14:55

@bigmax: mi van betojtál, hogy jön a csizma az asztalra (Szentgyörgyi, fizika,stb)?
A fogadás tárgya, hogy biológus vagyok vagy sem! capisci? S nem az, hogy mi a véleményem a kvantumfizikáról s más eféle finomságokról.
Látom hiába várom holnap a táska pénzt, úgyhogy húzz el a francba, nagyszájú, pofátlan alakja.

bölcsbagoly 2014.02.26. 15:15:49

@A meglepett törpe: de semmi sem bizonyitja, hogy igazuk van! Minden állitásukat megcáfolták már.

bigmax 2014.02.26. 15:28:32

@bölcsbagoly: te állítottad ,hogy biológus vagy és értesz ezlért a biológiához.Elmondtam ,hogy egy valódi biológus honnan közelíti meg a biológiát.Ja ,hogy nem ismered Szentgyörgyi ezen intelmét?Nos az téged minősít mint biológust.
A fogadásban mindkét fél hozza a pénzt.Fogadni se tudsz?
Bár értem miért lettél "biológus"!LOL
Na igen,aki hülye a fizikához és még a kémia is túl bonyolult neki az megy biológiát tanulni......
Kérdezed meg a fizikusokat erről az alapigazságról,lehet elárulják ha leitatod valamelyiket .
Bár szerintem felesleges lenne rád a 3 perc is hisz már elárultad ,hogy fogalmad nincs a biológia alapvető természetéről és működéséről.
már világos miért orbán a gazdád.:D

bölcsbagoly 2014.02.26. 15:40:33

@bigmax: ehhez is hülye vagy, mint a többihez! A biológiának számtalan ága, tudományterülete van és nem mind fizika/matekfüggő, sőt!
Amúgy, foglalkoztam vele és oktattam biomechanikát is, ergo van némi közöm a fizikádhoz is.
Ismerd be, hogy elvesztetted a fogadást, jössz nekem a tizmillió euróval, s legjobb ha befogod a szád szégyenedben. De mint a legtöbb balliba minél inkább szorul a kapcád, annál nagyobb a pofád!

bigmax 2014.02.26. 15:50:33

@bölcsbagoly: te tényleg nem érted a szakmád de szerencsés vagy,mert az adófizetők még fizetnek is neked ezért ,hogy hülye vagy hozzá!LOL
Van az ELTE-n színvonal.......gratula hozzá!LOL
Leszel te még rektor az ELTE-n ...amilyen sebesen nyalsz!:D
Szánalmas vagy,ilyen öregen is szolga vagy még......
Biológus......egy eltékozolt élet.LOL

bölcsbagoly 2014.02.26. 16:12:42

@bigmax: miért lennék szolga? azt csinálhattam egész életemben amit szerettem! S ebben a korban is folytathatom! A magadfajták meg semmit sem tudnak kezdeni magukkal s az infantilizmusból átmennek szépen szenilitásba! Rajtad már kiütköztek a jelei.

bigmax 2014.02.26. 16:25:36

@bölcsbagoly: na tessék még vicces is akarsz lenni tata!LOL
Ismerem a fajtád.....a kádári rendszerben jó kommunista voltál és most is hű vagy a párthoz.Most nálatok vannak a volt jó kommunisták a ballibbe meg a rossz kommunisták!
Okádnom kell tőled ahogy élsz.
A munkásságod célja az volt ,hogy soha semmilyen hasznára ne legyél ennek a társadalomnak.Sikerült,ezt megcsináltad .Neked is csak egy angol nyelvű cikked van mint egyes akadémikusoknak?Egy kezeden össze tudod számolni ,hogy a világban hányan olvasták a cikked?LOL
Na ,látod így kell viccelni...ezt ingyen tanítottam meg neked!:D

bölcsbagoly 2014.02.26. 16:29:56

@bigmax: no ez lehetne újabb fogadás tárgya is akár, csak hát hazug emberrel nem szabad fogadni, nem is teszem! Előbb az előzőt rendezd le.
Nagyon meglepődnél öcsi, ha tudnád, hogy kivel is pofátlankodsz....de ismerem a fajtádat és semmin sem lepődöm már meg!

bigmax 2014.02.26. 16:54:22

@bölcsbagoly: nem folytatom ,mert még a végén miattam purcan ki itt és cipleheti haza a tanársegédje.LOL
Tata,nem vagyok büszke rád........a stílusod közönséges,szakmailag igénytelen vagy.Remélem a családod ezeket nem tudja és ők rendes emberek lettek.
Egyél egy narancsot.....vagy add oda egy nélkülöző gyereknek.

bölcsbagoly 2014.02.26. 17:07:52

@bigmax: már nem akarsz fogadni, szájhős?

bigmax 2014.02.26. 17:16:35

@bölcsbagoly: már nem ,mert biztosra a fajtám nem fogad.Nekünk elveink vannak:nem lopunk,nem hazudunk és nem látunk ellenséget egy magyarban sem.Persze tudjuk ,hogy vannak hülye magyarok akikkel nem közösködünk semmiben,még akkor se ha attól jobb és könnyebb lenne az életünk.Lehet ,hogy a fajtám sose fog hatalmat kapni és sose lesz milliárdos de nekünk ezek nem is fontosak.Ezeket meghagyjuk a hülyéknek akik értéktelenek.

bölcsbagoly 2014.02.26. 17:35:44

@bigmax: hát igen, a krampusz fajta már csak ilyen.... nagyképű, arrogáns és pofátlan. részvétem.

Sir Galahad 2014.02.26. 20:30:26

@dr kíváncsivagyok: Tényleg kíváncsi vagyok, miből gondolod, hogy náci vagyok.

Közösségek

süti beállítások módosítása