Összeomolhatott a portfólió-szakértői tesztrendszer?

2014. 03. 08. 18:39 - Prinz Dániel

Két emailt is kaptunk a porfólió-szakértői tesztrendszerrel kapcsolatban. Mint a médiában már megjelent, most vizsgáztatják azokat a szakértőket, akik majd az összes előléptetésért folyamodó tanár portfólióját értékelik. Emailben azt írták nekünk, hogy a vizsgáztatórendszer nem működik zökkenőmentesen. 

Egyik olvasónk szerint a vizsga előtt a következő levelet kapták a szakértőnek jelentkezők:

Az alábbiakban fontos információkat olvashat az interneten elérhető jogi vizsga kitöltésével kapcsolatban.

Általános információk:

A vizsga megkezdésére az alábbi idő sávok ban van lehetősége:

2014.03.06. csütörtök 18:00 - 19:00
2014.03.07. péntek 18:00 - 19:00
2014.03.08. szombat 10:00 - 11:00
A teszt kitöltésére 45 perc áll a rendelkezésére. Fontos, hogy kizárólag a vizsgázás kezdetének kell a fent megadott idősáv ok ban megkezdődnie, a rendelkezésre álló 45 perces időhatáron belül be fejezhető a kérdések megválaszolása. Tehát 18:50-kor is elindítható a vizsga, ebben az esetben 19:35-ig kell befejezni a válaszadást. A fenti idősávokon kívül azonban nincs lehetőség a vizsgázásra. A kitöltések időpontjában nem áll módunkban telefonos ügyfélszolgálatot biztosítani. Amennyiben bármilyen külső tényező miatt meghiúsult vagy megszakadt a kitöltés (áramszünet, probléma az internetszolgáltatóval stb.), kérjük, írjon egy levelet a probléma részletes leírásával a következő e-mail címre: tamop318@qualitas.hu. Az ezzel kapcsolatos jelzéseket március 9. (vasárnap) éjfélig tudjuk fogadni.
Tehát olvasónk szerint a tájékoztató levélben külön kiemelik, hogy a megadott idősávban elkezdeni, nem pedig befejezni kell a tesztet. Ennek ellenére azt mondja, hogy hiába kezdte el a tesztet, időben, az este 7-kor automatikusan lezárodott:
A 18.45-kor elkezdett tesztet a 23. kérdésnél, pontosan 19 órakor lezárta a rendszer. Sajnos holnap már megismételni nem lehet. Gondolom más is hasonlóan járt.
Egy másik olvasónk erre a fórumra hívta fel a figyelmünket. Itt más olyan tanárok panaszkodnak, akik hasonlóan járhattak, és nem működött a rendszer. Innen másoltunk ki néhány bejegyzést:

Sziasztok! Fel vagyok háborodva! Nem tudom járt-e más is úgy mint én, ma este a jogi teszttel? A kolléganőm kitöltötte , és kész lett 18.40-re. Gondoltuk olyan jól ment közösen, akkor bevállaljuk az enyémet is, nekikezdtünk 18.45-kor, mivel a tájékoztató azt írta, nyugodtan lehet kezdeni 18-19 között bármikor, mert csak az indítás időpontja legyen benne a kért időpontban. Szépen el is kezdtük, és az óra elkezdett visszaszámolni, igen ám, de 15 perctől, és fogta magát 19 órakor leállította a kitöltést. Kiértékelt 10 kérdés 33, 3 % vagyis mind tökéletes, csak nem engedte tovább????? Végül sikerült elérni valakit a telefonon, és közölték, hogy holnap kapok választ!!! Akkor miért nem azt írták, hogy csak 18-19 óra között lehet megírni!!! Most nagyon dühös vagyok!! Állítólag nem én vagyok az egyedüli, mert túlterhelődött a rendszer. De ez nem a túlterheltség hibája volt, hanem a rendszer hibája volt, ami leállított idő előtt. Nem elég, hogy izgul az ember, életemben nem csináltam iylet, és még ilyen stressznek tesznek ki. Már nagyon elegem van az egészből!!!!!!!!!!!!!!

Ez nagyon gáz! Holnap mi is így akartuk, de tanulunk a példádból és meg sem próbáljuk egymás után. Ne aggódj, biztosan korrigálják a hibát!

Több helyről hallottam hogy így jártak, mint te. Ezért valószínűleg a rendszerben van a hiba.
Ráadásul azt írták, hogy nem lehet visszalépni, a végén mégis vissza lehetett.

Én nem tudtam visszalépni, pedig mindent megpróbáltam. Most kaptam e-mailt, hogy újra írhatom. Nem tudom, hogy ma írjam, vagy aludjak egyet az izgalmakra, csak már annyira túl szeretnék lenni rajta, és nem biztos hogy aludnék

Sziasztok! Mindent megoldottam, lementettem a válaszokat és nem enged tovább. 404 hibát jelez
Most mit csináljak? Valakinek volt ilyen?

Nekem is azt írta ki állandóan, bárhova kattintottam, de már csak azután, amikor az értékelést is kiírta. Aztán meguntam és végleg kiléptem. Viszont közben is majdnem agyvérzést kaptam háromszor is 505-ös hibakódot írt ki, a vissza nyíllal engedett vissza. Sőt egyszer közben még az egész rendszerből is kidobott. Újra beléptem ( próba-szerencse )és azt írta, hogy folyamatban van a feladatom, folytathatom. A 30. kérdés után még háromszor 505- utána engedett menteni. Szerintem túlterhelt a rendszer! De azért megkönnyebbültem,hogy kész. Zavar,hogy nem tudom, mit hibáztam.

Azt én is csináltam párszor a teszt közben. A végén már nem engedte. Másik gépről próbálok belépni, ott Connection limit exceeded!-et mond

ÉS BEHALT A RENDSZER nem tudok továbblépni Hiba: 404...
Telefonszáma van valakinek, amit fel is vesznek reklamálásra?
A megadott 70-es számot senki sem veszi fel, ki van kapcsolva...

Nálam is meghalt a 26. kérdésnél!!! 

A 19 edik kérdés után nem engedett tovább lépni a rendszer ,pedig volt még 28 percem,irtam a sokeszűeknek intézkedjenek.Bocsi,de mérges vagyok!!

A 27. kérdésig jutottam, 404-et kaptam...A kolléganőm egy másik városban szintén így járt. 40 perc után összeomlott a rendszer....Sehová sem lehetett lépni, másik böngészővel sem...

Sziasztok! Hát úgy látom a mai nap űberelte a tegnapi tesztírást! Pedig azt hittem okultak a hibából, erre ma még rosszabbul ment a rendszer. Már nem is izgulok a holnapi napon (újra nekifutok).Nekem a hétfő 10-11 és este 18-19 időpontot adták meg még tesztírásra, csak úgy mondom  Én különben magát a céget hívtam tegnap 62/558-140, 62/558-141, és írtam az emilt, és ugyanúgy dühös voltam mint most Ti. De annyira jellemző ez az egészre, nem!!!

Nekünk is összeomlott. Az elsőt megírtuk, úgy mint Ti tegnap, nagyon jól sikerült, csak a hülye sulis kérdéseken csúsztunk el. Elkezdtük az enyémet, az első kérdésnél teljesen meghalt a rendszer.

Úgy tűnik, hogy ezen a ponton a vizsgát szervező cég is rájött, hogy valami probléma lehet, és gyorsan megváltoztatta a tesztkitöltés feltételeit:

Kedves Jelentkező!

A jogi vizsga tájékoztatója itt érhető el.

A tájékoztatóban foglaltakhoz képest fontos változás történt:

Azon kollégák számára, akik még nem kezdtek bele a tesztsor kitöltésébe, a tájékoztatóban leírt qualitas.gnomio.com oldal áll rendelkezésre. A belépéshez az ismert felhasználónevet és jelszót tudják használni. 

Azon kollégák, akiknél a kitöltés közben lefagyás vagy technikai hiba történt, ha kívánják, újra kitölthetik a tesztsort. Számukra a moodle.qualitas.hu oldal biztosítja a lehetőséget. 

Minden jelentkezőre vonatkozik, hogy nem konkrét időpontokban, hanem a mai naptólhétfő este nyolc óráig (2014. 03.10. 20.00) folyamatosan érhetik el a rendszereket. Ez azt jelenti, hogy mindenki a számára megfelelő időpontban nyithatja meg a tesztsort. Fontos, hogy továbbra is egy kitöltési lehetőség áll mindenki rendelkezésére, aminek hossza 45 perc.

Megértésüket és türelmüket köszönjük.

Sikeres tesztkitöltést kívánunk,

Qualitas T&G. Kft."

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (2,5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr535850326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ppppalika 2014.03.08. 20:14:40

"A kolléganőm kitöltötte , és kész lett 18.40-re. Gondoltuk olyan jól ment közösen, akkor bevállaljuk az enyémet is, nekikezdtünk 18.45-kor"

A kolléganő tisztességtelen, ráadásul még hülye is, hogy világgá kürtöli.
Szégyen, hogy pedagógus diplomája van.

sparhelt 2014.03.08. 21:04:05

@ppppalika: Valóban, mehetett volna Hoffmann Rózsának is.

civil polip 2014.03.08. 21:13:38

@ppppalika: Azért ha jobban belegondolunk, aki itt igazán tisztességtelen és hülye, az nem a „kolléganő”.

unionista (törölt) 2014.03.08. 21:22:50

mosolygok ezen. egy szakmával meg lehet ezt csinálni. és sírok ha arra gondolok, hogy a gyerekeket kik tanítják.

MEDVE1978 2014.03.08. 21:27:40

A kolléganővel megcsináltuk :) Ez tipikusan magyar, de az a vicc, hogy még utána reklamáló e-mailt is ír....
A cég valószínűleg rosszul tájékoztatott. Nekem pozitívum viszont, hogy felismerték a hibájukat és javították. Most már nyugodtan fel lehet lépni és a kolléganő is segíthet. Ez a kolléganős dolog igazából azt mutatja, hogy a cég, aki csinálta, számított arra, hogy többen ülnek le egy csapatban, kvázi csalva és az idősávokkal ezt próbálták kiküszöbölni. Tehát nem volt alaptalan a "félelmük".

lingar4 2014.03.08. 22:01:46

Én egyedül léptem be az első napon, 18 perc alatt csináltam meg egyedül. Aki ügyeskedik pórul jár. Megérdemli. Remélem, nem a kamu 100%-osokra van szükség.

ppppalika 2014.03.08. 22:41:49

@civil polip: Természetesen igazad van, azonban nem menti fel őt.

ppppalika 2014.03.08. 22:45:19

@MEDVE1978: Sokszor vizsgáztattam tanfolyamon kollégákat. Sajnos sokan rosszabbak, mint a diákok. Elvárják, hogy összekacsintsak velük. Biztosan rosszul érezném magam, ha bármit csalással szerzek meg. Sokan nem így vélekednek.

M_R 2014.03.08. 23:07:13

...szerintem már hetek óta megvan a "szakértői lista" Ez a tesztkitöltős játék csak a "csirbú-csiribá" része.

Majd pont ezeknek a teszteknek az értékelésével kezdenének vesződni... ahol egy NAV-ot is átvilágítanak egy szombat délután... Ugyan már...

kulcsar2011 2014.03.09. 00:31:14

"be fejezhető"

A leendő tanfelügyelői "19 edik kérdés"
se rossz.

Gera 2014.03.09. 01:19:48

Nem azért, de az is Rózsika felelőssége, hogy az általuk kiagyalt rendszer lehetőséget ad arra, hogy esetleg ostoba csalók értékeljék a kollégáikat. Mert mégis ki másé lenne?

neoteny · http://word.blog.hu 2014.03.09. 02:11:10

@unionista:

Látom visszatértél a blog.hu-ra: légy üdvözölve! :)

bierkamp 2014.03.09. 07:04:38

a kúrva anyját aki kitalálta ezt a blog regisztrációt....biztos valami Fidesz seggnyaló!!!!!

ppppalika 2014.03.09. 08:05:06

@M_R: "Majd pont ezeknek a teszteknek az értékelésével kezdenének vesződni... "

Mivel automata kiértékelésű... sokba nem kerül.

otgorbebogre 2014.03.09. 08:49:52

hat az hogy kozosen toltik ki a teszteket szintiszta gaz. eljen a magyar oktatasugy! Majd ezek a tanfelugyelok ertekelik a tisztesseges tanarokat es dontenek arrol mennyi fizetest kaphatnak.
brillians.

Amocsok 2014.03.09. 09:04:48

Hogy mennyire egy tehetségtelen bagázs ez a pedagógus társadalom!? Ha lenne eszük, az összes vizsgázó egyszerre ülne le a gépe elé, felosztanák egymás között a vizsgaanyagot (puska), és adott jelre, START!
Lehet fanyalogni. Kedveskéim! Ez van a rendszerbe kódolva.

deneskata 2014.03.09. 09:05:31

Hát, Drágáim! Kedves Panaszkodók! Senki nincs köztetek, aki az elmúlt évben tankönyvrendelést intézett volna? Mert akkor a fent jelzett problémákat mint a rendszer normál működésének jelzéseit fogadtátok volna. Idegeskedés és izgalmak nélkül. Igen. Így működik egy, az állam által létrehozott vagy működtetett informatikai rendszer.
Magyarország ugyanis jobban teljesít. Itt is.:)

Netuddki. 2014.03.09. 09:08:32

Nagyszerű! A fidesz csinált egy felesleges pluszfeladatot a tanárok "fölös" energiáinak a lefoglalására. A múlt rendszeren szocializálódott tanárok meg szinte szó nélkül a magukévá tették. Gratulálok!

Amocsok 2014.03.09. 09:10:22

@otgorbebogre: Legyél már egy kicsit belátó! Nem az a cél, hogy az öt legjobbat kiválasszák. A cél az, hogy legyen elegendő kitöltő, akik közül majd valamilyen (?) szempontok alapján lehet válogatni.

deneskata 2014.03.09. 09:11:42

Ami meg a csalást illeti.
Miért gondolja bárki is - az államtitkárságon kívül, mert azoktól tényleg csak ennyi telik - hogy aki megfelel a kormány által támasztott követelményeknek, az egyben a pedagógus-társadalom kiválósága is? Ismerek egy csomó, igazán kiváló szakvizsgázott pedagógust, akitől elfogadnám az értékelést , a kritikát, de még több olyat is, aki semmirevaló. Akinek csak a papírja van meg, meg a nagy arca, de egyébként fogalma sincs a pedagógiáról meg a tanításról.
A portfólió-rendszer is hasonlóképpen fog működni. Ezért marhaság.

Amocsok 2014.03.09. 09:12:24

@kovi1970: Biztos vagy benne, hogy csak azok?

Netuddki. 2014.03.09. 09:12:36

@deneskata: Apropó tankönyv!

Az iskola ahova a gyerek jár nem merte elárulni, hogy angol nyelvkönyv és gyakorló is kell. Mert +7 ezerrel többe került volna és így nem fért bele a 12 ezerbe. Fél év után derült ki, hogy a gyerekek nem írhatnak a gyakorlóba, mert az iskola csak párat rendelt és azt osszák mindig ki a gyerekek között, óra után meg beszedik.

Ja, és direkt megfenyegették "föntről" őket, hogy márpedig a 12 ezerbe bele kell férni! Igggen! Tankönyvdíjcsökkentés fidesz módra!

Netuddki. 2014.03.09. 09:14:40

@Amocsok: Sajnos Magyarország többsége még a kádár rendszer alatt szocializálódott. Ezt akarja újratermelni az orbán rezsim. Na és hol tudná a legjobban újratermeltetni mint az iskolákban?

deneskata 2014.03.09. 09:16:22

@kovi1970: Igy van. A 12 000-be férjen bele. Legyen meg minden tankönyv. A szülőknek ne kerüljön pénzbe. (Akkor se, ha egyébként beleegyeznének. )
Na, itt a feladat, kedves tankönyvfelelős, kedves iskolák. Oldjátok meg!
Mondjuk, jövőre ilyen gond nem lesz. Mert tankönyv se lesz. :)

Amocsok 2014.03.09. 09:19:18

@kovi1970: ok. Csak én ismerek olyan koros (múlt rendszerben szocializálódott) tanárt, aki beintett, meg olyan ifjoncot, aki hetek óta toporog, hogy mikor vizsgázhat már.
Csupán arra gondoltam, minek tovább aprózni még itt is a bagázst? Örüljünk, hogy akad még kettő aki segíti egymást!

Netuddki. 2014.03.09. 09:30:36

@deneskata: Jövőre (idén szeptemberben) ha igaz már "ingyenes" lesz az elsősöknek a tankönyv. Kíváncsi leszek annak mennyibe kell majd beleférni. Mert ha nem is kell érte a szülőnek fizetni, ingyen az se lesz. Fizetünk érte adót, nem is keveset.

Netuddki. 2014.03.09. 09:32:13

@Amocsok: Sajnos én is ott szocializálódtam. Pont ezért mondom, hogy soha többé még egy olyan rendszert! Sajnos mi vagyunk kevesebben.

Amocsok 2014.03.09. 10:03:36

@kovi1970: Én nem látok nagy különbséget.

tigrispille 2014.03.09. 10:04:01

Olvasom a kommenteket - okosakat és butákat egyaránt.
A tanárnő tényleg hülye volt, hogy közhírré tette, hogyan is oldották meg közösen az egyéni teszteket. Másrészt pedig, aki tudja, hogy milyen konkrét, jogszabályokra vonatkozó kérdéseket tartalmazott a teszt, azt is tudhatja, hogy annak nem sok köze van a pedagógiához. Éppen ezért az üres moralizálás, hogy "majd ilyen csalók ellenőrzik a többi becsületest"! Ugyan már! Életszerű helyzetben ezekre a kérdésekre soha nem kell majd azonnal válaszolni, s ha felmerülnek, akkor megkeresik a törvényben a helyes választ. Aki a pedagógusok minősítésében részt fog venni, teljesen más szempontok alapján fog értékelni. A pedagógus társadalomban pedig "sok szemetet összehordott a szél", itt az ideje egy kis takarításnak. A félő az, hogy az igazán értékes munkát végző tanároknak nem jut majd idejük arra, hogy "csilivili" portfóliót állítsanak össze, s itt is majd azok fognak érvényesülni, akik (csak) saját maguk menedzselésével foglalkoznak. Ezzel együtt ellenőrzésre szükség van. Hogy a rendszer lefagyott, az pedig szegénységi bizonyíték a kivitelező cégre nézve - nem kellene nekik semmit kifizetni (márpedig gondolom, nem két fillért kapnak érte).

Amocsok 2014.03.09. 10:12:05

@tigrispille: "...nem kellene nekik semmit kifizetni..."
Ezzel ugye nincs elintézve?
Vagy előfordulhat majd olyan, hogy mondjuk az érettségi alatt, a vizsga kétharmadánál befigyel a tehén az ablakon, de sebaj, két óra múlva majd újrakezdjük az egész (változatlan) kérdéssort?
Nagyon kemény ez az egész.

deneskata 2014.03.09. 10:16:22

@kovi1970: Már idén is ingyenes volt. Ötödikben és elsőben.De már idén is gond volt, mert olyan későn készültek el a tankönyvek (az államtitkárság késlekedése miatt), hogy nem volt alkalmunk igazán megnézni őket. Így aztán rendeltünk olyat is, amit, ha van lehetőségünk megnézni, biztosan nem kértünk volna, hanem más szerzőtől választunk. Na, jövőre ilyen gondunk se lesz, mert nem lesz választás. Aggódom, Mi lesz, ha az az egy vagy kettő épp ilyen pocsék lesz, mint amit tavaly választás nélkül kértünk?

na__most__akkor 2014.03.09. 10:30:32

"idősáv ok ban"

"be fejezhető" (más is észrevette, mondhatnám - de nem mondom - észre vette...)

Szeeeegééény szegény Lőrincze Lajos!
(meg a magyartanárok, akik mellesleg magyar tanárok)

tigrispille 2014.03.09. 10:34:52

@Amocsok: No, jól van! Szerintem nem pusztán nem fizetni, hanem egyenesen büntetést fizetni kellene nekik. Az érettségi meg ugye még mindig papír alapú, azzal ilyen gond nem lehet. Az adatok rögzítésére hivatott "érettségi szoftver" meg már több éve bizonyít - igaz, néha az is fagy.
@deneskata: "Aggódom, Mi lesz, ha az az egy vagy kettő épp ilyen pocsék lesz..." lehet, hogy nem alaptalan, de legyünk optimisták, hogy most szakmai, s nem "egyéb" szempontok alapján választják ki a tankönyveket. Viccet félretéve, a kisgyerekeknél tényleg nagyon fontos lenne a jó tankönyv (is, meg a jó tanító is!).

2014.03.09. 10:46:18

@deneskata: Teljesen így van, próbált már valaki jelentkezni a héten (a botrányosan kitölthetetlen és összeomló rendszerű) Erzsébet-program nagycsaládos nyaralásra?

deneskata 2014.03.09. 10:50:54

@tigrispille: Igen, a jó tankönyv nem a tanár érdeke. Hanem agyereké. Mert otthon ő marad magára a tankönyvvel.A könyv pedig, amit említettem, olyan, hogy abból a gyerek otthon nem tud tanulni. Nyelvezete mint lexikon-szócikkeké, tanulhatatlan. Nem is használjuk. A tanár az órán megoldja, igyekszik segíteni az otthoni tanulást is, de akkor mi értelme pénzt kiadni rá?

Hmmm... 2014.03.09. 10:54:01

Sajátságos, hogy az oktatás egészét a tervek szerint majdan eléggé meghatározó dolog első átlépendő küszöbéül 2 darab 45 perces vizsgából álló, kijátszásra is módot adó vizsgáztató szisztémát állítanak... ilyenkor azt gondolom, hogy nincsenek véletlenek.

ursus artos 2014.03.09. 11:38:52

Fasza! Szakértő akar lenni, de egyedül nem megy a teszt kitöltése...

ursus artos 2014.03.09. 11:42:27

@deneskata: "A portfólió-rendszer is hasonlóképpen fog működni. Ezért marhaság. "
Tehát, akkor mi a megoldás?
Hogyan kellene?

deneskata 2014.03.09. 12:09:14

@ursus artos: Nem én vagyok a szakember, aki képes lenne ezt kidolgozni. De annyit biztosan tudok, hogy sokkal több gyakorlatnak kellene benne lennie. Több órát megnézni, többet vizsgálni a pedagógus viszonyát a gyerekekhez. Talán lehetne mindezt a szakfelügyelők jelentései alapján. Persze ahhoz több kellene, mint 5 évente egy látogatás, mint ahogy most tervezik.Na meg nem lenne lehetséges máról holnapra bevezetni, mint ahogy most tervezik. :)

Amocsok 2014.03.09. 12:45:05

@tigrispille: Nem vagyok profi érettségi terén, ezért csak fantáziálgatok, és megpróbálom logikusan összerakni az ismereteimet. Nem értem, miben más a papíralapú. Szitu. Az írásbeli érettségi vizsgát valamilyen okból megszakítják. Kiderül, hogy órákon belül nem tudják folytatni, azaz nem kényszeríthetők a vizsgázók arra, hogy 15-20 órát a teremben maradjanak kussban. Akkor nem az az eljárás, hogy egy más időpontban (pótérettségi?), egy más tételsort kell kitölteniük? Csak kérdezem. Mert ha ott úgy van, akkor erősen kérdőjeles ez a mostani vizsga abból a szempontból, hogy egy vagy két nap múlva ugyanazt a feladatsort töltheti ki valaki. Vagy nem?

Amocsok 2014.03.09. 12:50:15

@ursus artos: Honnan veszed, hogy nem megy? Előre senki nem tudja, milyen nehézségű a feladat. Lehet, hogy menne. De (ha már a rendszer lehetővé teszi) miért ne biztosítaná be magát? Ez teljesen logikus.

Amocsok 2014.03.09. 12:53:51

@ursus artos: Az emberi fantázia végtelen. Csak nem gondolod, hogy én most itt ingyen tippeket adok majd olyasmire, amiért mások milliókat vesznek fel?

csak_csendben2 2014.03.10. 12:49:04

A hozzászólók szellemi szinvonala mélyen a békasegge alatt van.

Ad 1. mi a faszért pofázik bárki is olyan témában, akinek halvány lila fingja sincs miről szólt a teszt?

Pro tip: másfélhónapja kibasztak kb 1000 oldalt, hogy abból lesznek a kérdések. Kiváncsi lennék a sok nolifer fasz és fidess-barom mikor tudná megtanulni akár a felét is, úgy hogy naponta reggel 7-kor megy és 17-re ér haza.

A megtanulandó anyag (az a cirka 1000 oldal) tisztán jogi szöveg. Segítsek ennek a mondatnak a feldolgozásában vagy megy egyedül is?

Olyan jogi szövegből kérdeztek, hogy meglepődnék, ha Rózsika maga összetudna kaparni a 30 kérdésből 10 jó választ.

Ad.2. Az a fidess-es faszkapal, aki veri magát, hogy ő egyedül 18 perc alatt megcsinálta. Anyád picsáját, te fasz. Jó hogy nem már 5 perc alatt. Te a kérdéssor közelében sem voltál.

Ad.3. Miért érzi magát minden tetű feljogosítva, hogy olyanba pofázzon bele, amihez lövése sincs. Ez a legnagyobb baj Magyarországon, hogy a sok idióta azt hiszi, mert valahogy átrugdosták a 8 osztályon, akkor ő automatikusan ért az oktatáshoz és tudja mi merre hány méter. Közben még azzal sincsennek tisztában, hogy a tanároknak nincs szünetük (nyári, őszi, tavaszi), hanem akkor KÖTELEZŐEN adják ki azokat a szabadnapokat, amiket mások maguk akkor vesznek ki mikor akarnak. A tanárnak 1 db szabadnappal nincs többje, mint másnak.

De itt mindenki kibaszott okos, meg ért hozzá.

Amocsok 2014.03.11. 09:03:44

@csak_csendben2: Most miért húzod magad? Te talán buta vagy a focihoz? :)

Közösségek

süti beállítások módosítása