Az 1968-os NSZK-t sem kerülte el a világszerte tomboló diákmozgalom, pedig még NER sem volt. És ott sem örült neki mindenki, még a marxista értelmiség színe-virága is marta őket.
Az akkoriban virágkorát élő nyugat-európai marxista értelmiség több jeles képviselője is kritizálta a diákmozgalmakat, Franciaországban Althusser, Németországban pedig Theodor Adorno és Jürgen Habermas járt élen a HaHa(SDS)-bashingben.
A Critical Theory blog most bukkant rá egy igen érdekes levelezésre, amelyben az itthon hivatalosan közutálatának örvendő frankfurti iskola két szupersztárja, Herbert Marcuse, és Adorno tárgyalják ki a diákmozgalom tevékenységét és lehetséges jövőbeni pályáját.
Ha tetszett a poszt, meg akkor is ha nem, szavazz ránk a Goldenblog internetes blogterrorista ketrecharcban. És lájkojjá' minket a Facebookon.
Az 1969-ben írt levelekben Adorno elpanaszolja az éppen a szintén forrongó Kaliforniában időző Marcuse-nek, hogy az SDS (ó, borzalom!) elfoglalt egy szobát a frankfurti iskola főhadiszállásán, az Institut für Sozialforschungban, Adorno szerint azzal a céllal hogy a provokációval felrázza az SDS haldoklófélben lévő frankfurti csoportját. Adorno és Habermas kihívták a rendőröket, akik őrizetbe is vették a diáktüntetőket.
Marcuse válaszul elég keményen lehordja Adorno-t, és egyértelművé teszi, hogy szerinte a lázongó diákok jobban szolgálják „az ügyet,” mint a rendőrség, így hiba volt rájuk hívni a rendőröket. Végül Marcuse attól teszi függővé, hogy elfogadja-e Adorno meghívását Frankfurtba, hogy beszélhet-e egy tömeggyűlésen a diákokkal. Szó esik még Cohn-Benditről, Vietnámról és a diákmozgalom balfasizmusba csúszásáról is, de nem lövöm le az összes poént, olvassátok el, érdemes.
A fentiek fényében természetesen nem meglepő, hogy TGM idén februárban az ÉS-ben megjelent cikke Marcuse nyomán többek között a HaHa „új szenzibilitását” (illetve annak kialakítását) vizsgálja, míg Adorno-ról szó sem esik ebben a kontextusban.
