Kormányzati ifjúságpolitikai szakembert ad a szegedi HÖK

2013. 10. 11. 17:37 - Átlátszó Oktatás

Ament Balázs, az SZTE EHÖK Felügyelő Bizottságának tegnap leköszönt elnöke lett a kormány Új Nemzedék Jövőjéért Programjának békéscsabai vezetője. Izgalmas történet, mikor az egyik évben bőszen tüntetünk Hoffmannék ellen, majd új utakat keresve beállunk a Fidelitas lábvizén létrejövő kormányzati projektbe.

14515_537568906255683_1307280266_n.jpg

"Miért is érdekes a kaméleon? Változtatja a színét a környezetéhez mérten, illetve egy jól irányzott nyelvcsapással jóllakik." - hangzott el egy társadalomismereti kurzuson.

Nem tudjuk, hogy Ament Balázs járt-e ilyen oktatáson, mert egyszer Ő is megosztotta egy szegedi interjúban (10 év a Mozgalomban c. kiadvány), hogy inkább a közösségi munkában teljesedett ki, mintsem a tanulmányi ösztöndíjért hajtott volna, de a közösségért folytatott megfeszített rendezvényszervezői munka beérett. Ament a szegedi Juhász Gyula Pedagógusképző Kar HÖK elnöke volt, valamint EHÖK alelnök is. Most a Felügyelő Bizottságtól köszönt el, ahol például az a Juhász Gergely is tag, aki alanya egy kényszerítési ügyben zajló nyomozásnak, illetve ugyanebben az ügyben a hallgatókra szerveződő piramisjáték gyanúja is felmerült. Ament Balázs erről érdemben sosem nyilatkozott, belső ellenőrzést nem indítottak.

Ament nagy rendszerességgel tűnt fel a regionális médiában tüntetések szónokaként, vagy a FIDESZ-kormány oktatáspolitikája ellen tiltakozva beállt a szegedi éhségsztrájkolók közé is, maga is tudósítva az eseményről.

Mihalovics Péter országgyűlési képviselő, az új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke, a Fidelitas alelnöke most örülhet, hogy egy leszakadó, elöregedő régió egy ilyen tapasztalt vezetőt kapott. A Mihálovics nevével fémjelzett program egyik sarokköve a fiatalok itthon tartása, az elvándorlás csökkentése. Emlékeztetőül: a téli tüntetések legfontosabb pontjai között a röghöz kötés eltörlése szerepelt. Mihálovics részéről bátran túl lehet ezen lendülni, ez nem kérdés, állítólag szabad országban élünk, csak érdekes jelenség annyi szent, mikor ilyen csendes és simulékony az átmenet. Azonban Török Márk EHÖK elnök véleménye is érdekes lehet, mert most a politikai függetlenségről melldöngető SZTE EHÖK felügyelő bizottságának kulcsember állt be a Fidelitas által koordinált kormányzati projektbe.

Nem mellékesen Amentnek továbbra is megmaradnak a hallgatói közéletet övező alapítványi pozíciói és tisztségei, amiről a Magyar Narancs egy igen tanulságos cikket közölt korábban, így továbbra is tűzközelben tarthatják magukat a kiöregedő tisztségviselők.

Az Új Nemzedék Ifjúsági KontaktPont hálózat egy ifjúsági tanácsadó központot jelent, ahol fiatal szakemberek adnak útmutatást, hogy az életbe kilépő kortársaik milyen pályán lehetnek nagyobb eséllyel sikeresek.

Köszönjük az útmutatást!

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr445563472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JohnHenry 2013.10.13. 09:34:41

nem lett volna egyszerűbb leírni két mondatban, hogy a höok már régóta csak ímmel-ámmal tiltakozott és ott tett keresztbe a valódi tiltakozást végző hahának, ahol csak lehetett és most elkezdik megkapni a jutalmat érte?

♔bаtyu♔ 2013.10.13. 09:59:15

Ja, valami libsi klubba kellett volna szétnézni szakemberekért.

♔bаtyu♔ 2013.10.13. 10:00:40

@JohnHenry: A HAHA jóval egyértelműbb politikai alakulat mint a HÖOK. Nem véletlenül nem sok van már belőle, a hallgatók sem ostobák.

táltos 2013.10.13. 11:10:14

És vajon 2002-es mszp-szdsz kormány idején a pécsi Ehök-ből hányan kerültek kormányzati pozícióba?

Vombatus Ursinus 2013.10.13. 11:20:55

@♔bаtyu♔: Mondjuk a cikkben sem a HAHA sem a HÖOK nem szerepel.

drkovax 2013.10.13. 12:46:09

A face-n emlegetik ennek kapcsán Garamhegyi Ábelt, aki szegedi GTK HÖK-osként szónokolt Bokros ellen, májd államtitkár lett Fletó alatt ...

Átlátszó a kettős mérce ... (Esetleg ugyanazok is írják ?)

DezInf 2013.10.13. 13:03:58

@♔bаtyu♔:

Beépített ügynök volt, mint te :))))
Téged ide delegáltak ....

DezInf 2013.10.13. 13:05:59

@drkovax:

Esetleg a két dátumot is közölnéd?
Mert az valszeg nem melegváltás volt:)))

Nem mindenki hülye.... ezt észrevehettétek volna már ....

Esetleg Szabó úr .....?

Vombatus Ursinus 2013.10.13. 18:37:07

Szegény fideszes trollok... Pedig hogy idegyűltek. :) Aztán meg már másik blogokban kell hülyíteni a csapatot 20 nicken is akár. :)))

Szar meló lehet azért az, hogy minden indexes címlapra kerülő blogot azonnal el kell lepni két-három nicken, és ugyanazt a baromságot kell írni.

Mindenhova, (mindig másik nicken) ugyanezek a szerencsétlenek írnak, Ehhh... Keserű kenyér lehet ez!

Közösségek

süti beállítások módosítása