A cím alapján, maga a téma kissé nagynak tűnhet, hogy azt teljes valójában ki lehessen fejteni, de előre leszögezném, hogy pusztán egy-egy érdekes részletét szeretném kiemelni, mint például a katolikus oktatás szerepe a francia nemzetállamban vagy, hogy miért zár a magát nyitottnak tartó katolikus közösségi oktatás.
Mint azt a történelemből már jól megtanultuk Franciaország egy igen erősen szekularizált ország. Az állam az egyházak oktatási, pénzügyi vagy más vallásos cselekményekkel összefüggő területén is határozott távolságot tart, amely természetesen csak látszat, mert igen határozottan szól bele, minden vallási kérdésbe, hogy saját semlegességét és a köztársaság „semlegességét” megőrizhesse. Ezért az ország területén működő egyházakra több olyan jogszabály vonatkozik, amelyek nem könnyítik meg az életüket, és bizonyos szempontból a „vallási tolerancia” olyan erős, hogy egyes vallási hagyományokat nem is hagy érvényesülni (pl. a kendő és burka viselet nyomán kitört botrány).
Az egyházak finanszírozása is erős szekularizációt mutat, hiszen az állam nem ad pénzt sem vallási cselekedetekre, sem szociális sem pedig oktatási tevékenységre. Németországban vagy Magyarországon ez teljesen másként van, hiszen Németországban az állam maga szedi be az egyházi adót, Magyarországon az állam akár az adó 1%-nak felajánlhatóságával vagy a szociális és oktatási területen végzett közfeladataikért normatívával „biztosítja” az egyházak finanszírozását. Az előbbi két példa jól megvilágítja, hogy a francia egyházak teljes mértékben magukra vannak utalva, hiszen semmilyen állami „támogatásban” nem részesülnek. Ezért szokás a francia egyházakat szegény egyházaknak nevezni.
A katolikus iskolák szabályozása kétpólusú. Egyfelől vonatkozik rájuk a Katolikus Egyház egyetemes (CIC) és helyi törvényei valamint az állami törvények.
A Katolikus Egyház 1965-ben lezárt II. Vatikáni Zsinatának Gravissimum Educationis dokumentuma a mérvadó a katolikus nevelésben. A dokumentum lényege, hogy az embereknek egyetemes és elidegeníthetetlen joga van a nevelésre. Ezen természetjog alapján minden kereszténynek joga van a keresztény nevelésre, amelynek elsődleges felelősei a szülők, majd az egyház és annak eszközeiként az iskolák és egyetemek. A dokumentum alapján a részletes szabályokat az Egyházi Törvénykönyv (CIC) tartalmazza. A Törvénykönyv és a Gravissimum Educationis adja a Katolikus Egyház nevelésről és oktatásról alkotott elképzeléseinek foglalatát.
A Francia Katolikus Egyház helyi szabályai igen hely specifikusak. Ennek kulturális, történelmi és finanszírozási okai vannak. Ez a három terület formálta leginkább a helyi egyház oktatási alapelveit és szabályait. Természetesen azt látni kell, hogy a kultúra, a történelem és a finanszírozás szorosan kapcsolódik egymáshoz.
A helyi egyház szabályai közül az egyik legalapvetőbb az, ahogyan az egyház meghatározza magát a szekularizált francia társadalomban. Mivel a Katolikus Egyház alapvetően abban gondolkodik, hogy minden emberhez szól az üzenete, ezért nyilvános egyházról beszélhetünk. A nyilvánosság viszont nem olyan egyértelmű Franciaországban, hiszen a francia törvények nem kedveznek a vallások nyilvánosságának. Ez a kedvezőtlen környezet (az oktatás területén) abban áll, hogy az állam a katolikus iskolákat, mint magán oktatási intézményeket kezeli, de a tanárok a fizetésüket az államtól kapják, cserébe viszont a tanrend megegyezik az állami iskolákéval. Ebből viszont feszültségek is keletkeznek, hiszen az egyneműek házassága, vagy a gender-program ha része lesz, a tananyagnak akkor az elkerülhetetlenül összeütközik a katolikus tanítással. Visszatérve a nyilvánosság kérdéséhez a francia katolikusok saját helyi szabályzatukból kiindulva és igazodva a Katolikus Egyház egyetemes törvényeihez a nemzetért végzet munkának gondolják az iskolák működését, hiszen az illeszkedik az állami tanrendbe és ezzel a magánstátusz jogi jellege ellenére mégis nyilvánosnak mondhatják magukat.
A nyilvánosságból, mint alapvetésből, viszont egy egészen érdekes szabályozás indul ki, amely inkább egy zárt közösséget mutat az oktatás területén. Ennek történelmi és finanszírozásból eredő hagyományai vannak. A francia katolikusok a történelmi sérelmekből kiindulva nagyon erősen kapaszkodnak a saját közösségükhöz és ebből kifolyólag az oktatás és nevelés szabályozásában zárt törvények születtek. Ezt mutatja, hogy egy katolikus iskola életében az oktatás és nevelés felelősei közt nem pusztán a tanárok vagy oktatók vannak megemlítve, hanem a szülők valamint a már végzett diákok, a helyi egyházközösség felnőtt tagjai és még az iskola könyvtárosa is. Ez a közösségi gondolkodás egyfelől tartást ad az iskolának (habár bezárja azt), hiszen egy családias légkört teremt és ezen felül a finanszírozásának is alapot épít, mivel a szabályzat külön kitér az iskoláról való anyagi gondoskodás kötelességére a szülők, az oktatók és az öregdiákok felé egyaránt. Az állami támogatás hiánya és a magas tandíj ellenére a legtöbb magániskola Franciaországban katolikus, habár ez hatalmas anyagi terhet ró, az egyház minden tagjára legyen az főpap vagy laikus.
A Francia Katolikus Egyház oktatási alapelvei tehát két pilléren nyugszanak: egyrészt az egyházi iskola nyilvánosságán, amely a nemzetért és az emberiségért végzett szolgálat másrészt a helyi katolikusok közössége, amelynek az iskola egyfajta közösségi megtartóereje.
kép: Telegraph
