Nem lehet a NAV-botrányról fórumozni az ELTE BTK-n

2013. 11. 20. 15:00 - m. g.

Címkék: haha elte Dezső Tamás

"Sem hallgatói, sem szakpolitikai kérdéseket nem érint" Dezső Tamás dékán szerint az, hogy a Hallgatói Hálózat a NAV körül kialakult botrányról tartana fórumot, ezért nem engedélyezi, hogy azt az ELTE BTK A047-es termében tartsák.

Tóth Fruzsina, a Hallgatói Hálózat tagja elmondta, hogy a dékán annak ellenére döntött így, hogy tavasszal megállapodás született arról, hogy az egyetemfoglalás befejezését követően rendszeres és nyilvános fórumokat tarthatnak a hallgatók. Dezső Tamás a rendezvény előtt egy nappal tájékoztatta a szervezőket arról, hogy a fórum témája nem illik a Bölcsészettudományi Karra, ezért nem engedélyezi annak megtartását. A megállapodásban nem szerepel, hogy milyen témában lehet fórumot tartani - az 1. pont szerint a terem az ELTE hallgatói önszerveződése, hallgatói fórumok és szabadegyetemek céljára vehető igénybe.

A szervezők most új helyszínt keresnek a holnapi fórumnak, ahol jelen lesz Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt ellenőrzési szakkoordinátora, aki nyilvánosságra hozta, hogy évente több, mint ezermilliárd forintnyi ÁFA-t nem fizetnek be egyes kereskedelmi láncok és érdekcsoportok. Emellett az atlatszo.hu és a Transparency International szakértői is a rendezvény vendégei lesznek.

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr365646058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

idiotabarom 2013.11.20. 16:40:32

Lehet kérni, hogy DT felvételt nyerjen a fejléc gigászai közé? Én mondom, egy napon rektor lesz, aztán a határ a csillagos ég...

Szociknak vége 2013.11.21. 00:12:11

Nem a NAVról nem lehet fórumozni hanem a HAHA nemkívánatos az ELTÉn.

Ami nagyon helyes kultúrember nem adná oda a gyerekét ahol ilyenek bemehetnek.

Ludovikás Levente 2013.11.21. 00:46:16

Ezeknek "bőcsész" fiókáknak még ott a tojáshéj a fenekükön de máris magukhoz züllesztenék a felsőoktatást

Gyerekek ez nem játszóház, az egyetem tanulás céljára való

J.László 2013.11.21. 01:28:51

Vajon ez a "NAV botrány" is úgy fogja végezni, mint a "hosszú bájtok éjszakája"?

neoteny · http://word.blog.hu 2013.11.21. 05:32:10

@Ludovikás Levente:

"az egyetem tanulás céljára való"

Ahol nem lehet kérdéseket feltenni ott nem tanítás hanem indokrináció folyik.

kvadrillio 2013.11.21. 07:26:43

EZT SE LEHET !!!

Dunakeszi titkolni próbálta a Szijjártó futsal-egyesületének tervezett sportkomplexumot

A dunakeszi önkormányzat már májusban rendelkezett egy megvalósíthatósági tanulmánnyal a reptérre tervezett sportkomplexumról, amelynek kiemelt használója lett volna Szijjártó Péter külgazdasági államtitkár egyesülete, a Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub. Az összesen 4,5 milliárdos, ebből 685 millió forint bankhitel segítségével megvalósítani tervezett beruházásról készült tanulmányról azonban elfelejtettek szólni másoknak, még június elején is azt válaszolták egy közadatigénylésre, hogy még nem készültek konkrét tervek a projekttel kapcsolatban."

jogalany 2013.11.21. 07:47:02

Az egyetem nem csupán épület, sőt valójában bárhol lehet egyetem, ahol megvan az oktató tudása és a tanulni vágyók csere készsége.
Tehát az épület és abban folyó tevékenység mely nem törvény és nem közszemérem sértő csak segítheti a komplexum imádzsát.
De a vezetés megtiltja, mert elkötelezett és a fórumot oda... károsnak tartja.
Miért a médiákban, hallani valamit is egy évi 1700 milliárdos csalás gyanúról?
Elhallgatják, mint azt a népi követelést, hogy a csalásra alkalmas Lottó adatbázis kezelést tegyék nyilvánossá, tegyék ki a netre, mert hetente "becsapni" sok millió játékost szerintem szintén nem etikus.
Mivel az USA-ban egyetemi és kutatói matematikusok buktatták meg a csalásokat (7 lottótársaság), az ELTE-n tartandó fórumon is kiderülhetne pár furcsaság. Elvégre az egy ülőhelyre jutó diplomák száma meghaladja az átlagot.

Ludovikás Levente 2013.11.21. 11:52:40

@neoteny: @jogalany:
Ugyanazt a nonszenszet fújjátok, mint a blogíró. Egy szakmai szempontból nézve közgazdasági tartalmú rendezvénynek semmifajta tanulmányi értéke nincs a Bölcsészkaron

Nem is annak szánták az igazából semmihez sem értő, a büfé szakra éppen hogy csak beiratkozott bőcsészeink, hiszen már a meghívóból világos, hogy politikai rendezvényről van szó. Tartsák meg ott ahol akarják, de az egyetem nem arra való hogy meleg otthont nyújtson kocsmaforradalmároknak

2013.11.21. 12:00:14

@Ludovikás Levente: Láttál már belülről egyetemet? A "büfészak" szópárosítás tipikusan sztereotípiák mentén gondolkodó(?) emberek kedvenc kifejezése...

neoteny · http://word.blog.hu 2013.11.21. 12:11:36

@Ludovikás Levente:

"az egyetem nem arra való hogy meleg otthont nyújtson kocsmaforradalmároknak"

Szerinted; az elmélet (egyetemi autonómia) és a gyakorlat (egyetemi fiatalság részvétele forradalmakban/mozgalmakban) is mást mutat.

És miért épp' az egyetemi fiatalság számára lennének megtiltva politikai rendezvények szervezése? Majd ha valaki körbehordoz egy véres ÁFA visszaigénylés-ívet és a NAV-székház megostromlására szítja a tömeget, esetleg lesz jogalap a rendezvény feloszlatására; de addig a gyülekezési és szólásszabadság érvényesülése történik. Az egyetem épületeinek használatáért pedig fizet a diákság: vagy saját maga, vagy az állami támogatás által.

Ludovikás Levente 2013.11.21. 14:59:58

Butaságokat írsz. Az egyetemi autonómia nem azt jelenti, hogy bármelyik egyetemista bármire szabadon használhatja térítésmentesen az egyetem helyiségeit

Amúgy meg a forradalom képe is hasonló relevanciával bír. Majd pont a semmirevaló, minden rendes tanult (és kevésbé tanult) ember által mélységesen lenézett bőcsészek fogják megadni a népnek a direkciót

Ludovikás Levente 2013.11.21. 15:04:27

@neoteny:
Az meg már több mint butaság, hogy fogalmatlan bőcsészfiókák hőbörgéseit visszhangozod

Semmi nincs betiltva, bárki bárhol szabadon rendelkezhat a sajátjával. Megtarthatja ezt a politikai rendezvényt például odahaza (ha anyukája nem "tiltja be"), vagy közterületen bejelentett deomnstrációként, vagy bárhol ahol a tulajdonos/fenntartó hozzájárul

Ludovikás Levente 2013.11.21. 15:08:40

@neoteny:
"Az egyetem épületeinek használatáért pedig fizet a diákság"

Erre én meg aszondom, hogy van egy BKK bérletem, úgyhogy kanyarodjon el az autóbusz a házamhoz, mert fizettem érte

jogalany 2013.11.22. 00:18:55

@Ludovikás Levente:
A Te kedves Vitézy Dávidod a busz kérdésben eleget tett kérésednek, telcsin rendelhetsz buszt és oda megy.
Az épület köztulajdon bár az egyetem kezeli. Van engedély fórumok szervezésére téma meghatározás nélkül, erre kézi vezérléssel betiltják! Ez erőszak a demokrácia ellen.

Ludovikás Levente 2013.11.22. 00:29:03

@jogalany:
"Van engedély fórumok szervezésére téma meghatározás nélkül, erre kézi vezérléssel betiltják! Ez erőszak a demokrácia ellen. "

A felsőoktatás, az egyetem, a diákság ügyét érintő dolgokban "fórumozhatnak", ahogy ők nevezik a parttalan polemizálásukat. De nem nyithatnak kocsmát, játéktermet, párthelyiséget, alapjában nem használhatják az egyetem rendeltetésétől eltérő célra az egyetem eszközeit

Ha akarad nevezd ezt a demokrácia elleni erőszaknak, de akkor fogalmad sincs az egészről

jogalany 2013.11.22. 08:56:03

Nem értem, ha úgy kaptak engedélyt, hogy abban nem volt téma megjelölés, akkor Te miért adsz témakör megjelölést?
Az egyetem feladatai között szerepel, a hallgatók látókörének minnél szélesebbre nyítása, a alapjogokkal egyeztethető tájékoztatás stb. Egy fórum, mely olyan témát ölel, boncolna, mi az ország léte szempontjából lényeges, bőven az említett határok közt van. Persze, ha érintett a hatalom negatívan, akkor más lesz a norma?
Olyan mint a Lottó adatbáziskezelés, mindenki tudja, hogy gyanúsak a nagynyeremények, de egy hatalmi vonal sem érdekelt a tisztességes adatbázis kezelés megváltoztatásában.
Mert így lehet csalni......

Ludovikás Levente 2013.11.22. 11:32:37

@jogalany:
"Az egyetem feladatai között szerepel, a hallgatók látókörének minnél szélesebbre nyítása, a alapjogokkal egyeztethető tájékoztatás stb. " "olyan témát ölel, boncolna, mi az ország léte szempontjából lényeges"

Remélem ennél azért világosabb fogalmai vannak úgy általában az egyetemistáknak. Mert az ország jövője szempontjából az a lényeges hogy értsenek is valamihez, ne csak a bulvármédia szintjén lehozott aktuálpolitizáláshoz

jogalany 2013.11.23. 23:43:12

Azért 1700 milliárd/év elég lényeges mennyiség mint elcsalt közpénz.
Amit támogatsz csak a csalók érdeke, nem az országé.

Közösségek

süti beállítások módosítása