A Nézőpont Intézet is elhatárolódik saját (volt) elemzőjétől

2013. 11. 25. 18:15 - Kálmán Mihály

Múlt héten az ifjúkeresztény káderneveldének tűnő Alapjogokért Központnak jártunk utána egy cikkben. Ma helyreigazítási kérelmet kaptunk a Nézőpont Intézettől, melyet változtatás nélkül alább közlünk. Míg a Századvég a valóságtól határolódott el, addig a Nézőpont Intézet csak saját (volt) elemzőjétől, aki továbbra is elemzőként van feltüntetve a honlapjukon. Úgy tűnik, hogy míg az Alapjogokért Központ rejtegetni próbálja a munkatársait, a Nézőpont honapján olyanok is szerepelnek, akik már nem dolgoznak ott. Legközelebb jobban figyelünk!

Tisztel Hölgyem/Uram!

A mai napon, Kálmán Mihály által jegyzett, „Álcivil áltudomány, de ki állja a cechet?" című cikkük tartalmaz egy pontatlanságot. Azt írják, hogy „Szánthó egyébként az Alapjogokért Központ igazgatása mellett az állam csecsén csüggő Nézőpont Intézet elemzője is".

Szánthó Miklós korábban valóban a Nézőpont Intézet elemzője volt, ám jelenleg már nem az.

Kérem, az állítást tegyék múlt időbe.

Köszönettel:

Bognár Gergely

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (3,5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr805655576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ex-dr. vuk 2013.11.26. 11:13:13

lol.
Ezekutan megvan, hogy mar miert nem alkalmazottja a Nezopontnak.

Sárga Király 2013.11.26. 12:25:29

Legalább az "állam csecsén függő Nézőpont Intézet" -kitételt helytállónak tartják.

Zb74 2013.11.26. 14:06:58

@Sárga Király: Nekem is feltűnt, hogy nem vitatják.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.11.26. 14:32:36

nah az azért nem lehet semmi, hogy egy ex dolgozótól is el kell határolódni. :D

Jolka40 2013.11.26. 14:38:00

Tisztára 1952. A szüleim ilyenekről beszéltek nekem.

Közösségek

süti beállítások módosítása