Megint egy “diáktüntetés”. Igen, az idézőjel nem véletlen, az ugyanis számomra, aki szervezgettem is hasonlókat, nem diáktüntetés, amin leginkább a negyvenes-ötvenes-hatvanas tanárok vannak ott. A középiskolás diákságot a négy szervezőn és a néhai KiHa “kiábrándult értelmiségi” exaktivistáin (mint a cikk szerzője) kívül leginkább a szervezők barátai képviselték, nagyon kevesen, a hallgatók se voltak többen, vagy többfélék. Összesen, a szervezők szerint picit több, mint ezer ember volt kint, de az Index párszázat ír, én nem tudtam felmérni.
Sokan beszéltek, több helyen (Szabadság tér, Szent István tér, Szalay utca), többségében semmi érdekeset nem mondtak: elmondták párszor, hogy a diákokat külföldre küldik, megszüntetik a tanítás szabadságát a NAT-tal és a tankönyvekkel, stb. Mendrey beszédéről, ha nem tudnám, hogy improvizált, azt hinném, hogy generátorral csinálta, annyira semmitmondó volt. Mondjuk a tömeg kicsiségét jól megmagyarázta, azt mondta, hogy “Az igazság nem létszámfüggő. Az igazság itt van.” Hát kösz, de a kormányra a tömegek hatnak, akkor is, ha még mindig inkább Mendrey Lászlónál van az igazság, mint Hoffmann Rózsánál. De a hazugságba nem buktak még bele kormányok, legfeljebb a hazugságon való felháborodásba.
A beszédek közül három emelkedett ki, kettő a témájával, Tóthfalusi Anna ugyanis inkább a Facebook-forradalmárkodás ellen beszélt, egyébként nem is rosszul, Boros Péterné pedig a húszszázalékos közszolgálati béremelést követelte. A harmadik beszéd, Meleg Andrásé pedig azzal emelkedett ki, hogy ő tényleg személyes történeteket mondott, és tényleg szenvedélyes volt, nem csupán a mikrofonba ordibálta, hogy ő már nem tanköteles. Sajnos ilyen nulla személyességű, sablonos diákbeszéd is volt.
Az alapvető probléma ezzel az, hogy értelmetlen. Hoffmann Rózsa az előző két, sőt, előző akárhány hasonló jellegű tüntetést is telibe szarta. És telibe is fogja szarni, és az utódja se lesz különb. Nagy tömegre nem lehetett számítani, többek között a teljesen idióta dátumválasztásnak köszönhetően sem. Ugyanis egy ilyen tüntetésnek kell valami apropó, egy aktuális döntés (tankönyv-államosítás, például) jó esetben, vagy a pedagógus-nap és társai, mint alternatíva. Hoppá, volt aktuális téma, egy hónapja. Ma már nincs. Kicsit az az érzésem, hogy jött egy ötlet, meg valóban rég volt oktatási tüntetés, és akkor nekivágtak. Ráadásul hosszú távra terveznek...
Ami viszont kifejezetten hibás ezekben a tüntetésekbenaz, hogy azon túl, hogy nem old meg semmit, abba a hitbe ringathatja a résztvevőit, hogy csináltak is valamit a véleményük elmondásán túl. Hogy ők megtettek mindent, amit megtehettek. Ez veszélyes önámítás, arra vezetheti az esetleg kevésbé aktív résztvevőket, hogy most elégedetten szusszanjanak, és a következő hasonlóig semmit ne tegyenek az otthoni/munkahelyi politizáláson túl. Mindezt büszkén, hiszen mindent megtettek, amit megtehettek.
Ez a tüntetés értelmetlen volt, és ameddig a tanárok félnek, addig nem is lesznek a hasonló események értelmesebbek. Három lehetőség van: vagy félni, és belenyugodni, vagy nem félni és kimenni az utcára, nem ezren, nem kétezren, sokezren. Talán az hatásosabb, hiszen Ukrajnában sem ezer ember van az utcán, és ott még történik is valami. Vagy, harmadik, legnehezebb útként ellenállni a félelem rendszerében is.
