Ismert tanárok bojkottálják a portfóliózást

2014. 02. 18. 04:41 - Prinz Dániel

Korábban mi is írtunk a Hoffmann Rózsa és Marekné Pintér Aranka nevével fémjelzett közoktatási vezetés által kitalált életpályamodell egyik kulcseleméről, a portfólióról. A portfóliót akkor kell elkészítenie egy tanárnak, ha szeretne a Pedagógus I. kategóriából feljebb lépni. Kollégám így foglalta össze a véleményét:

Ami a legszebb, hogy tízmilliárd forint van a projektre, pedagógusonként 400 ezer. „Ez uniós pénz, a magyar költségvetést nem terheli, érkezett a megnyugtató válasz az oktatási államtitkárságtól" – írja az Index, én meg megnyugszom persze, mert az uniós pénz nyilván arra való, hogy hülyeségekre verjük el. Nem arra, hogy felzárkóztassuk az országot, hanem pedagógusszívatásra, meg hogy a téeszelnökök szökőkutat meg díszburkolatot tegyenek a tanyaközpontba választások előtt. Aztán meg szidjuk a rohattszemétimperilista Európai Uniót.

Most több ismert tanár, köztük egykori gimnáziumom tanárai, jelentette be, hogy bojkottálja a rendszert. Itt a nyilatkozatuk:

Tiltakozunk a pedagógus minősítések jelenleg kiépülő rendszere ellen!

Alulírottak tiltakozásunk jeléül nem töltjük fel a pedagógus II. fokozatba lépés feltételéül szabott portfólióinkat. Úgy véljük, hogy a pedagógus I-ben való maradásunk a jelenlegi minősítési rendszer szégyene, olyan rendszeré, amelyet nem kívánunk portfólióinkkal legitimálni. Elismerjük, hogy a portfóliós értékelés újszerű és korszerű eszköz, többen magunk is hozzájárultunk hazai elméletének, közoktatási és tanárképzési gyakorlatának kimunkálásához. A pedagógusok minősítő eljárásában sem vitatjuk lehetőségeit. Mégis, a pedagógusok minősítésének jelen formájaként átgondolatlannak, előkészítetlennek és megalázónak tartjuk.
E minősítési rendszer legbotrányosabb hibája, hogy visszamenőlegesen állít a startkőre korábban képzettségük alapján magas fizetési kategóriába sorolt, több évtizede a pályán levő pedagógusokat. Lenulláz minden eddigi eredményt, akár egy egész életutat. Lefokozza az idősebb, nagy tapasztalattal rendelkező, az intézményt sokszor a vállukon vivő, meghatározó tanárszemélyiségeket. Semmisnek nyilvánít akkreditált, többnyire egyetemi képzéseken megszerzett, tanúsítványt, diplomát, eddig végzett szakértői-fejlesztő munkát. Képzeljük el a tábornokot, amint egy reggel őrnagyként ébred!
Különösen méltánytalan és aljas eljárás ez azokkal szemben, akik pályájuk utolsó harmadában, netán a vége felé járnak. Nekik ugyanis sokszor már sem energiájuk, sem idejük nincs az öncélú újrabizonyításhoz. Pályájuk bére, hogy tömegesen fognak kimaradni a minősítő eljárásból, s belőlük papír szerint, hivatalosan kimondva már sohasem lesz mestertanár a kötelező várakozási idő és az újra megmászásra kínált „szamárlétra” miatt. Szolidárisak vagyunk mindazokkal, akiknek magasan képzett pedagógusként vagy a nyugdíj előtti éveikben kell kuncsorogniuk azért, hogy visszakapják azt az anyagi és erkölcsi elismerést, megbecsülést, amit egy élet munkájával értek el. Pláne, hogy szeptembertől azok is feltölthetik portfóliójukat, akiknek nincs szakvizsgájuk, és csak 8 év szakmai gyakorlatuk van.
A portfóliós értékelésnek nemzetközi szakirodalma, egyre kidolgozottabb módszertana van. Bár a magyar tanárképzésben néhány éve megjelent ez az értékelési forma, a végzős egyetemisták is megküzdenek vele, pedig föl vannak készítve. Ez körülbelül olyan, mintha minden diplomát lenulláznának, ami nem számítógépen készült, mondjuk 1980-ban.
Nem értünk egyet a minősítők körébe való önkéntes jelentkezés lehetőségével és a gyorstalpaló szakértő-képzésen szerzett pozíciókkal. Határozott véleményünk, hogy a minősítő eljárásnak „hiteles helyhez”, vagyis főiskolákhoz, egyetemekhez, tanárképző intézményekhez kell kapcsolódniuk, a minősítést tanárképző intézményeknek kell kiadniuk. Pontosan úgy, ahogy a pedagógus szakvizsgát, a mentorképzést, a közoktatási vezetőképzést, a PhD fokozatot is felsőfokú intézményekben lehet megszerezni.

A jelenlegi helyzetben azt tartanánk tisztességes, korrekt és elfogadható eljárásnak, ha:
A régi besorolás szerinti magasabb kategóriák a Pedagógus II-ről indulnának.
A minősítő processzusokat és a portfóliós értékelést felmenő rendszerben vezetnék be, de semmiképp sem tennék ki ennek a pályájuk utolsó harmadában levő tanárokat.

Javaslatot teszünk továbbá egy tapasztalatainkon és tudásunkon alapuló adatbázis létrehozására: Anti-portfólió klub, melyet a Hívatlanul honlapján tennénk közkinccsé a szakma épülésére és a közvélemény tájékoztatására.
Megjegyzés: az aláírók között vannak olyanok is, akik egyetértenek a tiltakozással, de még nem tölthetik fel a portfóliójukat.

• Arató László vezetőtanár, tankönyvszerző, Magyartanárok Egyesülete elnöke
• Balla Árpád tanár
• Bihari Péter ph.d., történelem szakos gimnáziumi vezető tanár, tankönyvszerző
• Mezei Mónika ph.d., történelem és latin szakos gimnáziumi tanár
• Pethőné Nagy Csilla szakvezető tanár, érdemes tankönyvíró, az „Olvasással és írással a kritikai gondolkodásért (RWCT)” program nemzetközi trénere
• Schiller Mariann magyar és angol szakos gimnáziumi vezetőtanár, tananyagfejlesztő
• Szabó Anna gyógypedagógus, szakkönyvek társszerzője
• Szántó Judit történelem és filozófia szakos tanár
• Szarvas Péter földrajz és testnevelés szakos tanár
• Szegő Edit háromdiplomás, kitüntetett, hazai és külföldi programokban részt vevő tanár

Csatlakozók: 

Bakos Judit angol és orosz szakos középiskolai tanár, természettudomány szakirányú tolmács és fordító

Beöthy Zsófia magyar, történelem, médiaismeret és mozgóképkultúra szakos tanár, mentortanár, tananyagfejlesztő

Bokor Judit történelem és német szakos tanár

Budai Éva dr. magyar, társadalomismeret és dráma szakos tanár, mentor, szakértő (igazságügyi, tantárgyi, pályázati stb.), tankönyv-szerkesztő és -szerző. Portfólió-feltöltésre életkora miatt már alkalmatlan.

Bugát Tünde matematika, földrajz és informatika szakos középiskolai tanár

Dettre Imola gyógypedagógus, pedagógia szakos bölcsész/tanár, szakvizsgázott pedagógus

Dudás Judit tanár

Erdész Ferenc matematika és fizika szakos tanár

Fodor Hilda történelem, orosz, német és német nemzetiségi szakos tanár, tantervi szakértő

Fogarassyné Orczy Zsuzsanna történelem és német szakos középiskolai tanár, szakvizsgázott pedagógus

Gulyás Judit magyar, angol és spanyol szakos középiskolai tanár, bölcsészdoktor, 37 éve a pályán

Hári Andrea magyar - orosz szakos tanár, szülő

Hertel Judit gyógypedagógus, klinikai szakpszichológus

Jordán Helén mozgóképkultúra és médiaismeret és német szakos tanár

Komjáthy Anna rajz, művészettörténet és ábrázoló geometria szakos középiskolai tanár

Kosztel Krisztina óvodapedagógus; szakvizsgázott pedagógus, közoktatási vezető

Leiner Károly tanító, gyógypedagógiai tanár, Példakép-díjas pedagógus 30 éve a pályán

Lukács Klára háromdiplomás, szakvizsgával rendelkező tanár 

Mihály Claudia Zsuzsanna történelem és német szakos tanár

Morvay Zsuzsa tanító és magyar-angol szakos tanár

Nagy Erzsébet német nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, biológia-mezőgazdasági ismeretek szakos általános iskolai tanár, tanügyigazgatási szakértő és szakíró

Németh Márta kétdiplomás 54 éves tanító, készül a harmadik diplomájára

Ódor Bernadett testnevelő tanár

Őri Andrea tanító, tehetséggondozás szakvizsgával

Pásztor Éva angol, történelem, szerb és horvát szakos tanár

Pétery Dóra zenész, tanár

Pfeifer Erzsébet tanár

Ráthy Zsuzsa zongoratanár, korrepetitor

Ronyecz Annamária magyar és történelem szakos tanár (36 éve tanít és élvezi)

Ruszina Andrea tanító, drámapedagógus és gyógypedagógus

Séra Zsuzsanna tanító, gyógypedagógus

Simon Anna magyartanár 33. éve

Stribik Ferenc tanár

Szakács Emília magyartanár

Szarka Judit latin nyelv és irodalom, mozgóképkultúra és médiaismeret szakos gimnáziumi tanár, esztétika szakos előadó, tananyagfejlesztő

Szász Kinga angol és történelem szakos tanár 12 éve

Tamás Ferenc magyartanár, tankönyvszerző

Tihanyi Tibor matematika és fizika szakos tanár

Tokaji Ildikó magyar és angol szakos középiskolai tanár

Végné Faddi Andrea háromdiplomás közgazdász középiskolai tanár, hatkötetes tankönyvszerző

Vitó Gabriella gyógypedagógus

Zsombori Barbara szakvizsgázott magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, kommunikációs szakember, pszichológus, drámapedagógus, művészetterapeuta

Támogatók:

Fóti Péter oktatáskutató

Kürti Judit szülő, nagyszülő

Lázár Júlia tanár, költő, műfordító, tanári állását 2012-ben felmondta az új köznevelési törvény miatt

Molnár B. Béla szülő

Molnár Éva pályaelhagyó

Somorjai Lászlóné nyugalmazott informatika tanár

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (1,9/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr695819720

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A VÁLASZ Párt sajtóközleménye: tanári portfólió bojtkott 2014.02.21. 14:47:38

A VÁLASZ Párt közleménye az Átlátszó Oktatás blogon megjelent Ismert tanárok bojkottálják a portfóliózást című cikkben leírtakkal kapcsolatban. Egy versenyképes ország alapfeltétele, hogy az oktatás biztos fundamentumon nyugodjon, és ebben a szektorban…

Trackback: Sajtóközlemény: tanári portfólió bojkott 2014.02.21. 08:49:01

2014. február 21. A VÁLASZ Párt közleménye az Átlátszó Oktatás blogon megjelent Ismert tanárok bojkottálják a portfóliózást című cikkben leírtakkal kapcsolatban. Egy versenyképes ország alapfeltétele, hogy az oktatás biztos fundamentumon nyugodjon, ésR…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

prof. med.univ. doktor 2014.02.18. 07:19:54

Ez a beszéd. Remélem, lesznek többen is, csak néhány bátor ember kell, aki elkezdi a sort.

szonár 2014.02.18. 09:03:04

Akkor maradnak az I-ben. Na so was...

deneskata 2014.02.18. 10:01:38

Szeretnék csatlakozni. Hol tehetem meg?

deneskata 2014.02.18. 10:05:05

@szonár: Nem maradnak. Pályaelhagyók lesznek, mert a portfólió írása KÖTELEZŐ. A pályájukat kockáztatják tehát.

Poroszkai Attila 2014.02.18. 10:42:25

most képzeld ha két nappal rövidebb lenne a nyári szünet! az ország történetének legvéresebb, legkegyetlenebb lázadása törne ki ...

skorpioqueen 2014.02.18. 15:45:31

Szeretnék én is csatlakozni.
Magyar-orosz-német szakos általános iskolai tanár vagyok, 37. éve tanítok.
Van-e erre lehetőségem? Ha igen, hogyan?

nabu13 2014.02.18. 16:18:52

Maximálisan egyetértek a levélben foglaltakkal. Megfogalmazták azokat a gondolatokat, melyek miatt eddig csak magamban pufogtam. Több diplomám van (egyik szakvizsgás közovez), közel harminc éve vagyok folyamatosan a pályán.
Jómagam is megfogadtam, hogy nem töltöm fel a portfóliót, de ez az „egyszerűsített” változat elbizonytalanított, bár a jogszabályi háttere azért elég bizonytalan. Egzisztenciális okokból (család, egyetemista gyermekek) lehet, hogy mégis el fogom végezni ezt az „egyszerű”, de igen megalázó munkát.

deneskata 2014.02.18. 17:11:33

@Poroszkai Attila: Ne a magad szintjén gondolkozz. Főleg ne mondj véleményt olyan dolgokról, amibe nem látsz bele.

M_R 2014.02.18. 18:08:40

@Poroszkai Attila: Látszik hogy sokat jártál iskolába. A menzára. Moslékért...

AVC, M.D 2014.02.18. 20:00:22

Én 32 éve tanítok, 3 diplomám és 4 szakom van és még 10 évem a nyugdíjig (ha nem emelik fel még jobban). Csatlakoznék a bojkotthoz. Ez egy felesleges és hamis képet kialakító rendszer. Jól fognak keresni akik a portfólió készítésre specializálódnak. Aki a legtöbbet és legszebbet hazudja a saját magát fényező részben az nyer. Ráadásul ami az én pályám kezdetén erény és siker volt az ma már nem az. Az óravázlatírást is más alapokon tanultam, de az élet megtanított tanítani....és akkor most jönnek a húszévesek és minősítenek...ráadásul ennek tétje van..mert állásvesztéssel jár...Nem érdem alapján fog minősíteni, hanem mint a földpályázatoknál szubjektív tényezők szerint.
Különbem én már döntöttem: nem jelentkezem...a két kategória utolsó fizetési osztálya között 45 eFt bruttó eltérés van ez nettó 20 eFt. Megéri ez?
Miért a tanárokra találták ki? A minisztereknek ( így Hoffmann Rózsának és Balogh miniszter úrnak is), a képviselőknek, kormányhivatalnokoknak,a közjogi méltóságoknak hol a portfóliójuk?

Tücsök2007 2014.02.19. 08:00:41

@Poroszkai Attila: a 2 nappal rövidebb nyári szünetre reagálva: vajon tisztában van-e az ország azzal, hogy kb. 3 ezer pedagógus munkakörben foglalkoztatott, több diplomás, szakvizsgázott szakszolgálati dolgozótól jan. 1-től elvették, értsd: szó nélkül, mindenféle értelmes indok nélkül (mert csak!!) és a több kilónyi levélre érdemi reagálás nélkül eltörölték a 25 napnyi pedagógus pótszabadságot. Azt, ami eddig 40 évig járt. Most aki az iskolában, óvodában dolgozik, annak jár a pótszabadság, aki szakszolgálatnál dolgozik, annak nem jár. Magyarul: az a gyógytestnevelő, akinek a státusza egy iskolában van, az nyáron nem dolgozik, akinek viszont pl. a nevelési tanácsadóban van a státusza, de ugyanúgy iskolában dolgozik, annak nem jár. Arról nem nyilatkozik egyik nagy eszű rendszer-kitatáló sem, hogy mit csinál nyáron az a szakember, ahol zárva az iskola és nincs gyerek??? Az óvodában, iskolában dolgozó gyógypedagógusnak jár az össz. 46 nap, a pedagógiai szakszolgálatnál dolgozónak nem jár. Az óvodában, iskolában dolgozó óvoda/iskolapszichológusnak jár, aki szakszolgálati kolléga, annak nem jár. Csak megjegyzem: szakszolgálati dolgozónak KÖTELEZŐ a szakvizsga, egyébként nem foglalkoztatható... Na és ehhez jön még a gyönyörű portfólió kérdése....a szakszolgálatban dolgozókra is vonatkozik, csakhogy mi nem írunk óravázlatot, nem tartunk tanórákat, nálunk egészen más a munkavégzés jellege...ápr. 30-ig töltsük fel, de még nem találták ki, hogy pontosan mit is... Van adatvédelem, gyermekek joga...meg vannak megírt szakvélemények, vizsgálati anyagok, terápiák, fejlesztések stb...stb...mindre kötelező az adatvédelem, a titoktartás. Mondjuk az óvodapedagógus sem fog tudni óratervet feltölteni... Sokan bírálják a bírálókat. Van, aki nem lát az orra végéig sem. Nem az a bajunk, hogy "vizsgáznunk kell", hogy egy kis plusz munkára kényszerülünk, hogy elő kell kotornunk ősrégi anyagokat...azt hiszem, kevés közöttünk az,akinek büdös a munka. Azok egy idő után elmennek olyan munkahelyre, ahol megtehetik, hogy lábat lógatnak, vagy legalábbis folyton keresni fogják (nem tudom, létezik-e egyáltalán ilyen...).
DE ha nem tudom, hogy pl. fényképekkel kell majd évek múlva dokumentálnom, mit is dolgozom, akkor utólag ezt ugye eléggé nehéz előteremteni, ezt talán belátja a leglóellenzősebb átlagember is. Itt arról van szó, hogy sok-sok éven keresztül tanultunk, tanulunk, szakdolgozatokat írunk, munka és család mellett permanensen képezzük magunkat, mert csak így tudunk lépést tartani a korral, ha megismerjük pl. az új vizsgálóeljárásokat, amiknek végzése tanfolyamhoz: azaz részvételi díjhoz,sok esetben vizsgához kötött...A tandíjat persze mindenki maga fizeti, mert az intézményeknek ere minimális lehetősége volt, most meg már NULLA. Most elvették az összes pótlékot, béremelésnek álcázva a fizetésünket. Most arra kényszerülünk, hogy a nem létező Nemzeti Pedagógus Kar tagjaként magyarázzuk a bizonyítványunkat, tulajdonképpen fényezzük magunkat úgy és ott, ahol tudjuk - kinek milyen vastag bőr van a képesebb felén. És saját magunk közül kerülnek ki a bírálóink is, akik majd minősítenek, vajon tényleg megfelelőek vagyunk-e, tényleg eléggé nemzeti pedagógusként működünk, élünk, létezünk... Mindeközben iszonyú mennyiségű gyerek fordul meg a kezeink között és mi elhivatottan, a gyerek érdekeit szem előtt tartva, a szakma szabályait maximálisan betartva, őszintén és hittel megpróbálunk segíteni rajta. Aki nem érezheti rajtunk a keserűséget, a kétségbeesést, a csalódottságot, a reménytelenséget, pedig ez most mindenkiben ott van. Hát, kedves Attila, ennyit a 2 nappal rövidebb nyári szünetről...elnézést, ha hosszú voltam.

Teréz Hornich 2014.03.04. 16:17:31

Én is szeretnék csatlakozni a bojkotthoz!
Teljes mértékben egyet értek az előttem szólókkal. Én 34. éve dolgozom óvodapedagógusként. Eddig sem a pénz tartott a pályán, hanem a hivatástudat és főként a gyermekek szeretete, a velük való foglalkozás. Ezért választottam ezt a pályát. Folyamatos önképzéssel és különböző továbbképzéseken törekedtem a megújulásra, a kiégés elkerülésére. Egy pedagógus nem is tehetné meg, hogy folyamatosan ne fejlődjön! Ezekről a bizonyítékok megtalálhatóak a személyi anyagunkban. A vezető rendszeresen látogat bennünket. Akkor mit akarnak ezzel a portfólióval? Így menjünk nyugodtan, kiegyensúlyozottan, mosolyogva naponta dolgozni? Ez az egész a gyerekektől venné el az időt,fáradtságot, türelmet.

papierusz 2016.07.13. 15:51:14

Most kellene megkérdezni az előttem szólóktól, hogy túltették-e magukat a "nekem jár" fázison és megcsinálták-e a poortfóliót.

Közösségek

süti beállítások módosítása