Racionalizáltak vagy politikai okokból küldték el Tóth Zoltánt az ELTE-ről?

2014. 06. 05. 13:40 - Prinz Dániel

Tóth Zoltán az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetének eddigi óraadója blogján számol be arról, hogy szeptembertől már nem nála vehetik fel a hallgatók a Választási rendszerek tárgyat. Tóth szerint a tárgyat Mráz Ágoston Sámuel, a Fidesz-közeli Nézőpont Intézet vezetője veszi át a tárgyat tőle. Tóth szerint elküldése mögött egyértelműen politikai okok állnak: 

Az ELTE Politológiai Intézetében, 2014 május 27-én, az egyetemi hallgatókat megfosztották a tisztességes választási törvény elkészítésének a megismerésétől. A 2014. évi őszi, új szemesztertől kizárólag a Fidesznek kedvező választási törvények dicsérete lesz hallható. Az egyetemistáknak abból a módszertanból kell vizsgázniuk, hogy hogyan lehet a választók akaratát kicselező, a kisebbséget kétharmados többségé nyilvánító választási törvényeket csinálni a parlamenti gombnyomókkal.

Megkerestük dr. Pesti Sándort, a Politikatudományi Intézet igazgatóját is. Szerinte egyáltalán nem politikai okokból válnak meg Tóthtól, hanem az egyetem rossza anyagi helyzete miatt racionalizálnak, ráadásul szerinte Tóth óráinak rossz volt a szakmai színvonala:

Mráz Ágoston státuszában semmi változás nem történt, ő 2010 óta főállású tanársegéd nálunk. Tóth Zoltán esetében sem történt sem szerződésmódosítás, sem szerződésfelbontás. Annyi történt, hogy időben jeleztem Tóth Zoltánnak, hogy az őszi félévben nem kötünk vele megbízási szerződést a Választási rendszerek című főtárgy oktatására. Ennek fő oka, hogy a kari vezetés nyomatékos kérése, hogy a kar mind nehezebb anyagi helyzete miatt lehetőség szerint minden főtárgyat státuszban lévő oktató oktasson. Ez a változás egy év alatt 500.000 Ft megtakarítást jelent a karnak, minthogy Mráz Ágoston ezért természetesen egy fillér pluszjuttatást nem kap.
Másrészt az elmúlt években a hallgatók részéről számos panasz érkezett Tóth Zoltán óráinak szakmai színvonalát illetően.

Az ügyről a HVG is beszámol, ám ők tévesen írják azt, hogy Mráz is óraadó az Intézetben. Az Intézet honlapja szerint ugyanis Tóth óraadó, Mráz azonban tanársegéd. Az Intézet oktatói között egyébként Mráz mellett Fideszes kötödésű politikusok (Navracsics Tibor, Stumpf István) és a másik nagy Fidesz-közeli intézet stratégiai igazgatója, G. Fodor Gábor is megtalálható. A baloldalhoz köthető Republikon Intézettől pedig Tóth Csaba dolgozik az Intézetben.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr506281218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.05. 14:56:47

Érdekes, hogy minden politizáló ember politikai okot kiált, ha kirúgják. Talán védettséget kéne élvezniük vagy mit várnak?

_most_ 2014.06.05. 15:12:29

elég egyértelmű, hogy a jelenlegi választási törvény eléggé a fideszre lett szabva, mint ahogy az is vitathatatlan, hogy budapesti önkormányzati választás átírása is egyértelműen a fidesznek kedvez és abszolút antidemokratikus.

csak egy néző 2014.06.05. 15:53:03

Bizony, bizony. A szakértelem, megbocsájthatatlan és még csak nem is híres vadász.

salv 2014.06.05. 16:22:06

"Ennek fő oka, hogy a kari vezetés nyomatékos kérése, hogy A KAR MIND NEHEZEBB ANYAGI HELYZETE miatt lehetőség szerint minden főtárgyat státuszban lévő oktató oktasson. Ez a változás EGY ÉV ALATT 500.000 Ft MEGTAKARÍTÁST jelent a karnak"

Ez a jobban teljesítő Magyarország az ország legjobb egyetemén?

czjanos 2014.06.05. 16:35:52

Tóth Zoltán kitűnő szakember, megnyilatkozásai tárgyszerűek, összehasonlítók, de kritikusak is egyben. No, ennek a NER-ben nincs helye.

MAXELL birkaman buzizó \\http.birkafing.org 2014.06.05. 17:40:07

Ha valakit elküldenek, akkor annak oka van!

csak egy néző 2014.06.05. 17:53:00

@maxell az okoskodó birka:
Lásd a kommentem, ez az oka.
A szakértelem, megbocsájthatatlan és még nyalni sem volt hajlandó.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 19:57:07

Bazmeg 4 év fidesz alatt ez a huszadrangú maszopcsicska ott dolgozott úgy, hogy az senkinek nem tünt fel?

Elbújt? Tiszta diktatúra.

Óraadó basszameg. A takarítók blogját is leközlitek majd?

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 19:58:23

@_most_: nem antidemokratikus hanem antidemokrata!

haha

csak egy néző 2014.06.05. 20:28:10

@Tiszteltetem Brüsszelet:
Te viszont egy huszadrangú IQ bajnok vagy.

Gyurika vagyok 2014.06.06. 12:49:25

@salv: Pontosan ez a stratégia.
Kiéheztetett, anyagilag az államtól függő emberek kellenek ide, sokan, mind. Azok nem ugatnak, nem lázadnak, nincs véleményük a dolgokról, különben nem kapnak enni.
Ugyanez igaz intézményi szinten.
Mindenki más elmehet, el is megy.

Közösségek

süti beállítások módosítása