Trükkösen szabadulna meg a Marx-szobortól a Corvinus?

2014. 06. 10. 09:00 - Kálmán Mihály

Címkék: interjú

Információink szerint a Közgáz Campus Koordinációs Tanácsának keddi ülésén – eltérve a kijelölt napirendtől – megvitatásra került a Marx-szobor ügye. A vita során forrásunk szerint elhangzott, hogy „politikai nyomásra” nyáron áthelyezik a szobrot a volt ajándékbolt helyére.

Corvinusos diákok a Marx-szobor előtt. Kép: napi.hu

A terv ellen több, az ülésen résztvevő BCE-s oktató is felszólalt, külön kiemelve, hogy nem tisztességes eljárás nyáron áthelyezni a szobrot, hiszen így a hallgatók csak utólag fognak értesülni erről.

Megkérdeztük az egyetemet, hogy milyen politikai nyomást érzékeltek, és hogy igaz-e a szoboráthelyezésről szóló hír. A válaszból az derül ki, hogy a szoboráthelyezést részben a Corvinus brandingjének keretében próbálják majd meg elsütni.

A BCE Kommunikációs Irodája megkeresésünkre azt válaszolta, hogy a szobor elhelyezése az egyetem belső ügye, illetve hogy „az ezzel kapcsolatos terveket és döntéseket a "Corvinus" névvel is kifejezett, megújult egyetemi kultúrával, illetve az egyetem történetével kapcsolatos meggondolások alakítják.” Állításuk szerint idén – a Corvinus névváltoztatásának tizedik évfordulóján – döntöttek egy egy állandó egyetemtörténeti kiállítás létrehozásáról, amelynek terve már 2012-ben felmerült. Az egyetem szerint az ősszel a BCE központi épületének földszintjén megnyíló kiállításon „kapnak majd helyet a jogelőd intézmények történelmi múltját jelképező dokumentumok és szimbólumok. Ezzel párhuzamosan az egyetem központi helyein a Corvinus-identitás jelképeinek kívánunk helyet adni.”

A szűkszavú válasz alapján nem egyértelmű, hogy fizikailag áthelyezik-e a szobrot, vagy csak arról van szó, hogy az egyetemtörténeti kiállítást a szobor körül létrehozva új kontextusba helyezik azt. Ez utóbbi ideális megoldás lehet, hiszen a kiállítási tárggyá avanzsált szoborról a politikai szereplők nem állíthatnák, hogy a Marx-kultusz része, de egyúttal helyén maradhatna az évtizedek óta az aulában álló szobor, teret adva az egyetemistáknak a hozzá kapcsolódó intézményi szokások – például vizsgák előtt a lábának megdörzsölése, diplomaosztsákor fotózkodás – folytatásához. Ez összhangban lenne Rostoványi Zsolt rektor Rétvárinak írt válaszával is, melyben kiemelte, hogy bár a szobor valaha szimbólum volt, mára már nem az.

A szobor-sagával kapcsolatban korábban tételesen cáfoltuk az ügyet kirobbantó Rétvári Bence csúsztatásoktól és tévedésektől hemzsegő levelét, rámutattunk az ifjú kereszténydemokraták antifasizmusának álságosságára, illetve mi írtuk meg elsőként, hogy az Ybl Egyesület kiretusálta a szobrot a Fővám téri épületet bemutató virtuális túrából. Ezt követően az Egyesület visszaretusálta a szobrot.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr66284873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.06.10. 17:24:02

bezárják akkor a Marx Károly szabadidőközpontot is?

szakáll 2014.06.10. 17:39:33

"Minek egy Marx-szobor oda?"
-Mert eddig is ott volt, mint névadó!

Visszakérdeznék:
-Miért kellett az intézményt átnevezni?

LisztFerihegy 2014.06.10. 17:41:17

Az IKSZ antifasizmusának megnyilvánulása Holokauszt-emlékév sorozatuk. Így álságossággal vádolni őket botorság.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2014.06.10. 17:51:26

Kálmán Misi kábé a negyedik posztjában nevezi "tételes cáfolatnak" a blogtörténelem egyik legkomikusabb szerecsenmosdatási kísérletét. Nagyon röhögünk.

csíkosfejű cserregő nádiposzáta 2014.06.10. 18:25:11

@Azbej Tristan: én azon röhögök, hogy a létező legcikibb szervezet tagjaként te még mindig az emberek közé jársz a lófaszért

sterimar 2014.06.10. 18:32:31

De miért van ez a szobor egyáltalán még mindig ott, negyed századdal a rendszerváltozás után?

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.10. 18:49:37

Úyg látom valakiknek otthon is van Marx szobruk...meg internet elérésük...

♔batyu♔ 2014.06.10. 19:14:40

Nem nagyon értem ezt a kínlódást. Hozzáérnek a szoborhoz, jön az ajvék.

Szépen fel kell ajánlani az MSZP-nek, DK, LMP, amelyik elviszi. Mindenki jól járt.

♔batyu♔ 2014.06.10. 19:25:36

@sterimar: Mert gondolom, nemcsak a szobor maradt ott a rendszerváltozás után, hanem jó pár vastag komancs is.

Merker Iván 2014.06.10. 19:43:25

@sterimar: Mert Marx a 19. század egyik legfontosabb filozófusa volt, komoly hatással a nyugati politikai gondolkodásra. Marx még mindig nem Sztálin...

♔batyu♔ 2014.06.10. 19:50:40

@Merker Iván: Itt viszont egészen mást képvisel, épp ezért nincs helye egy közintézményben. Főleg nem egy oktatásiban.

kvadrillio 2014.06.10. 19:53:57

hmm.... MÁR MEGINT 2, KETTŐ, KÉT EMBERKE DÖNT 9 MILLIÓRÓL !!!!!!!
NEM KELLENE EZT A KETTŐ JÓL POFÁNCSAPNI ?????! :o)

kvadrillio 2014.06.10. 19:57:56

HORTHY SZOBROT KELLENE ODA IS TENNI, MERT MOST AZ A TRENDI ! ELVÉGRE SOK ZSIDÓT MEGMENTETT !

kvadrillio 2014.06.10. 19:58:57

@Istóczy úr: MERT AKIK MOST NEM AKARJÁK ŐT SZOBORNAK, AZOK IS MIND ZSIDÓÜK ! :o)

sterimar 2014.06.10. 20:17:36

@♔batyu♔: a javaslat egyébként támogatható, vigye a dk vagy az mszp a pártházukba, aztán fogdossák ott a szobrot.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2014.06.10. 20:23:04

Nem teljesen világos a ballibek ragaszkodása a Marx szoborhoz, vörös csillaghoz, de ha ez kell nekik, legyen az övék.

Vissza már úgyse tudják állítani, azt amit ezen jelképek, szobrok hivatva voltak képviselni, akárhogy szeretnék.
A kommunista diktatúra már a múlté.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2014.06.10. 20:27:26

@Istóczy úr:

Legalább annyit tett Marx az antiszemitizmus megszilárdulásáért, ha nem többet, mint a kommunizmusért.

csepel.info/?p=31738

Marx másik kapcsolódási pontja a zsidósággal jóval súlyosabb hatású: ez pedig heveny antiszemitizmusa. Marx ugyanis írt “a zsidókról”, méghozzá a legkevésbé sem hízelgő módon. Zsidókról írt munkájával segített megalapozni a “modern”, “korszerű” antiszemitizmus szókincsét, kódjait, toposzait. Fő antiszemita irományait 1844-ben publikálta a nem sok jóval kecsegtető “A zsidókérdéshez” címen. “Zsidókérdés” – ezt a kifejezést egy “nem zsidó zsidó” (© Paul Johnson) vezette be a modern politikai köznyelvbe. Marx osztozott a hegeliánus balszárny antiszemitizmusában, akiknek (antiszemita) szövegeit gyakran helyeslően idézte.
...
Marx úgy vélte, hogy a zsidók “antiszociális természete” társadalmi és gazdasági eredetű. Rengeteget tett azért, hogy olyan új kifejezések, mint a “‘pénz-zsidó”, “pénzhatalom” és “zsidókérdés” gyökeret verjenek a modern, általa egyszerűen “tudományosnak” nevezett gondolkodásban. Később a zsidók e kollektív megbélyegzését terjesztette ki egy egész társadalmi csoportra, a teljes tulajdonos középosztályra (a burzsoáziára).

_most_ 2014.06.10. 22:09:13

Matolcsy szobor kéne a helyére, se nem zsidó, se nem antiszemita, egyszerűen csak géniusz :D

sorstalan gáz 2014.06.10. 22:11:35

Marx Karesz szobrának a helye valahol Észak-Koreában vagy Kubában van. Ezek az államok a létükkel egyben példát szolgáltatnak arra, mennyire előremutató volt az általa kitalált közgazdasági rendszer. Azok a diákok akik ragaszkodnak a szobrához, folyamodjanak észak-koreai ösztöndíjért

Le Orme 2 2014.06.10. 23:14:38

Marx egy ostoba, kártékony közgazdász volt. Abszurd gondolat szobrot állítani egy ilyennek.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.06.11. 00:23:08

na latszik a magukat okosnak gondolo agyhalott jobberek totalisan ismerik Csarlie munkassagat
jo jo tudom, nem mellesleg metroszakertok es akacszakertok is, hiszen olyan kozel allnak egymashoz a mehecskek es Marx...

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2014.06.11. 07:24:32

@csíkosfejű cserregő nádiposzáta:
...hát "barátom", ahogy olvasom itt a kommenteket, nektek egy egész ménesre való kijut.

True story bro

Közösségek

süti beállítások módosítása