Hazugsággal kér helyreigazítást az NKE

2014. 06. 24. 08:00 - Átlátszó Oktatás

Hazudott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a nekünk küldött helyreigazítási kérelmében. Azt is sugallták, hogy egy oktatójuk tudományos dolgozatai régóta hozzáférhetőek honlapjukon, de a fájlok tulajdonságaiban látszik, hogy csak aznap készültek el, amikor a kérelmet küldték nekünk.

dok-nemzeti-kozszolgalati-egyetem-logo.598.328.c.jpg

Miután beszámoltunk Bukovics István, az Nemzeti Közszolgálati Egyetem KTK Doktori Iskola vezetőjének szövevényes tudományos életútjáról, az NKE hamis állításokkal teletűzdelt helyreigazítási kérelmet intézett szerkesztőségünk felé. A cikk tartalmát támadva az első gondolatoknál könnyen leleplezhető állításokkal magyarázták, hogy miért patyolat tiszta az egyetem tudományos élete, illetve Bukovics Istváné. A Belügyminisztérium által titkosított, Moszkvában szerzett diplomamunkáját és kandidátusi értekezését feltöltötték az egyetem honlapjára, pont a helyreigazítási kérelem benyújtása előtt, mintha mindig is hozzáférhető lett volna. Tagadták a titkosítás tényét is, miközben az MTA, illetve a BM is megerősítette a cikk megjelenése előtt, hogy Bukovics István tudományos munkái, illetve a honosítási eljárás is minősítéssel ellátott, titkosított anyag. Ezt kívánja az NKE cáfolni az alábbiakkal.

 

nke_1.jpg

Írásunk 2014.06.12-én jelent meg. A "jelenleg is hozzáférhető" megfogalmazás arra utalna, hogy a dolgozat korábban is hozzáférhető volt, ezzel szemben a Google segítségével is gyorsan ellenőrizhető volt, illetve a feltöltött fájlok létrehozási és módosítási dátumából is kiderül, hogy a helyreigazítás kérelmük elküldése előtt pár órával töltötték fel a weboldalukra. A feltöltés időpontjában valószínűleg a rohamtempó miatt elfeledkeztek a dolgozatok fedőlapjáról, amit 2014. június 20-án igyekeztek pótolni. A dolgozatok orosz nyelven "hozzáférhetők".

buko_google_1.jpgA Google azonnal megmutatja, 2014. június 11-én nem voltak hozzáférhetőek a dolgozatok

1_3.jpg

2_1.jpg

Amíg az NKE helyreigazítási kérelmét a fentebbi hamis állítások fényében értékeljük, megkérdeztük az egyetemet, hogy miért csak a kérelmük elküldése előtti órákban töltötték fel a dolgozatokat, miért csak Bukovics István dolgozatai hozzáférhetők a többi oktatóval szemben, valamint miért állították valótlanul, hogy Bukovics István dolgozatai elérhetőek voltak?

Szeretnék először idézni az MTA levelét, amit korábban a titkosításról kaptunk.

Ki és mikor kérte a Bukovics Istvánhoz tartozó minősített adatok titkosítását, illetve milyen indoklással, milyen törvényre, jogszabályra hivatkozva tették ezt meg?

Bukovics István kandidátusi munkájának részleteit a Belügyminisztérium titkosította 1984-ben. A minősítés részleteiről az Akadémia nem rendelkezik semmilyen információval. Ebben az ügyben a Tudományos Minősítő Bizottság speciális Hadtudományi Szakbizottsága volt érintett, amelynek a hivatali apparátusa a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián volt. (Az NKE-be olvadt a ZMKA - a Szerk.)

[...] A titkosítás miatt az Akadémia nem rendelkezik információval a bizottság összetételéről, a minősítés miatt titkos az az információ is, hogy volt-e védése Bukovics Istvánnak.

Itt olvasható a Belügyminisztérium, az egyetem egyik fenntartójának tájékoztatása a titkosításról:

2009. évi CLV. törvény 39. § (1) bekezdése átmeneti rendelkezésként 2013. június 30-ig szabott határidőt – a Mavtv. hatálybalépését követően – a felülvizsgálat végrehajtására, melynek során a minősítői jogkört gyakorló – feladatkörében eljárva a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ – arra a megállapításra jutott, hogy a kérdéses iratok tartalmát továbbra is minősítéssel védhető közérdeknek kell tekinteni, a Mavtv. 1. számú melléklete szerinti kármérték meghatározására irányadó szempontrendszer alapján.

Tehát nemcsak titkosított volt 1984 óta, hanem még meg is hosszabbította a KOK a titkosítást. Az a KOK, amelyhez Bukovics István több szálon kötődik. A titkosítás esetleges feloldásáról megküldtük kérdéseinket az MTA-nak és a BM-nek is, cikkünk megjelenéséig ígért az MTA választ, a BM még nem reagált.

Elképzelhető tehát, hogy az NKE egy jelenleg is minősített anyagot osztott meg a honlapján.

Egy másodlagos részét is kiemelnénk levelüknek, mely a jogászkodás és sziszifusziság érdekes mezejére is visz minket az NKE Fenntartói Testület felépítéséről.

sisyphus.jpg

Úgy látszik az NKE sem ismeri pontosan a saját fenntartóit. A megkérdőjelezett írásunkban úgy fogalmaztunk, hogy "2011-ben az egyetem fenntartói a Belügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Honvédelmi Minisztérium lettek", valamint "A Fenntartói Testületbe mind a három miniszter – a BM, a KIM és a HM miniszterei – egy-egy tagot delegálnak." A levelükben felsorolt négy terület valójában az általunk írt három miniszterhez tartozik. Saját honlapjukon is arról írnak, hogy három tagot delegálnak a minisztériumok, pontosabban:

Az FT három teljes jogú és egy tanácskozási jogú tagból áll, utóbbit a Külügyminisztérium delegálja.

Ez viszont nincs összhangban saját levelükkel, a mi írásunkkal viszont igen.

A helyreigazítást kísérő szövegben szeretné az egyetem megindokolni, hogy egy állításunk miért téves, miközben átfogalmazták a cikk szövegét. Pontosabban eltüntettek egy feltételes módot. Véleményünk szerint ez a valóság torzítása.

nke_2.jpg

UPDATE: Az eredeti mondatunk így végződik: érvényesülhet.

Várjuk az egyetem válaszát kérdéseinkre.

U.Gy.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr416388659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

barsled 2014.06.24. 13:15:10

@bölcsbagoly: Jaj, te nagyon bölcs! Láthatnád, hogy itt már nem a titkosítás a fő téma, mert a különféle hazudozásaik mellett feltették a dolgozatot, de oroszul. Ez azt is jelenti, hogy nincs magyar fordítása, vagy nem találják, és így nyert magyar tudományos fokozatot, így honosították!

bölcsbagoly 2014.06.24. 13:28:03

@Indygoo: na ja, de nem mindegy, hogy mit kérdeztetek! Ha előre tudjátok, hogy a kérdésre nem lehet érdemi választ adni, akkor miért teszitek fel? Csak, mert, azért, hogy utána lehessen fikázni őket érte? Ügyes, de pofátlanság!

l3v1 2014.06.24. 13:28:48

Én inkább arra lennék kiváncsi, hogy hogyan kaphat[ott] valaki MTA doktori címet, ha nincs egy darab külföldön megjelent kozleménye sem, valamint az összesen amúgy arcpirítóan kevés 61 hivatkozásából csak 3 külföldi (ergo senki sehol nem ismeri a tudományos munkásságát, és nem is érdekel senkit).

(Forrás: ktk.uni-nke.hu/uploads/media_items/bukovics-adatlap-pdf.original.pdf)

bölcsbagoly 2014.06.24. 13:30:43

@Indygoo: a honosításhoz nem kell lefordítani a disszertációt, hanem olyanoknak adják ki véleményezésre,akik beszélik az illető nyelvet!

barsled 2014.06.24. 13:30:44

Van itt még érdekesség: 1. Német nyelvismerete nincs az úrnak, de az orosz kandidátusijában németnyelvű szakirodalomra hivatkozik, többször.

2. Olyan lelkészképzőn szerzett egyetemi tanári kinevezést, amelynek egyházát egyelőre még a regnáló kormány, söt, országgyűlés(!) még nem ismert el.

3. De a legszebb: Annak a TUDOMÁNYOS műnek, amelynek alapján az úr megkapta a magyar tudomyányos fokozatot, majd ez alapján 2007-ben az egyetemi tanári kinevezést, a legfőbb, legfontosabb hivatkozásai:

Első helyen: Lenin
2. Kádár
3. MSZMP KB
4. Kádár
5. MSZMP-Kádár
6. Népszabadság

Hajrá Közszolgálat, Hajrá tudomány! Hajrá Magyarország! Hajrá kommunizmus! :)

bölcsbagoly 2014.06.24. 13:37:12

@l3v1: nem minden szakterületen divat /kötelező a szószátyárság! A tudományos munkában a minőség a döntő tényező s nem a mennyiség, bármennyire is ösztönzi ez utóbbit a mai scientográfiai divat!
Egyetlen jelentős mű többet érhet a tudomány számára mint akár ezer másik ugyanazon a tudományterületen.
Ami meg a citálásokat illeti, bocsi, de egy eleve titkosnak tekintett szakterületen nem mindenki férhet hozzá a művekhez, ergo sokkal kevesebben is hivatkozhatnak rá. Nem Heller elvtársnőtök és társainak szófosásaival kellene összehasonlítani ezt a szakterületet. Capisci?

bölcsbagoly 2014.06.24. 13:39:15

@barsled: megint mellé foktál! szakszöveget szótár segítségével bármelyik kutató le tud fordítani, anélkül hogy akár társalgási szinten is beszélne az illető nyelven. S ha nem beszél, akkor nyilván nem is írja be a CV-jébe! Nos?

Netuddki. 2014.06.24. 13:43:20

@bölcsbagoly: te hülye vagy!
Csak szólok, csak a balfasz fideszesek libsiznek. Ha libsizel akkor kb. annyira fognak komolyan venni. Mellesleg mi nálatok a libsizés? A fidesz csordához tartozás jele?

Netuddki. 2014.06.24. 13:45:40

@bölcsbagoly: "megint mellé foktál!"

B+, ne akarj itt 8 általánossal másokat kioktatni! "Foktál", ja. A G meg a K nincs egymás mellett a klaviatúrán, ezt nehéz elütésnek venni.

l3v1 2014.06.24. 13:45:48

@bölcsbagoly: Erre csak két gondolatnyit reagálnék. Az egyik, hogy a tudományos eredmények minőségi publikálása - ami ugyanúgy feltétele a phd-nak és az mta dr fokozatnak - nem szószátyárság, hanem minden érdemi tudományos környezet alapkövetelménye. A másik, hogy ha senki nem fér hozzá, akkor nem is lehet érdemi tudományos értékelésnek alávetni (aminek egyik alapvető része a megfelelő nemzetközi publikálási akadályok sikeres abszolválása) és az eredmények értékét megítélni.

A kettő hiányában bármiféle fokozat megítélése legalábbis kérdéses (annál sokkal több, de próbálok finoman fogalmazni).

M_R 2014.06.24. 13:46:48

@bölcsbagoly: Vadász, vadász...tulajdonképpen miért jársz te az erdőbe?

Te nagyon mellé "foktál" amikor véded a védhetetlent. Bár tőletek megszoktuk hogy hazudtok. Talán te is valami büfé-ruhatár szakon, Leninre hivatkozva másoltál diplomát? :)

bölcsbagoly 2014.06.24. 13:49:30

@kovi1970: te meg egy bunkó lumpenproli, mint a társaid is! adieu...

bölcsbagoly 2014.06.24. 13:51:01

@M_R: valamim érdemi is esetleg? Látom te is egy nyelvnáci díszpéldány lehetsz!

Netuddki. 2014.06.24. 13:51:45

@bölcsbagoly: Társaim? Kisfácán! Muhaha!

M_R 2014.06.24. 13:51:58

@bölcsbagoly: Ne beszél franciául mert nem tudsz.. Ha tudnál, azt mondanám beszéljél.. De nem tudsz :)

Úgy tűnk valóban egy tipikus tahó vagy csapnivaló helyesírással de rohadt magasan hordott orral...

M_R 2014.06.24. 13:54:08

@bölcsbagoly: Igen, egy hozzád hasonló "igaz magyar" nem tud "hejesirni", nem ismeri a magyar történelmet, hülye matekból - és erre büszke!

Netuddki. 2014.06.24. 13:54:11

@bölcsbagoly: Nyelvnáci? Nyelvnáci???? Muhaha!
Egyre jobban belekeveredsz mint majom a horgolócérnába.

M_R 2014.06.24. 13:56:02

@kovi1970: Vagy mint majom a
nadrágtartójába :)

bölcsbagoly 2014.06.24. 13:59:22

@l3v1: nem okoskodj! A tudomány nem publikációs kényszerből áll! Ezt a hülye scientográfia kényszerítette rá az utóbbi évtizedekben a világra! A valódi tudományban csak az számít teljesítménynek aminek valós és eredeti szellemi értéke van, ergo, hozzájárult az egyetemes tudományhoz, pláne ha a keletkezett érték maradandó is. A mai rendszer sajnos a mennyiségnek kedvez, több tucatnyi szerzős(sőt több százas is) dolgozatokkal, a baráti kompániák egymást körbecitálásaival pumpálják fel a CV-jüket, anélkül, hogy bármi újat vagy valami jelentőst hozzá adnának az addigi eredményekhez. Jellemző ezekre a "tudományos művekre", hogy a publikálás után pár évre, már a kutya sem emlékszik rájuk. Az érdemiekre viszont évtizedekre és akár évszázadokra visszamenőleg is!

mrZ (törölt) 2014.06.24. 13:59:38

@barsled:

közigazgatás-tudománynak?

semmi köze a kommunizmushoz. Ez a pecsétnyomó(mr20%) kaszt sznobsága, igény az értelmiségi kaszthoz tartozásra.

bölcsbagoly 2014.06.24. 14:02:00

@M_R: presze, a butapesti belvárosi rromkocsmák kliensei a legokosabbak, legműveltebbek, sőt a legszebbek is! Szerintetek! Idióta libsik, nem veszitek észre, hogy mindenki utál benneteket?

nu pagagyí 2014.06.24. 14:13:12

@bölcsbagoly: Én azt elhiszem rólad, hogy képes vagy elhinni, hogy egy diplomamunka titkos legyen.

bölcsbagoly 2014.06.24. 14:15:08

@l3v1: egy sor neves tudós ma nem kaphatna tudományos g fokozatot/címet, csak mert nem tesznek eleget a mai scientográfiai követelményeknek! Csak hát, nem ért tudni , hogy ezeket pont a szószátyárok dolgozták ki, erőszakolták rá a kutatókra! Magukra szabva őket, publikálási, citálási kényszert kialakítva, persze, a minőség rovására.

bölcsbagoly 2014.06.24. 14:18:19

@nu pagagyí: persze, szerinted az elvtársaid 1984-ban hülyék voltak amikor titkosították? Csak egy idióta nem képes felfogni, hogy ha egy kutató olyan területen dolgozik, ami titkos, akkor a kutatási eredményei sem lehetnek nyilvánosak! Márpedig egy disszertációra pont az jellemző, hogy új kutatási eredményeket foglal magába.

nu pagagyí 2014.06.24. 14:19:59

@bölcsbagoly: Szegény Schmitt Pál! Ő sem tudott megfelelni a kíméletlen előírásoknak.

nu pagagyí 2014.06.24. 14:23:41

@bölcsbagoly: Nyilván arról a titkos szovjet know-how-ról lehetett szó a disszertációban, amellyel optimalizálták a sorbanállást a húsboltok előtt.

bölcsbagoly 2014.06.24. 14:25:43

@nu pagagyí: képzeld, SP dolgozata pontosan megfelelt az akkori TE doktori szabályzatának! Utánam néztem, veletek ellentétben!
A feltételeket két alternatív pontban fogalmazta meg:
1.A tudomány számára eredeti, új szellemi termék létrehozása; VAGY
2. a társadalom számára fontos és hasznos mű megírása.
Nos, SP dolgozata az utóbbinak felelt meg.

nu pagagyí 2014.06.24. 14:38:08

@bölcsbagoly: Csak elfelejtette közölni, hogy a társadalmilag hasznos művet nem ő írta, hanem egy bolgár szerző.

Belekukkantottam a "titkosított" diplomamunkába. Budapest tűzrendészeti dolgaival, a tűzoltóság irányítási rendszerével foglalkozik, ami feltehetően az 1972 óta eltelt 42 év alatt némileg (alapvetően) módosult.

bölcsbagoly 2014.06.24. 14:47:55

@nu pagagyí: te meg elfelejted, hogy az a bolgár szerző rendelésre írta a kéziratát, pont a NOB tagok számára (SP NOB alelnök volt akkor!). S azt is elfelejted/nem tudod, hogy abban a kézíratban egy eredeti, új adat nem volt, mivel nem is lehetett! Az 1896-os olimpiától kezdve a az összes többi leltára volt (színhelyek, sportágak, sportolók, eredmények)! Egy leltár mióta tudományos mű? Mit lehet belőle ellopni, ha ugyanúgy hozzájuthatsz ugyanazokból a forrásokból? Száz szerző száz műve ebben a témában csak fikarcnyit (stilisztikailag) különbözne egymástól, hiszen senki sem adhatna hozzá semmi újat, s miért venne el belőle valami érdemit?

bölcsbagoly 2014.06.24. 14:49:39

@nu pagagyí: reklamálj a titkosítóknál. Amúgy abba tudtál csak belekukkantani, amit nem tikosítottak!

nu pagagyí 2014.06.24. 14:56:33

@bölcsbagoly: A munkát lopta el. A bolgár szerző gürizett, Schmitt meg idézett. A hivatkozásokat persze itt-ott (többségében) megspórolta. Csak komoly kutatómunkával sikerült helyreállítani a bolgár szerző becsületét.

campobaszo 2014.06.24. 14:59:52

Én elsőre úgy olvastam,hogy akasztófavédelmis az ürge.
Végigolvasva a posztot,meg a kommenteket,nem tévedtem nagyot.

nu pagagyí 2014.06.24. 15:03:05

@bölcsbagoly: Milyen titok is maradt még 72-ből? Talán a III/III-asok névsora? Csak tippelek. Szerintem csak az van, amit feltettek, nem írt két dolgozatot. Látszik egyébként, hogy dolgozott vele, csak azt nem értem milyen rendszer az, amelyben titkos marad egy ilyen elavult valami.

SemBoga 2014.06.24. 15:11:39

@bölcsbagoly: és a szóban forgó esetben is ilyen értékű tudományos műről lenne szó?

bölcsbagoly 2014.06.24. 15:12:41

@nu pagagyí: nem igaz! SP legfeljebb kivonatolt,de azt senki sem bizonyította, hogy az eredeti NOB iratokból/jegyzőkönyvekből, vagy Georgijev kéziratából. Mivel feltüntette a forrásokat a könyvészetben, a minimális követelménynek eleget tett.
A kritikusai abban tévednek, amikor:
1. a phd-é feltételrendszerét kérik rajta számon (csak hát azt 1993-tól tették k hivatalossá Mo-on, ő meg kisdoktorit írt 1992-ben);
2. nem veszik figyelembe, hogy egyetlen disszertáció, de szakdolgozat sem juthat el a védésig, ha a témavezető, az opponensek és a doktori bizottság nem adja rá az áldását! S ők "magna cum laude-t" adtak rá.
Mikor foglalkoztok Sós Tamás ex mszp képviselő bizonyított plágiumával?

bölcsbagoly 2014.06.24. 15:15:12

@SemBoga: melyik eset szerinted a szóban forgó? a titkosított? Azt nem olvastam, de ha nagy testvér elfogadta doktorinak, biztosan megfelelt a követelményeknek, mert ebben neom igen lazáskodtak.

bölcsbagoly 2014.06.24. 15:16:18

@nu pagagyí: honnan tudnám? de egy disszertációnak lehetnek mellékletei is, s lehet, hogy azok a titkosak.

nu pagagyí 2014.06.24. 15:23:19

@bölcsbagoly: Nekem annyi elég, hogy az egyetemi tanács megfosztotta a doktori címétől, pedig a hatalom mindent elkövetett a függetlenségét felajánló tudós védelmében. De ne bánkódj, már dolgoznak azon a törvényen, hogy bizonyos állami plecsnikkel, diploma nélkül is lehessen helyesírást oktatni az egyetemen.

Bmw 2014.06.24. 15:26:10

bölcsbagoly menyi lovét fizet a fidesz óránként? Kéne egy kis pínz nekem is. :)

nu pagagyí 2014.06.24. 15:26:42

@bölcsbagoly: Szerintem maga a diploma mellékes. A blog az egyetem hazudozásáról szól a diploma kapcsán.

Gyorgy Nagy 2014.06.24. 15:27:15

S P erkölcsileg egy 0 ! Mindig helyezkedett lehetöleg jól.

nu pagagyí 2014.06.24. 15:37:48

@bölcsbagoly: Szerintem a forrást mindig korrektül fel kellett tüntetni és nyilvánvaló, hogy ez sem elég egy diplomához. Hiába adnám be diplomamunkaként például Einstein relativitáselméletét precízen feltüntetve, hogy egészet honnan idézem, valószínűleg nem fogadnák el diplomaként.

bölcsbagoly 2014.06.24. 15:41:54

@nu pagagyí: most kiről is írsz?
Amúgy, az övön aluli ütésed, megint bornirt. A TE-kóülönválása kötelezővé vált, mert láthatóüan nem tudott a kar beilleszkedni a SOTE-ba. Szükség van rá, de a feltételeihez törvényt kell módosítani, mivel teljesen eltérnek más egyetemekétől s nem fellelnek meg a mai akreditációs szabályoknak.. Az ellenzéki média már Mocsai rektori kinevezéséről halandzsázik, miközben kancellár is lehet, s annak megfelelnek a papírjai.

bölcsbagoly 2014.06.24. 15:43:21

@Bmw: ahhoz eszednek is kellene lennie, így fordulj nyugodtan az összefosáshoz, oda illesz!

bölcsbagoly 2014.06.24. 15:47:13

@nu pagagyí: ne okoskodj, a forrást régebben elég volt a könyvészetben feltüntetni, pár évtizedes divat a szövetközi citálás s a lábjegyzet. Pont a scientográfia elburjánzása miatt.
De mint írtam, erre a témavezetőnek kell felhívnia a figyelmet! Neki tudnia kell, a jelöltnek meg jó ha tudja! Érzed a különbséget?

nu pagagyí 2014.06.24. 15:48:04

@bölcsbagoly: Nem egészen értem mit lovagolsz Schmitten, ő már lejárt lemez. Megbukott. A blog egy másik másik fontos ember szupertitkos diplomájáról szól, amelyről senki nem állítja (egyelőre), hogy plágium lenne, a hiánya tűnt fel a szerzőknek. Azért, ha belegondolok, hogy itthon Budapest tűzvédelmi rendszere hétpecsétes titok volt, akkor oroszoknál biztosan nagy érdeklődést válthatott ki. Még jó, hogy nem gyújtották fel a várost!

bölcsbagoly 2014.06.24. 15:51:06

@Gyorgy Nagy: akkor utánozd le, legyél világbajnok, olimpiai bajnok, MOB elnök, NOB alelnök/tag és nagykövet! De gondolom még szálloda igazgatóságig sem fogsz eljutni!

bölcsbagoly 2014.06.24. 15:52:02

@nu pagagyí: locsogj tovább, ha nem unod...

nu pagagyí 2014.06.24. 15:54:24

@bölcsbagoly: Az derült ki, ha jól emlékszem, hogy diplomagyárként működött akkoriban a TF. Senki nem vette komolyan, hogy dolgozni is kell egy diplomával. A selejt bosszújaként értékelhető Pali bukása.

nu pagagyí 2014.06.24. 15:57:13

@bölcsbagoly: Látom, fáradsz. Ha lenne valamennyi humorérzéked egész jól elbeszélgethetnénk. Azért azt nem tudom, mi frászt védesz ilyen hiteltelen alakokon, mint Schmitt.

nu pagagyí 2014.06.24. 16:01:58

@nu pagagyí: Diplomán a kisdoktori izét értem.

bölcsbagoly 2014.06.24. 16:02:53

@nu pagagyí: bocsi, de nem a TF-ről van szó, hanem a TE-ről! ma is kérdés - ld. a dékán mai nyilatkozatát, hogy mi legyen az iránya/feladata a leendő egyetemnek?
1. sporttudományi;
2. testnevelő tanár és edzőképzés.
Az előző necces, mivel kutatni elsősorban sportélettan és biomechanikai téren lehet, ezt meg biológusok és orvosok végzik. A többi terület is idegen felségterület: SP is tudományfilozófia bizottságnál doktorált anno. Ezért az oktatók tudományos fokozatai problematikusak, bár lehetnek kiváló szakemberei a különböző sportágaknak, de gyakorlati s nem elméleti tekintetben, ez viszont a kar/egyetem akreditációját nehezíti.

bölcsbagoly 2014.06.24. 16:04:19

@nu pagagyí: miért fáradnék? nem SP-t védem, őt nem igen szívelem athéni viselkedése miatt sem, hanem az igazságot!

nu pagagyí 2014.06.24. 16:09:35

@bölcsbagoly: Úgy látom, előbb alapítottak egyetemet és csak azután próbálják kitalálni mire való. Bölcs dolog. Lenne azért egy ötletem, mire gondolhatott az alapító: olyan focicsapat tudományos megalapozására, amelyik képes továbbjutni a következő selejtezőből. Ebben az irányban kellene gondolkodnia a kinevezett vezetésnek.

bölcsbagoly 2014.06.24. 16:16:39

@nu pagagyí: értsél szót! 5 órás lett a testnevelési órák száma, szükség van tanárokra, edzőkre, de a SOTE keretében hamupüpőkék voltak, nem maradhatnak ott idegen testként. Az egyetem újra alapítása kényszer. Kétlem, hogy a foci lenne a fő ok, de az tény, hogy mig az edzői diplomákat a TF/TE adta s nem Mezey-ék klikkje (a liszencet), addig a foci utánpótlás nevelés is jobb volt.. s ez érvényes sok más sportágra is, ahol az edzőképzés színvonala erősen leromlott az utóbbi másfél évtizedben! S ezzel együtt az eredményesség is.

nu pagagyí 2014.06.24. 16:47:11

@bölcsbagoly: Ebben az országban egy komoly probléma van, ami minden jó szándékot csírájában öl meg. Nincs semmiféle teljesítménykövetelmény, nincs tisztességes verseny. Ez a kormányt azt is kiöli, ami a mostoha körülmények mellet még megtermett. Címek, rangok, "érdemek" zsibvására lesz minden terület, a tudás véglegesen leértékelődik. A középszer diktatúrája közeleg, sőt már itt is van. Vonatkozik ez mindenre: kultúra, tudomány, gazdaság. Tisztességes verseny nélkül semmi jóra nem számíthatunk.

bölcsbagoly 2014.06.24. 17:00:13

@nu pagagyí: no én meg pont fordítva látom. Most történik meg a valódi rendszerváltás, a régi állapotokat konzerválni akarók minden ellenkezése ellenére is! A lakosság támogatásával. Illene ezt elfogadni a "demokratáknak" is !

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.24. 17:13:58

@bölcsbagoly: Akkor miért is kell 2 nyelvvizsga a doktorjelöltséghez?

bölcsbagoly 2014.06.24. 17:23:00

@Online Távmunkás: hogy jön ez ide? amúgy, nagy marhaságnak tartom, ugyanis akinek szüksége van rá, az úgy is megtanul annyi nyelvet,amennyi kell neki. Mikor egy konferencián felszólalsz nem a papírodat mutogatod, hanem beszélsz,amikor publikálsz akkor meg írsz. Ez a bizonyíték a tudásodra, s nem a nyelvvizsga.
Ez is egy modern (??) vadhajtása a scientográfiai diktatúrának. Azok erőltetik, akik képtelenek kitörni a középmezőnyből , de valamivel ki akarnak tűnni. S mivel többen vannak, sok lúd disznót győz...

M_R 2014.06.24. 17:23:05

Szegény bagoly, ha majd egyszer sikerül megszereznie az érettségit - estin - akkor már nem lesz ennyire frusztrált :)

M_R 2014.06.24. 17:28:31

@bölcsbagoly: "Most történik meg a valódi rendszerváltás, "

Valóban. Végre kinevezhettek rendészeti államtitkárnak egy kommunista "kukkost"..

Rendszerváltás vissza a kommunizmusba. Gratulálok. Aki az elmúlt rendszerben nem volt sem MSZMP KB tag, se belügyi tiszt, se KISZ KB tag - az még lehet rendes ember? Vagy szerinted kizárt?

bölcsbagoly 2014.06.24. 17:32:33

@M_R: ömlik belőled a marhaság! A titkosszolgálati szakemberek nem teremnek minden bokorban. Miért kellene egy Ficsor féle alakot ilyen posztra tenni?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.24. 17:39:45

@bölcsbagoly: Azok várják el a nyelvvizsgát, akik szerint alapelvárás, hogy egy kutató az anyanyelvén kívül két másik nyelven tudjon szakirodalmat olvasni és esetleg még publikálni is. Az általad említett nyelvtudás nélküli szótárazás legfeljebb filmfeliratok készítéséhez jó, de csak akkor, ha valaki igénytelen...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.24. 17:44:04

Egyébként miért nem lehetne megtisztítani a felsőoktatást és egyúttal a közéletet pár apró kritérium alapján?
- a pártfőiskolai végzettségek elismertségét megszüntetni
- pártfunkcik ne oktathassanak, felelős állami-önkormányzati posztot ne kaphassanak
- a doktori disszertációkat visszamenőlegesen is nyilvánosságra hozni, ugyanígy a szakdolgozatokat is minden közszereplőnél
- aki hazudik a végzettségéről az önéletrajzában, az ne oktathassanak, felelős állami-önkormányzati posztot ne kaphasson

bölcsbagoly 2014.06.24. 17:49:19

@Online Távmunkás: ne hülyülj! a szótározás mindenképpen kell a szakkifejezésekhez, mert azt még sokszor az anyanyelvűek sem ismerik! Beszélni meg minden szakmai kapcsolatban kell. Ez nem a nyelvvizsga függvénye.

bölcsbagoly 2014.06.24. 17:55:34

@Online Távmunkás: semmi értelme sincs, tipikusan proli logika.
- a pártfőiskolai végzettség előtt/után szerezhettek mást is;
- honnan számítanád a pártfunkcit? én ugyanis csak onnan, ha azért kapták a fizetésüket;
- a disszertációkat lehetne, de a mai idősebbek már a 70-es évek elején, vagy még korábban szerezték őket, egész más feltétel rendszerben; Ez nagyon meglátszott a SP ügyben;
- kérdés, hogy mit és mennyit hazudtak, illetve mi számít annak?

Gyorgy Nagy 2014.06.24. 19:53:24

bölcsbagoly! De nemis nyaltam ki Horn Gyula seggét hogy madridban nagyköveti posztért.Svájci tehetsègteleni szeplésèröl nem is beszélve.Kint élő magyarok erről sokat tudnának mesélni.

bölcsbagoly 2014.06.24. 20:15:48

@Gyorgy Nagy: aha, Konrád elvtársad is tud szépeket beszélni a magyarokról Berlinben, vagy Schiff elvtársad Londonban, netán Kertész Ákos elvtársad Kanadában. No de kit érdekel a fröcsögésük?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.06.24. 21:46:13

@bölcsbagoly: Milyen kár h azt már megírta valaki más.

M. Péter 2014.06.25. 08:10:25

@bölcsbagoly: Plágium sosem felelt meg a követelményeknek.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.25. 09:27:09

@bölcsbagoly: Akkor simán el nem ismertté kellene nyilvánítani a pártfőiskolai diplomákat.
Azokat kellett volna eltávolítani a közéletből, akik fizetést kaptak a pártbeli tevékenységért, az egypártrendszerben vezető pozícióban voltak vagy besúgók voltak.
Schmitt Pálnak mi köze a 70-es évekhez? Ő 1992-ben, a rendszerváltás után plagizált össze egy doktori címet egy gagyi egyetemen.

Össze-vissza írkálsz a nyelvtudásról és a szótárazásról, látszik, hogy sose fordítottál. Egyáltalán olvastál szakszöveget bármilyen nyelven?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.25. 09:31:33

@bölcsbagoly: Ha szerinted a bolgár szerző műve se tartalmaz semmi érdemlegeset, akkor mit lehet elmondani arról, aki lemásolja? Ha beadom a Magyar értelmező kéziszótár másolatát, akkor hol kapok doktori címet? A TF-en még mindig ott van a dékáni hivatalban a közismert hölgy, aki az ilyesmit intézi jó pénzért?

bölcsbagoly 2014.06.25. 09:40:34

@M. Péter: no igen, de kérdés, hogy mi számít plágiumnak és hogy tényleg megtörtént-e ?
Ha egy naptárt lemásolok (a napok sorrendjét) az plágium? Ha azt mondom/írom, hogy a lónak négy lába van az plágium s muszáj hivatkozzak arra aki először leírta ezt?
Nos, akkor mitől plágium, ha száz éve közszájomn forgó adatokat leírok? Pl. hogy Berlinben 1932-ben milyen helyszíneken, milyen sportágakban, milyen nemzetek résztvételével rendezték az olimpiát, kik nyertek és milyen eredménnyel? vagy leyrom, hogy honnan származik a foci, hányan játszák és kik voltak az eddigi olimpiai bajnokai?
Gondoljátok, hogy SP-nak Georgijevtől kellett megtudnia, hogy miből áll a vívás, s milyen ágai vannak?
Hol teremnek az iolyen begyepesedett fejű alakok mint ti? Ti minden állitásotok mellé hivatkozást raktok ( a tej fehér, a kutya ugat,stb)? Mert sajnos az ilyen idióták egyre többen vannak a tudományos életben is. Mivel nekik soha sincsenek önálló gondolataik, másokról is feltételezik ugyanazt, és nem tudsz valamit leírni, hogy ne követelnének hozzá hivatkozást, linket.
Amúgy Gavra elvtársadék nagy húzása az lehetett, amikor SP magyar szövegét lefordították franciára és tették egymás mellé a kettőt! (ezt elárulta, hogy ott felejtették a francia szövegben zárójelben, a magyar szövegre utaló számozást!). No ez vált nekem gyanússá.
Ugyanis Georgijev 1987-ben honnan tudhatta előre, hogy 5 év múlva SP milyen számozást használva fogja ellopni az ő kéziratának a szövegét? Ugyanis, egyrészt a kézirat sokkal hosszabb mint a dolgozat, másrészt nem egyezik a fejezetek/alfejezetek, pontok, besorolása/számozása sem. Nos?

bölcsbagoly 2014.06.25. 09:42:18

@Online Távmunkás: próbáld meg! herótom van már a magadfélék marhaságaiból. Gondolkodni nem tudtok, csak robotként ismétlitek egymás hülyeségeit.

bölcsbagoly 2014.06.25. 09:48:05

@Online Távmunkás: megint személyeskedsz! Nos hajlandó vagy pár milliós (forintos) fogadást kötni arra amit állitottál velem kapcsolatban? mert én igen. Nos?
A marhaságaidból két következtetést lehet levonni:
1. vagy a seggeden van még a tojáshéj s nem éltél felnőttként az átkosban;
2. vagy annyira gyenge anyagból voltál, hogy az mszmp-nek és kiszolgálónak sem kellettél. Ugyanis, a hetvenes évek vége felé már igencsak igényessé váltak ők is, ami az ember anyagot illeti.

bölcsbagoly 2014.06.25. 09:53:21

@M. Péter: Arról már nem is szólva, hogy annak ellenére, hogy mindkét iromány írógéppel lett írva, a netre feltett "bizonyiték" szövegszerkesztővel , Pc-n írt szöveg! Akkor lehetne bizonyító ereje, ha mindkét szöveget az eredetiről szkenelték volna s azt tették volna fel a netre, de minek, ha a jónép (beleértve akadémikusokat is!) így is beszopta! Tudták ők, hogy kinek teszik fel csalétekként! S nem is csalódtak.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.25. 10:15:09

@bölcsbagoly: Az nem tűnt fel, hogy a bolgáron kívül egy némettől is ollózott pár oldalt és olyan ügyesen fordította szöveget, hogy még a sportágak neve is helytelen szerepel egyes helyeken? Vagy hogy a történeti rész mellett a következtetéseket és az olimpia fejlesztésére vonatkozó javaslatokat is másolta?

Bárhogy erőlködsz, nem lesz SP 1992-es plagizált doktorija 70-es évekbeli disszertáció...

Egyébként a Fidesz mostanában mennyit fizet a kommentelésért? Óránként 700 forint, mint az "önkénteseknek" a kampányban? Te lettél az oktatási szaktroll, mert Blogger Géza a gazdasággal van elfoglalva?

M. Péter 2014.06.27. 01:58:21

@bölcsbagoly: Ha Schmitt doktori disszertációjában nem az a szöveg van, akkor csak be kellett volna mutatnia az eredetit, és meg lett volna oldva a probléma.

bölcsbagoly 2014.06.27. 06:04:51

@M. Péter: a probléma csak az, hogy Gavráék se mutatták be azt a kéziratot amiből SP állitólag plagizált! Amit mutattak a neten - pár oldalon - az nem szkenelve volt, hanem egy francia szöveg - a magyar mellett - szövegszerkesztéssel!
Látom töretlen a bizalmatok irántuk, azután is hogy Gavra elvtárs bebukott a bajai videóval! Előzőleg meg Semjén disszertációjával.

bölcsbagoly 2014.06.27. 06:11:20

@Online Távmunkás: Már írtam:
1. az akkori hivatkozási szabályok - pláne egy kisdoktorinál - jóval enyhébbek voltak a maiaknál. A német dolgozata is szerepel SP könyvészetében. Egyébként ez az állitása Gavráéknak sem szkeneléssel lett bizonyítva. Számodra ez sem gyanús? nem volt szkenerjük, vagy miért?
2. a hitelességért a témavezető és az opponensek pont úgy felelnek mint a jelölt. Az előbbi nem engedi védésre, az utóbbiak a védésnél vétózzák meg a cím odaitélését. ehelyett a legmagasabb elismerést kapta.

bölcsbagoly 2014.06.27. 06:20:56

@M. Péter: SP dolgozata mindenki számára hozzáférhető a TE könyvtárában! gavráék is ottn láthattűák. De kétlem, hogy lemásolhatták, így csak pár oldalt fémnyképezhetek le belőle mobillal, amjd azt újraírták szövegszerkesztővel.
A gerrgijev-féle kézirathoz meg még kevésbé férhettek hozzá. Az a NOB Lausanneban levő székházának irattárában van egy példányban. Viszont megtalálhatták bárhol ennek 1995-ös nyomtatott formáját franciául, meg angolul! csak hát 92-ben SP nem igen plagizálhatott egy 3 évvel későbbi művet, nemde? Bizonyitásra tehát ez sem volt alkalmas, ergo ezért találták ki azt amivel átverték a közvéleményt. Ügyes, de pofátlanul nagy gazemberség.
Viszont Baja után ráfizettek, de ez számotokra látom nem jelent semmit. Továbbra is mindent bevesztek tőlük.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.27. 09:02:11

@bölcsbagoly: A témavezető és az opponens sem volt rendben, legalább az egyik SP beosztottja volt. Egyébként az ennyire súlyos plágium esetén őket büntetni kellene, hiszen nyilvánvaló, hogy két lehetőség van: 1. fogalmuk sincs a témában releváns két könyv tartalmáról 2. aktívan segítették a csalást. Persze ez nem ugyanaz a kategória, mint amikor egy hallgató 1-2 oldalt másol valahonnan és azt nem veszi észre senki...

Senki sem cáfolta meg Gavráék állítását. Szerinted ez nem gyanús?

bölcsbagoly 2014.06.27. 09:46:46

@Online Távmunkás: no igen, SP nem igen volt túl kedvelt személyiség sem a ballib sem a tudományos körökben. A fidesz meg nem szokott beleszólni az ilyen dolgokba, hagyja a delikvenst, hogy maga másszon ki a hurokból.
Amúgy, én úgy teszem fel a kérdést, hogy senki sem akarta/próbálta meg cáfolni Gavráékat.... SP meg ehhez is túl naivan állt hozzá. A méltóságán alulinak tartotta az ártatlansága bizonyítgatását. Nem volt sztárügyvédje sem.... Bezzeg Semjén nem hagyta magát...de Orbán sem pereskedett, hanem kitette a netre a szakdolgozatát.

bölcsbagoly 2014.06.27. 09:55:37

@Online Távmunkás: emlékez vissza csak azn utóbbi 10 év ilyen botrányaira,a mikor fideszeseket vádoltak meg ezzel-azzal (kecskeméti képviselőjelölt, edelényi polgármester, szombathelyi alpolgármester, bajai videós botrány, stb, stb). Mindegyiknél, ha bűnösnek bizonyult az illető, ejtették/lemondott/kilépett, ha nem utólag kompenzálták.A fidesznél nincs olyan mint az mszp-nél, hogy a jogerősen elítéltet is újraválasztják elnöknek (Hunvald), vagy nagylelkűen eltekintenek a botlásától (Kunhalmi), stb.

bölcsbagoly 2014.06.27. 09:58:32

@Online Távmunkás: no igen, de büntették -e Gyurcsány szőlészeti témavezetőjét, aki bevallotta, hogy neki gyanús volt a szakdolgozat s utólag tényléeges egyezést állapitott meg a sógor és Fletó műve közt!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.27. 12:11:13

@bölcsbagoly: Orbán miért pereskedett volna? Tudomásom szerint fel se merült a plágium gyanúja. Ő értelmes ember, tud helyesen írni és beszélni is, ellentétben SP-vel.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.27. 12:22:03

@bölcsbagoly: Kunhalmi ügyében az az érdekes, hogy az ifjú politikusok (HÖK) több egyetemen lopják a diákigazolványok matricáit, hogy aztán 5 ezerért eladják. Akik 10-15 éve még ilyen bűnözéssel kerestek egy kis mellékest az egyébként is pofátlanul magas HÖK-tiszteletdíjhoz, azok közül sokan a parlamentben ülnek...

Hunvaldot nem értem. Ennyire nagy a hatalma az MSZP felett és ennyire félnek tőle? Vagy ennyire nincs másik jelölt?

Gyurcsánynak nagy szerencséje volt, hogy a szoci pécsiek eltüntették a szakdolgozatát...

bölcsbagoly 2014.06.27. 12:43:54

@Online Távmunkás: a francot nem! rögtön követelték, hogy OV is mutassa a szakdolgozatát! másnap fenn volt a neten! Képzeld el, mi lett volna, , ha keresgélte volna mint Fletó!
SP-nél a helyesírási probléma diszgráfia, ergo fogyatékosság s nem műveletlenség. Ezt pedig kigúnyolni pofátlan bunkóság.
Kunhalmi nem egyetemi hallgatóként, hanem már minisztériumi alkalmazottként csalt! Nem ugyanaz!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.27. 14:50:13

@bölcsbagoly: Kunhalmi csalt, elítélték, bűnöző. Nem kell ragozni. Viszont az egyetemi hallgatók is ugyanebbe a kategóriába esnének, csak senki se vonja őket felelősségre, mert ők adják a pártok utánpótlását...

Jó tudni, hogy SP fogyatékos, ezt eddig nem hallottam. Van erre bizonyíték vagy csak mentegetőzés?
A műveletlenséget a megszólalásaira értettem, nem a helyesírására...

Persze ő a jó kommunista, aki minden vezetőnek lelkesen tapsolt.

bölcsbagoly 2014.06.27. 15:02:51

@Online Távmunkás: kötve hiszem, hogy műveletlen lenne! ahogy Pokorniról sem állitanám, aki pedig nagyot bakizott a balneológiával kapcsolatban. Egy műveletlen ember nem tud nagyköveti/NOB alelnöki tisztséget botrány nélkül teljesíteni hosszú éveken át! Bele akadtatok pár helyesirási hibájába ( ez a diszgráfia nevű hallási rendellenesség következménye) s ezen csámcsogtok, mint a hülyegyerekek.

bölcsbagoly 2014.06.27. 15:03:51

@Online Távmunkás: az egyetemi hallgatóknak nincs fizetésük+ cafeteria, mint ahogy volt Kunhalminak, amikor a csalást elkövette!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.27. 17:25:24

@bölcsbagoly: A HÖK képviselőknek, akikről írtam, bőven volt fizetése, ingyenes mobilja és rendszeresen maguknak és a haveroknak osztottak ösztöndíjakat is. Ebből volt botrány az ELTE BTK-n és most a KEHI jelentése a Corvinus kapcsán is feszegeti...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.27. 17:32:21

@bölcsbagoly: A diszgráfia nem hallási rendellenesség, bár összefügghet azzal is.
Pokorni egyszer bakizott és utána egy hétig rajta röhögtek, Schmitt rendszeresen...

bölcsbagoly 2014.06.27. 19:02:31

@Online Távmunkás: de bizony attól függ! Az illető nem hallja rendesen a kettős mássalhangzókat és a rövid vagy hosszú hangzókat. S ha nem hallja, akkor hogy tudná helyesen leírni? Persze, van más ok is, de ez lényeges.
Hogy jön ide a HÖK? Kunhalmi nem volt az, alkalmazott volt egy minisztériumban, akkor nem éppen rossznak számító 83.000 forintos állásban. Kezdőként.

M. Péter 2014.06.27. 21:17:04

@bölcsbagoly: A SOTE vizsgálóbizottsága beszerezte Georgiev tanulmányát, Heinemanné meg megtalálható az interneten is. Ha csak utóbbiból másolt volna, már az is eléég lett volna a plágiumhoz.

bölcsbagoly 2014.06.28. 13:08:16

@M. Péter: aha, valszeg a megjelent könyvet! A kézirat egy példányban van meg a NOB irattárában s nem tanulmány (tudod-e, hogy mit jelent ez a fogalom?), hanem rendelésre készített összefoglaló a B NOB olimpiákról s készült jegyzőkönyveiből. Az égvilágon semmi eredeti szöveg sincs benne. Heinemantól a nők szerepével kapcsolatos mondatok lettek átvéve, de nincsenek a szövegben hivatkozva, viszont benne van a könyvészetben. Amúgy, azok sem túl eredeti megállapítások ( a ló nyerít, a kutya ugat jellegűek)..
Mikor fogjátok fel már végre, hogy humán tudományok terén ma már szinte lehetetlen olyan mondatot leírni,a mit valaki már nem használ volna előzőleg? maximum szinonimákban, szósorrend felcserélésében különböznek egymástól.
Így aztán igencsak képlékeny a plagizálás vádja, mint olyan. Sok millió ember, sok ezer év alatti gondolatairól van szó, szinte ugyanazokban a témákban, tárgykörökben.

M. Péter 2014.06.29. 12:09:02

@bölcsbagoly: Van akinek mégis sikerül eredetit alkotni. Schmittnek nem volt kötelező doktorit írni, önként csinálta.
Látom, hogy nagyon sokat tudsz Schmittről, véletlenül nem tudod, hogy hogy halad PhD-vel? Beíratkozott már valahova, elkezdte már a kutatást, vagy ő úgy van vele, mint OJ Simpson a felesége gyilkosának keresésével?

Közösségek

süti beállítások módosítása