Nyelvoktatásra nincs, szoborra van pénz az ELTE-n

2014. 05. 16. 10:00 - BajkonÚr

Címkék: felsőoktatás elte

Múlt pénteken került felavatásra Pázmány Péter szobra az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi karának bejáratánál. Nem is lehetett volna nagyobb ünnepség, hisz az Országgyűlés Elnöke is jelen volt, a leleplezés előtt pedig még bombariadó is volt az…

Tovább »
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (5/5)

Ilyen az ifjúsági sajtó a DUE szerint - Percről percre

2014. 05. 16. 09:12 - m. g.

Sajtófesztivált tart ma a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete, ahol még az is lehet, hogy mi leszünk az év online diákmédiuma. Az is lehet, hogy nem, de jó alkalom nyílik körülnézni, hogy mit is jelent a diákújságírás a legrégebbi és legnagyobb ezzel…

Tovább »

Minisztériumi email-címéről fenyeget jogi lépésekkel a plágiumgyanús pályázó

2014. 05. 14. 15:34 - Prinz Dániel

Címkék: oknyom közoktatás

Miután az Átlátszó Oktatás három posztban is foglalkozott Bazsáné Dr. Szabó Marianne plágiumgyanús, illetve valószínűsíthetően részben egymásról is másolt pályázataival, melyeket három iskolába (Kölcsey, Vörösmarty, Törökvész) adott be, az érintett két emailben is…

Tovább »

A Kölcsey és a Vörösmarty után a Törökvészbe is schmittelt pályázatot adott be

2014. 05. 12. 06:00 - Prinz Dániel

Címkék: oknyom közoktatás

A héten írta meg az Átlátszó Oktatás, hogy Bazsáné Dr. Szabó Marianne egy olyan részben érthetetlen részeket tartalmazó, részben plagizált mondatokból, bekezdésekből álló pályázattal jelentkezett a XVIII. kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és…

Tovább »
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (4,5/5)

Petíciózzák az Oktatási Hivatalt az angolérettségi miatt

2014. 05. 12. 00:04 - Prinz Dániel

Címkék: közoktatás

Korábban több portálon is megjelent, hogy sok érettségiző és szülő szerint rossz minőségű volt az angol érettségi hallás utáni szövegértés részéhez használt hangfelvétel. Az Oktatási Hivatal szerint minden rendben volt. Most egy ,,3000 tagot számláló online közösség"…

Tovább »

Közösségek

süti beállítások módosítása