Janukovics betegszabadságon!

2014. 01. 30. 09:03 - m. g.

Címkék: Ukrajna

Előkerült az autós tüntetések szervezője, nem éppen egyben. A mai napon az elnök hivatala bejelentette, Janukovics elnök betegszabadságot vett ki. Egyre többek szerint azonban a kormányzati erők ismét erőszakra készülnek.

Turisták és helyiek előszeretettel fényképezkednek a barikádoknál. (Fotó: EuroMaidan PR)

Tovább »

Általános iskolában politizált a fiatal kereszténydemokrata

2014. 01. 29. 17:47 - Átlátszó Oktatás

Csontos Sandra, fiatal kereszténydemokrata a Helyi Témának adott interjújában elmondja, hogy talicskával hordta a könyveket megsemmisítésre, valamint politizált az iskolában. A hölgy korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy besétált a Corvinus Egyetem aulájába társaival, és felszólalt az ott található Karl Marx szobor eltávolítása mellett. Marx műveiből kiragadott részletekkel akarta igazolni a közgazdász állítólagos antiszemitizmusát és nőgyűlöletét. Szeretnénk bemutatni Sandra interjújával, hogy milyen az, amikor kiragadnak egy gondolatot a szövegkörnyezetből.

1622637_10201698950450688_1558629259_n.jpg

Tovább »

Janukovics saját pártját fenyegette

2014. 01. 29. 08:59 - m. g.

Címkék: Ukrajna

Folytatódik az ukrán parlament ülése, napirenden van a letartóztatott tüntetők szabadon bocsátása. Janukovics a parlament feloszlatásával fenyegeti saját pártjának frakcióját. Leleplező riportot közöltek arról, hogyan szerveznek verőembereket a tüntetők ellen. Szerdán is követjük az eseményeket.

A kijevi Függetlenség tér éjjel.

Tovább »

,,Ide aztán mindenkinek lesz kedve hazajönni” - Egy tanár a diákolimpiai díjkiosztóról

2014. 01. 28. 15:54 - Prinz Dániel

Danka Miklós, a 2008-as Nemzetközi Informatikai Diákolimpián ezüstérmet nyert. Cambridge-ben diplomázott, Londonban dolgozik. A jelenlegi körülmények miatt nem akar Magyarországon élni, de felkészítő tanárként ott volt a diákolimpiai érmesek tegnapi parlamenti ünneplésén. Az ő élményei következnek.

Néhány éve én is ünnepeltem a Parlamentben diákként, most pedig mint felkészitő tanár voltam ott. Habár ez egy örömteli alkalom, a miniszterelnök ömlengése közepette nehéz volt nem arra gondolni, hogy két év múlva talán már nem lesz ennyi diákolimpikon, mert nem lesz, aki felkészítse őket. A tanárok megalázva, a tehetséges diákok több mint fele pedig külföldön: ide aztán mindenkinek lesz kedve hazajönni.

Tovább »
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (4,4/5)

Janukovics elfogadta az ukrán miniszterelnök lemondását

2014. 01. 28. 09:05 - m. g.

Címkék: Ukrajna

Rendkívüli ülést tartott az ukrán parlament, holnap folytatják. Lemondott a kormányfő, távozik a kormány és visszavonták a január 16-i jogfosztó törvényeket, de az elnök távozása nem került szóba.  Kedden is követtük az eseményeket.

Barikád Lviv-ben. (Fotó: AFP)

Tovább »

Ennek már semmi értelme...

2014. 01. 27. 10:00 - Merker Iván

Megint egy “diáktüntetés”. Igen, az idézőjel nem véletlen, az ugyanis számomra, aki szervezgettem is hasonlókat, nem diáktüntetés, amin leginkább a negyvenes-ötvenes-hatvanas tanárok vannak ott. A középiskolás diákságot a négy szervezőn és a néhai KiHa “kiábrándult értelmiségi” exaktivistáin (mint a cikk szerzője) kívül leginkább a szervezők barátai képviselték, nagyon kevesen, a hallgatók se voltak többen, vagy többfélék. Összesen, a szervezők szerint picit több, mint ezer ember volt kint, de az Index párszázat ír, én nem tudtam felmérni.

Tovább »

Közösségek

süti beállítások módosítása