A zalaegerzegi helyzetről szóló cikkünk késztette arra olvasónkat, hogy emailben írja meg: Nagykanizsán is hasonlóan lassan pörögnek az események.

Azt kéri, tartsuk titokban kilétét:

Én  a nagykanizsai helyzetről szeretnék pár gondolatot megosztani , személyem kérem titokban tartani, nem szeretném , ha retorzióval  élnének  velem szemben ez miatt.Mivel sajnos tudnak gondot okozni!

Emailjének lényege, hogy ,,hasonló  a helyzet Nagykanizsán is mint Zalaegerszegen". Az ottani helyzetről lásd szombati posztunkat.  A nagykanizsai timeline ilyen volt:

• Az új állások, amelyek a több első osztály indításából  és nyugdíjazásból adódtak 15 fő , nem kerültek időben meghirdetésre, talán az országban a legkésőbb lettek meghirdetve. A tankerület vezető több (háromról tudok) tantárgyfelosztással sem látta át a helyzetet, így csak aug. 10 - én hirdette meg az állásokat , aug. 29- i döntéssel, amely döntés csak aug. 30- án 1 órakor született meg!!!
• Ez azt eredményezte, hogy csak a tanévnyitó  ünnepélyen sikerült az új kollégákat  a tantestületnek és a szülőknek bemutatni. A szülők felháborodása jogos volt, azt se tudták első osztályban ki tanítja gyermeküket. 
• Itt se volt semmiféle fel- és előkészítés. Úgy estek be az iskolákba szeptember 2-án. Kérdés, kiket milyen szakmai kompetenciával választottak ki , mivel ment a susmus hány "hátszeles" volt. 
• Az egyik belvárosi iskola igazgatója még aug. közepén nem tudta melyik terembe helyezi el az új első osztályosokat. Persze arra volt ideje, hogy aug. 1-től aug. 31-ig határozott időre kinevezze egyik kegyeltjét, hogy az egyik állás meghirdetés nélkül az övé lehessen. Milyen feladatra bizta meg ezen idő alatt, amikor az intézményben nem volt senki? 
• Az elutasított pedagógusok kiértesítése szept. 2-án reggelig nem történt meg.Ennyit a kollegalitásról!
• Sajnos sok a felháborodás , és igazán nincs kihez fordulni  az igazságtalanságok miatt.

Az álláshirdetések késői megjelenése pl. itt ellenőrizhető.

Meg nem erősített hírek szerint problémák merültek fel a Szegedi Tudományegyetem - Közép-Európa legzöldebb egyeteme - egyik büszkeségével, a napelemes megújulóenergia-projekttel kapcsolatban.

Szombaton írt nekünk egy olvasónk egy zalaegerszegi iskoláról, ahol speciális nevelési igényű diákokat oktatnak szegregáltan. Ott péntekig nem volt semmilyen infó semmiről. Egy másik pedagógus szerint viszont az SNI-s gyerekeket integráltan oktató intézményekben még nagyobb a kavarodás.

Azt kérte, név nélkül hozzuk nyilvánossára az emailjét:

A zalaegerszegi SNI (sajátos nevelési igényű) gyermekek ellátásáról írtak országosak. A szegregált intézményben tanuló diákok sorsa a rendszer tehetetlenségi nyomatéka miatt megoldott. Tudjuk melyik teremben, kikeket várunk. A gyerekeket ismerjük, kedvesen, mosolygósan várjuk őket, mert ők nem tehetnek semmiről. Szerintem ez holnap reggel minden osztályteremben így lesz osztályfoktól, iskolatípustól, településtől függetlenül. A mosoly hervadásában természetesen lesz különbség. Különösen akkor, ha tankönyveket kell elő venni, az első szülőin meg kell mondani a szülőknek, hogy a tavalyinál kicsit több mindent kellene behozni, mert idén még fel sem merült a kérdés, mit igényelnénk ... Hangsúlyozom, hogy az SNI ellátás a szegregált intézményekben az ország többi intézményéhez hasonló információbőséggel, de elindul. A legnagyobb probléma a többségi iskolákban integráltan tanuló diákok ellátásával van. Ezek a diákok a szakértői bizottság határozata alapján tanulnak ott, ahol. Ezen határozat a törvényben előírtak alapján rendelkezik arról, hogy hány órában, milyen fejlesztéseket köteles megkapni a tanuló. Eddig ezt a feladatot a szakszolgálatok és az utazó gyógypedagógiai hálózatok szakemberei látták el. Ez a két szervezeti egység a legtöbb helyen az országban az úgynevezett EGYMI (Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény) szervezeti struktúrájába tartozott. Az új törvényi szabályozás értelmében a szakszolgálatot és a pedagógiai szolgáltatót - ezek a hajdan volt pedagógiai intézetek feladatát, szerepét ellátó pedagógiai szolgáltató központok, csak érintőlegesen vesznek részt az SNI ellátásban, fő profiljuk más- leválasztják az EGYMI-ről és egy újonnan kialakított centralizált rendszerhez fognak tartozni a 2013/2014-es tanévtől. A gond, hogy ezek a központok nem álltak fel, a kollégák nem tudják, hova, kihez tartoznak, mi a munkájuk. Az átszervezésről senki semmilyen írásbeli értesítést nem kapott. Az érintett kollégák a EGYMI-ben megkezdték a munkát, a korábbi telephelyekkel (azok az iskolák, óvodák, ahova eddig is kijártak ellátni a gyerekeket) felvették a kapcsolatot, hétfőn reggel mindenki kezd valahol az intézményi protokoll szerint, de senki nem mondta még, hogy jó-e ez így. Teljes a bizonytalanság. A helyzet természetesen felvet olyan abszurd kérdéseket, hogy a több száz elsős kisdiák logopédiai szűréséhez szükséges szűrőlapok kinyomtatását hol tehetik meg a logopédusok, ki, hol biztosítja nekik a szükséges infrastruktúrát. A szűrést hétfőn meg kell kezdeni. És még egy sor jelentéktelennek tűnő kérdés megválaszolatlan, és az a legnagyobb baj, hogy kérdezni bárkitől lehet, de válaszolni senki sem tud.

A törökbálinti Bálint Márton Általános Iskolában ezekben a percekben vágja át a nemzeti színű szalagot a miniszterelnök. Állítólag itt is lesz egy másik tanévnyitó délután. Viszont még elég tanár sincs az iskolában. Álláshirdetés.

Miközben azon vitázunk a „szerkesztőségben”, hogy mi a helyzet a hatvani dupla tanévnyitóval, lerohantak az emlékek. Az ottani suliban hétfőn reggel is összetrombitálják valamiért a diákokat, ami nem a tanévnyitó, de akkor mi?

Nálunk annak idején, egy kisvárosi általános iskolában hetente fel kellett sorakozni az udvaron, ahol általában elsőként az igazgató emelkedett szólásra. Beszámolt a tanulmányi átlagok romlásáról (melyeknek a tendenciát alapul véve a nyolc év alatt negatív értéket kellett volna felvenniük), pellengérre állítva a legrosszabbul teljesítő osztályokat, majd ismertette a kirívó csínytevéseket, verekedéseket, lopásokat és büntetésüket, az elrettentés szándékával.

Ezután jött az úgynevezett ügyeletátadás. Az ügyelet volt az iskolai kápórendszer. Hetenkénti váltásban mindenkinek kijutott a megtisztelő feladat, hogy a szünetekben a számára kijelölt területen járőrözzön és hatalmat gyakoroljon a többiek felett. Szaladtál a lépcsőn? Hangoskodtál? Csúnyán beszéltél? Szemeteltél? Verekedtél? Csatt, egy beírás a kockás füzetbe! Nyilván, ha utált az ügyeletes, akkor alacsonyan volt az ingerküszöb, ha meg haverság volt, akkor fel is gyújthattad az iskolát. Arra jó volt az egész, hogy az ügyeletes remekül ki tudott baszni mindenkivel, akivel akart, mert a felírások beleszámítottak a magatartásjegybe is.

Az ügyeletátadási ceremónián a leköszönő kápógarnitúra adta át a stafétát a soron következőnek. Itt ismertették a heti statisztikát is, illetve azok nevét, akiket a legtöbbször írtak fel. Természetesen jobb körökben a név szerinti említés olyan elismeréssel ért fel, mint a BME GTK gólyatáborban a magas Griffor-pontszám.

A nyolc év alatt azért vita is zajlott a rendszer átalakításáról, de mindössze az előző rendszerből megörökölt „Pajtások, vigyázz!” felszólítást érezték túlhaladottnak. De mivel mindenki leszarta, és nem született jobb javaslat, így a ’90-es évek végéig, a ballagásomig pajtások maradtunk.

Csak remélni tudom, hogy azóta ez az egész agyrém pajtásokkal, mindennel együtt megszűnt – vagy tudtok még valahol hasonlóról? Várjuk a kommenteket.

(Illusztráció: Rozs János - Úttörők, 1950)

Egy nyugat-magyarországi általános iskoláról szól a következő történet. 240 diák jár az iskolába, ahol 3. osztálytól kötelezően németet tanítanak heti három órában (ne feledjük, az osztrák határnál van az iskola), ötödiktől pedig választható második nyelvként heti két órában angol. Nagy létszám esetén annak rendje és módja szerint csoportbontás volt, nyelvet nem lehet egyszerre sok gyereknek tanítani.