Schmittpálizmus az iskolaigazgatói pályázatokban

2013. 09. 05. 16:29 - Átlátszó Oktatás

Az elmúlt években beadott iskolaigazgatói pályázatok nyerteseinek nagy része feltűnően hasonlóan gondolkodik arról, hogy hogyan érdemes vezetni egy iskolát. Pályázataik jelentős részét a NAT-ból másolták, de ami még érdekesebb: egyes slágermondatok rengeteg anyagban fellelhetőek.

Eredetileg az volt a célunk, hogy egy emailben érkezett tipp alapján egy konkrét plágiumgyanús pályázatról írjunk, hasonlóan a Kölcseys és pilisi anyagainkhoz. De amikor elkezdtük átnézni a  pályázatot, rájöttünk, hogy az idén és az elmúlt 2-3 évben nyertes igazgatójelöltek pályázatai jelentős részben egymást ismétlik. Posztunkban bemutatjuk, hogy nem csak egyes mondatok, de akár több egymást követő bekezdés is szó szerint megtalálható legalább 8-10 pályamunkában.

Nem biztos, hogy minden olyan pályázatot megtaláltunk, ami ezzel a törzsanyaggal operál, mert sokat nyilván nem is töltöttek fel az internetre vagy legalábbis nem kereshető formátumban. Mindenesetre az, hogy néhány órai munkával ilyen sokat találtunk, jól mutatja a jelenség elterjedtségét. Ráadásul a másolt mondatok között nem csak Eötvös-idézetek és általánosságok találhatóak, de olyan intézményspecifikusnak hangzó mondatok is, mint például ,,Könyvtáros kolléganőnk barátságos környezetet alakított ki iskolánk könyvtárában”.

Tovább »
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (5/5)

Minden harmadik német diák tanult külföldön

2013. 09. 05. 08:56 - Átlátszó Oktatás

Amíg idehaza folyamatosan szóbeszéd, hogy a fiatalok kivándorolnak, munka vagy tanulás céljából és, hogy ez milyen rossz hatással van az országra addig Németországban ez a „kivándorlás” egészen más színezetet kap.

Német szomszédjaink ugyanis velünk ellentétben a diákok tanulással kapcsolatos „elvándorlását” nem élik meg olyan nehezen. Sőtt a német szervezetek, mint amilyen a DAAD (Deutsche Akademische Austauschdienst) vagyis a Német Felsőoktatási Csereszolgálat állami pénzek bevonásával támogatják a német diákok külföldi tanulását. Ez a támogatási program és maga az állam hozzáállása a külföldön ideiglenesen vagy teljes egészében ott tanuló diákokhoz azt eredményezte, hogy tíz év alatt több mint duplájára nőtt, azon diákok száma, akik külföldre mennek tanulni. Ez a szám 2010-re a tíz évvel ezelőtti 52.000 fő helyett 127.000 főre módosult.

A DAAD és a vele kapcsolatban álló HIS-HF (HIS- Felsőoktatási Intézet) kutatásai szerint a német diákok közül minden harmadik részt vett már ideiglenes külföldi képzésben és a teljes egészében külföldön tanulók száma is egyre növekszik. A német diákok között a legnépszerűbb szakok a gazdaság, nyelvi, kulturális és az orvostudományi. A legkedveltebb célországok Ausztria, Spanyolország, Anglia, Franciaország és az USA. A diákok motivációját tekintve a függetlenség, az új barátságok, a profitorientáltság és az idegen nyelv fejlesztése hajtja őket a külföldi tanulás felé. A DAAD emellett azt is hozzátette, hogy a külföldi tanulás fontos szegmense az ember személyiségfejlődésének.

Tovább »
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (0/5)

Vélemény - egy egyetemista válasza Kósa Lajos debreceni kijelentéseire

2013. 09. 04. 22:32 - Átlátszó Oktatás


Ave Lajos!

Talán emlékszel még rám, osztálytársak voltunk három évig a Kossuthban, egészen addig, amíg Kövér László KISZ titkár ki nem csapatott az iskolából. Persze csöppet sem furcsa, hogy most ő beszél nekem antikommunizmusról, meg kereszténységről. Na, mindegy, csak azért írtam Neked egy kis glosszát, hogy gratuláljak. Hogy mihez? Lajos, ne szerénykedj, tudod Te azt nagyon jól! A sikerhez, és ahhoz is persze, hogy ilyen remek beszédet írtál. Nagyon próbáltam egy kicsit olyan jó kedvvel nézni. Azóta én is csak a hátsód után vágyódom. Mert az oktatáspolitikának, és a középiskolának erről kell szólnia… az irigységről. Szép emberi tulajdonság. Nélküle te sem lehettél volna soha polgármester. Persze, sokan így se értik, hogy miképp lettél az, de az már az ő bajuk. Én személy szerint köszönöm Neked, hogy csináltál egy olyan programot, amit már a hatvanas években megcsináltak helyetted. Kitűnő, ahogy önmagadat is sikerül átverni az egymásnak teljesen ellentmondó bekezdésekkel. Nagyon tetszett a focis hasonlat is, amelyben azt fejtegetet, hogy a Debrecen legrosszabb focistája mennyivel jobb, a Barcelona legrosszabb játékosánál. Szerintem pont egy Strømsgodsetnyivel, hogy én is egy focis hasonlattal éljek. Lajos! Sokan (dehogy sokan, csak a bajnaisták) nem értik, miért jó az, ha ütik a tehetséges gyerekeket. Hát magyarázd meg nekik, a saját példádon. Téged sokat ütöttek, mert tehetséges voltál, ezt logikus. Tiszta sor az is, hogy emián nem kallódtál el, sőt lám menő politikus lettél, aki azt csinál, s mond, amit akar. És igen, a nem jól teljesítő tanárokat ki kell rúgni a fenébe, ahogy a komondoron áteső, gyönge nőket is, mert így mutathatod meg igazán, hogy Te mekkora férfi vagy. A beszéd közben a számban éreztem izzadt, szőrös mellkasod páráját. De kell rúgni a nem jól teljesítő diákokat is, tizenhat évesen, (Biztos találnak majd állást valamelyik trafikban.) és hozatni kell helyettük olaszból újat vazze. A debreceni stadion alá pedig be kell csúsztatnia a Balatont, mert úgy jobban néz ki.

Tudod még miért volt jó a beszéded? Mert senki sem ájult el. A diákok állóképesebbek, ezért is kell őket ütni, hogy ne legyenek azok. Én most is kötöttem fogadást, hisz tudod nagyon jól, mindenre lehet fogadást kötni, lovakra, verekedő kutyákra, ájuló diákokra… ez is erősíti a diákokban az emberséges erkölcstanórák szeretetét.

Csak ez a bajnaista HAHA ne lenne… csak lejáratják magukat… egy politikusból viccet csinálni? Ugyan kérem… ez már kész logaritmus. Persze ők ezt sem értik, és azt sem, hogy wishful thinking. Angolúl beszéltél… hávárijú a vetísben? Tenkjú veri a macskát.

Na, mindegy, a Mószer Aranka brigádban majd találkozunk. Te ugye brigádtag vagy? Csak mert egy brigádba kell két ember… főleg egy olyanba, amelyik felépíti az új Colosseumot, lefőzi a többi ország diákjait… mert, hogy ahhoz ész is kell, nem csak pofon, ájulás, meg politikai vakhit.

Üdvözöl, elvtársi szeretettel:

Hajagos Máté,

az ELTE bölcsészkarának magyar-történelem szakos hallgatója

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (3,3/5)

Jégsátor épül a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club lágymányosi atlétika pályájának közepére. Mi lesz a sportolókkal?

2013. 09. 04. 19:39 - Viktor 21

Egy igen sikeres futótól szereztünk tudomást arról, hogy az ELTE Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubjának (BEAC) atlétika pályájának közepére egy jégsátrat építenek a szomszédos Tüskecsarnok felújítása miatt. Nyár elején még csak terv volt, augusztus végén azonban neki is láttak az építkezésnek.

2013 júniusában röppent fel először a hír a lágymányosi BEAC atlétikai pályáján, hogy a szomszédos Tüskecsarnokot, amiben hokipálya üzemel, felújítják. A csarnok évek óta befejezetlenül áll. Mi a tavalyi nyáron fedeztük fel, hogy a belsejében jégpálya található, amelyen gyerekek hokiznak. Általában a felújítások hírét örömmel szoktuk üdvözölni, sportszerető, sportoló emberként támogatjuk a sportpályák szakszerű kihasználását, azonban azt a kósza hírt, hogy a hokipálya felújításának idejére a BEAC atlétika pálya közepére helyeznek egy jégsátrat, megdöbbenve fogadtuk. Ami azt illeti, a magam részéről egészen augusztus 22-ig nem hittem el, hogy ilyen lehetséges, amikor is elkezdtek építkezni. Nem voltam egyedül.

Jégsátor épül a lágymányosi Budapesti Egyetemi Atlétikai Club pályájának közepére. Mi lesz a BEAC pályával?

Tovább »
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (0/5)

Lemondott a plagizáló pilisi igazgató - Van értelme az ÁO-nak?

2013. 09. 04. 01:04 - Prinz Dániel

Két hete írtuk meg, hogy Pilisen plágiumgyanús pályázattal, a tantestület, sőt a helyi tankerület ellenében, a képviselőtestület támogatásával lett igazgató Koblencz Andrea. A vesztes jelölt hiába fordult korábban az oktatási kormányzathoz. Egy héttel cikkünk után már behívták a KLIK-be, meghallgaták és talán az alaposnak igérkező vizsgálatnak elébe menve Koblencz lemondott.

Első Pilissel foglalkozó cikkünkből kiderült:

  • Pilisi forrásunk Gyurkity Katalin, az iskola tanára, volt igazgatóhelyettese volt, aki nem nyert az igazgatói pályázaton.
  • Gyurkity a titkos szavazáson 3 elutasítást kapott, míg Koblenczre 20-an nem szavaztak. (Ezeken a szavazásokon több jelöltre is lehet szavazni.)
  • A képviselőtestületben 7:4 arányban Koblenczet támogatták többen, egy tartózkodás mellett. A testületnek 7 Fideszes, 2 MSZP-s, 1 Jobbikos, 1 Pilisi Polgárőr Egyesületes és 1 független tagja van.
  • Gyurkity beszámolója szerint a tankerület is őt támogatta (a tankerület javaslata alapján végül a közoktatási államtitkár határoz a kinevezésekről), ám Hoffmann Rózsa Koblenczet nevezte ki.
  • Koblencz ténykedése miatt korábban is rengeteg tanár elment, illetve igazgatóhelyettesek mondtak le (maga Gyurkity is), így történt ez az újabb kinevezés hatására is. Emailjében Gyurkity azt írta, hogy egy igazgatóhelyettes lemondott, egy tanár pedig távozott, amikor kiderült, hogy Koblenczet nevezi ki az emberminisztérium.
  • Koblencz pályázata jelentős részben plágium volt: Győrfi Lászlóné hernádkaki iskolaigazgató 2012-es pályázatát másolta.
  • Gyurkity hiába fordult a helyi és a központi KLIK-hez és az oktatási kormányzathoz, illetve több orszgos médiumhoz, senki nem foglalkozott vele.

Később azonban alapos vizsgálat következett. Gyurkity mai emailje szerint:

Az augusztus 16-án elküldött, elfaxol és emailezett leveleim alapján az államtitkár asszony utasítást adott a KLIK elnökének, hogy bejelentésemet idézem: "alaposan és gyorsan" vizsgálja ki a plágiummal kapcsolatban. 08. 29-én behívtak a Klik bpesti központjában, és ott előadhattam a dokumentumokat és bizonyítékokat a köznevelési főosztály osztályvezetője és a jogi és személyügyi főosztály HR referense hallgatott meg. Kifejezetten érdeklődők és valóban alaposak voltak, mindent elmondhattam, amit akartam. Vasárnap el is küldték a nagyon pontos jegyzőkönyvet aláírásra. Úgy tapasztaltam, hogy ezt az ügyet valóban alaposan és gyorsan kivizsgálták.

Tovább »
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (4,3/5)

Tanévkezdés: hibák a gépezetben UPDATE

2013. 09. 02. 17:05 - Merker Iván

Címkék: közoktatás kelló

Az új tanév számos változást hozott az iskolákba, melyek nem mennek zökkenőmentesen. A következő rövid történetek különböző budapesti középiskolákban történtek meg, forrásaink középiskolás diákok, tanárok és szülők:

Tovább »
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (5/5)

Közösségek

süti beállítások módosítása