Bemutatjuk az ÁO blog internetadó utáni verzióját

2014. 10. 22. 23:48 - Tóth Csaba Tibor

Címkék: fidesz internetadó

Képernyőfotó 2014-10-22 - 23.28.50.png

 

Az internetadó üggyel kapcsolatban minden pillanatok alatt történik. Például van már olyan oldal is, ahol bárki az új, 150 Ft/gigabájtos világhoz idomíthatja saját blogját vagy honlapját. Az Átlátszó Oktatás, követve az idők szavát, pedig már el is készítette low-budget változatát, hogy ezután se maradjon le senki semmiről.

Itt elérhető el az új honlapunk

Ha minden marad a régiben, januártól majd itt találkozunk. Kommentelni ugyan ezen az oldalon nem lehet, a posztokra kattintva azonban, felárért menni fog minden.

,,Tipik destruktív liberó pöcök" - a Miniszterelnökségen dolgozó volt HÖK-ös a botrányokat feltáró Panyiról

2014. 10. 21. 20:34 - Prinz Dániel

1549485_10152432688876938_4799308918035030608_n.jpg

Kalina Gergő ELTE HÖK elnök kabinetvezetője volt korábban, ma már a Miniszterelnökségen dolgozik Baczkó Norbert, akit tavaly nyáron a csömöri Fidesz élére is megválasztottak. Baczkó eléggé felháborodott Panyi Szabolcs Indexes újságíró cikkén, melyben Panyi azt járta körül, hogy hogyan működnek az egyetemi gólyatáborok. A cikk annak kapcsán született meg, hogy a közelmúltban kiderült, két ELTE-s gólyatáborban is történt nemi erőszak, ráadásul az ELTE ÁJK gólyatáborában történt esetet a HÖK vezetői megpróbálták eltitkolni.

Tovább »
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (4/5)

Vélemény: HÖK-válság – egy generáció bukása

2014. 10. 20. 10:23 - Átlátszó Oktatás

Címkék: höok hök

Az elmúlt hetek történései brutális kegyetlenséggel mutattak rá: a hallgatói önkormányzatok intézményi válság jeleit mutatják, az újabb és újabb botrányok pedig egyértelművé teszik, hogy mélyreható változásokra van szükség. Ahogy az alapproblémát nem lehet megérteni a magyar társadalom évtizedes gondjainak ismerete nélkül, úgy a kérdés megoldása is túlmutat önmagán: ha a rendszerváltást követően felnőtt generáció is csak egy korrupt, igazságtalan és antidemokratikus képviseleti rendszert tud működtetni, akkor ne legyen túl sok illúziónk a következő évtizedeink közéletével kapcsolatban. A helyzet azonban nem reménytelen, a megoldást a hallgatói önkormányzatok radikális átalakítása jelenti, méghozzá Willy Brandt híres jelszava mentén: Mehr Demokratie wagen! Merjünk több demokráciát!

I. A hallgatói önkormányzatok válságának okai

A változások helyes irányának megtaláláshoz elengedhetetlen a problémák feltárása. Fel kell tennünk a kérdést: mi az oka annak, hogy a hök rövidítés ma a legtöbb hallgató számára egyet jelent a helyi kiskirályokkal, az alkalmatlan, rosszabb esetben korrupt vezetőkkel?

Tovább »

,,A nagy örökség egyúttal kötelesség." - Itt a HÖOK következő elnökének pályázata

2014. 10. 17. 02:13 - Prinz Dániel

Címkék: höok

HOOK_logo.jpg

Szombaton Egerben tartja tisztújító közgyülését a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. Szerdán kerültek fel az elnökségi tagok beszámolói a szervezet honlapjára, csütörtökön pedig megjelent Gyulyás Tibor leendő elnök pályázata is.

Tovább »

Török Márk titokban ismét a szegedi EHÖK elnöke lett?

2014. 10. 16. 14:16 - eszbé

Címkék: szte Török Márk

content_mefesz3.jpg1956. október 16-án a szegedi egyetemisták kiváltak a hivatalos kommunista ifjúsági szervezetből, a DISZ-ből és létrehozták a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét (MEFESZ). Erről minden évben megemlékezik a szegedi EHÖK, de nagy kérdés, hogy a titokban szervezett idei megemlékezés és a meg sem hirdetett elnökválasztás miként egyeztethetők össze a MEFESZ tagjainak egykori bátor kiállásával.

Tovább »
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (3,7/5)

Egyetemi Rádió // Hetünk legfontosabb oktpol eseményei zsírosan

2014. 10. 14. 09:12 - szakiee

Egyetemi Rádió a Tilos Rádió-ban kedd reggel héttől!

Témák:
- Orvosnak tanul nálunk a legtöbb külföldi
- A társadalom problémáit tükrözi az iskolai erőszak
- Jövőre újra támad a fejes káposzta!

Mai pupákok voltak: Fanó, Bálint és Szaki!

Az adás ITT hallgatható meg.

Tovább »
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (0/5)

Közösségek

süti beállítások módosítása